dr. Perendy László

Patrológia


Bevezetés

A patrológia az ókeresztény irodalom történetével foglalkozó tudomány. Noha elsősorban azokat a szerzőket tárgyalja, akik az egyház hagyományos tanítását képviselik, nem feledkezik meg az eretnek szerzőkről sem. Az általa vizsgált időszak Nyugaton Nagy Szent Gergelyig (+604) illetve Sevillai Izidorig (+636), Keleten pedig többnyire Damaszkuszi Szent Jánosig (+753) terjed. A legújabb munkák szívesen zárják a kort a II. Niceai Zsinattal (787).1
A patrológia elnevezés csak a 17. században született: Johannes Gerhard (+1637) lutheránus teológus 1653-ban megjelent művének címeként. Maga a fogalom azonban sokkal régebbi, hiszen Caesareai Euszebiosz Egyháztörténetének már az a célja, hogy beszámoljon "Isten szavának követeiről", az ő műveikről, valamint a tévtanítókról. A jelenlegi szóhasználat szerint a patrológia tehát elsősorban mindazokkal a művekkel foglalkozik, amelyeket (helyesen vagy tévesen) az egyházatyáknak tulajdonítottak a történelem során. A patrisztika elnevezés is lutheránus eredetű: a theologia biblica, patristica, scholastica et speculativa kifejezések a 17. századi dogmatika tankönyvekben tűnnek fel. A patrisztika tehát az egyházatyák teológiáját jelenti. Találkozunk az ókeresztény irodalomtörténet kifejezéssel is. Ez a tudomány a keresztény szerzők műveit az egyetemes irodalomtörténet részeként vizsgálja, természetesen sajátos teológiai célkitűzéseik figyelembevételével.2
Az egyházatya megjelölésnek liturgikus gyökerei vannak: az afrikai keresztények nevezték pápának püspöküket mint az újjászületés szentségének kiszolgáltatóját. Az egyetemes zsinatokon résztvevő püspökök elődeiket tekintették hitbeli atyjuknak. Szent Jeromos fogalmazta meg azt a négy követelményt, amely alapján valakit egyházatyának lehet nevezni: ősiség, ortodox tanítás, életszentség és egyházi jóváhagyás. A történelem során az egyházatyák névsora változott. Mansuetus milánói püspök 680-ban a görögökhöz sorolja Athanaszioszt, Baszileioszt, Khrüszosztomoszt és Alexandriai Szent Kürilloszt, a latinokhoz pedig Hilariust, Ambrosiust, Hieronymust és Augustinust. A VIII.-IX. században Hilarius helyett már Gregorius Magnust találjuk a latinok között, illetve Gregoriosz Nazianzénoszt Alexandriai Szent Kürillosz helyén a görögöknél. A nagy egyházatyák mellett egyháztanítókként szerepelnek a későbbiekben Szent Hilarius, Nagy Szent Leó, Chrysologus Szent Péter, Jeruzsálemi Szent Kürillosz, Damaszkuszi Szent János és Szent Efrém.3
A patrológia nélkülözhetetlen forrása Caesareai Euszebiosz !Ekklhsiastikh; iJstoriva című műve. Tíz könyvben foglalja össze mindazt, amit 324-ig össze tudott gyűjteni az egyházi szerzőktől. Terjedelmes idézetei sokszor az egyetlen forrást jelentik számunkra az általa ismert keresztény és pogány írók azóta már elveszett munkáiból. Szent Jeromos De viris illustribus című műve az első igazi keresztény irodalomtörténet. A pogányok gúnyolódására válaszként ismerteti a keresztény írók munkásságát Simon Pétertől saját magáig, bizonyítva, hogy a kereszténység intellektuálisan sem alacsonyabbrendű a pogányságnál. Mintának Suetonius azonos című művét veszi. A 135 szakaszban nemcsak a keresztény írók műveit elemzi, hanem értékeli például Philónt, Iosephust, és Senecát Az első 78 szakasz szinte teljesen Euszebioszt követi, még a hibáit is átveszi. Szent Ágoston kifogásolta, hogy nem különíti el egymástól az eretnek és az ortodox szerzőket. További hibája, hogy a szerzők értékelésében nem pártatlan. Fogyatékosságai ellenére nélkülözhetetlen forrásmunka az ókeresztény irodalomtörténet kutatója számára, hiszen számos szerzőnek a műveit csak ez őrizte meg. Gennadius galliai szemipelágiánus presbiter folytatta azonos címmel 480 körül. Hispania keresztény íróiról Sevillai Szent Izidor De viris illustribusa (615-618) és Toledói Szent Ildefonz (+667) Egyházi férfiakról című műve számol Be. Keleten Photiosz műve, a Myrobibdion vagy Biblia (Roma, 1857-1866) 161 kötete. A Patrologiae cursus completus általában előző kiadásokat reprodukál, gyakran sok sajtóhibával. Megbízhatóbbak a berlini és a bécsi tudományos akadémia 1866-tól megjelenő sorozatai: Griechische Christliche Schriftsteller der ersten drei Jahrhunderte (GCS) illetve Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum (CSEL). Eleinte csak francia fordítások közlésével indult H. de Lubac és J. Daniélou kezdeményezésére a Sources Chrétiennes sorozat, most azonban már bilingvis formában jelenik meg az egyes atyák legkiválóbb kutatóinak bevezetőivel. Angol nyelvterületen a Loeb-Classical Library és az Ancient Christian Writers sorozat közöl eredeti szövegeket és fordításokat. A belgiumi Brepols-ban jelenik meg a Corpus Christianorum, a latin szövegek 1954-től, a görögök 1975-től kezdve. A legfontosabb tanulmányok és cikkek Berlin-ben (Texte und Untersuchungen) és Amszterdam-ban (Vigiliae Christianae) jelennek meg.4
Magyarországon Kühár Flóris szerkesztett egy válogatást Keresztény remekírók címmel, amely 1944-ben jelent meg 15 kötetben. Monumentálisabb sorozatnak ígérkezik a Vanyó László által szerkesztett l980-tól megjelenő Ókeresztény írók.
Alapvető irodalomtörténeti munkák születtek a század elején A. v. Harnack és O. Bardenhewer tollából. A tankönyvszerzők között meg kell említenünk G. Rauschen, J. Hittig, B. Altaner, A. Stuiber és J. Quasten nevét. Az utóbbi szerző Patrology című műve 1950-től kezdve jelent meg négy kötetben. A negyedik kötetnek már csak az előszavát írhatta meg, a benne levő egyes fejezetek az Augustinianum professzorainak munkái, a szerkesztést pedig A. di Berardino végezte. Az angol változat 1986-ban jelent meg. Altaner tankönyvét Hermann Ipoly László bencés adta ki magyar fordításban (Budapest, 1947). Az imént említett Ókeresztény írók sorozat első kötete Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma (Budapest, 1980).


Apostoli atyák

Apostoli atyáknak nevezzük az első században vagy a második század elején működő keresztény írókat, akiknek tanítása közvetlenül tükrözi az apostolok igehirdetését. Maga a kifejezés ismeretlen volt az ősegyházban, csak a 17. században vezette be J. B. Cotelier (Patres aevi apostolici, 1672). Ő a következő öt szerzőt sorolta ide: Barnabás, Római Szent Kelemen, Antiochiai Szent Ignác, Szmirnai Szent Polikárp és Hermász. Később közéjük számították Hierapoliszi Papiaszt és a Diognétoszhoz írt levél szerzőjét is. Végül ide került a Didakhé szerzője is. Nyilvánvaló azonban, hogy nem egységes csoportról van szó, hiszen Hermász Pásztora és a Barnabás levél formája és tartalma miatt az apokrifokhoz sorolandó, míg a Diognétoszhoz írt levelet célkitűzése az apologétákhoz viszi közel.5
Az apostoli atyák művei pasztorális jellegűek. Tartalmuk és stílusuk elsősorban az apostolok leveleire emlékeztet. A tradíció korszaka felé vezetnek bennünket az Újszövetség világából. Noha a birodalom távoli régióiban születtek meg, mégis meglepően egységes képet mutatnak a századforduló egyházának tanításáról. Mindegyikre jellemző, hogy Krisztus második eljövetelét a közeljövőbe helyezik. Ugyanakkor Krisztus személyisége még élénken él az apostolokkal való közvetlen kapcsolat miatt. A szerzők nem törekszenek a keresztény tanítás tudományos exaktságú és teljes körű kifejtésére, műveik inkább alkalmi jellegűek.6

Római Szent Kelemen helye az apostoli szukcesszióban bizonytalan. Iréneusz Péter harmadik utódjának tartja. Euszebiosz datálása alapján 92 és 101 között kormányozta az egyházat. Tertullianus szerint egyenest Pétertől kapta a hatalmat, de a békesség kedvéért lemondott Linus javára és csak Anaklétosz halála után foglalta el ismét Szent Péter székét. De vannak szinte fantasztikusnak tűnő ókori találgatások is, a 4. században született Martyrium S. Clementis szerint pedig vértanúhalált halt.
A Clemens Romanus neve alatt fennmaradt írások közül csak egy tekinthető hitelesnek: a Levél a korinthosziakhoz. Domitianus idején tört ki a vita Korintus-ban: 95 körül leváltottak néhány presbitert. Néhányan azonban hűségesek maradtak hozzájuk, a helyi egyház ismét pártokra szakadt, mint Szent Pál idejében. Valószínűleg az ott időző rómaiak vitték el Kelemennek a pogányok számára is botrányos megosztottság hírét.
A levél bevezetésből (1-3. fejezet), két fő részből (4-36 és 37-61), valamint a befejező áttekintésből áll (62-65). Főként a második főrész foglalkozik konkrétan a helyi vitákkal. Isten, aki a természetben levő rendet is teremtette, elvárja, hogy teremtményei tiszteljék a rendet és legyenek engedelmesek. Az ószövetségben is létezett hierarchia és Krisztus rendelkezése nyomán nevezték ki utódaikat az apostolok is. A békétleneknek bűnbánatot kell gyakorolni. A befejezés hangja reménykedő: a levélvivők bizonyára már a béke hírével térnek vissza Rómá-ba.
Egyháztörténelmi szempontból azért jelentős az első fejezet, mert beszámol Péter római tartózkodásáról, Pál hispániai útjáról és az apostolfejedelmek vértanúságáról. A hatodik fejezet Nero keresztényüldözéséről tesz említést és vértanúk sokaságáról beszél.
Dogmatörténetileg azért jelentős, mert itt találkozunk először az apostoli szukcesszió világos és egyértelmű megfogalmazásával: a helyi közösségnek azért nincs felhatalmazása a presbiterek leváltására, mert ezt a jogot kizárólag az apostolok utódai gyakorolhatják. A levélnek a puszta léte azt mutatja, hogy a római egyházat illeti meg a végső döntés joga. Jelentős továbbá dogmatörténetileg, hogy említi a halottak feltámadását. Itt találjuk az első keresztény utalást a Phoenix-legendára, amely később is gyakran előkerül az ókeresztény irodalomban és művészetben. A 20. fejezet pedig sztoikus hatásról árulkodik, amikor a világban uralkodó rendet és harmóniát említi.
A liturgia története is gazdagodik a levélből. A "szolgálat"-ban (leitourgiva) is világos a különbség a hierarchia és a laikátus között. A hierarchia tagjai: eJpiskopoi kai; diavkonoi, illetve más helyeken együttesen presbuvteroi. Legfontosabb feladatuk a liturgia megünneplése, az áldozati adományok bemutatása. A levél vége felé szép imát találunk, amely valószínűleg a római egyház liturgikus imája volt. Tanúskodik Krisztus istenségéről, aki Isten szeretett fia (hjgaphmevno" pai'"). A záró részből az egyház állam-képéről értesülünk.
A levél születésének időpontja kikövetkeztethető abból is, hogy Nero üldözésének említése után újabb üldözésekről beszél. Ezek az utalások nyilván a Domitianus uralkodása idején zajló megpróbáltatásokra vonatkoznak (95 és 96). Az apostolok már nem élnek, sőt az általuk kinevezett presbiterek is átadták már a hivatalukat másoknak, és az Úrhoz költöztek. Euszebiosz őrizte meg számunkra Hegeszipposz beszámolóját (kb. 180) arról, hogy Domitianus idejében viszályok dúltak az egyházban.
Noha a szerző nem említi önmagát név szerint, hanem Isten Rómá-ban időző egyházaként jelöli meg magát és többes szám első személyben beszél, a stílus egysége egyetlen szerzőre utal. Clemens Romanus a levelet közösségben való felolvasásra szánta, ezért retorikailag is alaposan kidolgozta. Még a későbbi időkből is van bizonyítékunk arra, hogy a liturgia végzésének részeként is felolvasták. Ezt megkönnyíti az a tény, hogy az első főrész kevés konkrét utalást tartalmaz az adott szituációra és az egész közösséghez szól. Quasten valószínűnek tartja, hogy szerzője zsidókeresztény, mivel sok ószövetségi és kevés újszövetségi utalást találunk a szövegben.
A szöveget két fontos kódex őrizte meg számunkra: a Codex Alexandrinus az 5. századból (néhány fejezet kivételével) és a Codex Hierosolymitanus 1056-ból.7

Ex Epístola sancti Cleméntis papae Primi ad Corínthios:
II/37-39, 625-626; III/36-38, 53-54, 63-64, 367-368, 382-384, 1251-1252;
IV/327-328, 331-332, 334-335, 337-338, 1285-1286


Antiochiai Szent Ignác hét levelet írt úton Róma felé, ahol vértanúság várt rá Traianus uralkodása idején (110 körül). Négy levelet irt Szmirná-ból (Magnészia, Trallész, Efezus és Róma keresztényeinek), hármat pedig Troász-ból (Filadelfiá-ba, Szmirná-ba és Polükarposznak). Ezek a levelek később olyan népszerűek lettek, hogy szövegüket kibővítették, de a keresztény hagyomány mindig a rövidebb változatot fogadta el hitelesnek. Ignatiosz hasonló témákkal foglalkozik, mint Clemens Romanus, talán ismerte is levelét, de stílusuk nagyon eltér egymástól: Antiochia második püspökének rövid leveleit átjárja a szenvedély, egyénisége jelenik meg képeinek gazdagságában. Szellemi végrendeletének minden sora az egyház egységének megőrzését szolgálja.
Teológiai üzenetének magva a világban megtalálható isteni oikonomiva: Istennek az a szándéka, hogy megszabadítsa a mindenséget és az embert e világ fejedelmének önkényétől. A próféták által készítette fel az emberiséget erre a diadalra, amelyben beteljesedtek a próféták várakozásai (Magn.9,l-2). Ignatius világosan vallja mind Krisztus emberségét, mind istenségét (Eph.7,2 és Smyrn.l,l.). Krisztusra vonatkozó jelzői: gevnnhto" kai; ajgennhto", a[crono" és aovrato". Támadja a dokétistákat, akik tagadták Krisztus emberi természetét és szenvedését. Krisztológiáját Szent Pálra alapozza, de gazdagítja Szent János is. Az egyházat az áldozatbemutatás helyének mondja (qusiasthvrion). Az elnevezés mögött az állhat, hogy az eukarisztiát az egyház áldozatának tekinti. Ő használja először a katolikus egyház kifejezést az egész közösség megnevezésére (Smyrn. 8,2).
Külön ki kell emelnünk azt az egyházszervezeti formát, amely leveleiből előtűnik: a püspök Isten képviselője, a papok képezik az apostoli tanácsot és a diakónusok végzik Krisztus szolgálatát. A monarchiális episzkopátus felel az egész nyájért. Nem is említi a prófétákat, akiket pedig a Didakhé leírása szerint a Lélek küld egyik egyházból a másikba. Még a fiatal püspök tekintélye sem kérdőjelezhető meg (Magn.3,l). A püspök elsősorban tanítója a híveknek, a vele való közösség megőrzése véd meg leginkább a tévedéstől és az eretnekségtől. Ő a liturgia főpapja, és Isten titkainak intézője. Sem a keresztség, sem az Eukarisztia nem mehet végbe nélküle (Smyrn. 8,1-2). A házasságok is az ő jelenlétében köttetnek, amelyek egyébként Krisztus és Egyházának örök kapcsolatát jelképezik (Pol. 5,1). A Kisázsiába és a Rómá-ba küldött levelek kezdő sorait összevetve kitűnik, hogy Rómát a többi egyház fölé helyezi.
Krisztológiájához hasonlóan misztikája is egyaránt mutatja Szent Pál és Szent János hatását: a Krisztussal való egyesülés és a benne való élet eszméjének összefonódásából születik Ignác kedvenc gondolata: Krisztus követése. Ahogyan Krisztus utánozta az Atyát, úgy kell nekünk őt utánozni. Elsősorban a szenvedésben és a halálban kell követnünk őt (Róm. 6,3). Ezért aggódik amiatt, hogy a rómaiak esetleg megmenthetik a vadállatok torkából. A vértanúság számára Krisztus tökéletes követése (Smyrn. 4,2). Kedvenc témája továbbá Pál gondolata: a keresztények lelke Krisztus istenségének temploma (Eph.l5,3). Nemcsak Krisztus van bennünk, hanem a Krisztussal való egység révén valamennyi keresztényt összeköti az isteni egység. Gyakran hangsúlyozza azonban, hogy ez az egység csak akkor áll fenn, ha a keresztények egységben maradnak püspökükkel hitben, engedelmességben és imádságban. Misztikája tehát nem az egyéni lélek köré épül, hanem a liturgikus testületként működő hívő közösség a központja.
A levelek hitelességét kétségbe vonták protestáns körök, mivel nem tudták elfogadni, hogy már Traianus korában megjelenhetett az episzkopátusnak ez a centralizált formája. A külső és belső bizonyítékok azonban olyan erősek, hogy manapság már senki nem vonja kétségbe a levelek hitelességét. Maga Szent Polükarposz is tanúskodik létezésükről közvetlenül Ignác halála után. A patrológia óriásai szintén kiálltak a hitelesség mellett: J. B. Lightfoot, A. v. Harnack, Th. Zahn és F. X. Funk.
A levelek három recenziójáról szokás beszélni. A rövid recenzió a Codex Mediceus Laurentianusban maradt fenn, mégpedig csak görögül. Ez a recenzió a második századból származik. A hosszú recenzió a 4. században született. Az apollináristákkal kapcsolatban levő kompilátor hat másik levelet csatolt az eredeti héthez. A szír nyelvű rövid változatot 1845-ben publikálták, valószínűleg a rövid recenzió szír változatának rövidítése, és nem az eredeti forma.8

Ex Epístola sancti Ignátii Antiochéni epíscopi et mártyris ad Ephésios: III/56-57, 60-61
Ex Epístola sancti Ignátii Antiochéni epíscopi et mártyris ad Smyrnaéos: III/109-110
Incipit Epístola sancti Ignátii Antiochéni epíscopi et mártyris ad Romános: III/250-251, 254-255, 258-259
Incipit Epístola sancti Ignátii Antiochéni epíscopi et mártyris ad Magnésios: III/418-420, 422-423, 425-427
Incipit Epístola sancti Ignátii Antiochéni epíscopi et mártyris ad Polycárpum: III/459-460, 463-464
Incipit Epístola sancti Ignátii Antiochéni epíscopi et mártyris ad Tralliános: IV/258-259
Ex Epístola sancti Ignátii Antiochéni epíscopi et mártyris ad Tralliános: IV/261-263
Ex Epístola sancti Ignátii Antiochéni epíscopi et mártyris ad Philadelphénses: IV/265-266


Szent Polükarposz Szmirna püspöke volt. Nagy tekintélynek örvendett, mert apostoltanítvány volt. Euszebiosz beszámol arról, hogy Iréneusz szerint Szent János lábánál ült (Hist. Eccl. 5,20,5). Ireneusztól azt is tudjuk, hogy az apostolok nevezték ki Szmirna püspöki székére. Tekintélyének közvetett bizonyítéka, hogy Anikétosz pápa elfogadta vitapartnernek a húsvét időpontjának kérdésében. A quartodecimánusok álláspontját képviselte az apostolokra hivatkozva. A pápa is kitartott nézete mellett, hogy mindig vasárnap kell ünnepelni a húsvétot, mégis békében váltak el. Polükarposz valószínűleg 155-ben tartózkodott Rómában, ahol találkozott Markionnal is. Ez a találkozás azonban kevésbé mondható békésnek. Ireneusz beszámolója szerint (Adv. Haer. 3,3,4) Markion kérdésére, hogy megismeri-e, Polükarposz így válaszolt: "Megismerlek bizony, Sátán elsőszülötte". Római tartózkodása idején azonban ért el eredményeket valentiniánusok és markioniták megtérítésében.
Rómából való visszatérése után hamarosan mártírhalált szenvedett. Erről a szmirnai egyháznak egy frígiai egyházhoz írt leveléből értesülünk. Ez az első részletes beszámoló egy vértanú haláláról. Gyakran tekintik az első mártíraktának, de nem csupán a római hatóságok kihallgatási jegyzőkönyvéről van szó, hanem a keresztény levélirodalom egyik gyöngyszeméről. Statius Quadratus prokonzul megkísérelte rávenni a hittagadásra: "Tedd le az esküt és elbocsátalak! Átkozd meg Krisztust!" Polükarposz szinte csodálkozva válaszol: "Nyolcvanhat esztendeje szolgálok neki, és nekem semmi rosszat nem tett. Hogyan káromolhatnám királyomat, megváltómat?" (Mart. Polykarpi 9,3). A levél az első olyan dokumentum, amely bizonyítja a mártírok kultuszát, ugyanakkor világosan különbséget tesz a Krisztus iránti hódolat és a mártírok tisztelete között: "Őt imádjuk, aki Isten Fia, a vértanúkat mint az Úr utánzóit, tanítványait szeretjük méltán az ő tulajdon királyuk és tanítójuk iránti felülmúlhatatlan jóindulat miatt, akiknek bár lennénk mi is társai és tanítványai." (17,3). A levél aláírója egy bizonyos Markion. A levél szerkezetében rétegeket különböztethetünk meg. A 14. fejezet liturgikus imát tartalmaz, a végén pedig különböző korból származó utóiratokat találhatunk. Bizonyára hatással volt az íróra a 4. Makk. is.
A szmirnai püspök számos levelet írt a szomszédos keresztény közösségeknek, de csak a Philippiekhez írt levelet ismerjük. A teljes szövege ennek is csak latin fordításban olvasható. A görög szöveg csak 9,2-ig maradt fenn. A levél úgy jött létre, hogy Antiochiai Szent Ignác megkérte a filippi keresztényeket, hogy írjanak Antiochiába. A kérés teljesült, és Polükarposzt kérték fel a levél továbbítására. A fennmaradt levél válasz a filippieknek. A keletkezés története és a levél tartalma egyaránt azt mutatja, hogy milyen élénk levelezés folyt az egyházak között. A leveleket egyébként le is másolták, összegyűjtötték, és a gyűjteményeket is megküldték egymásnak. A filippiek is kérik a Polükarposz birtokában levő leveleket.
P. N. Harrison véleménye szerint a birtokunkban levő levél valójában két levélnek egy tekercsre való másolása révén jött létre. Szerinte Polükarposz különböző időpontokban írta ezeket a leveleket, és hamarosan keletkezésük után másolták össze őket. A 13. és esetleg a 14. fejezet szövege kíséretében küldte volna el Polükarposz Ignác leveleit hamarosan a vértanúsága után. Az elmélet szerint a levél első 12 fejezete húsz évvel később íródott. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a szerző kikel Markion ellen. Ez az elmélet nagyon meggyőzőnek tűnik, és elhárítja azokat az ellenvetéseket is, amelyek Szent Ignác leveleinek korai datálása ellen felhozhatók. Vanyó László azonban nem lát semmilyen kényszerítő okot a levél egységének megbontására, többek között azért sem, mert a 9. fejezetben nem kifejezetten Szent Ignác vértanúságáról beszél a szerző, hanem általánosságban a keresztény vértanúk kitartásáról.
Annak ellenére, hogy a levél nem kifejezetten doktrinális tartalmú, mégis megvédi a megtestesülés dogmáját és Krisztus kereszthalálát a tévtanítókkal szemben (7,1).
A filippi egyház szervezete a levél alapján Quasten szerint úgy rekonstruálható, hogy presbiterek bizottsága vezette, mivel Polikárp nem tesz említést püspökről, viszont az ideális presbiter alakjának megrajzolásával nagy jelentőséget tulajdonít a papságnak (6,1). Azonban arról sem szabad elfeledkezni, hogy Polikárp önmagát is a presbiterek közé sorolja. Sokkal fontosabb talán a levél olyan szempontból, hogy kiket nem említ még. Szó sincs vándorló karizmatikusokról, prófétákról és "apostolok"-ról. A próféták számára az ószövetség világába tartoznak, és amikor az apostolokról beszél, a Tizenkettőt érti rajtuk.
Clemens Romanus vagy Ignatius leveleihez képest ez a levél sokkal szélesebb körű keresztény irodalmat ismer. Műfaj szempontjából az erkölcsi exhortációk sorában van helye neki. Biztosan ismerte a Korintusiakhoz írt levelet, talán fel is használta. Ismeri továbbá Máté evangéliumát, Péter első levelét, Pál leveleit a pasztorális levelekkel együtt, az Apostolok Cselekedeteit, és a Zsidókhoz írt levelet. Különös, hogy nem találunk utalást sem János leveleire, sem evangéliumára.9

Incipit Epístola sancti Polycárpi epíscopi et mártyris ad Philippénses: IV/230-231
Ex Epístola sancti Polycárpi epíscopi et mártyris ad Philippénses: IV/233-234, 236-237, 239-240, 242-243
Ex Epístola Ecclésiae Smyrnénsis De martyrio sancti Polycárpi: III/1148-1149
Incipit Epístola Bárnabae nuncupáta: IV/37-38
Ex Epístola Bárnabae nuncupáta: IV/40-41, 43-45, 47-48


A II. század fontos oktató írásai

Hitvallások

A közismert Symbolum Apostolicum jelenlegi formájában nem régebbi a 6. századnál. Rufinus azonban már a 4. század végén használja ezt az elnevezést. Elbeszélése szerint az apostolok összeállították a keresztény hit rövid summáját, mielőtt a világ különböző tájaira indultak volna. A 6. században találkozunk először azzal az állítással, hogy minden egyes apostol megfogalmazott egy hitcikkelyt. A középkor folyamán Nyugaton általános volt ez az eredeztetés. Annál nagyobb meglepetést keltett a ferrarai zsinaton 1438-ban Ephesus érsekének, Marcus Eugenicusnak a kijelentése, hogy a keleti egyház nem ismeri ezt a fajta hitvallást és nem tud semmit az apostoli eredetről. Jelenleg általános az a vélemény, hogy a hitvallás tartalmi lényege az apostoli korra vezethető vissza, jelenlegi formája azonban fokozatosan alakult ki. A kialakulás hosszú története szorosan összefügg a keresztségi liturgiával és a katekumenek hitvallásával.
A katekumeneknek fejből meg kellett tanulniuk egy hitvallási formulát és el kellett mondani a közösség előtt. Ezt a rítust hívták traditio és redditio symbolinak. Az alapos kutatás feltárta, hogy kezdetben két formula létezett. A krisztológiai formula megtalálható például az Ap. Csel. 8,37-ben: Fülöp megkereszteli az etióp főembert, miután az megvallotta, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Később a "Megváltó" titulust is belevették ebbe a formulába, így alakult ki a népszerű ICQUS rövidítés, amiről az Aberkiosz-féle felirat és Tertullianus is tanúskodik. Ebbe a csoportba sorolható Antiochiai Szent Ignác hitvallása is a Trall. 9-ben. A szentháromságos formula eredete szintén az apostoli korra megy vissza. A keresztelési parancs visszhangzik Jusztinosz beszámolójában is (1. Apol. I.61) 150 körül. Az ebből a korból származó Epistula Apostolorum a Szentháromság személyeinek felsorolása után már az Egyházról és a bűnök bocsánatáról is említést tesz. A kombinált formula már nyolc vagy kilenc cikkelyt tartalmaz. A római keresztelési rítusban szereplő hitvallást Hippolütosz őrizte meg a számunkra a Traditio Apostolica-ban, amely a 200 körüli állapotot tükrözi:

Credo in Deum patrem omnipotentem
Et in Christum Jesum, filium Dei
Qui natus de Spiritu Sancto ex Maria Virgine
Et crucifixus sub Pontio Pilato et mortuus est et sepultus
Et resurrexit die tertia vivus a mortuis,
Et ascendit in caelis,
Et sedit ad dexteram patris
Venturus judicare vivos et mortuos
Et in Spiritum Sanctum et sanctam ecclesiam,
et carnis resurrectionem.

Ezt a formulát már Tertullianus is ismerte. Alapos kutatás kimutatta, hogy a Credo-nak a római változatából alakult ki valamennyi nyugati hitvallás. A keletiek azonban valószínűleg nem származtathatók le a római változatból. A közös ősi változatra különböző rétegek rakódtak, mivel a katekumenok oktatása megkövetelte, hogy az alapvető dogmákat rövid formában belefoglalják a hitvallásba. A sokféle keresztelési szertartáshoz hasonlóan számos változata volt a hitvallásoknak is. Legnevezetesebbek a jeruzsálemi és a caesareai. A kutatók még vitatkoznak azon, hogy a niceai melyikből eredeztethető. A sokféle krédó tehát eredetileg az egyes püspökök saját hitszabálya, regula fidei-je volt, amelyeket azonban végül elnyomott a konstantinápolyi hitvallás. A római misébe csak 1014-ben került, mégpedig császári parancsra.10


Didakhé

A tizenkét apostol tanítása (Didach; tou' kurivou dia; tw'n dwvdeka ajpostovlwn toi'" e[qnesin) sokáig csak idézetekből volt ismert. Szerzőjét nem ismerjük, Duchesne véleményével ellentétben azonban nem valószínű, hogy valamelyik apostol lett volna a szerzője. Csak 1873-ban találta meg Philotheosz Brüenniosz nikomédiai metropolita jeruzsálemi zarándokútján azt az 1057-böl való kódexet, amelyben a teljes görög szöveg van.
Az első tíz fejezet liturgikus instrukciókat tartalmaz. A második főrészben (11-15. fejezet) egyházfegyelmi utasításokat találunk. Az utolsó fejezet Krisztus második eljövetelére irányítja figyelmünket. Az első hat fejezet a kor szokása szerint a "két út" mintája szerint erkölcsi tanítást ad a katekumenoknak. Az élet és a halál útjának szembeállítása a hellenisztikus kor zsinagógáinak bevett módszere volt a prozeliták oktatásában. A 7-10. fejezet a liturgiatörténészek számára nélkülözhetetlen: a keresztelés elsősorban alámerítéssel történik, de kivételesen megengedett a leöntés is. A keresztelendőnek és a kiszolgáltatónak egyaránt kell böjtölnie. A zsidó szokástól eltérően szerdán és pénteken böjtöltek a keresztények.
A kor liturgiájáról és imádságairól még egyebeket is megtudunk. Az Úr imáját naponta háromszor kell elmondani. A 9. és 10. fejezetben találjuk a legrégibb ismert eucharisztikus imát. A keresztség és az eucharisztia szorosan összetartozik: a megkereszteletlenek nem részesedhetnek az eucharisztiából, amely lelki étel és ital (pneumatikh; trofh; kai; potovn).
A monarchiális episzkopátus létezéséről nem értesít bennünket. A közösség vezetői ugyan ejpivskopoi kai; diavkonoi, de nem világos, hogy az előbbiek egyszerűen papok lettek volna vagy püspökök. Presbiterekről ugyanis nem tesz említést. A helyi hierarchia mellett nagy szerepük van még a vándorprófétáknak, akiknek joguk volt az eucharisztiát megünnepelni.Őket bírálni bűn a Szentlélek ellen.
A Didakhé egyházképe az egyetemesség jegyeit hordozza. Az ejkklhsiva nemcsak az imára egybegyűlt helyi közösséget jelenti, hanem a keresztények új népét is. Az egység és a szentség különleges hangsúlyt kap. Az egységet jól szimbolizálja a sok búzaszemből összegyűjtött kenyér.
Az eszkatológiai várakozás érezhető az arám Maran atha vágyakozó felkiáltásból is. Az Úr eljövetelének órája azonban bizonytalan, és ennek minden keresztény a tudatában van. A parúzia közelsége arra serkenti a hivőket, hogy gyakran gyűljenek össze és lelkük javán munkálkodjanak. A parúzia előjelei gyakran megpróbáltatást jelentenek a közösség számára. Akik azonban kitartanak hitükben, azok üdvözülnek.
A Didakhé első hat fejezete nagyon hasonlít Barnabás levelének 18-20. fejezetére. Ez nehézséget okoz a mű születési időpontjának meghatározásában. Quasten szerint inkább közös forrásról, mint a Barnabás levél-től való függésről beszélhetünk. Nehézzé teszi a kronológiai meghatározást, hogy nem egységes műről, hanem már korábban létező szövegek gyűjteményéről van inkább szó. Belső bizonyítéknak számít az időpont meghatározásában a zsidósággal való szembenállás, amely miatt nem helyezhetjük az apostolok korába. A zsinagógai szokások elhagyása már megkezdődött. Az a tény, hogy gyűjteményről van szó, már egy bizonyos stabilizációs időszakot tételez fel. Ugyanakkor nem lehet messze még az apostolok kora, hiszen a liturgia egyszerű, nincs nyoma egyetemes hitvallási formulának vagy újszövetségi kánonnak. Mindezek alapján valószínű, hogy l00 és 150 között írták, mégpedig Szíriában. A keresztény ókorban akkora tekintélynek örvendett, hogy sokan az újszövetségi könyvekkel azonos jelentőséget tulajdonítottak neki. Mintául szolgált a későbbi liturgikus és egyházfegyelmi iratok számára. Elterjedtségét bizonyítja az is, hogy találkozunk latin, kopt, szír, arab, etióp és grúz fordításokkal is.11

Ex antíquo opúsculo «Doctrína duódecim Apostolórum» nuncupáto: III/375-376


Hermász: Pásztor

Noha az apostoli atyák között szokták felsorolni ezt a művet, műfajilag az apokrif apokalipszisek közé tartozik. A szerző két személytől nyeri a kinyilatkoztatásokat: az első egy idős matróna, a második egy angyal, aki pásztor képében jelenik meg Rómá-ban. A műben csak egy olyan kijelentés van (4,3), amelyből következtetni lehet a keletkezés időpontjára: a szerző két példányban kapja meg a kinyilatkoztatások szövegét és ezt továbbítania kell Kelemen-nek. Ő pedig nem lehet más, mint a Korintusiakhoz írt levél szerzője. A 96 körüli időpont azonban ellene mond a Muratori-töredék kijelentésének, amely szerint I. Piusz idejében, vagyis 140 és 150 körül született meg a könyv. Az ellentmondás azonban megoldható, ha föltételezzük, hogy több részben írták, és a legrégebbi rész már Clemens Romanus idején létrejött. Nem fogadható el viszont Órigenész véleménye, hogy Hermász ugyanaz a személy, akit Szent Pál említ a Rómaiakhoz írt levélben. Az író sok mindent elmond a magánéletéről. Fiatal korában rabszolgaként került Rómába. A műben szereplő gyakori hebraizmusok arról árulkodnak, hogy vagy zsidó származású vagy zsidó tanítói voltak. A falusi élet képei jelennek meg a könyvben, ami nem meglepő, hiszen a Rómából Cumae-ba vezető út melletti földjének megműveléséből él. Azon bánkódik, hogy gyermekei az üldözések idején elhagyták hitüket.
A könyv 5 látomásból, 12 parancsból és 10 parabolából áll. Ez a beosztás a szerzőtől származik. Mivel azonban a parancsok és a parabolák is apokaliptikusok, a belső szerkezet alapján inkább két főrészre és befejezésre oszthatjuk. Az első négy visio az Egyházat megjelenítő matrónától származik, aki a negyedik látomásra ifjú menyasszonnyá változik. Az első látomásban bűnbánatra serkenti Hermászt, a másodikban átad neki egy köriratot másolás céljából, a harmadikban pedig egy épülő torony képével szemlélteti az Egyházat. Mivel mindegyik kő nem alkalmas építőanyagnak, a megtérésre nem hajlandó bűnösöket ki kell zárni az egyházból. Sietni kell a bűnbánattal, mert kevés az idő. A negyedik látomás egy félelmetes sárkány képével érzékelteti a közelgő üldözéseket. A második főrészbe átvezet 5. látomásban jelenik meg pásztor képében egy angyal azzal a céllal, hogy parancsaival és paraboláival új életet adjon az egyháznak bűnbánatra szólító küldetése révén. A 12 parancs röviden összefoglalja a keresztény erkölcsöt. A parancsok és az egész rész végén biztatást és ígéretet találunk. Az elgyöngülőket azzal biztatja, hogy a komolyan törekvőknek megadatik a kitartás kegyelme és örök életük lesz. Valójában az első öt parabola is parancsokat tartalmaz. Az ötödik például a külsődleges böjtölés ellen szól. Nevezetes a nyolcadik parabola, amely fűzfához hasonlítja az egyházat, amelynek ágai újra kisarjadhatnak. A kilencedik valószínűleg későbbi betoldás, bizonyos értelemben a toronyról szóló hasonlat korrigálása. Új elem, hogy a torony építése késedelmet szenved, azért, hogy sok bűnös megtérhessen és beépülhessen a toronyba. A tizedik parabola alkotja a befejező részt, amelyben Hermász arra kap utasítást, hogy tisztítsa meg saját családját és mindenkit bűnbánatra hívjon.
Dogmatikai szempontból legfontosabbak a bűnbánatról szóló kijelentések. Ezeknek lényege, hogy van megtérés a keresztség után. Tévedés lenne azt hinni, hogy ez Hermász újítása. Éppen az eredeti tanítás védelmében lép fel azok ellen, akik ezt tagadták. A bűnbánat lehetősége mindenfajta bűnös előtt nyitva áll. A megtérésnek gyorsnak kell lenni, hiszen kevés az idő. A bűnbánat célja a teljes metavnoia. Ez nemcsak megtisztulást jelent, hanem a Szentlélek keresztségi kiáradásához hasonló pozitívumot. Az egyház mint intézmény szükséges üdvösségünkhöz.
Hermász krisztológiai nézetei sok gondot okoztak már a kutatóknak. Se a Logosz szót, sem pedig a Jézus Krisztus kifejezést nem használja. A 9. parabola elején pedig a Szentlelket (to; pneu'ma to; a{gion) azonosítja Isten Fiával. Quasten szerint e mögött az áll, hogy a szerző a Megváltót emberi természete szerint Isten fogadott fiának tekinti.
Az Egyházat Hermász a legelső teremtménynek tekinti. Aző kedvéért jött létre a többi teremtmény. A torony képében megjelenő győzedelmes egyház sziklára, vagyis Isten Fiára épül.
A keresztséget olyan elengedhetetlennek tartja az üdvösséghez, hogy szerinte az apostolok és a tanítók leereszkedtek az alvilágba, hogy megkereszteljék a Krisztus előtti korban élő igazakat.
A dogmatikainál még fontosabb Hermász etikai mondanivalója. Figyelemreeméltó, hogy már itt megtalálható a megkülönböztetés a parancsok és az opera supererogatoria között. Ezek közé sorolja a böjtölést, a celibátust és a vértanúságot. Számos kortárs keresztény szerzővel ellentétben a házastárs halála után megengedi az újabb házasságot. Házasságtörés esetén megengedi a bűnös elbocsátását, de az ártatlan fél nem házasodhat újra, sőt vissza kell fogadnia a bűnöst, ha megtér. Hét erényt sorol fel, amelyeket hét női alak személyesít meg. Ez a kép gyakran megjelenik a későbbi keresztény műalkotásokon.
A keresztény ókorban olyan nagyra becsülték Hermászt, hogy még Ireneusz, Tertullianus és Órigenész is a sugalmazott könyvek közé sorolta a könyvet. Jeromos szerint a latinul beszélő Nyugat viszont alig ismeri. A Muratori-töredék magánolvasmányként ajánlja csak. A szöveget őrző kódexek közül a Codex Sinaiticus a IV. században készült, de a műnek csak az első negyedét tartalmazza. A keleti elterjedtséget bizonyítja, hogy etióp, kopt és perzsa fordításai is maradtak fenn.12


Apokrifok

Az Újszövetség keveset árul el Jézus gyermekkoráról, Mária életéről és az apostolok missziós útjairól. Nem csoda, hogy nagy volt az igény az építő célzatú elbeszélések iránt. Ugyanakkor az eretnekek is igyekeztek tanításukat evangéliumi ízű történetekkel alátámasztani. Ez a két tényező serkentette apokrif evangéliumok, apokalipszisek, apostoli levelek és apostolok cselekedeteinek létrejöttét. Az apokrif kifejezés eredetileg nem jelentette azt, hogy valami hamis dologról van szó. Jeromos beszámolója szerint némelyiket kifejezetten sugalmazottnak vélték. Túl szentnek tartották őket ahhoz, hogy mindenki tudjon róluk. Ezért kellett elrejteni őket a nagyközönség elöl, és csak a bennfentesek tudhattak róluk. Íróiknak viszont szükségük volt nagy nevekre, ezért apostolok vagy jámbor tanítványok műveiként tüntették fel őket. Azzal arányosan változott a szó jelentése a hamis, elvetendő irányába, ahogyan kiderült, hogy valójában nem apostoloktól vagy apostoltanítványoktól származnak. Sokszor még a felületes olvasó is láthatja, hogy gyöngébb minőségű művekről van szó, mint a kánoni iratok. Az állítólagos csodák bővelkednek abszurditásokban. A kutató számára mégis fontosak, hiszen ha áttételesen is, értékes információt szolgáltatnak a korai egyház életéről. A művészetben annyira tovább élnek a leírt események, hogy a középkori üvegablakok képeit, a misztériumjátékokat, a moralitásokat és Dantét sem érthetjük meg nélkülük.13
Már az ószövetségi könyvek köré rakódott apokrif irodalom. Ezdrás III. könyve keresztény folytatásra talált Ezdrás IV. könyvében. A Jeruzsálem pusztulása körüli idők tanújaként nagymértékben befolyásolta a keresztény eszkatológiát. Hasonlóan keletkeztek az ószövetségi igaz embernek, Hénokhnak a nevéhez fűződő könyvek. Az első században keresztény szerzők interpolációi nyomán gazdagodott az eredetileg zsidó szerzők által írott Hénokh apokalipszise is. Nevezetes még A tizenkét pátriárka végrendelete, Ádám apokalipszise, Mózes mennybemenetele és Izajás mennybemenetele. Éppen a sok átírás miatt nagyon nehéz meghatározni keletkezésük pontos időpontját. Némelyikük esetében a keletkezés folyamata akár négy évszázadra is kiterjedhetett. Az átdolgozás talán a legszembetűnőbb Izajás mennybemenetelében, ahol a próféta már föntről szemléli Krisztus életét. De értesülünk belőle Nero ténykedéséről és Péter apostol haláláról is.14
Az újszövetségi apokrifok egyik csoportja az apokalipszisek. Péter apokalipszisében jelenik meg először a kárhozottak kínzásának motívuma. Perzsa, orfikus és újpitagoreus hatást egyaránt gyaníthatunk e mögött. A rákmaradt töredékekben nincs eretnek gondolat.
Az Oracula sibyllina pogány eredetű jóslatgyűjteményét először zsidó, majd keresztény redaktor dolgozta át.
A János-apokrif már kevésbé ártalmatlan írás, eredetileg a kígyóimádó ofita szekta szent könyve lehetett, majd gnósztikusok dolgozták át.
Nag-Hammadi-ban talált kódex része Pál apokalipszise is, amelyben az apostol útjáról olvashatunk, egészen a 10. égig.
Jakab apokalipsziséből kettőt is találtak 1945-46-ban. Az egyikben Jézus közli Jakabbal, hogy valójában semmilyen szenvedést sem tudtak okozni neki a zsidók. A 72 eget feltáró, doketista iratból kiderül, hogy valójában Jakab a "szenvedő szolga".
A kopt nyelven olvasható Ádám apokalipsziséből értesülünk arról, hogy Ádám eredetileg magasabbrendű volt teremtőjénél, de ettől az állapottól evilág fejedelmének irigysége megfosztotta. Ádámot és Évát szerencsére megvigasztalja három angyal, hogy a sok hányattatás után eljön a gnószisz csillaga és megvédiőket minden ellenségüktől.
Szintén gnosztikus irat a Hív Bölcsesség. A terjedelmes műből megtudjuk, hogy a feltámadás után Jézus még 12 évig tanítványaival maradt, és az igazán nagy misztériumokat csak ekkor nyilatkoztatta ki. A pivsti" sovfia a megvilágosításra törekvő lélek szimbóluma. A művek felsorolásából kiderül, hogy elsősorban azok az apostolok voltak közkedveltek az írók számára, akik tanúi voltak Jézus csodálatos színeváltozásának.15

Az apokrif evangéliumok közül ismert volt Alexandriai Szent Kelemen számára Az egyiptomiak evangéliuma. Csak töredékek maradtak fenn belőle. Enkratita pogánykeresztények kedvenc olvasmánya volt, amelyben Jézus és Szalome beszélget egymással. Később a szabelliánusok is szívesen olvasták.
Egyiptomi zsidókeresztények szent könyve volt A héberek szerinti evangélium, de Szíriában is használták. Meglepő kijelentése, hogy Jézusnak a Szentlélek az anyja.
Csak néhány töredék maradt fenn Péter kérügmájából, hatása azonban nagy volt a későbbi patrisztikus irodalomban, hiszen az egyistenhit apológiája.
Péter evangéliumából megtaláltak egy hosszabb részletet az egyiptomi Akhmim-ban 1886-ban. A doketista hajlamú írás szerzője szerint Jézus valójában így kiáltott fel a kereszten: „Én erőm, én erőm, miért hagytál el engem?” A szerző szerint Jézus ekkor rögtön a mennybe vétetett.
A British Museum evangéliumának egyiptomi szerzője összedolgozta a négy evangéliumot, hogy elkerülje az ismétléseket. Eretnek vonás nincs benne. Jelentős számunkra azért, mert azt bizonyítja, hogy 150 környékén már ismerték Egyiptomban a négy kánoni evangéliumot.
Tamás gyermekségevangéliuma a hellenista regényirodalom hatásáról árulkodik. Benne Jézus agyagból élő madarakat gyárt, és halállal sújtja játszótársait. Eretnek zsidókeresztények olvasmánya volt.
Az ebioniták evangéliuma a II. század végéről. Egyes szám első személyben Máté szólal meg benne, többes számban mind a tizenkét apostol. A pogánykeresztények igényeit nem tartja teljesíthetőnek. Ebben a körben fordíthatta le az Ószövetséget görögre Szümmakhosz 161 és 180 között, aki maga is ebionita volt. Valószínű, hogy ez idő tájt, 185 körül íródott ez az evangélium is.
Óriási hatása volt még a középkori ikonográfiában is Jakab ősevangéliumának, amely lényegében Mária szüzességének legrégibb apológiája. Mária templomban való bemutatásának ünnepe mutatja a liturgiára tett nagy hatását.
Gyanítható, hogy Valentinosz valamelyik tanítványa írta az Igazság evangéliumát, amely Jézus szenvedését doketista módon értelmezi. A feltámadás számára gnósztikus felébredés. Az elveszett görög eredeti kopt fordítását Nag-Hammadi-ban találták meg. Nem rövid logionokból, hanem hosszabb meditációkból áll az irodalmilag igényes könyv.
Az ugyanitt megtalált Tamás evangéliumának logionjai nagyon hasonlítanak a kánoni evangéliumokéra. Nem tudjuk, hogy milyen körben használták az eredetileg görögül írt művet.
Grandiózus képeivel nagy hatást tett Keleten és Nyugaton a Jézus kereszthalála idején történtek leírásával Nikodémus evangéliuma. Eretnek vonások nincsenek benne. Elbeszélése szerint Jézus betöri a Sátán erődítményének érckapuit, és kivezeti az alvilágban szüntelenül prófétáló ószövetségi igazakat, akik rögtön elmondják ezt Jeruzsálemben.16

Az apokrif akták egy-egy apostol cselekedeteit mesélik el. Pál cselekedeteiben főszerepet játszik Thekla is, akit Pál térített meg. A kisázsiai montanista mozgalom céljait szolgálhatta a nők egyházi szerepének hangsúlyozásával. A prófétálás az ő feladatuk is, ezt igyekszik alátámasztani Thekla cselekedeteinek párhuzamos leírásával. Beszélő és megkeresztelkedő oroszlánnal is találkozunk benne, Pál szerencséjére és az aréna nézőközönségének lelki üdvére. A rengeteg fantasztikus elem a hellenista regényirodalom hatását mutatja.
János cselekedetei szintén Kisázsiában íródott, és olyan doketista tanokat hirdet, amelyeket az evangélista teljesen elítélt. Jézus gyakori színeváltozásainak nem sok köze van Tábor hegyéhez, annál inkább a pogány istenek metamorfózisaihoz, és a testi valóság tagadására szolgálnak. Úgy véli, hogy maga Jézus tanította az apostoloknak a gnósztikus himnuszokat. A II. Nikaiai Zsinat 787-ben határozottan elítélte a könyvet, mert a képrombolók Jézus testének anyagtalanságát próbálták bizonyítani belőle.17
Péter cselekedeteinek írója szerint Péter távollétében befészkeli magát Rómá-ba Simon mágus, és hét ember kivételével mindenki elhagyja az igaz hitet. A szerző már sok apokrif művet is ismer, Pétert pedig a pápák közé sorolja, ezért valószínűleg csak a III. század elején írta művét.
Szélsőséges aszketizmust hirdet az Edesszá-ban íródott Tamás cselekedetei. Az apostol indiai tevékenysége tele van mandeus, gnosztikus és manicheus elemekkel és elsősorban házasságok felbontásából áll. A szerző beépítette a híres "gyöngydalt", amely az egyik legszebb ránkmaradt gnósztikus költemény a lélek megváltásáról.
Az apostolok valódi leveleinek gyűjteményeit gyakran megtoldották néhánnyal, elsősorban Szent Pálét. Szent Pál és Seneca levélváltása irodalmilag elég gyöngére sikerült, a többihez hasonlóan.
Az Epistula apostolorum valamennyi apostol nevében íródott és óv Kerinthosztól valamint Simon mágustól. Rejtélyes, hogy miért véli Kéfást és Pétert két külön személynek.
Nemcsak apostolok neve alatt születtek azonban levelek, hanem a III. században már egyenesen Jézustól kapott válaszlevéllel dicsekedett az Edesszában íródott Abgár levél. A képrombolás idején. éppen azért ragaszkodtak a szírek a képtisztelethez, mert állítólag Jézus hiteles portréja is a birtokukba jutott Abgár királyuk jóvoltából.
Az apokrifok közé soroljuk Kelemen II. levelét a korinthosziakhoz is, amely a feltámadásba vetett hitet igyekezett erősíteni. Lehet, hogy Szótér pápa és a korinthoszi Dionüsziosz püspök levelezésének egy részletéről van szó, de nem kizárt az alexandriai eredet sem.18


A II. századi görög apologéták

Az apostoli atyáktól eltérően az apologéták elsősorban a pogány világhoz fordultak. Azért volt szükség erre, mert a köznép körében elképesztő mendemondák terjedtek el a keresztényekről, az állam vezetői a puszta létüket főbenjáró bűnnek tekintették, a művelt rétegek pedig a birodalom létét fenyegető babonának tartották a kereszténységet. Az egyház ellenségei között találjuk Szamoszatai Lukianoszt, aki De morte peregrini (170) című művében kigúnyolta a keresztények testvéri szeretetét és halálmegvetését, Frontot, Marcus Aurelius nevelőjét és a platonista Kelszosz, akinek !Alhqh;" Lovgo" című műve még Órigenész korában is veszedelmes volt. Az apologéták főként három célt tűztek maguk elé. Kimutatták, hogy az Egyház nem veszélyezteti az Állam létét, sőt a hitnek jelentős szerepe van a világ fenntartásában és jólétében. Megvédték a monoteizmust, Krisztus istenségét és a test feltámadását. Ezzel párhuzamosan kimutatták a pogányság erkölcstelenségét és a mítoszok tarthatatlanságát. Végül bizonyították, hogy a filozófia önmagában csak a töredékes igazság felismerésére képes, mert csak az emberi értelemre hagyatkozik. Ezzel szemben a keresztények az abszolút igazság birtokában vannak, hiszen a megtestesült Logosz, Krisztus tanítványai.
Az apologétákat tekinthetjük az első teológusoknak is, noha pogány hallgatóságuk miatt nem törekedtek hitük teljes kifejtésére. Nyelvezetükben és gondolatmenetükben koruk gyermekei, mégsem szabad törekvésüket a kereszténység hellenizálásának tekinteni.19

Quadratus a legrégibb ismert apologéta, de csak egyetlen egy töredék maradt fenn tőle (Egyháztörténelem 4,3,1-2). Valószínűleg Hadrianus császárnak nyújtotta át művét, amikor Kisázsiában tartózkodott. A szerző azonosítása más, ismert személyiségekkel mindeddig sikertelennek bizonyult.20

Euszebiosz szerint az athéni Arisztidész is Hadrianusnak nyújtotta át Apológiáját. Sokáig elveszettnek hitték könyvét. 1878-ban azonban a velencei San Lazzaro kolostor szerzetesei kiadták egy örmény fordításának töredékét latinra fordítva. 1889-ben pedig R. Harris felfedezte a teljes Apológia szír fordítását a Sínai-hegyén levő Szent Katalin kolostorban. J. A. Robinson észrevette, hogy a szöveg hasonlít a Barlaam és Jozafát című regény egyik részletéhez, amelyet Barlaam, a szerzetes mond el a király előtt az egyistenhit védelmében.
Arisztidész elmondja, hogy a világban levő harmónia szemlélése közben jutott el a mindenség teremtőjének és fenntartójának ismeretére. Öt negatív attribútumokkal is csak bizonyos fokig lehet leírni. A róla szerzett ismeretek viszont alkalmasak a régi vallások értékének megítélésére. Az emberek vallási szempontból négy csoportra oszthatók: barbárok, görögök, zsidók, keresztények. A barbárok a négy elemet tartják isteneknek, de mindezek csak Isten teremtményei. A görögök istenei botrányos tetteik miatt nem érdemlik meg ezt a nevet. A zsidók tiszteletet érdemelnek, mert istenfogalmuk és életmódjuk tisztább. Ellenük szól viszont, hogy jobban tisztelik az angyalokat, mint Istent és nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a külső cselekedeteknek, mint a belső áhítatnak. Egyedül a keresztények vannak igaz istenismeret birtokában, mert elismerik, hogy Isten egyetlen Fia és a Szentlélek által teremtett mindent. Az Apológia stílusa elég száraz, de egyszerűsége ellenére emelkedett.21

Pellai Arisztón
Apológiájának szövege egyáltalán nem maradt ránk. Kelszosz lenézően nyilatkozott róla, Órigenész azonban védelmébe vette. Tőle tudjuk, hogy a szerző az ószövetségi próféciák beteljesedését bizonyította a zsidók számára. A zsidókeresztény Jázon dialogizál az alexandriai zsidó Papiszkosszal, méghozzá eredményesen. Az első zsidó háború (66-70) után sok zsidókeresztény menekült Pellába. Az ő leszármazottjuk Arisztón, aki pedig a Bar-Kokhba lázadás (132-135) idején írta ezt a rejtélyes körülmények között elveszett művet.22

A legnagyobb II. századi apologéta, Szent Jusztinosz Szichemben született, amelyet akkor Flavia Neapolisnak hívtak. Apja valószínűleg római veterán volt. Sztoikus, peripatetikus, pithagoreus tanítók után a platónistáknál találta meg egy időre lelke nyugalmát. Az efezusi tengerparton sétálva találkozott egy titokzatos öregemberrel, aki felvilágosította, hogy Isten megismerésére semmilyen filozófiai erőfeszítés nem elégséges. Justinosz a találkozás hatására megkeresztelkedett, a filozófusok palliumát azonban nem vetette le. Utazásai után Rómában telepedett le és iskolát alapított, ahol tanítványa lett Tatianosz is. A cinikus Crescens áskálódásai nyomán Junius Rusticus prefektus halálra ítélte, és 165-ben lefejezték. Vértanúaktái fennmaradtak.
Justinosz sokat írt, de csak három műve maradt fenn egy rossz állapotban levő, 1364-ben másolt párizsi kódexben. Az I. Apológia 68 fejezetből áll, és Antoninus Pius császárhoz intézte az apologéta. Az úgynevezett II. Apológia mindössze 15 fejezetből áll. Euszebiosz is két apológiáról szól (Hist. Eccl. 4,16). Ez lehet az egyik oka annak, hogy valószínűleg az egyetlen fennmaradt apológiának a függelékét a jelenlegi I. Apológia elé helyezték a kódexben. A keletkezés időpontja 138 és 161 közé tehető.
Az I. Apológia bevezetésében Justinosz azt kéri a császártól a keresztények nevében, hogy személyesen vegye kezébe ügyüket, mert a csőcselék véleménye megtévesztő. Az első főrészben a szerző kifogásolja, hogy a bíróságok helyet adnak hamis vádaknak, és lényegében a keresztény név megvallásáért büntetnek. A keresztények egyébként nem ateisták, a pogány istenek imádatát azonban ostobaságnak tartják. Ezzel azonban nem veszélyeztetik az állam létét. A második főrészben vállalkozik Justinosz a kereszténység bemutatására és igazolására. A próféciák bizonyítják, hogy Jézus az Isten Fia és a keresztény vallás alapítója. A pogány kultuszok a démonok művei, akik megkísérlik utánozni az ószövetségi próféciákban leírtakat. A filozófusok pedig az Ószövetségből kölcsönöztek, ez magyarázza a sok hasonlóságot. A keresztény kultusz leírása után komoly figyelmeztetést intéz a császárhoz és csatolja Hadrianus császár Minucius Fundanus proconsulhoz írt utasítását a keresztényekkel kapcsolatos bírósági eljárásról.
A II. Apológia említi három keresztény kivégzésének esetét, akik ellen csak az volt a vád, hogy kereszténynek vallották magukat. Justinosz szerint az üldözések a démonok művei, akik gyűlölik a keresztények erényes életét. Mesterkedésük végső eredménye azonban a keresztények örök élete és boldogsága, az evilági üldöztetésük pedig felhívja a figyelmet a kereszténység pogánysággal szembeni felsőbbrendűségére.
A Dialógus a zsidó Trifonnal a legrégebbi fennmaradt tanúja a kereszténység és zsidóság párbeszédének. A teljes szövege ennek sem maradt ránk. Beszámol arról a vitáról, amelyet 135-ben, Efezusban folytatott Jusztinosz a címben szereplő hellenizált zsidóval. A patrológusok véleménye eltér arról, hogy Trifon azonos-e a Mishnában emlegetett Tarphonnal. Ennek ellene szólnak a kronológiai nehézségek és a híres rabbi keresztényellenes híre. A hosszú műben beszámol Jusztinosz saját szellemi fejlődéséről is. Kifejti, hogy az Ószövetség csak időleges törvényt adott. Bizonyítja, hogy Krisztust Istenként imádhatjuk és a keresztényeket tekinti az igazi választott népnek.
Jusztinosz teológiai nézeteinek elemzése közben nem feledkezhetünk el arról, hogy a kifejezetten teológiai művei elvesztek, tehát csak töredékes képet nyerhetünk nézeteiről. Az apológiáknak az a célja, hogy érintkezési pontokat keressenek a pogány világgal és bizonyítsák, hogy a kereszténység az egyetlen igazi filozófia. Semmi rendkívüli nincs tehát abban, hogy Platón hatása mindenütt érezhető.
Jusztinosz istentana is a középplatónizmus jegyeit hordozza magán. Istennek igazi nevet nem adhatunk, mert ő időben mindenkit megelőz, hiszen eredet nélküli. A legmegfelelőbb megnevezés számára path;r tw'n o{lwn, hiszen mindennek atyja és teremtője. Ő a mennybolt fölötti régiókban lakozik. A sztoikus panteizmussal való vitájában Jusztinosz tagadja, hogy Isten mindenütt jelen van. Transzcendenciája miatt át kell hidalni azt a távolságot, amely teremtményeitől elválasztja. Ezt a feladatot a Logosz látja el, akin keresztül az Atya feltárja magát. Ö eredetileg az Atyánál volt az ő erejeként, a teremtés előtt nem sokkal azonban kiáradt és megteremtette a világot. A Logosz nemzése nem csökkentette az Atya teljességét. A Logosz is isteni személy, de alá van rendelve az Atyának. Krisztusban jelent meg közöttünk személyes teljességében, de magva minden ember értelmében jelen van. Jusztinosznak ez a tanítása teszi lehetővé a kapcsolódást a pogány filozófiához, hiszen nemcsak az ószövetségi próféták, hanem a nagy filozófusok is birtokában voltak ennek a spevrma-nak. Valójában márők is krisztusiak voltak. A pogány filozófiában levő igazságmagvak bizonyítására nemcsak metafizikai, hanem történelmi érvet is felhasznál: a pogány filozófusok tudásukat lényegében az Ószövetségből merítették.
Angelológjának érdekessége, hogy az angyaloknak is az emberihez hasonló testet tulajdonit. A bukott angyalok Krisztus visszatérte után az örök tűzre kerülnek, addig azonban módjukban áll félrevezetni és bűnre csábítani az embereke,t. Az eretnekek aző eszközeik, hiszen más istent tanítanak. Jézus nevének segitségülhívására azonban meghunyászkodnak.
Történeti szempontból is nagyon értékes az, amit Jusztinosz a keresztelési liturgról és az eukharisztiáról mond. Vasárnaponként először az evangéliumból, vagyis az apostolok visszaemlékezéseiből vagy a próféták könyveiből olvastak fel. Ezután beszéd következett a hallottak erkölcsi elmélyítése érdekében. Ezt követően a keresztények imádkoztak valamennyi emberért. A békecsók után adományokat vittek a liturgián elnöklő személy elé, aki a konszekráció szavait elénekelte az adományok fölött. Jusztinosz kifejezetten megemlíti, hogy ezután már Jézus teste és vére van a közösség előtt. Hibásan vonják le egyes szerzök azt a következtetést Jusztinosz néhány megjegyzéséből, hogy minden áldozatot elvetett. Tényleg elveti az ószövetségi és pogány áldozatokat, az eukharisztiát azonban logikh; qusiva-nak tartja, olyan lelki áldozatnak, amelyet a görög filozófusok is méltónak tarthatnak az imádás kifejezésére, hiszen itt maga a Logosz az áldozat. Ezzel az azonosítással nemcsak keresztényinek tekintette a görög filozófia értékeit, hanem ugyanakkor kiemelte a keresztény istentisztelet újdonságát és egyedülálló voltát.
Eszkatológiai nézeteit tekintve Jusztinosz khiliaszta volt, vagyis várta Krisztus ezeréves birodalmának eljövetelét, de azt is kimondja, hogy nem minden keresztény vallja ezt. A zsidóságtól örökölt futurisztikus csoporteszkatológia mellett azonban foglalkoztatta a lélek egyéni sorsa is. Úgy véli, hogy a lelkek a halál után alászállnak a Hádészba, és ott is maradnak a világ végéig. A jó lelkek azonban már itt is elkülönülnek a rosszaktól, és örvendezve várják örök megváltásukat. A vértanúk lelke azonban a halál után egyből a mennybe vétetik, nekik nem kell várakozniuk.23

Ex Apología prima sancti Iustíni mártyris pro Christiánis: II/544-545, 564-565
Ex Actis martýrii sanctórum Iustíni eiúsque sociórum: II/1410-1412, III/1193-1195


Tatianosz Jusztinosz tanítványa volt. Asszírnak mondja magát, de ezen valószínűleg szíriai pogány származást kell értenünk. Mesteréhez hasonlóan ő is sok vándorlás után jutott el a kereszténységhez. Megtérésére valószínűleg Rómában került sor. Különös, hogy mennyire más nézeteket vallott a pogány műveltség értékéről, mint tanítója. Elvből ellene van mindennek, aminek bármilyen köze is van a görög filozófiához. A kereszténység védelmében annál nagyobbra becsüli a barbárok kulturális értékeit, sőt véleménye szerint a görögök csak ezeket próbálták utánozni. Annyira hajlamos a szélsőségekre, hogy végül visszamegy Keletre, mert szerinte a keresztények nem eléggé vetik el a görög hatást. 172 körül megalakítja az enkratiták szektáját. A gnósztikus hatásokat mutató szekta tagjai erkölcstelennek tartották a házasságot, tiltották bármilyen húsnak a fogyasztását és a borivást, sőt még az eukharisztiában is vizzel helyettesítik a bort. Ezért akváriusoknak is nevezzük őket. Tatianosz halálának körülményeiről nem tudunk semmit.
Mindössze két munkája maradt ránk. A Figyelmeztető beszéd a görögökhöz valószínűleg akkor hangzott el, amikor megnyitotta iskoláját Szeleukeia Ktesziphonban. A szír rétor a platonizáló sztoicizmussal még csak-csak rokonszenvez, de a szkeptikus, empirikus irányzatokat teljesen elveti. A bevezetésben elhangzik, hogy ami érték egyáltalán van a görög filozófiában, az mind kölcsönzés. A görög költészet, filozófia és retorika egyébként csak az erkölcstelenség terjesztésére alkalmas. A vádbeszéd négy részre osztható. Az első leírja a keresztény kozmológiát, amelynek keretében ismerteti a keresztények istenfogalmát, a Logosz és az Atya viszonyát az ember teremtését, a feltámadást és az utolsó ítéletet. A második részben találjuk Tatianosz démonológiáját. Az asztrológia a démonok találmánya. Az ember azért lett a rabszolgájuk, mert visszaélt szabadságával. Szabadulásunk érdekében meg kell kísérelnünk az egyesülést a pneumával. A harmadik részben kimutatja, hogy a görögök teológiája milyen éles ellentétben áll a megtestesülés teológiájával. A negyedik rész érdekes eleme, hogy kimutatja a kereszténység ősiségét, arra hivatkozva, hogy Mózes előbb élt, mint Homérosz. A keresztények ellen elhangzó vádak visszahullanak a vádlókra, hiszen épp a görögök vallási kultusza tartalmaz ilyen elemeket.
Tatianosz népszerű munkája volt a Diatesszaron. Ez az evangéliumharmónia kiküszöböli a négy evangéliumban levő ismétléseket. Az evangéliumokat exegétikai szempontból alárendeli egymásnak: Márkot Mátéval, őt pedig Lukáccsal magyarázza, és a három szinoptikust János időrendi keretébe illeszti. Hosszú ideig a szír egyház hivatalos liturgiájának részeként használták, egészen az 5. századig. Tatianosz valószínűleg görögül írhatta, és később fordították szírre. Többek között arab és latin fordításban maradt fenn. A görög eredeti 14 sorát 1934-ben találták meg Dura Europosban.24

Athénagorasz Tatianosz kortársa volt. A görög kultúra szerepét jóval kedvezőbben ítélte meg. Stílusa sokkal csiszoltabb Jusztinoszénál, ebben kimagaslik valamennyi apologéta közül. Szívesen idéz költőket és filozófusokat. Műveltsége arra vall, hogy rétoriskolába járt. Életéről szinte semmit sem tudunk, egyedül Methódiosz említi. Csak két művét ismerjük.
A Kérvény a keresztények ügyében 177 körül íródott. Marcus Aurelius Antoninushoz és fiához, Lucius Aurelius Commodushoz intézte. Elsődleges célja, hogy a keresztények elleni három fő vádat elhárítsa. A keresztények nem ateisták. Monoteizmusuk nem előzmények nélküli, hiszen már némelyik pogány költő és filozófus is közeledett ehhez a nézethez. A világot sem imádják, hiszen lényegében ez is bálványimádás lenne, hanem a világ Alkotóját. A kannibalizmus vádja is alaptalan. Az emberi életet annyira tisztelik, hogy még a cirkuszi játékokat is kerülik, a csecsemők kitételét helytelenítik és hisznek a test feltámadásában. A vérfertőzés vádja pedig a keresztények elleni gyűlöletből fakad. A történelem bizonyítja, hogy a gonoszság mindig üldözte az erényes életet.
A halottak feltámadásáról írt művével teljesíti az előző könyvben tett ígéretet, vagyis részletesen tárgyalja ezt a témát. A 914-ben másolt Arethas-kódexben az apológia után következik. Két részből áll. Az első rész foglalkozik Istennel és a feltámadással. Kimutatja, hogy Isten bölcsességének, mindenhatóságának és igazságosságának nem mond ellene a feltámadás tétele. A második rész az ember és a feltámadás viszonyával foglalkozik.
Athénagorasz teológiai nézeteivel kapcsolatban meg kell állapítanunk, hogy ő foglalkozott legelőször a monoteizmus tudományos bizonyításával. Spekulatív úton kívánja alátámasztani a próféták hitét. Jusztinosznál világosabban kijelenti a Logosz istenségét és az Atyával való lényegi azonosságát. Elkerüli a szubordinácionizmus csapdáját, ami pedig a többi apologétának nem sikerült. Annak ellenére, hogy jóval a niceai zsinat előtt élt, meglepően ügyesen definiálja a Szentháromságról szóló keresztény tanítást. Emelkedett nézeteket vall a szüzességről és a házasságról. A korabeli római törvényekkel ellentétben védi a magzatnak az élethez való jogát.25

Antiochiai Szent Theophilosz pogány szülőktől született az Eufrátesz vidékén és görögös műveltséget kapott. Felnőtt korában tért meg hosszú tépelődések után, majd Szíria fővárosának 6. püspöke lett. Írásai közül csak az Autolükoszhoz írt három könyve maradt fenn. Minden jel szerint hamarosan 180 után íródtak, mivel a harmadik könyv kronológiai leírása Marcus Aurelius 180-ban bekövetkezett haláláig tart.
Az első könyvben Isten lényegéről beszél, amelyet csak a lélek szemei láthatnak. Tárgyalja a bálványimádást és a császár tisztelete valamint az Istennek kijáró imádat közötti különbséget. A második könyvben szembeállítja a Szentlélektől inspirált próféták tanítását a pogány vallások ostobaságával és a görög költök következetlen nézeteivel. A harmadik könyv a keresztény erkölcsi magatartás felsőbbrendűségét bizonyítja. Kronológiai számításokkal kimutatja a prófétákősiségét a filozófusokkal szemben.
Szent Theophilosz elsőként használja a triav" kifejezést a Szentháromság megjelölésére. A teremtés első három napját a Szentháromság jelképének tekinti. Elsőként alkalmazza a Logoszra az ejndiavqeto" és a proforikov" jelzőket. Jusztinoszhoz és Ireneuszhoz hasonlóan a lélek halhatatlansága szerinte nem tartozik a lélek természetéhez, hanem jutalom a parancsok megtartásáért. Az emberi lélek nem halandó, de nem is halhatatlan, hanem csak képes mindkét tulajdonság elnyerésére.26

E Libro sancti Theóphili Antiochéni epíscopi ad Autólycum: II/188-189


A lidiai Szardesz püspöke, Melitón a 2. század egyik legtiszteletreméltóbb alakja. Nagyon keveset tudunk róla és számos műve nagyrészt elveszett. 170 tájékán apológiát írt Marcus Aureliusnak, de csak töredékek maradtak fenn belőle. Egyik mondata szerint a birodalom és az egyház jól megfér egymással, a kereszténység áldást és jólétet jelent a birodalom számára. Húsvéti homiliáját csak 1940-től ismerjük, amikor felfedezték a Chester Beatty-féle papiruszkódexek egyikében. Nagycsütörtökön és húsvéthétfőn olvassuk a Liturgia Horarumban. Eredetileg az Exodusból vett olvasmány után hangzott el, Niszan 14-én, hiszen a szerző quartodecimanus volt. Az Egyiptomból való szabadulást a krisztusi megváltó mű előképének tekinti. Mindkettő musthvrion, vagyis nemcsak egyszerű történeti esemény, hanem természetfölötti hatásuk is van. A mű nyelvezete az ázsiai stílus jeleit mutatja, a szerző kedveli az elegáns stíluselemeket.
Teológiai nézetei között meg kell említenünk, hogy kiemeli Krisztus istenségét és preegzisztenciáját. A következő kifejezéseket alkalmazza rá: qeov", lovgo", pathvr, uiJov", oJ provtotoko" tou' qeou', despovth", oJ basileu;" !Israhvl, uJmw'n basileuv". Különös, hogy az Atya kifejezést is emlegeti Krisztussal kapcsolatban. Ha ez a monarchiánus modalizmus megnyilvánulása, akkor nem csoda, hogy művei csaknem teljesen elvesztek. Nagyon pontosan fogalmaz viszont a megtestesülésről és Krisztus preegzisztenciájáról.Ő szabadítja meg az embert a bűntől, a haláltól és a gonosztól.27

Ex Homilía Melitónis Sardiáni epíscopi in Pascha: II/349-350, 430-431


A Diognétoszhoz írt levél címzettje talán Marcus Aurelius nevelője volt, a szerzőről azonban nem tudunk semmit. A levél tartalma közel áll Arisztidész gondolatvilágához, de valószínűleg nincs közvetlen függés. Egyes kutatók szerint szerzője Hippolütosz. A viszonylag kései időpont mellett az is szól, hogy már a kereszténység általános elterjedtségéről beszél. De van olyan nézet is, hogy ez Quadratus elveszettnek hitt apológiája. A viták eldöntését megnehezíti, hogy az egyetlen kézirat 1870-ben Strassburgban megsemmisült. A levél méltatja a kereszténység felsőbbrendűségét a pogány bálványimádással és a zsidók külsődleges vallásgyakorlatával szemben. A kereszténység isteni eredetét hangsúlyozza. Arra a kérdésre, hogy miért jelent meg olyan későn, azt válaszolja, hogy Isten nyilvánvalóvá akarta tenni az emberiség tehetetlenségét. A levél végén a keresztény tanítás elfogadására biztatja Diognétoszt a szerző. A levél a keresztény irodalom gyöngyszemei közé tartozik. Szép stílusa miatt kedvelték a humanisták is, és még az a lehetőség is felmerült, hogy hamisították.28

Ex Epístola ad Diognétum: I/268-270; II/658-659


Meg kell említenünk a Hermiasz neve alatt fennmaradt pamfletet. A pogány filozófusok kigúnyolását. Mivel a szerző még nem ismerte az újplatonikusokat, valószínű, hogy a II. és III. század fordulóján íródott, de még a 600 körüli időpont sem elképzelhetetlen. Felsorakoztatja a pogány filozófusok egymásnak ellentmondó nézeteit és így nevetségessé teszi őket. Hermiasz csekély tudományát csak a kézikönyvekből, az ún. doxográfiákból merítette. Még az is bizonytalan, hogy keresztény volt-e egyáltalán.29


A gnószticizmus

A kereszténységet kívülről a pogányság és a júdaizmus fenyegette, belülről pedig a gnósztikusok és a montanisták. A gnósztikusok úgy akarták átalakítani az egyházat, hogy illeszkedjék bele a kor kulturális közegébe, valósítsa meg a Kelet nagy mítoszainak szintézisét és fogadja el a görögök vallásfilozófiáját. Náluk jóval kisebb veszedelmet jelentettek a montanisták, akik épp ellenkezőleg, a közeli világégésre várva minden keresztény számára megkövetelték volna a világtól való teljes elzárkózást.
A gnózis, gnószticizmus szavak gyakran következetlen használata részben abból ered, hogy létezett gnószticizmus már a kereszténység előtt is. Nagy Sándor hódításaival megindult már a keleti vallások és a görög filozófia különös keveredése. Keletről örökölte az Isten és a világ közötti abszolút dualizmus elfogadását, amely a test és a lélek viszonyára is kiterjedt. Innen eredt a jó és a rossz visszavezetése két, gyökeresen különböző princípiumra, valamint a vágyakozás a megváltásra és a halhatatlanságra. A görög filozófiai spekulációk eredménye volt, hogy a neoplatónizmus hatására elfogadta az Isten és a világ közötti közvetítők létét, a neopithagóreizmus misztikáját, és a neosztoicizmus egyénközpontú etikáját.
A kereszténység előtti gnószticizmus utolsó képviselője lehetett Simon mágus, akivel Fülöp diakónus találkozott Szamariában. Jusztinosz beszámol arról, hogy Claudius idején még szobrot is állítottak neki Rómában ezzel a felirattal: Simoni deo magno. Hippolütosz neki tulajdonítja A nagy kinyilatkoztatás című művet, amely a mózesi teremtéstörténet interpretációját tartalmazza, és az alexandriai vallásfilozófia hatását mutatja. Az ő tanítója, Doszitheosz is szamariai volt, akárcsak egyik tanítványa, Menandrosz. Ö már messiásnak tartotta magát, akit a láthatatlan hatalmak az emberiség megváltására küldtek. A keresztény gnószticizmus felé való átmenetnek tekinthetjük a tevékenységét, hiszen tanítványai között találjuk Saturninust és Baszilidészt, akik már az egyházon belül okoztak zavart.30
A keresztény gnószticizmus kialakulásának feltételei akkor jöttek létre, amikor a nagy keleti városokban sok művelt ember keresztelkedett meg. Voltak közöttük olyanok, akik már előzőleg is gnósztikus szekták tagjai voltak. Hajlottak arra, hogy előző nézeteikhez hozzátegyék a keresztény tanítás bizonyos elemeit. A keresztény hitet "felemelték" a tudás szintjére és így kívánták beilleszteni a hellenizált világba. Tevékenységük eredményeképpen óriási irodalom halmozódott fel mind a teológiában, mind a költészetben. Az apokrifok között már felsoroltunk néhány ilyen anonim művet, amelyek nagyon népszerűek voltak. Ez a hatalmas propaganda-anyag jórészt elveszett.

Baszilidész alexandriai tanító evangéliumából is csak egy töredék maradt fenn. Exegetica című művének már több részletét ismerjük. Az egyik a sötétség és a világosság harcának leírását tartalmazza. Zsoltáraiból és ódáiból semmi nem maradt fenn. Szent Ireneusz leírásából nézeteit a következő pontokban foglalhatjuk össze:
- a tudás megszabadít e világ fejedelmeitől, az embereknek esetleg még egy ezreléke sem birtokolhatja az igaz tudást
- a misztériumokat titokban kell tartani
- a mártírium haszontalanság
- megváltás csak a lelkeket érinti, a test romlásnak van alávetve
- minden külső cselekedet, még a legutálatosabb bűn is, teljesen közömbös a megváltás szempontjából
- a keresztényeknek nem a megfeszített Krisztust kell hirdetniük, hanem Jézust, akit az Atya küldött
- a pogány áldozatok megvetendők, de lelkiismereti aggály nélkül részt lehet venni rajtuk, hiszen semmiségek
A felsorolásból Quasten szerint egyértelmű, hogy Baszilidész még nem vallott radikálisan dualista nézeteket.31

Valentinosz először Alexandriában terjesztette nézeteit, majd 140 táján Rómába ment. Hyginus, Pius és Anicetus pápák idején sok követőre talált szép költői nyelvezetével. Zsoltárokat is írt. Lehet, hogy a Nag-Hammadiban talált Igazság evangéliumát is ő írta. Hippolütosz említést tesz keleti és itáliai iskolájáról. Az itáliai iskola legkiemelkedőbb alakja Ptolemaiosz volt. Fennmaradt műve a Flórához írt levél. A mózesi törvényt három részre osztja. Az első rész Istentől, a második Mózestől, a harmadik pedig a zsidó nép bölcs öregjeitől származik. Az első részt beteljesítette Jézus, a másodikat felfüggesztette, a harmadikat spiritualizálta.32

Valentinosz keleti iskolájáról kevesebbet tudunk. Ehhez tartozott az edesszai születésű Bardeszanész. Nemesi családból származott és pogány pap nevelte. IX. Abgár király barátja volt, ezért amikor Caracalla 216-217-ben elfoglalta szülővárosát, Örményországba menekült. Később visszatért Szíriába. Euszebiosz beszámolója szerint szembefordult Valentinosz tanításával. Szembeszállt a markionitákkal is. Szírül írt műveit annyira kedvelték, hogy még görögre is lefordították őket. 150 himnuszt, amelyek olyan népszerűek voltak, hogy Szent Efrém csak úgy tudott küzdeni a hatásuk ellen a IV. század második felében, hogy ő is himnuszokat költött. Némely kutató azt a véleményt képviseli, hogy a Tamás aktáiban levő szép Lélekhimnusz is az ő műve. Theodotosz műveinek részletei Alexandriai Szent Kelemen Stromata című művének függelékeként maradtak fenn. Sokat foglalkozik a plérómával és három csoportra osztja az embereket.33

Karpokratész alapított egy új alexandriai szektát. Szerinte a világot olyan angyalok teremtették, akik sokkal alacsonyabbrendűek a születetlen Atyánál. Úgy vélekedtek, hogy Jézus József fia volt és pontosan olyan tulajdonságokkal rendelkezett, mint minden más ember, kivéve, hogy tökéletesen emlékezett azokra a dolgokra, amelyeket régen az Atya szférájában látott. Ezért erő szállt le rá az Atyától, hogy segítségével kiszabaduljon e világ fejedelmeinek rabságából. Ireneusz arról is beszámol, hogy a szekta tagjait igen nagy gőg töltötte el, mert úgy vélekedtek, hogy aző lelkük képes ebben követni Jézust, ezért még az apostoloknál is tökéletesebbek.34

Sok bajt kevert Rómában Markion, aki a pontuszi Szinopéban született. Miután saját apja és püspöke odahaza kiközösítette, hajókereskedésből származó nagy vagyona segítségével az Örök Városban új vállalkozásba kezdett. 144-ben ott is kiközösítették. Ekkor - a többi gnósztikus tanító szokásaitól eltérően, akik csak új iskolákat alapítottak - ő egyházat alapított. Kiépítette a teljes hierarchiát, liturgikus összejövetelei hasonlóak voltak a római egyházéhoz. Jusztinosz beszámolója szerint a kiközösítés után már tíz évvel nagyon elterjedt ez az "egyház". Még az ötödik században is sok markionita közösség volt Keleten, elsősorban Szíriában.
Markion egyetlen nagy műve elveszett, ezért nem tudunk eleget tanításáról. Ireneusz szerint a szintén Rómában időző Kerdon szír gnósztikus hatása alá került. Ö azt tanította, hogy a Törvényben és a Prófétákban hirdetett Isten nem azonos Jézus Krisztus atyjával. Az utóbbi ismeretlen és jó, a kinyilatkoztatott Isten azonban csak igazságos. Harnack úgy vélekedik, hogy Markion nem is volt gnósztikus, hanem a kereszténység első megreformálója és a paulinizmus helyreállítója. Abban igaza van, hogy a többi gnósztikustól eltérően Markion nem kívánja áthidalni a véges és a végtelen közötti űrt aionok végtelen sorával. Abban is különbözik a többitől, hogy elveti az allegóriát mint a Szentírás értelmezésének módszerét. Ugyanakkor Harnack nem veszi figyelembe, hogy Markionnál is megtalálható a gnósztikusokra jellemző sajátos keveréke a pogány és keresztény eszméknek. A jó istenség a harmadik égben lakozik, az igazságos pedig alacsonyabbrendű nála. Az utóbbi teremtette a világot, mégpedig az örök anyagból, amelyben megvan minden gonoszságnak a magva. Az igazságos isten azonos a zsidók istenével, aki a törvényt adta és akit a próféták hirdettek. Haragvó, indulatos természete a forrása minden fizikai és morális rossznak.
Krisztológja is tartalmaz gnósztikus elemeket. Krisztus nem Szűz Máriától született, hiszen születésről, növekedésről az ő esetében nem is beszélhetünk. Hirtelen manifesztálta isteni természetét a kafarnaumi zsinagógában. Azután külsőleg olyan volt, mint egy ember, egészen kereszthaláláig. Vérének ontásával megszabadított minden lelket a Démiurgosz hatalmából. A megváltás természetesen csak a lélekre vonatkozik, hiszen a test sorsa a felbomlás lesz. Egyértelműen gnósztikus sajátosság az az igyekezet is, amellyel "megtisztítja" az Újszövetséget azoktól a kijelentésektől, amelyek Krisztus Atyját a világ teremtőjének tartják. Az Ószövetséget teljesen elvetette. A többi gnósztikustól eltérően azonban nem írt új evangéliumot, hanem azokra az evangéliumokra és evangéliumi részekre vadászott, amelyeket szerinte a zsidók csempésztek be az Újszövetségbe. Sajátos kánonjából kirekesztette Mátét, Márkot és Jánost, és "megtisztította" Lukácsot a "zsidó interpolációk"-tól. Szent Pál művei közül kizárta a pasztorális leveleket és a Zsidókhoz írt levelet. A Galatákhoz írt levelet tette válogatása elejére. Végül is két írásművet kapott, az "Evangélium"-ot és az "Apostol"-t. Ehhez írt egy "Antitézisek" című gyűjteményt, amelyben felsorolja az Ószövetség azon részeit, amelyek szerinte bizonyítják a. zsidók istenének rossz jellemét.35

Markion tanítványa volt Apelles, de összeveszve mesterével, Alexandriába távozott. A gnósztikus iskolák végletes feltagolódásának jó példája az ő működése. Elvetette tanítójának dualizmusát, ezért úgy vélekedett, hogy a Démiurgosz is Isten teremtménye. Jézusnak valódi teste volt, de nem Máriától kapta, hanem a csillagok négy eleméből származott. Mennybemenetele után visszaadta a testét az elemeknek. Az Ószövetség tagadásában viszont még messzebb megy, mint Markion. Történelmi dokumentumnak is alkalmatlannak tartja, annyira tele van mesékkel és hazugságokkal.36


Szent Ireneusz

A második század legfontosabb teológusa. Születésének időpontja 140 és 160 közé tehető. Szülővárosa valószínűleg Szmirna. Florinushoz írt levelében beszámol arról, hogy fiatal korában hallgatta Polükarposz tanítását. Ismeretlen okból Galliába távozott. 177-ben vagy 178-ban őt küldte, immár presbiterként, az üldözött lugdunumi egyház Rómába, hogy a montanizmus kérdésében tárgyaljon Eleutherus pápával. Utazása idején Photinus püspök vértanúhalált halt, és Ireneusz lett az utódja. Amikor Victor pápa kiközösítette az ázsiaiakat a húsvét időpontjáról vallott nézeteik miatt, Ireneusz ebben az ügyben eijrhnopoivo"-nak bizonyult. Ezután már semmit sem tudunk életének folytatásáról, halála időpontja is bizonytalan, talán 202.37
Irodalmi tevékenysége elsősorban a gnósztikus eretnekség ellen irányult. A hagyomány alapos ismeretéről tanúskodnak fennmaradt írásai is. Sajnos, a legtöbb műve elveszett. Az eretnekségek ellen, avagy a hamis gnószisz cáfolata című művét Adversus haereses címen szoktuk emlegetni. A mű első könyve az eretnek nézetek felderítésével foglalkozik, a többi négy pedig a cáfolattal. A második könyv észérvekkel, a harmadik az egyház tanításával, a negyedik az Úr szavaival cáfolja a valentiniánusok és markioniták nézeteit. Az ötödik könyv kizárólag a test föltámadásával foglalkozik, amit minden gnósztikus tagadott. Befejezésül saját khiliaszta nézeteit ismerteti. Az Adversus haereses stílusa egyenetlen, gondolatmenete gyakran nem világos. Ez azzal is magyarázható, hogy több részletben írta, és utólag is kiegészítette illetve módosította. Forrásai között gnósztikus írásokat és korábbi hereziológusok könyveit találjuk, mint például Antiochiai Szent Theophilosz elveszett műveit. Az Adversus haereses teljes szövege csak latin fordításban maradt fenn. A görög eredeti számos részletét ismerjük Hippolütosz és Euszebiosz műveiből. Örmény és szír fordításának részleteit is ismerjük.
Másik ránkmaradt műve Az apostoli igehirdetés feltárása. Örmény fordítását 1904-ben találta meg Ter-Mekerttschian. Apologetikus értekezés, amely Jusztinosz hatásáról árulkodik. Sokan inkább katekézisnek tartják, hiszen nem polémikus élű. Ismerteti a keresztény tanítást a három isteni személyről, az ember teremtéséről és bűnbeeséséről, a megtestesülésről és a megváltásról. Befejezésül óvja olvasóit az eretnekségektől.38

Teológiájának egyik érdeme, hogy kimutatta a gnószticizmus álkeresztény jellegét. Az egyház tanításának ismertetése és értelmezése olyan alapos, hogy joggal tekinthetjük a keresztény teológia megalapozójának. Nem törekedett új elméletek megalkotására, sőt ezeket kifejezetten gyanakodva fogadta.
Noha kortársa, Antiochiai Theophilosz már használta a triav" szót, Ireneusz ebben nem követi. A gnósztikusokkal folytatott küzdelmében hangsúlyozza, hogy az egy igaz Isten azonos a világ teremtőjével, az ószövetség Istenével és a Logosz Atyjával.
Krisztológiájának lényeges tanítása, hogy Krisztus is csak egy van, aki az Isten Fia, a Logosz, az Istenember Jézus, a Megváltó és a mi Urunk. Talán még fontosabb a recapitulatio, ajnakefalaivwsi" gondolata. Ez eredetileg Szent Páltól ered, de Ireneusz továbbfejlesztette. Isten Krisztusban foglalta össze lerövidített formában az emberiség egész megelőző életét, hogy megújítsa és helyrehozza mindazt, amit Ádám bűne elrontott.
Ez a gondolat mariológiájában is megjelenik, amikor kifejti a már Jusztinosz által felfedezett párhuzamot Éva és Mária között. Mária engedelmessége révén az egész megváltott emberiség anyjává lett.
Egyháztanában is megjelenik a recapitulatio gondolata. Isten Krisztusban nemcsak a múltat foglalja össze, hanem a jövőt is.Őt tette az egész egyház fejévé. Meg van győződve arról, hogy az apostolok tanítása változatlanul tovább él. A hagyomány a hitnek forrása és mércéje. A keresztelési hitvallás tartalmazza az igazság kánonját. Csak az apostolok által alapított egyházak tanítása megbízható, mert a folytonos apostoli szukcesszió garantálja ezt. Az eretnekeknél éppen ez az apostoli eredet hiányzik, és nincs meg bennük az igazság karizmája.
Róma primátusa fontos a számára. A rövidség kedvéért nem áll szándékában, hogy az összes apostoli alapítású egyház valamennyi püspökét felsorolja, ezért csak a legnagyobb egyházra, Rómára figyel. Az eredeti görög szöveget különféleképp kísérelték meg rekonstruálni a következő latin nyelvű fordításból: Ad hanc enim ecclesiam propter potentiorem principalitatem necesse est omnem convenire ecclesiam, hoc est eos qui sunt undique fideles, in qua semper ab his qui sunt undique, conservata est ea quae est ab apostolis traditio (Adv. Haer. III.3.2). Ehrhard a propter potentiorem principalitatem kifejezést így fordította: "hatékonyabb vezetése miatt". Ezt az egyházat két apostol alapította; erre is utalhat a fenti kifejezés, ha a principalitas mögött a görög eredeti ajrchv-ját sejtjük, ahogyan Bardy tette. Nautin viszont azt véli, hogy a necesse est omnem convenire ecclesiam nem a római egyházra, hanem az egyetemes egyházra vonatkozik.
Meg van győződve arról, hogy az Eukharisztiában az Úr teste és vére valóságosan jelen van. A test feltámadását szerinte éppen az teszi lehetővé, hogy Krisztus teste és vére táplálta. Az Eukharisztia áldozat-jellege is nyilvánvaló a számára, és Malakiás jövendölésére hivatkozik.
Az Újszövetség könyveinek gyűjteményét az Ószövetséghez hasonlóan grafhv-nak tekinti, mert a sugalmazottság éppen úgy jellemző rájuk. Az. evangéliumok száma négy, nem több és nem kevesebb. Egy írás kánoniságának megítélésében nemcsak az apostoli eredetet, hanem az egyházi hagyományt is figyelembe kell vennünk. A Szentírás tekintélyét szembeállítja a gnósztikusok "titkos tradiciói"-val. A Szentírást elsősorban önmagával kell magyarázni, mégpedig az apostoli hagyomány alapján. A szószerinti értelmezés mellett alkalmazza a tipológiát, ahol az összevetett két tényező közül az egyik történelmi valóság.
A platóni antropológia azt tanította, hogy az ember összetevői a következők: fuvsi", yu. Ireneusz Szent Pál nyomán azt tanítja, hogy a teljes emberhez hozzátartozik a pneu'ma. Krisztus Isten Lelkét ígérte apostolainak és a hívőknek. Ettől függ az ember tökéletessége, és hatással vannak rá az akarat cselekedetei, az ember erkölcsi élete. Még a lélek örökkévalósága is függ a cselekedetektől. Akkor válik halhatatlanná a lélek, ha hálás teremtőjének. Erre a különös elképzelésre a gnósztikusok nézetei elleni küzdelmében jutott, akik az erkölcsi élet minőségétől függetlenül öröklétet tulajdonítottak a léleknek.
Szótériológiájának tengelye az a gondolat, hogy minden ember rászorul a megváltásra és képes is rá. Az Isten Fia által hozott megváltás felszabadította az embert a Sátán, a bűn és a halál rabságából. A qeopoivhsi" kifejezést gondosan kerüli, helyette a participare gloriae Dei-t választja. Az ember, teremtett természete szerint, imago Dei. A similitudo Dei csak az isteni pneu'ma révén valósulhat meg. Az egyén megváltása az Egyház által, mégpedig az Egyház szentségei által valósul meg Krisztus nevében. Ireneusz az első, aki említést tesz a gyermekkeresztségről.
Eszkhatológja is tartalmazza a recapitulatio gondolatát. Az Antikrisztus Krisztus démoni ellenfele, akiben a történelemben elkövetett valamennyi hitehagyás, igazságtalanság, hamis prófétálás és árulás jelen van. Jusztinoszhoz hasonlóanő is várta az ezeréves birodalom eljövetelét.39

Ex Tractátu sancti Irenaei epíscopi Advérsus haevreses: I/197-198, 230-231, 275-276; II/59-60, 138-140, 152-154, 570-571, 804-805, 1348-1349; III/43-44,78-79, 115-116, 1236-1238; IV/57-58


Az alexandriai teológiai iskola

200 táján jelentős változás következett be a keresztény irodalom fejlődésében. A második századi apologéták és eretnekellenes írók munkássága előkészítette a talajt a kinyilatkoztatás tudományos igényű elemzésére. Még Ireneusz munkássága sem válaszolt arra a kérdésre, hogy vajon az egyházi irodalomnak csak az-e a feladata, hogy fegyverként használják az egyház ellenségei ellen vagy lehet-e békés eszköz is az egyház belső igényeinek szolgálatára. A katekumenok között egyre több művelt emberrel találkozunk. Az ő oktatásukhoz számos tanárt kellett képezni, és ez vezetett a nagy keleti teológiai iskolák létrehozásához. A legnevezetesebb és a legismertebb az alexandriai iskola. A várost Nagy Sándor alapította Kr. e. 331-ben, és már jóval a kereszténység megjelenése előtt a keleti, az egyiptomi és a görög kultúra találkozási pontjává vált. Itt született meg a Septuaguinta, és itt alkotta meg Philón a bibliai és a görög gondolkodás első szintézisét.40
Az erre az iskolára nagyon jellemző allegórikus módszert már Homérosz és Hésziodosz műveiben található mítoszok és mesék értelmezésére felhasználták a pogány szerzők. A sztoikusok különösképpen kedvelték ezt a módszert. Arisztobulosz pedig már a Kr. e. 2. században felhasználja az Ószövetség értelmezésére. Philón számára az allegórikus vagyis mélyebb jelentés jelzi az igazi valóságot. A keresztény írók azért vették át módszerét, mert meg voltak győződve arról, hogy a Szentírás szószerinti értelme gyakran méltatlan Istenhez. Alexandriai Szent Kelemen már gyakran alkalmazza, rendszert azonban Órigenész alkotott belőle, és ezzel megoldotta a korai egyház egyik legfontosabb problémáját, az Ószövetség értelmezésének kérdését. Igaz viszont, hogy időnként veszélyesnek bizonyult az a törekvés, amely az Írás minden sorában előképet sejtett és elhanyagolta a szószerinti értelmet.41
Az iskola első ismert vezetője a szicíliai Pantenosz. Eredetileg sztoikus filozófus volt, majd megtérése és indiai útja után 180 körül nevezték ki a város katekumen-iskolájának élére. Írásai nem maradtak ránk, bár Marrou szerint ő írta a Diognétoszhoz írt levelet.42 200 körül halt meg, és tanítványa, Titus Flavius Clemens követte a katedrán. Ő 150 táján született pogány szülőktől, valószínűleg Athénban. Megtérése után sokat utazott Dél-Itáliában, Szíriában és Palesztinában, hogy a legkiválóbb keresztény tanítóktól tanulhasson. Végül Pantenosz hatására telepedett le Alexandriában. Septimius Severus üldözése idején Kappadókiába menekült és ott halt meg nem sokkal 215 előtt.43
Noha életéről keveset tudunk, írásaiból jól körvonalazódik egyénisége. A keresztény tudományosság úttörőjének tekinthetjük, hiszen filozófiai, poétikai, archeológiai, mitológiai és irodalmi ismereteit arra használta fel, hogy a keresztény tanítást szembesítse korának eszméivel. Igaz, hogy nem mindig nyúlt az eredeti forrásokhoz, hanem antológiákat és florilégiumokat idéz, tudása mégis a Szentírás, az apostoli és az eretnek irodalom alapos ismeretéről tanúskodik. Bebizonyította, hogy a hit és a filozófia, az evangélium és a világi tudomány nem egymás ellenségei, hanem a kereszténység megkoronázza mindazokat az igazságokat, amelyeket a különböző filozófiai irányzatok tartalmaznak.44
Három hosszabb művét gyakran trilógiaként kezelik, mintha az iskolai oktatás különböző fokozatainak felelnének meg. A Protreptiko;" pro;" $Ellhna" (Intelem a görögökhöz) apologetikus jellegű, hiszen támadja a mitológiát és védi az Ószövetség ősiségét. Nem tartja viszont már szükségesnek a keresztények elleni rágalmak tisztázását. Rámutat a Logosz nevelő szerepére, amely megmutatkozik az emberiség egész történelme során. A könyv célja, hogy a jó szándékú olvasót az egyetlen igaz filozófia, vagyis a kereszténység elfogadására biztassa.45
A három könyvből álló Paidagwgov" azokhoz szól, akik hallgattak Clemens biztatására, és elfogadták a keresztény hitet. Most a Logosz fordul hozzájuk és életvitelűk megváltoztatásában segíti a megtérteket. A pai'de" a gnósztikus felfogástól eltérően nem alacsonyabbrendű beavatottakra utal, hanem minden megváltott és a keresztségben újjászületett ember Isten gyermeke. Az ószövetség nevelő ereje elsősorban a félelemre épült, az újszövetségé viszont a szeretetre. Istenben azonban az igazságosság és a szeretet nem zárja ki egymást, ezért néha keserű gyógyszerekkel is gyógyít. A félelem is jó, ha véd a bűn ellen. A második könyvben már a mindennapi élet gondjaival foglalkozik. A kereszténynek nem visszahúzódnia kell a világtól, hanem meg kell szentelnie a város kulturális életét. Az egész mű a Megváltóhoz szóló himnusszal zárul, amelyet valószínűleg maga Kelemen irt, és talán az iskola hivatalos imája volt.46
A „trilógia" harmadik része a Strwmatei'", vagyis "szőnyegek". Eredetileg Didavskalo" címen akarta megírni, de ez olyan szisztematikus tárgyalásmódot igényelt volna, amely messze állt lelkialkatától. Inkább olyan műfajt választott, amely számos kérdés laza szerkezetű tárgyalását tette lehetővé, a kor irodalmi szokásainak megfelelően. A Strwmatei'" nyolc könyvből áll. Legfontosabb témája a keresztény hit és a görög filozófia kapcsolata. Véleménye szerint az isteni gondviselés a zsidóknak a Törvényt adta, a pogányoknak pedig a filozófiát. Hasznos a keresztények számára a filozófia is, amikor hitük tartalmáról gnw'si"-ra akarnak szert tenni. Messzebb megy, mint Jusztinosz, de mégis hangsúlyozza, hogy a filozófia sohasem veheti át az isteni kinyilatkoztatás helyét. Isten megismerésére csak a hit által lehet eljutni, és a hit minden tudás alapja. A görögök különben is az Ószövetségből merítették filozófiájukat, Platón Mózest utánozta. A többi könyv a hamis gnózis cáfolatával foglalkozik, elénk rajzolva az igazi gnózist. A mű beígért nyolcadik könyve már csak vázlatok formájában készült el.47
Az Excerpta ex Theodoto szintén csak vázlatokból áll. A valentiniánus gnózis nézeteit és Kelemen előtanulmányait találjuk benne. Nagyon nehéz elkülöníteni, hogy mikor van szó saját nézeteiről. A Melyik gazdag üdvözül? című írása Mk.10,17-31-et elemzi. A téma aktuális volt, hiszen hallgatói között voltak gazdag emberek is, tehát foglalkoznia kellett azzal a kérdéssel, hogy az evangéliumi parancsok szószerinti értelemben veendők-e. Ha minden keresztény lemondana vagyonáról, akkor ki tudná támogatni a szegényeket? Biztatásként fogja fel Jézus szavait, hogy szívünk ne tapadjon a pénzhez. A lélek hozzáállása a döntő. A szenvedélyekről kell lemondanunk és nem a gazdagságról.48
Kelemennek is sok műve veszett el. A Protreptikosz és a Paidagogosz az Arethas-kódexben maradt fenn, bár hiányosan, és csak a kódex későbbi másolataiból ismerjük az elveszett részeket. A többi művet általában 11. századi kéziratokból ismerjük.49
Clemens Alexandrinust túlzás nélkül tekinthetjük a spekulatív teológia megalapítójának. Kortársa, Ireneusz a hagyomány embere volt, aki a külső hatásokat veszedelmesnek tartotta. Kelemen is tisztában volt a hellenizálódás veszélyeivel, de a gnósztikusok nézeteit a hit és a tudás viszonyáról végképp nem tudta elfogadni. Ellenfelei a kettőt összeegyeztethetetlennek tartották,ő azonban azt tanította, hogy harmóniájukból születik meg a tökéletes keresztény és az igazi gnósztikus. A hit a filozófia kezdete és alapja. A filozófia azt is bizonyítja, hogy a keresztényellenes támadások alaptalanok.50
Logosztana teológiai rendszerének alapja. A Logoszról vallott nézetei konkrétabbak Jusztinoszénál. A Logosz a mindenség teremtöje, az ószövetségi törvény kinyilatkoztatója. Az idők teljességében megtestesült. Az Atyával és a Szentlélekkel együtt alkotja a Szentháromságot. A Logosz által ismerhetjük meg az Atyát, akinek név nem adható. Krisztus, a megtestesült isteni Logosz segítségével támadtunk isteni életre. Kelemen teológiai rendszere azonban nem teljes, mert istentanát nem dolgozta ki.51
Egyháztana szerint az egyház egyetlen, egyetemes, és a keresztények édesanyja. Az egyház éppen egysége ésősi volta miatt különbözik az eretnekségektől. A pogányok és a zsidók megtérésének nagy akadálya, hogy a kereszténységet megosztják a szekták. Az egyházi hierarchia fokozatai az angyali hierarchia mintáját követik. Az angyalok ismerik az emberek gondolatait. Érzékszerveik nincsenek, megismerésük pillanatszerű.52
A keresztségről vallott tanításából kiviláglik, hogy nem feledkezik el a misztériumokról sem, miközben a Logoszt teszi meg teológiai rendszere központjának. Az újjászületés szentségének több nevet is ad: sfragiv", megvilágosodás, stb.53
Az Eukharisztia áldozati jellegét nem tagadja, bár néha úgy tűnhet, hogy csak a lélek belső, lelki áldozatának tekinti. Ez azért van így, mert a pogány és zsidó értelmezés ellen hangsúlyoznia kell a lelki jellegét, amely a többitől leginkább megkülönbözteti. Az áldozati tárgyakról beszélve megemlíti, hogy a víz használata bor helyett ellene mond az egyház kánonjának.54
Ádám bűnének az volt a lényege, hogy nem hagyta, hogy Isten oktassa és nevelje. Csak a személyes tettek ejthetnek foltot a lelken. Természetesen nem fogadta el a gnósztikus nézetet, hogy az anyag a bűn oka. A keresztény embernek életében csak egyszer lenne szabad bűnbánatot tartania, mégpedig a keresztség előtt. Isten azonban, az emberi gyöngeség figyelembevételével még egy megtérést engedélyez. A keresztség utáni teljes szakítás Istennel már megbocsáthatatlan, de a nem teljesen tudatos szembefordulás nem tekinthető ilyennek.55
A házasságot védi a gnósztikusokkal szemben, akik megvetették. Nohaő az "Úr iránti szeretetből" nem nősült meg, hogy szabadabb legyen aző szolgálatára, mégis ajánlja a házasságot, mert a teremtő Istennel való együttműködésnek tekinti.56


Órigenész

Valószínűleg 185-ben született, mégpedig minden jel szerint Alexandriában, keresztény szülőktől. Apja, Leónidasz mártírhalált halt Septimius Severus üldözése idején, 202-ben. Órigenész is vágyott a vértanúságra, de anyja megakadályozta, hogy elmenjen hazulról. Demetriosz püspök a 18 éves Órigenészt nevezte ki a katekumeniskola élére. Kelemen elmenekülése után alexandriai tanári karrierjének első része (203-231) nagyon sikeres. Még az eretnekek és a pogányok iskoláiból is jönnek hozzá tanítványok. Ő is eljárt a neoplatónista Ammoniosz Szakkasz előadásaira. Sokat utazott: 212-ben Rómába, ahol találkozott Hippolütosszal. 215-ben Arábiában oktatja a kormányzót. Egy másik alkalommal Antiochiába látogatott Alexander Severus császár anyjának, Julia Mammaeanak kérésére. 216 táján Caracalla üldözése elől Palesztinába menekül. Az ottani püspökök kérésére, az ő jelenlétükben prédikál, ami felháborítja Demetriosz püspököt, és visszaparancsolja Órigenészt Alexandriába. Egy másik útja során a jeruzsálemi és a caesareai püspök pappá szenteli, ami még jobban felháborította püspökét és zsinatot hívott össze, amely kiközösítette Órigenészt az alexandriai egyházból. Demetriosz halála után (232) visszatért, de saját korábbi tanársegédje, Heraklasz, aki közben püspökké lett, megerősítette a kiközösítést. Ekkor Caesarea püspökének hívására új iskolát alapított, amelyet csaknem húsz éven keresztül vezetett. Itteni tanítványának, Thaumaturgosz Szent Gergelynek hazaindulása előtt írt búcsúleveléből értesülünk arról, hogy Caesareaban is logikai, dialektikai, természettudományos, geometriai, asztronómiai, etikai tanulmányokkal készítette fel hallgatóit a teológiára. Órigenész 244 táján ismét Arábiába ment, ahol Bosztra püspökét, Berilloszt gyógyította ki a monarchiánus eretnekségből. A Decius üldözései idején elszenvedett kínzások siettették halálát. 253-ban halt meg Tiroszban.57
Alexandriai Szent Kelemennel ellentétben soha nem mondta, hogy a görög filozófia Krisztushoz vezet. Tanítványait a Szentírás tanulmányozására biztatta, a bölcseletet csak előtanulmánynak tekintette. Ennek ellenére elkövette azt a hibát, hogy Platón filozófiája jobban befolyásolta gondolkodását, mint azt gondolta volna. Emiatt súlyos dogmatikai tévedéseket tanított, például a lélek preegzisztenciáját. Az allegorikus módszer túlzott alkalmazása veszedelmes szubjektivizmus elindítója volt. A történelem során elsősorban 300, 400 és 550 táján lángoltak fel az órigenista viták. 543-ban I. Justinianus kezdeményezésére elítéltek 15 neki tulajdonított tételt.58
A vitáknak is szerepe volt abban, hogy hatalmas irodalmi munkásságának legnagyobb része elveszett. A fennmaradt művek többsége is csak latin fordításban olvasható. Euszebiosz még 2000 művéről tudott, Epiphaniosz pedig 6000-re becsülte műveinek számát. Mi már csak 800-nak ismerjük a címét, Szent Jeromos Paulához írt leveléből. Órigenész gazdag barátainak, elsősorban Ambrosiusnak köszönhette, hogy műveit számos gyorsíró jegyezhette le, akik jelen voltak előadásain.59
Hatalmas szövegkritikai műve a Hexapla, az Ószövetség szövege hat oszlopban. Az első oszlop a héber szöveg, a második a héber szöveg görögbetűs átírata, a harmadik Aquila, a negyedik pedig Szümmakhosz görög fordítása, az ötödik a Septuaginta, a hatodik Theodotion fordítása. Órigenész jegyzeteket írt az ötödik oszlophoz, amelyet összevetett a héber szöveggel.60
Órigenész volt a katolikus egyház első tudományos igényű exegétája. Scholionokat, homiliákat és kommentárokat írt valamennyi szentírási könyvhöz. 574 homiliájából csak 20 maradt fenn görögül és 388 még latinul sem olvasható. Szókratész szerint minden szerdán és pénteken prédikált, életrajzírója, Pamphilosz szerint pedig majdnem mindennap. A kommentárok közül fennmaradtak a következők: Máté és János evangéliuma, a Rómaiakhoz írt levél, az Énekek éneke.61
Legfontosabb apologétikai munkája a Kavta Kevlsou, amelyet az !Alhth;" Lovgo" megcáfolására írt. Kelszosz arra törekedett, hogy a keresztények szégyelljék saját hitüket. Először a zsidók érveit visszhangozza, majd együtt támadja a zsidókat és a keresztényeket. Jézust mágusnak titulálja, elsősorban a feltámadás hitelességét támadja és a platóni filozófia felsőbbrendűségét hangoztatja. Elvárja a keresztényektől, hogy rendeljék alá magukat a rómaiak vallásának. Órigenész válaszában bizonyítja Krisztus istenségét, kiemeli a kegyelem fontosságát és foglalkozik az egyház és a birodalom viszonyával. A mű nagyon fontos a korabeli vallástörténeti helyzet megismerésére, hiszen Kelszosz nemcsak a népszerű vádakat hangsúlyozta a keresztények ellen, hanem valóban nagyon elmélyedt a kereszténység tanulmányozásában, ezért Órigenész reflexiói is nagyon alaposak.62
Legmonumentálisabb dogmatikai műve a Peri; ajrcw'n, az első dogmatikai kézikönyv. 220 és 230 között írta Alexandriában. Az eredetinek csak töredékei maradtak fenn, azonban a teljes szöveget olvashatjuk latin Rufinus interpretálásában, aki a legvitatottabb részek eltüntetésével próbálta védeni mesterét. A négy könyvnek a következő címeket adhatjuk: Isten, világ, szabadság, kinyilatkoztatás. A bevezetésben azt írja, hogy valamennyi vallási igazság forrása Krisztusnak és az ő apostolainak tanítása, to; khvrugma. A regula fidei tartalmazza az apostolok tanítását, ők azonban nem indokolták ezt a tanítást és nem mutatták ki az összefüggéseket a tanítás egyes elemei között. Ez a feladat már a teológusra vár. Minden teológiának két eleme van: a tradíció és a haladás. A keresztény tanítás tehát nem terméketlen, és nem stagnál, hanem fejlődik és a növekedés természetes törvényeit követi. Az első könyvben a természetfölötti világgal foglalkozik, a másodikban a földiekkel. Az ember anyagi testbe zárt bukott szellem. A harmadik könyv arról szól, hogy a test és a lélek viszonya biztosítja a feltételeket a küzdelemhez és a győzelemhez. Ebben a küzdelemben az embereket angyalok segítik és démonok akadályozzák, de mindvégig szabad marad az ember akarata. A negyedik könyv elsősorban az alapvető doktrínákat foglalja össze és a Szentírásban található három jelentéssel foglalkozik.63
1941-ben a Kairó mellett talált tourai leletek között volt egy hatodik századi kódex, amely az Órigenész és Héraklidész közötti vita jegyzőkönyvének görög eredetijét is tartalmazza. A vita 245 körül zajlott Arábiában. Héraklidész szentháromságtani nézetei aggodalommal töltötték el püspöktársait és azért hívták meg a teológust, hogy tekintélyével tegyen pontot a vita végére. Egyedülálló mű szinte az egész keresztény ókorban, hiszen a baráti hangú beszélgetést csaknem szószerint rögzítették a gyorsírók. A vita végére kiderül, hogy a duvo qeoiv és a duvnami" miva kifejezés mindkét fél számára elfogadható. A későbbi teológiai szóhasználat majd két személyről és egy természetről beszél az Atya és a Fiú vonatkozásában. Egy másik püspök felveti á lélek halhatatlanságának kérdését is. Órigenész háromféle halált különböztet meg, amelyek közül az ember lelke csak a természetes halálnak nincs alávetve.64
Gyakorlati célú írásai közül meg kell említenünk a De oratione-t, amelyet barátjának kérésére írt. A könyvből sugárzik Órigenész vallási életének melege. Az imádságnak sokféle típusát ismeri. Azt tanítja, hogy mindig az Atyához kell fordulnunk Jézus nevében. A második részben találunk egy kommentárt a Miatyánkról. Az ima hatékonysága a lélek felkészültségén múlik. Ez a mű nagymértékben befolyásolta a későbbi egyiptomi szerzetesek imaéletét. Az Exhortatio ad martyrium a Maximinus Thrax-féle üldözés idején íródott Ambrosiusnak és Protectusnak, a caesareai egyház diakónusának illetve papjának. Arról is írt, hogy nem mindenki osztja az ő lelkesedését a vértanúság iránt, hanem sokan indifferens dolognak tartják, hiszen szerintük elég lélekben hinni. Velük szemben Órigenész minden igaz keresztény kötelességének tartja a vértanúhalált, hiszen aki ismeri Istent, az arra vágyik, hogy egyesüljön vele. Egyébként is, a vízkeresztség után elkövetett bűnöket csak a vérkeresztség moshatja le. Műveinek ebben a csoportjában kell megemlítenünk a húsvétról írt művét, amelyet szintén Tourában találtak meg, valamint leveleit, amelyeknek csak töredéke maradt fenn például Julius Africanus és Euszebiosz műveiben.65
Órigenész már nem a Logoszra alapozza teológját, hanem Istenre. Ő a világ abszolút princípiuma, aki személyesen aktív teremtői, fenntartói és uralkodói tevékenysége révén. Az Atya felfoghatatlan számunkra, Krisztus azonban figura expressa substantiae et subsistentiae Dei. Isten felismerhető teremtményein keresztül. El kell kerülnünk az antropomorfizmus minden látszatát, amikor Istenről beszélünk.66
Trinitológiájában elveti a három isteni személy közötti különbséget tagadó modalizmust. Vitatott, hogy szubordinácionizmust tanított-e. Szent Jeromos elmarasztalja, Szent Atanáz azonban tisztázza minden gyanú alól. A Fiú nem megosztás útján származik az Atyától, hanem lelki tevékenység által, amely aeterna ac sempiterna generatio.67
Krisztológja kombinálja a Logoszról szóló tanítást az evangéliumok Jézusának tanításával. Jézus preegzisztens lelkét tekinti összekötő kapocsnak a végtelen Logosz és Krisztus véges teste között. Ő használja elsőként a qeavnqrwpo" kifejezést. Krisztus teste ex incontaminata virgine assumpta et casta sancti spiritus operatione formata. A Krisztusban levő két természet egysége nagyon szoros. Tanítja a communicatio idiomatumot is.68
Eszkatológiájának lényege az ajpokatavstasi", vagyis az a restauráció, amelyben minden létező visszanyeri az eredeti, tisztán lelki állapotát. Azoknak lelke, akik itt, a földön bűnöket követtek el, tisztító tűzön megy keresztül a halál után. A jók rögtön a halál után a paradicsomba jutnak. Órigenész nem ismer örök büntetést. Minden bűnös üdvözülni fog, még a démonokat és magát a Sátánt is meg fogja tisztítani a Logosz. Amikor ez megtörténik, akkor ismét eljön Krisztus, és minden ember feltámad, de nem anyagi, hanem szellemi testben, és akkor Isten lesz minden mindenben. Ez az állapot azonban csak átmeneti, hiszen a jelenlegi világ csak egy a világok végtelen sorában, mivel a teremtett szellemek nem veszíthetik el szabad akaratukat, vagyis újra vétkezhetnek, aminek következménye, hogy ismét szükség lesz anyagi világra, ahová lebukhatnak.69
A Biblia Órigenész számára nemcsak dogmatikai vagy morális mű, hanem a láthatatlan világ visszfénye, Isten élő szava, amely szól minden korok emberéhez. Az Ószövetséget az Újszövetség világítja meg, de az Újszövetségnek is csak akkor látszik teljes mélysége, ha az Ószövetség fényében vizsgáljuk. A kettő közötti kapcsolatot az allegória határozza meg. A Szentírásnak van történeti, misztikus és morális jelentése, amely megfelel az ember három összetevőjének és a tökéletesedés hármas fokozatának. A misztikus jelentés adja meg a misztérium kollektív és egyetemes, a morális pedig a belső és egyéni jelentését.70
Misztikájának kutatását sokáig elhanyagolták, noha az egyház egyik legnagyobb misztikusa. Azt vallja, hogy erőfeszítéseinkhez szükségünk van Isten kegyelmére. Azoknak, akik Krisztus követésének útjára léptek, önmaguk alapos megismerésére kell törekedniük. Harcba kell szállnunk a bűnnel, amely lehetetlenné teszi, hogy elérjük a tökéletességet. A világtól való függetlenségre az egész életen végighúzódó aszkétikus gyakorlatok révén lehet szert tenni. Beszél a misztikus felemelkedés kezdeteiről és a Logosszal való misztikus egyesülésről. A tökéleteseknek a szenvedő és keresztrefeszített Krisztust is követniük kell.71

Ex Homilíis Orígenis presbýteri in Iesu Nave: I/1004-1005; II/1443-1444; III/262-263, 265-267, 1323-1325, 1307-1309
Ex Homilíis Orígenis presbýteri in Levíticum: II/224-226
Ex Exhortatióne Orígenis presbýteri ad martýrium: II/1413-1414; III/1196-1197
Ex Homilíis Orígenis presbýteri in Génesim: III/139-141
E Commentário Orígenis presbýteri in Ioánnem: IV/142-143
Ex Libéllo Orígenis presbýteri De oratióne: IV/435-436


Tertullianus

Quintus Septimius Florens Tertullianus Karthágóban született 155 táján. Szülei pogányok voltak, apja centurioként szolgált a hadseregben. Tertullianus római ügyvédként hírnévre tett szert. 193 táján megtért és Karthágóban telepedett le, majd jogi, filozófiai, valamint irodalmi ismereteit a kereszténység szolgálatába állította. Jeromos szerint pappá szentelték. Irodalmi tevékenységet 195 és 220 között fejtett ki. 207 körül montanista lett és a róla elnevezett szekta vezetője, amely még Szent Ágoston korában is létezett Karthágóban.
Ágostont leszámítva ő a legfontosabb és legeredetibb latinul író keresztény szerző. Görögül is írt, ezek a művei azonban elvesztek. Megalkuvásra nem hajlandó, állandóan vitatkozik valakivel, legyen az pogány, zsidó, eretnek vagy éppen katolikus. Megtérésének okát egyébként nem említi, de valószínűleg nem a filozófiai rendszerek összehasonlítása, hanem a keresztény vértanúk helytállása indította erre a döntésre. Az igazságot mindig fanatikusan keresi. Szerinte Krisztus is azért alapította egyházát, hogy elvezesse az emberiséget in agnitionem veritatis. Helytelen lenne szofista magatartással vádolni csak azért, mert latba veti ügyvédi és szónoki képességeit a keresztények védelmében.Őszintén beszél akkor is, amikor késznek mutatkozik a vértanúságra. Türelmetlensége azonban sokszor megfosztja a sikertől. Ellenfeleit bizonyára gyakran elnémította, de valószínűleg ritkán győzte meg.
Sajátos stílusa van. Nagy hatással volt rá a görög szónokok ázsiai stílusa, amely inkább a rövid mondatokat kedveli a hosszú körmondatok helyett és szívesen halmozza a kérdéseket is. Tertullianus kedveli a szokatlan fordulatokat, gyakran alkot új kifejezéseket, amely miatt gyakran homályos a mondanivalója. Szókincse óriási hatással volt a későbbi szerzőkre, ezért gyakran nevezik az egyházi latin megalkotójának. Mostanában azonban egyre többen rámutatnak arra, hogy számos kifejezése, például a sacramentum szó, a legrégebbi latin bibliafordításokból származik, amelyek számunkra már elvesztek.
Írásainak valószínűleg már a középkor elején hat gyűjteménye keletkezett. Ezek közül valószínűleg a Corpus Trecense a legrégebbi. Az editio princeps Beatus Rhenanus gondozásában jelent meg Bázelben 1521-ben.
Apologétikai írásai közül az Ad nationes és az Apologeticum egymással rokon és mindkettő 197-ben íródott. Az elsőben kimutatja, hogy a keresztények elleni bírói eljárás nemcsak érthetetlen, hanem ellene mond minden jogi alapelvnek. Arra is rámutat, hogy a pogány istenségeket csak az emberek találták ki.
Az Apologeticum a legfontosabb munkája. Az előzővel ellentétben ez már kidolgozott mű, amelyet a római provinciák kormányzóihoz intéz. Szerinte a keresztényeket tudatlanságból üldözik. A kereszténység legfőbb ellenségei a gonosz császárok voltak. A keresztények ellen felhozott vádak közül még az ateizmusé sem igaz, hiszen a pogány istenek nem valódi istenek. Rómát különben sem a bálványok imádása tette naggyá. A keresztények még az állam javára sem mutathatnak be áldozatokat, azonban imádkoznak a császárért. A kereszténység nemcsak újfajta filozófia, hanem valódi kinyilatkoztatás.
A De testimonio animae című művében a hellenisztikus filozófusokhoz hasonlóan kiemeli, hogy nemcsak a makrokozmosz, hanem a mikrokozmosz, vagyis az emberi lélek is tanúskodik Istenről. A testimonium animae naturaliter Christianae akkor lehetséges, ha a lelket nem torzította el a rossz filozófiai nevelés. A görög apologétákkal ellentétben haszontalannak tartja a filozófiát.
Az Ad Scapulam címzettje Africa prokonzulja, aki elkezdte üldözni a keresztényeket. Isten haragjának tekinti a 212-ben bekövetkezett teljes napfogyatkozást. A keresztények szeretik ellenségeiket. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az állam büntetlenül üldözheti az egyházat, erre utal számos római tisztviselő keserves halála. Az Adversus Judaeos első részében kimutatja, hogy Izrael elvetette az Úr által felkínált kegyelmet, ezért az Ószövetséget már csak spirituális értelemben szabad érteni. A régi áldozatok eltöröltettek, a szemet szemért elv helyet adott a szeretet törvényének. A messiási jövendöléseket Megváltónk beteljesítette.
Polemizáló írásai közül a De praescriptione haereticorum mindörökre le akarja zárni a katolikusok és az eretnekek közötti vitákat. Jogi eszközökkel kimutatja, hogy az eretnekeknek még a Szentírás felhasználására sincs joguk a vitában, hiszen nem az övüké. A katolikus hagyomány az apostolok tanítására vezethető vissza. Alapelve a principalitas veritatis és a posteritas mendacitatis, márpedig az egyház tanítása kezdettől fogva világosan és tisztán hirdettetett, az eretnek hazugságok csak ennek torz formái. Az egyház soha nem engedte a Szentírás megváltoztatását, az eretnekek pedig állandóan meg akarták kurtítani. A 200 táján írt mű Tertullianus írásainak legértékesebbike.
Az Adversus Marcionem Tertullianus leghosszabb műve, amely legfőbb forrásunk Markion eretnekségéről. Az istenfogalomnak teljesen ellene mond, amit Markion mond az Ószövetség és az Újszövetség isteneiről. Krisztus az a megváltó, akit a próféták hirdettek. Még Markion Újszövetsége is cáfolja saját eretnek tanait.
Az Adversus Hermogenen forrása bizonyára Antiochiai Szent Theophilosz hasonló című műve volt. Hermogenes az anyagot öröknek tartotta és egy szintre helyezte Istennel. Ez is képtelenség, hiszen maga az istenfogalom cáfolja ezt.
Az Adversus Valentinianos az eleusziszi misztériumok beavatottjainak gőgjéhez hasonlítja az eretnekek bennfentes viselkedését.
A De baptismo szerint az eretnekek keresztelése érvénytelen. A keresztelés rendes kiszolgáltatója a püspök, de a presbiterek és a diákonusok is kaphatnak felhatalmazást, sőt szükség esetén mindenki keresztelhet. A műben még nyoma sincs a montanizmusnak, az egyházi tekintélyt még nem vitatja.
A De carne Christi-ben bizonyítja, hogy Krisztus születése igenis lehetséges volt és meg is történt. Cáfolja a dokéta nézeteket: Krisztus emberi testben szenvedett és halt meg. Védi Szűz Mária anyaságát.
A De carnis resurrectione kimutatja a pogányok, a szadduceusok és az eretnekek feltámadást tagadó tanításának belső ellentmondásait. Foglalkozik a test feltámadás utáni állapotának tulajdonságaival. A záró mondatok már arról árulkodnak, hogy szimpatizál a montanizmussal.
Az Adversus Praxean már 213 táján született, és már nemcsak helytelen trinitológiai nézeteiért támadja Praxeast, hanem Montanus elítéléséért is. Praxeas modalista vagy más néven patripasszionista volt, vagyis a Fiút azonosította az Atyával. A Niceai Zsinat ennek a könyvnek sok kifejezését használta. Szent Ágostonra is hatással volt az az analógia, amelyet a Szentháromság és az emberi lélek tevékenységei között kimutat. Érdekes jogi párhuzama, hogy a római birodalomban is lehet több imperator, de csak egy imperium van. Itt találkozunk először a trinitas szó teológiai alkalmazásával.
A De anima nem pszichológiai értekezés, hanem a téves tanítások cáfolata. A vizsgálódásnak nem a pogány szerzőkre, hanem az isteni kinyilatkoztatásra kell alapulnia. A platóni nézettel szemben a lelket testi valóságnak tartja, és ezt a nézetét az evangéliumból vezeti le. A valentiniánusok ellenében hangsúlyozza az akarat szabadságát. Traducianizmust vall, vagyis a lélek a szülőkből kerül a gyermekbe. Cáfolja a lélekvándorlás tanát.
Fegyelmi, erkölcsi és aszketikai kérdésekkel foglalkozó műveiből tűnik ki leginkább vonzódása a montanista eszmékhez.
Az Ad martyras egyik legkorábbi munkája. Domina mater ecclesia segíti a vértanúkat nagy küzdelmükben, amelynek leírására a katonák életének képeit idézi fel. A keresztény ember nem sztoikus közönnyel fogadja a halált, hanem lelki erejének próbájaként, és a küzdelemre már a börtönben készül.
A De spectaculis határozottan elítél minden pogány látványosságot, a cirkuszi mutatványoktól kezdve a gladiátori viadalokig. A katekumenekhez komoly intelmeket intéz.
A De cultu feminarum fő mondanivalója, hogy a keresztény vallásnak át kell járnia a mindennapi élet világát is. Éva leányainak egyetlen öltözet illik igazán, a bűnbánat köntöse. Elítéli a kozmetikumok használatát és az ékszerek viselését.
A De orationet szintén a katekumenekhez írta. Ebben találjuk a Miatyánk első kifejtését. Minden hely alkalmas a Teremtő imádására. Az ima lelki áldozat. Órigenész nézeteivel összevetve látható a filozófiai érdeklődés teljes hiánya és a praktikumra való hajlam.
A De patientiaban olyan erényről ír, amelynek ő maga nem volt birtokában, pedig a türelmetlenség minden bűn anyja. A türelem hőseit sorolja fel a Szentírásból.
A De paenitentiát még katolikus korszakában írta, 203-ban. Említést tesz a keresztség utáni bűnbánat lehetőségéről. A bűnbocsánat elnyeréséhez szükség van a bűnös nyilvános bűnvallomására és bűnbánati cselekedetekre.
Az Ad uxorem arról rendelkezik, hogy mit tegyen felesége, haő esetleg meghal. Elvárja tőle, hogy éljen tisztes özvegységben. Számos érvet sorol fel az újraházasodás ellen. Ha mégis újra férjhez menne, okvetlenül keresztényt válasszon, mert így hitét nem veszélyezteti a pogány rítusokon való részvétel.
Már montanista korszakában íródott a De monogamia, amelynek stílusa briliáns, tartalma viszont a legagresszívabb a hasonló témáról írt művek sorában. A házastárs halála utáni újraházasodás tilalmát arany középútnak tartja a gnósztikus és a katolikus nézet között.
A De virginibus velandis amellett kardoskodik, hogy ne csak az asszonyok takarják el arcukat.
A De corona alkalmi irat, amelynek témája a keresztények katonai szolgálata. Elítéli a katolikusokat, mert nem hisznek a Paraklétoszban és próféciáiban.
A De fuga in persecutione részletesen foglalkozik az előző műben felvetett kérdéssel, hogy megengedhető-e a menekülés üldözések idején. Előző műveiben ismertetett nézeteivel szemben ebben már nem tudja elfogadni, hogy a keresztények más helyre költözzenek ilyen helyzetekben. Ugyancsak elveti, hogy pénzzel vásárolják meg biztonságukat.
A De idololatria fő kérdése ismét az, hogy szolgálhat-e egy keresztény a hadseregben. Ennek kapcsán igyekszik megszabadítani a hívő embert mindentől, aminek köze lehet a bálványimádáshoz. A festészet és szobrászat minden formáját elveti. Ide kapcsolódik az állam és az egyház viszonyának kérdése is, hiszen a közhivatalt viselő keresztény ember nem kerülhetné el a bálványimádás valamilyen formáját. Ezért nem vállalhat ilyen hivatalt. Az állam egyébként is Isten ellensége.
A De ieiunio adversus psychicos csúnya szavakkal támadja a katolikusokat , akiknek nem tetszett, hogy a montanisták új böjtölési alkalmakat eszeltek ki.
A De pudicitia hangneme az előzőhöz hasonló. Támadja a pontifex maximust, az episcopus episcoporumot, aki túl könnyen bocsát meg a bűnbánóknak. A fenti címek az afrikai egyház vezetőjére vonatkoznak.
A De pallio Tertullianus legrövidebb értekezése, amelyet önmaga védelmében írt, annak igazolására, hogy többé már nem tógát hord, hanem az egyszerű, mindennapi palliumot.
Tertullianust sokan a nyugati teológia megalapítójának tekintik, elsősorban krisztológiai kifejezései miatt. Ez a nézet azonban eltúlozza szerepét, hiszen valójában nem alkotott igazi rendszert. Inkább az abszurd kijelentéseket kedvelte, noha a neki tulajdonított Credo, quia absurdum szószerint nem található meg írásaiban. Nem törekedett arra, hogy hidat építsen a vallás és az értelem közé. Ellenkezőleg, szívesen hangoztatta, hogy a megváltás tényeit még akkor is elfogadja, ha az emberi elme kereteibe nem illeszthetők bele.
Alexandriai Szent Kelemennel ellentétben ő meg volt győződve, hogy Athénnak és Jeruzsálemnek semmi köze egymáshoz. Leszólja Szókratészt és Arisztotelészt, de kijelenti, hogy Seneca saepe noster. A sztoikusok valóban nagy hatással voltak rá. A filozófusok és az egyház tanítása közötti hasonlóság magyarázható azzal, hogy az előbbiek sok mindent egyszerűen elloptak az Ószövetségből.
Annál nagyobbra becsüli a törvényt, amely az egyház védelmére inspirálta. Az evangéliumról egyenesen így nyilatkozik: Lex proprie nostra, id est evangelium. Sok jogi kifejezést alkalmaz. Különbséget tesz a consilia és a praecepta dominica között. A hitvallás számára nemcsak regula fidei, hanem lex fidei is.
Tagadhatatlan, hogy sok kifejezése nagymértékben befolyásolta a trinitológia és a krisztológia további fejlődését. Az isteni egység és háromság viszonyát így írja le: tres unius substantiae et unius status et unius potestatis. A Fiú és az Atya viszonyáról ezt írja: Filium non aliunde deduco, sed de substantia Patris. A Szentlélekről pedig ezt olvashatjuk: Spiritum non aliunde deduco quam a Patre per Filium. Ő használja először a persona szót, amelyet a Szentlélekre is alkalmaz. A szubordinacionizmust azonban nem tudja teljesen levetkőzni. Az Atya tota substantia est, a Fiú csak derivatio totius et portio. Világosan tanítja viszont, hogy Krisztusban egy személy és két természet van.
Mariológiai nézeteit Krisztus valódi emberségének védelmébe állítja, aki ex Maria született. A dokétizmus elleni küzdelmében még a virginitas in partu et post partum-ot is tagadja és Jézus testvéreit Mária test szerinti gyermekeinek tartja.
Ekkléziológiai nézetei között meg kell említenünk, hogy elsőként nevezi maternak az egyházat, amely a hit letéteményese és a kinyilatkoztatásőrzője. Montanista korszakában azonban szembeállítja a püspökök egyházát a lélek egyházával.
Fokozatos változás tapasztalható a bűnbocsánatról és az egyház bűnbocsátó hatalmáról vallott nézeteiben is. Álláspontja egyre rigoristábbá válik, végül pedig elvitatja a hierarchia bűnbocsátó hatalmát, és szerinte csak a spiritalis homo rendelkezik ilyen hatalommal. Péter különben is csak személyre szóló hatalmat kapott, amely nem száll át a többi püspökre.
Az eukharisztiát áldozatnak tartja. A markionitákat következetlenséggel vádolja, mert tagadják Krisztus keresztre feszített testének valódiságát és mégsem hagynak fel az eukharisztikus áldozattal.
Eszkhatológiai nézetei szerint csak a mártírok menekülnek meg a szenvedéstől, a többiek apud inferos várakoznak az utolsó ítéletig. A jelen világ végén az igazak feltámadnak, és ezer évig uralkodnak.

Ex Tractátu Tertulliáni presbýteri De oratione: II/195-197
Ex Tractátu Tertulliáni presbýteri De praescriptióne haereticorum: II/1373-1374
E Narratióne martyrii sanctórum mártyrum Carthaginiénsium: III/1153-1154


Cyprianus

Caecilius Cyprianus 200 és 210 között született, valószínűleg Karthágóban. Szülei gazdag és művelt pogányok voltak. Már megkeresztelkedése előtt nagy hírnévre tett szert szónoki tehetségével. A pogány élettől megundorodva tért meg egy Caecilius nevű pap hatására. Hamarosan pappá szentelték, majd püspökké választották, noha ez nem nyerte el az idősebb presbiterek, például Novatus tetszését. Megválasztása után hamarosan kitört a Decius-féle üldözés (250), amely elől elmenekült és rejtekhelyéről levelezéssel irányította egyházmegyéjét.
Az üldözés elmúltával súlyos veszélyek kezdték fenyegetni a karthágói egyház egységét a lapsi visszafogadásának problémája miatt. Az üldözést túlélő, de megkínzott confessorok bűnbocsátó hatalmat tulajdonítottak maguknak. Felicissimus ellenzéki csoportot szervezett a püspök ellen, amelyhez Novatus is csatlakozott néhány paptársával. Ő még Rómába is elment, hogy támogassa a Fabianus pápa vértanúsága után megválasztott Cornelius ellenzékét, amelyet Novatianus vezetett.
Cyprianus 251 tavaszán tért vissza és két pasztorális levelet adott ki, De lapsis és De ecclesiae unitate címmel, amelyekben elítélte Felicissimust és követőit. Állásfoglalását zsinat erősítette meg, és elhatározta, hogy minden lapsust vissza kell fogadni az egyházba, legkésőbb a halálos ágyon. A bűnbánattartás időtartama a bűn súlyosságától függött. Újabb gondot jelentett számára a pusztító járvány, amely csak fokozta a pogányok haragját. A betegekről való szeretetteljes gondoskodása azonban fokozta a szimpátiát a keresztények iránt. Utolsó éveiben az eretnekek által végzett keresztelések ügye került figyelme központjába. A karthágói egyház véleménye már régóta eltért ebben a kérdésben a rómaiétól és István pápa tiltakozott is az afrikai zsinatok határozatai ellen, mert ezeket az egyház hagyományával ellentétesnek ítélte. A vita azonban nem mérgesedhetett el, mert a Valerianus-féle üldözés idején előbb István pápa, majd Cyprianus szenvedett vértanúhalált 258-ban, elsőként az afrikai püspökök közül.
Cyprianus egyénisége teljesen elütött Tertullianusétól, noha mesterének tekintette. Elsődleges feladatának nem az írást tartotta, hanem a lelkek vezetését. Ezért művei praktikus célzatúak. Mindenben kerüli a szélsőségeket és ellenfeleinek provokálását. Írásaiban megtaláljuk mindazt, ami Tertullianus munkásságából maradandó értékű. Stílusa csiszolt, ezért a középkorban is nagyon kedvelték. Ennek is köszönhető, hogy sok kéziratban maradtak fenn művei.
Értekezései közül a legelső az Ad Donatum, amelyben leírja megtérését. Rövid idővel megkeresztelkedése után íródott. Nemcsak döntését indokolja benne, hanem másokat is követésre buzdít.
A De habitu virginum arra figyelmezteti a szüzeket, hogy Krisztus jegyesének egyszerűen kell öltözködnie, vagyonát pedig ékszerek helyett a szegények támogatására kell fordítania. Érezhető a De cultu feminarum hatása, de Tertullianus kitörései helyett kiegyensúlyozott, tanító célzatú intelmeket olvashatunk ebben a műben, amelyet Szent Ágoston is nagyra becsült.
A De lapsis hálát ad az üldözések elmúltáért és dicséri a mártírok helytállását. Óvja a confessorokat attól, hogy közbenjárjanak azokért, akik nagyon könnyen tagadták meg hitüket. Azoknak is bűnbánatot kell tartaniuk, akik hosszú szenvedés után bizonyultak gyöngének. A libellatici, vagyis akik megvásárolták azt az igazolást, amely az áldozatbemutatást tanúsította, szintén beszennyezték lelkiismeretüket.
Legnagyobb hatású műve a De ecclesiae unitate, amelynek megírására elsősorban a Novatianus-féle szakadás indíthatta. Kifejti, hogy a skizmák és eretnekségek a gonosz művei és még az üldözéseknél is veszedelmesebbek, mert veszélyeztetik a hívek egységét, és rombolják a hitet. Minden kereszténynek a katolikus egyházban kell maradnia, mert ez az egyetlen egyház, amely Péterre épül. Nincs üdvösség az egyházon kívül, mint ahogyan Noé bárkáján kívül sem lehetett megmenekülni az özönvíz elől. Még vértanú sem lehet az, aki kívül van az egyházon. A hamis tanítók sokkal rosszabbak, mint a lapsi. Mindenki térjen vissza az egyházba, mert a jelek arra mutatnak, hogy Urunk második eljövetele közel van.
A De dominica oratione központi témája a Miatyánk kifejtése, amelyet az imádsággal kapcsolatos gyakorlati tanácsok követnek. A "jöjjön el a te országod" Krisztus eszkatológikus országának eljövetelét kéri, a "mindennapi kenyér" pedig az eukharisztiára vonatkozik.
Az Ad Demetrianum a címzett által hangoztatott rágalmakat cáfolja, aki szerint a keresztények az okai a háborúnak, a járványoknak, az éhínségnek és az aszálynak. Az éhínség valódi oka a termőföld kimerülése és nem az istenek haragja. A keresztények üldözése viszont ki fogja váltani a Mindenható haragját. A keresztények örömmel mutatják meg a pogányok számára az örök biztonság felé vezető utat.
A De mortalitate 252-ben íródott. Sztoikus hatást mutat, elsősorban Ciceroét és Senecáét, de fölülemelkedik a sztoikus beletörődésen és kaput nyit az örök boldogság hite felé.
A De opere et eleemosynis kiváló alkalmat lát a járványok utáni nyomorúságban arra, hogy a keresztények segíthessék a rászorulókat és a betegeket, vigasztalhassák a haldoklókat. A jótettek elősegítik a lelki üdvösségünket is. Mivel pedig senki sem mondhatja el magáról, hogy lelkiismerete egészen tiszta, mindnyájunknak jót kell cselekednie.
A De bono patientiae Tertullianus hatását mutatja, nyelvezetében és tónusában azonban nagyon különbözik a De patientiatól. A sztoikus indifferentia egészen más, mint a türelem erénye, hiszen a keresztények ezzel magához Istenhez válnak hasonlóvá, aki szintén türelmes. Krisztus nyújtotta a legszebb példát számunkra egész földi életével és kereszthalálával.
Az Ad Quirinum (Testimoniorum libri III) értékes forrás számunkra, hiszen a legrégibb latin bibliafordításokat használja fel. Első könyve a zsidó szentírás-magyarázókkal vitázik, a második pedig krisztológiai összefoglalást ad.
A Quod idola dii non sint cáfolja azt a nézetet, amely szerint Róma az isteneinek köszönheti nagyságát. A szerzőségét sokan cáfolták. Valószínűleg nem befejezett mű, hanem egy neofita jegyzeteinek gyűjteménye.
Cyprianus levelei értékes forrást jelentenek számunkra egyháztörténelmi szempontból is. Már a szerző is csoportosította őket témák szerint és másolataikat elküldte püspöktársainak. A jelenlegi kiadásokban 81 levél van, ebből 16-ot neki címeztek. A 63. számú levél már külön értekezésnek is tekinthető, amelyet De sacramento calicis domini címen is szoktak említeni. Ebben elveti, hogy az eukharisztiában csak vizet használjanak vízzel kevert bor helyett. A levélgyűjtemény az egyházjog és az egyházi latin kutatói számára is értékes forrásmunka.
Noha Cyprianus a tettek embere volt, és nem a spekulációé, Ágoston koráig mégiső volt Nyugaton a legnagyobb teológiai tekintély. Könyveit gyakran a szentírási könyvekkel együtt sorolták fel. Még a középkorban is a legolvasottabb egyházatyák közé tartozott szép stílusa miatt is.
Elsősorban ekkléziológiai nézetei bizonyultak maradandónak. Tőle származnak a következő mondások: Salus extra ecclesiam non est, továbbá: habere non potest deum patrem qui ecclesiam non habet matrem; valamint: christianus non est qui in Christi ecclesia non est. Az egyház Krisztus varratlan köntöse, amelyet nem szabad szétszakítani.
Nem fogadja el viszont Róma jogi értelemben vett primátusát. A püspök egyedül Istennek tartozik számadással. Nagyra becsüli a római egyházat, mert fontosnak tartja az egyház egységének és hitének megőrzése szempontjából. A cathedra Petri számára ecclesia principalis.
A keresztségről vallott nézetei részben megegyeznek Tertullianuséval. Elveti például az eretnekek által végzett kereszteléseket. Nem fogadja el viszont azt a nézetet, hogy a kereszteléssel várni kell addig, amíg a gyermekek nem tudnak Istenről. A születés után a lehető leghamarabb meg kell keresztelni az újszülötteket. A vérkeresztséget értékesebbnek tartja a vízkeresztségnél. A mártírok szerinte is rögtön bejutnak a mennyek országába, a többieknek pedig várakozniuk kell az utolsó ítéletig.
A bűnbánattartás hagyományos gyakorlatát megvédte a két véglettel, vagyis saját klérusának laxizmusával és a Novatianus-féle párt rigorizmusával szemben. A nyilvános bűnbánattartásnak három elemet kell tartalmaznia: bűnvallomás, a bűn súlyosságának megfelelő elégtétel és kiengesztelődés az elégtétel elvégzése után.
Az eukharisztiáról azt írja, hogy benne Krisztus Patri se ipsum obtulit. Áldozati jellegéről azt írja, hogy dominicae passionis et nostrae redemptionis sacramentum. A katolikus egyházon kívül végzett eukharisztia éppen olyan érvénytelen, mint a keresztelés. A későbbi donatista mozgalom ezt a nézetet úgy torzítja el, hogy a szentség hatékonyságát a miséző szentségétől teszi függővé.

Ex Tractátu sancti Cypriáni epíscopi et mártyris De bono patiéntiae: I/158-159
Ex Epístolis sancti Cypriáni epíscopi et mártyris: I/1063-1064; II/1334-1335, 1515-1516; III/1399-1401; IV/1038-1039, 1053-1054, 1139-1140, 1383-1385
Ex Tractátu sancti Cypriáni epíscopi et mártyris De hábitu vírginum: I/1145-1146; II/1612-1613; III/1479-1480; IV/1463-1464
Ex Tractátu sancti Cypriáni epíscopi et mártyris De domínica oratióne: II/81-82; III/277-278, 282-283, 285-287, 289-291 293-295, 297-299, 301-303
Ex Epístolis sancti Cypriáni epíscopi et mártyris et Ecclésiae Románae de martyrio sancti Fabiáni papae: III/1067-1069
Ex Tractátu sancti Cypriáni epíscopi et mártyris De mortalitáte: IV/461-462
Ex Tractátu sancti Cypriáni epíscopi et mártyris ad Fortunátum: IV/1201-1202
Ex Actis proconsuláribus de martýrio sancti Cypriáni epíscopi. IV/1140-1142


A III. század római atyái

Marcus Minucius Felix írta az egyetlen latin nyelvű apológiát Rómában, Octavius címmel. Egyetlen egy kéziratban maradt fenn: Codex Parisinus 1661, saec. IX. A színhely Róma, a szereplők a szerző és két barátja, a keresztény Octavius és a pogány Caecilius. Úton Ostiába elhaladnak Serapis szobra mellett, ahol Caecilius kimutatja imádatát az istenség iránt. Vita kerekedik a kereszténységről, amelyben Caecilius vádlóként, Octavius védőként, Minucius pedig bíróként lép fel. Caecilius szerint azősök vallását kell követni, akik a birodalmat a föld határáig terjesztették. A keresztények felfuvalkodott ateisták, akik szenteskedő jelszavaikkal erkölcstelenséget terjesztenek. Amit az egy Istenről, a világvégéről, a halhatatlanságról és a test feltámadásáról tanítanak, teljes képtelenség. Válaszában Octavius rámutat arra, hogy minden emberben megvan a képesség a józan érvelésre és mindenki felismerheti az egy Istent, mint ahogy azt már sok pogány költő és filozófus is megtette. Ezért nem hagyhatjuk, hogy a tudatlan hagyomány korlátozza egyéni szabadságunkat. A római istenek templomai nem érdemelnek tiszteletet, hiszen más városok lerombolása árán születtek. A keresztények elleni vádak alaptalanok, és viselkedésük rácáfol az ilyen rágalmakra.Ők nem szóval, hanem tetteikkel hirdetik a nagy dolgokat. Az érvelés meggyőzi Caeciliust.
Az apológia stílusa, a kifejezés tisztasága, az anyag gondos elrendezése, a világos gondolatmenet már korán bámulatot váltott ki. Nagy hatással volt rá Cicero De natura deorum című műve. Érdekes, hogy egyetlen szentírási részt sem idéz Minucius Felix. Kevés utalás van benne a kinyilatkoztatásra is. A kereszténységet elsősorban etikai állásfoglalásnak tekinti, és ebben sztoikus hatás érezhető. Tertullianus Apologeticumával sok közös vonást mutat, de nehéz eldönteni, hogy melyik íródott korábban.

Hippolütosz prédikációit Órigenész is hallgatta 212-ben, amikor Rómában járt. Minden jel arra mutat, hogy nem római születésű volt, hanem valahonnan Keletről érkezett. Járatos a görög filozófiában és ismeri a keleti misztériumvallásokat. Logosztana alapján valószínű, hogy voltak kapcsolatai Alexandriával. Nemcsak görögül ír, hanem görögül is gondolkodik. Ő az utolsó, aki Rómában ezen a nyelven szólt a keresztényekhez. Órigenésztől eltérően inkább a gyakorlati problémák foglalkoztatták. Photiosz szerint Ireneusz tanítványának tekintette önmagát. Az eretnekek elleni harcaiban azonban ő maga is eretnekségbe esett. Megvádolta Callistus pápát, hogy túlzottan gyöngekezű a megtérő bűnösök iránt és szabelliánus eretnek. Követőkre is talált, akik Róma püspökévé választották, ezért őt tekinthetjük az első ellenpápának. A skizma Urbanus majd Pontianus pápák idején is folytatódott. Maximinus Thrax Pontianus-szal együtt Szardíniára száműzte, ahol kibékültek egymással. Mindketten lemondtak és Anterosz megválasztása által helyreállt a római egyház egysége. A két egykori ellenfélnek már csak a teste került vissza Rómába. Hippolütosz a Via Tiburtinán van eltemetve. Szobra 1551-ben került elő. Katedrájának oldalán olvasható az általa kidolgozott húsvéti táblázat és műveinek listája.
Műveinek sorsa hasonlít Órigenész írásainak sorsára. Rengeteget írt, de nagyon kevés maradt fenn az eredeti görögből. Ennek az oka nemcsak eretnek krisztológiájában és skizmatikus mivoltában keresendő, hanem annak is tulajdonítható, hogy a görög nyelv ismerete Rómában fokozatosan veszített tekintélyéből. Keleten hosszú ideig nagyon ismert volt, ezt jelzi, hogy szír, kopt, arab, etióp, örmény, grúz és szláv fordításban is maradtak fenn írásai.
Az összes eretnekségek cáfolata című munkája tíz könyvből áll. Az elsőt csak 1701 óta ismerjük, de akkor még Órigenész művének tartották. A 2. és 3. elveszett, a többi azonban 1842-ben előkerült egy Athosz-hegyi kolostorból, de továbbra is Órigenésznek tulajdonították, egészen 1851-ig. Hippolütosz Iréneuszt követi nemcsak a feldolgozott anyag, hanem a módszer tekintetében is. Elsődleges célja, hogy kimutassa az eretnekségek nem-keresztény voltát és pogány filozófiai gyökereit. Forrásai között szerepeltek azóta elveszett gnósztikus iratok is.
A Peri; tou' ajnticrivstou az egyetlen dogmatikai traktátusa, amit ismerünk. Sokan Rómát tekintették az Antikrisztus birodalmának, ő azonban Dániel könyvére hivatkozva Rómát csak a negyedik birodalomnak tartja, és az Antikrisztus csak utána fog megjelenni.
Exegétikai munkái közül meg kell említeni Dániel könyvéhez írt kommentárját, amelyet valószínűleg a Septimius Severus-féle üldözés idején írt. Ebben szerepel először december 25-e Krisztus születésnapjaként, bár lehet, hogy későbbi betoldással van dolgunk. Az Énekek énekéről írt kommentárban Krisztust tekinti a vőlegénynek és az egyházat a menyasszonynak.
Foglalkozott kronológiai kérdésekkel is. A Cronikw'n bivbloi a világ történetének krónikája a teremtéstől 234-ig. Azok ellen írta, akik közelinek tartották a világvégét.
Az !Apovdeixi" crovnwn tou' pavsca 222-ben íródott és 233-ig mutatja a húsvét időpontját. Hippolütosz célja az volt, hogy függetlenítse a keresztény számítást a zsidó kalendáriumtól. Azonban már 237-re vonatkozólag téved, ezért biztos, hogy a szobrát már ez előtt állították.
Nagyon jelentős műve az !Apostolikh; paravdosi". Elterjedettségére jellemző, hogy még etióp, arab és kopt nyelven is fennmaradtak különböző változatai. Az eredeti elveszett, de a számos átdolgozás ellenére jórészt reprodukálható. Három fő részből áll. Az első leírja a püspök választásakor és felszentelésekor követendő szabályokat. Célja, hogy a hagyományt megvédje az újításoktól. Emiatt biztos, hogy jóval a leírás előtti állapotot tükrözi. A püspök fölszentelésekor jelen kell lennie a szomszédos püspököknek is, valamint a helyi presbitereknek. Hangsúlyozza az apostoli szukcesszió fontosságát és a bűnbocsátás hatalmát. Látszik, hogy a liturgia már nem improvizál, mint Jusztinosz korában, hanem elfogadott szövegek vannak, noha ezek nem kötelezőek. A második rész a laikusok számára ad utasításokat. A keresztelés leírásában olvashatjuk először a Római Hitvallást. A szentség kiszolgáltatásakor három kérdést tettek fel a katekumennak. A keresztelés után a bérmálást írja le, de külön szentségként kezeli. A harmadik rész többek között a vasárnapi szentmisét ismerteti és böjtölési előírásokat tartalmaz.
Teológiai rendszer felállítására nem törekedett, ennek ellenére munkásságát összekötő kapocsnak tekinthetjük Ireneusz és Órigenész között. Jó író volt, de filozófiai ismeretei felületesek maradtak. A filozófiát különben is veszedelmesnek tartotta, minden eretnekség forrásának. Ennek ellenére többet kölcsönzött a filozófusoktól, mint Ireneusz.
Krisztológiája szubordinacianus, és még az apologétáknál is messzebb megy el a Logosz alárendeltségének hangoztatásában. Szerinte a Logosz fejlődése három korszak során ment végbe: a teremtés előtt volt az első, utána a második egészen a megtestesülésig, amely a harmadik lépcsőfokot jelenti. Ekkor lett a Logosz uiJo;" tevleio". Nem vette észre, hogy elmélete szerint Istenben változásnak kellett volna végbemennie. Másik tévedése abban állt, hogy az Ige nemzését szabad akaratú cselekvésnek tartotta, akárcsak a világ teremtését. Szerinte Isten bármelyik emberből Istent csinálhatott volna, ha ezt akarta volna. Callistus pápa ditheizmusért ítélte el, noha Hippolütosz tiltakozott a vád ellen.
Szótériológiája Ireneusz józan tanítását követi a recapitulatioról. A Logosz azért vette magára Ádám testét, hogy megújítsa az emberiséget.
Ekkléziológiája szerint az egyháznak két arca van, egy hierarchikus és egy spirituális. Az egyház az igazság hordozója és az apostoli szukcesszió biztosítja az egyház tanításának hitelességét. Az egyház spirituális arculatának megítélésében tanítása félrecsúszott, mert nem nagyon marad benne hely azok számára, akik megtértek súlyos tévelygésükből. Számára az egyház klh'si" tw'n aJgivwn.
A bűnbocsánatról szóló tanítása szorosan összefügg ekkléziológiai nézeteivel. Keserűen fakad ki Callistus pápa ellen, aki a konkolyról szóló példabeszéddel, valamint a Noé bárkájában a vízözönt túlélő tiszta és tisztátalan állatok példájával is alátámasztotta a bűnök bocsánatáról és az egyház összetételéről vallott nézeteit. Azt már végképp nem tudta megbocsátani neki, hogy a pápa engedélyezte szabadok és rabszolgák házasságát, és ezzel is elősegítette az embertelen pogány szokások felszámolását.

Ex Tractátu sancti Hippólyti presbýteri Contra haevresim Noéti: I/301-302
Ex Tractátu sancti Hippólyti presbýteri De refutatióne ómnium haevresum: I/371-372
Ex Sermóne in sancta Theoophanía sancto Hippólyto presbýtero attribúto: I/475-476


Novatianus már nyíltan vallotta Hippolütosz logosztanát. Valószínűleg frígiai származású volt. Clinicus létére Fabianus pápa pappá szentelte, noha ezt sokan ellenezték. A Decius-féle üldözés idején, amikor 15 hónapig nem volt püspöke Rómának, vezető szerepet játszott a helyi klérusban. A jelek szerint ő szeretett volna Róma püspökévé lenni, ezért amikor 251 márciusában Corneliust választották meg, sértődöttségében elszakadt az egyháztól. Előző nézetét megváltoztatva, a lapsi kérdésében szélsőségesen rigorista nézeteket kezdett vallani. Csellel püspökké szenteltette magát, bár a szentelés érvényessége erősen kétségbevonható. Szektája gyökeret vert még Hispániában és Szíriában is, és századokon keresztül fennmaradt. Követői kaqaroiv-nak nevezték önmagukat. Egy római zsinat kiközösítette őket. Novatianus további sorsáról keveset tudunk. Neve szerepel a római martyriologiumban, és 1932-ben találtak egy sírt az egyik római katakombában a következő felirattal: NOVATIANO BEATISSIMO MARTYRI GAUDENTIUS DIAC. Ez valószínűleg aző sírja, noha érdekes, hogy a felírat nem nevezi püspöknek.
Még kritikusai is elismerték, hogy tehetséges és művelt ember volt. Jól ismerte a sztoikus filozófiát, stílusán pedig Vergilius hatása érződik.Ő volt az első római teológus, aki latinul írt.
A De trinitate című műve valószínűleg még 250 előtt íródott. Noha a trinitas szó nem fordul elő benne, az egész mű ezzel a kérdéssel foglalkozik. A régi római hitvallás első három artikulusára épül. A teremtő Isten dicséretén érződik a sztoicizmus hatás. A második rész a Krisztusban levő két természettel és egységükkel foglalkozik. A negyedik rész azt bizonyítja, hogy a Fiú istensége nem csorbítja az Atyáét.
A De cibis Judaicis Szent Pál nyomán haladva azt bizonyítja, hogy a többi ószövetségi törvénnyel együtt az étkezési előírásokat is spirituálisan kell értelmezni. A teremtő mindent jónak alkotott és mindent megáldott. Az Ószövetségben említett tisztátalan állatok különböző bűnök szimbólumai.
A De spectaculis elítéli a különböző pogány látványosságokat. Aki szenzációs dolgokra vágyik, olvassa a Szentírást, amely tele van Isten csodáival. Ez a mű is erős sztoikus hatást mutat.
Teológiája nem a platónizmusra épül. A sztoikus és arisztotelészi dialektika módszerét eredményesen alkalmazza jól válogatott szentírási anyagán. Szentháromságtana azon az úton halad, amelyen Jusztinosz, Theophilosz, Ireneusz, Hippolütosz és Tertullianus járt előtte. A Logoszt egy adott időpontban küldte az Atya a világ teremtésére. Megpróbál középúton haladni a dinamikus monarchiánizmus és a modalista monarchiánizmus között. Az előző nézet, amelyet adopcionizmusnak is neveznek, Krisztust isteni erővel eltelt embernek tekintette. A patripasszianizmusnak is nevezett második véglet szerint Krisztus csak az Atya valamilyen megnyilvánulása volt.
Novatianus szerint a Fiú mindörökre alá van vetve az Atyának, és végül vissza fog adni minden hatalmat neki. Érdekes, hogy noha a Fiút secunda post patrem persona-nak nevezi, a Szentlelket mégsem mondja harmadik személynek. A Szentlélek és az egyház kapcsolatáról azt mondja, hogy a prófétákban ideiglenesen működő lélek az apostolokban állandó jelleggel megállapodott. Aző adományai tökéletesítik az egyházat, és megőrzik szűzi tisztaságát.
Mivel a De trinitate az első latinul írt teológiai értekezés Rómában, terminológiája és dogmatikai definíciói nagymértékben befolyásolták a latin teológia későbbi fejlődését, és a krisztológiai vitákban a keletivel azonos szintre emelték. Novatianus nemcsak átvette Tertullianus kifejezéseit, hanem részben tágabb jelentést adott nekik. Új kifejezéseket is alkotott: incarnari, se exinanire, verbum dei incarnatum, praedestinatio.

Lactantiust nagyra becsülték a humanisták, és keresztény Ciceronak tartották. Mestere Arnobius volt. Diocletianus hívta el Afrikából Nicomediába, hogy ott latin retorikát tanítson. A 303-ban kitörő üldözés idején már keresztény, ezért lemond katedrájáról, majd elmenekül. Konstantin császár 317-ben az idős mesterre bízta fiának, Crispusnak nevelését.
Műveiben kevés az eredeti gondolat. A De opificio dei az emberi test szervezettségének és szépségének méltatásával a tökéletes Teremtő felismerésére vezet. A Divinae institutiones az első latinul írt kísérlet a keresztény gondolat summájának megírására. A De ira dei 313-ban vagy 314-ben íródott, és egyaránt támadja a sztoicizmust meg az epikureizmust.
A De mortibus persecutorum Isten valóban létező haragjának példáit látja Nero, Domitianus, Decius, Valerianus és Aurelianus sorsában. Bizonyos túlzásai ellenére értékes forrás a Diocletinaus-féle üldözés eseményeiről. Maximianus, Galerius, Severus és Maximinus is szörnyű bűnöket követtek el az egyház ellen, Licinius 313-as győzelme által azonban Krisztus győzedelmeskedett ellenségei felett.


Áriusz és Szent Athanasziosz

A líbiai származású Áriusz (256-336) Lukianosz antiochiai iskolájában tanult arisztotelészi ihletésű teológiát. Alexandriában szentelték pappá. 318 táján kezdenek felfigyelni rá, hogy beszédeiben saját teológiai nézeteit az egyház tanításaként tünteti fel. Mivel keveset írt, és ebből is csak töredékek maradtak fenn, eredeti tanítását nehéz rekonstruálni.
Axiómának tekintette, hogy Istennek ajgevnnhto"-nak kell lennie. Mivel ez nem mondható el Isten Fiáról, logikusnak tűnt számára az a következtetés, hogy ő nem lehet Isten. Ő a legelső teremtmény, amelyet Isten ejx oujk o[ntwn-ból hozott létre és nem az isteni szubsztanciából, tehát lényegileg különbözik az Atyától. Volt olyan szakasza az időnek, amikor még nem létezett az Isten Fia: h\n o{te oujk h\n. Különben is csak morális értelemben tekinthető Fiúnak, hiszen az Atya érdemeinek előzetes ismeretében adoptálta ugyan, de ez nem jelent valódi részesülést aző istenségéből. Az a feladata, hogy közvetítsen Isten és a világ között:ő az Atya eszköze a teremtésben, amelynek első eredménye a Szentlélek. A Szentlélek még kevésbé tekinthető Istennek, mint a Logosz. Megtestesülésről csak abban az értelemben beszélhetünk vele kapcsolatban, hogyő végezte Jézus Krisztusban a lélek funkcióit.
Áriusz teológiai racionalizmusa könnyű választ kínált az Atya és a Fiú relációjára. Az arisztotelészi egységfogalom a platónival szemben az egységben csak a megosztottság tagadását látta és nem valami pozitívumot. Ez Isten belső életének elfogadását eleve lehetetlenné tette. Áriusz tanítására és követőinek viselkedésére hatottak még az újplatónikus elméletek is, amelyek szívesen taglalták az Isten és a világ közötti közvetítő lények tevékenységét. Az üldözések megszűntével sokan kérték felvételüket az egyházba. Az ariánizmus nem kívánt tőlük valódi megtérést, hiszen csak az újplatónikus rendszerbe kellett beilleszteniük egy új istent, a keresztényekét.
Az apologéták szubordinácionizmusát is sokan sejtik Áriusz tanításának hátterében. A terminológiai hasonlóságok azonban nem sokáig hátráltatták az alexandriai püspököt, Alexandroszt abban, hogy elítélje, hiszen az új eretnekség a kereszténység lényegét tagadta. Hogyan válthatta volna meg az emberiséget egy olyan Isten, aki valójában nem is igazi Isten? Hiába ítélte azonban el 318-ban egy alexandriai zsinat Áriuszt és követőit, mert az egykori antiochiai diák hathatós támogatókra talált volt iskolatársai személyében, akik közül ekkor már többen püspökök voltak, mint például Nikomédiai Euszebiosz.
Az egyház fokozódó megosztottsága megriasztotta Nagy Konstantint, aki a birodalom egységét a keresztények segítségével óhajtotta megőrizni. A béke megteremtése érdekében 325-ben egyetemes zsinatot hívott össze Nikaiába, amely megerősítette Alexandrosz döntését. A császár először Illíriába száműzte Áriuszt, de 328-ban visszahívta. A tíruszi és jeruzsálemi zsinatok 335-ben úgy döntöttek, hogy visszafogadják Áriuszt az egyházba, de a császár által elrendelt ünnepélyes kiengesztelődési ceremónia előtt egy nappal Áriusz hirtelen meghalt. Halála azonban nem jelentette az ariánizmus halálát.72

Szerencsére a niceai hitvallásnak hathatós védelmezője támadt Athanasziosz személyében, aki alexandriai származású volt. Ebben a nagy kultúrközpontban tett szert klasszikus és teológiai műveltségre is. 319-ben szentelte diákonussá Alexandrosz és hamarosan titkára is lett, majd elkísérte az első egyetemes zsinatra. Felszólalásaira már ott felfigyeltek, püspöke halála után, 328-ban pedig utódjának választották. A császár parancsa ellenére nem volt hajlandó visszafogadni Áriuszt az alexandriai egyházba, ezért a tíruszi zsinat megfosztotta püspöki székétől, a császár pedig Nyugatra száműzte. A császár halálának évében, 337-ben tért vissza. Nikomédiai Euszebiosz nem törődött bele ebbe, hanem 339-ben egy antiochiai zsinaton ismét letétette. I. Gyula pápa azonban szívesen fogadta Rómában. 341-ben egy római zsinat elismerte érdemeit, a 343-as Serdica-i zsinat pedig visszahelyezte katedrájára, de csak három évvel később tudott hazatérni, miután az ariánusok által állított püspök meghalt.
A békesség azonban Constansnak, a Nyugat urának és Athanasziosz protektorának halálával megszűnt, mert Constantius már az ariánizmus elfogadásában látta a birodalom egységének zálogát. A 353-as Arles-i és a 355-ös milánói zsinat elítélte Athanaszioszt, aki most az egyiptomi sivatagban lakó szerzetesekhez menekült. Itt hat éven keresztül rengeteget írt, majd Julianus trónralépése után, 362-ben tért haza. Rögtön hozzálátott a szemiariánusok és az orthodoxok összebékítéséhez. Ez azonban nem tetszett a pogányság restaurációjára törekvő császárnak, hiszen éppen azért hívta vissza a száműzött püspököket, hogy felfordulást okozzon az egyházban. Újabb száműzetés következett, de csak rövid időre, hiszen Julianus 363-ban meghalt a csatatéren. Valens lett a Kelet ura, aki ismét megpróbálkozott az idős püspök száműzetésével, de lázadástól tartva hamarosan visszahívta, ezért Athanasziosz utolsó évei (366-373) már nagyobb békességben teltek el.73
Athanasziosz két apologétikai műve, az Oratio contra gentes és az Oratio de incarnatione Verbi valójában egy egységet képez, amelyet Jeromos Adversum gentes duo libri-ként említ. A második századi apológiák stílusában támadja a bálványimádást, vagyis a politeizmust. Az emberiség megromlása után nem volt más megoldás a teremtés eredeti rendjének helyreállítására, mint a megtestesülés.74
dogmatikai műve az Orationes contra Arianos. Az első oratio Áriusz Thalia című művét ismerteti, majd megvédi a niceai zsinat tanítását, hogy a Fiú örök, ajgevnnhto", változatlan és isteni lényege azonos az Atyáéval. A második és harmadik oratio kifejti azokat a szentírási szövegeket, amelyek a Fiú istenségére vonatkoznak.75
Sokan megkérdőjelezték, hogy valóban Athanasziosz-e a szerzője a De incarnatione et contra Arianos-nak, mert a következő kifejezés található benne: eiJ" qeo;" ejn trisi;n uJpostavsesin. Athanasziosz ugyanis uJpostavsi"-on általában lényeget ért és nem személyt. Biztos viszont, hogy a középkorban Nyugaton közkedvelt és a reformátorok által is nagyra becsült Symbolum Athanasianum nem aző műve.76
Sajátos csoportját alkotják Athanasziosz írásainak a történelmi-polemizáló írások, amelyekben a történelemre és a hagyományra hivatkozva megcáfolja az ellene felhozott rágalmakat. Az Apologia contra Arianos-t 357 táján írta. Második száműzetéséből hazatérve Nikomédiai Euszebiosz pártjának támadásai ellen összegyűjtötte a korábbi zsinatok határozatait és a jelentős személyektől kapott leveleket. A dokumentumok nélkülözhetetlenek az ariánizmus körül dúló viták megértéséhez. Megtaláljuk közöttük azt a levelet is, amelyet Gyula pápa intézett az antiochiaiaknak, hogy megvédje Athanaszioszt és megrója az euszebiánusokat Róma és a niceai zsinat iránti tiszteletlenségük miatt.77
Egyik leghíresebb írása az Apologia pro fuga sua, amelyben a gyávaság vádja ellen védekezik.78
Szerzetei kérésére írta a Historia Arianorum ad monachos-t. Keményen támadja benne Constantius császárt, és az Antikrisztus előhírnökének nevezi.79
Exegétikai művei közül megemlíthetjük a zsoltárokhoz írt kommentárokat, amelyekből kiderül, hogy előszeretettel alkalmazta az allegóriát és a tipológiát.80
Aszkétikai írásai közül a Vita Antonii a legjelentősebb. Az Isten szolgálatára szentelt élet mintáját vázolja fel a szent remete életrajzával. Hamarosan latinra is lefordították és nagy szerepe volt a monasztikus életforma nyugati elterjedésében. Ahogyan a mártírok a szenvedésben küzdöttek meg a sátánnal, ugyanúgy harcoltak a szerzetesek a kísértések démonjaival. Athanasziosz ezzel a művével műfaji mintát kínált a későbbi görög és latin hagiográfusok számára. Az aszkétikus művek közé tartozik számos írás a szüzességről, amelyek aző neve alatt terjedtek, görög, szír és kopt változatban. A szüzek Krisztus jegyesei, akik egész életre szóló szerződést írtak alá vele.81
Levelei közül legnevezetesebbek a nagyböjt kezdetét és a húsvét időpontját bejelentő !Epistolai; eJortastikaiv, amelyeket még száműzetései során is elküldött szuffragáneus püspökeinek. Az első még csak hatnapos böjtről tesz említést, de a második, 330-ban már hathetesről. A 39. levél elítéli az eretnekek mesterkedéseit, akik új könyveket próbálnak becsempészni a kánonba. Az Újszövetséghez pontosan ugyanazt a 27 könyvet sorolja, mint mi, de az ószövetségi deuterokanonikus könyvek a Didakhéval és Hermász Pásztorával kerülnek abba a csoportba, amely csak a neofiták épülésére alkalmas lelkiolvasmányként.82
Az Epistulae IV ad Serapionem episcopum Thmuitanum-ban a Szentlélekről szóló tanítását ismerteti. Némelyek otthagyták az ariánusokat, de nem tudták elfogadni a Szentlélek istenségét, hanem a róla szóló szentírási utalásokat metaforikusan értelmezték. Velük kapcsolatban kért tanácsot Szerapion püspök.83
Az Epistula de decretis Nicaenae synodi megvédi a Szentírásban nem található ejk th'" oujsiva" és oJmoouvsio" kifejezés használatát. Nagy érdeme még a levélnek, hogy leírja a zsinat lefolyását és közli az egyetlen máig fennmaradt levelet, amely a zsinat évében kelt. Caesareai Euszebiosz írta haza híveinek és arról szól, hogy a zsinat az általa benyújtott hitvallást fogadta el módosított formában.84
Teológiájában nem sok spekulatív elemet találunk. Nem dolgozott ki új rendszert és terminológiát. Érdeme abban állt, hogy megvédte az egyház tanítását a hellenizálódástól. Órigenész hűséges tanítványaként a görög gondolkodási és kifejezési formákat a kinyilatkoztatás tartalmával tölti meg. A racionalista törekvésekkel szemben hangsúlyozta a hit elsődlegességét az értelemmel szemben. Évszázadokra előre megszabta a teológia fejlődését.85
Szentháromságtana elutasítja azt az ariánus tanítást, hogy Istennek szüksége volt a Logoszra a teremtéshez. A Fiú ejk th'" oujsiva" tou' patrov" ered és nem az akaratából. Ennek kifejezésére a oJmoouvsio" kifejezés is alkalmas, a o{moio" azonban nem.86
Szótériológiájának alaptétele viszont az, hogy Isten megváltó akarata folytán történt a megtestesülés és Krisztus halála. Ha Krisztus nem természete folytán lett volna Isten, hanem csak részesedés által, akkor senkiben nem formálhatná ki Isten képmását.87
Krisztológiája hangsúlyozza Krisztus személyi egységét. Sok kutatónak feltűnt viszont, hogy Krisztus emberi lelkének nem tulajdonít jelentőséget. Ennek hátterében az állhat, hogy még Athanasziosz is a Logos-Sarx krisztológia formáiban gondolkodott, akárcsak Áriusz és Apollinarisz. A Krisztusban levő isteni és emberi természet egységének következménye, hogy Máriát qeotovko"-nak mondhatjuk. Ugyancsak az egységből származik a communicatio idiomatum: Krisztusnak még emberi természetében is kijár az imádás.88
A Szentlélekről szóló tanítását ugyanaz az alexandriai gondolatmenet szabja meg, mint krisztológiáját: ha csak teremtmény lenne a Szentlélek, akkor nem részesedhetnénk általa Istenből. Ugyanúgy, mint a Fiú, ő is oJmoouvsio" az Atyával.89

Ex Epístolis sancti Athanásii epíscopi: I/391-392
Ex Epístolis paschálibus sancti Athanásii epíscopi: II/253-255, 268-269
Ex Oratiónibus sancti Athanásii epíscopi: II/1370-1371; IV/176-177
Ex Oratióne sancti Athanásii epíscopi Contra gentes: III/46-48, 50-51
Ex Oratiónibus sancti Athanásii epíscopi Contra Ariános: III/162-164; IV/340-341
E Vita sancti Antónii a sancto Athanásio epíscopo conscrípta: III/1065-1066


A kappadókiai atyák

Gazdag arisztokrata családban született Nagy Szent Baszileiosz 330 körül, a kappadókiai Caesarea-ban. Rokonai között sok szentet találunk. Felsőfokú retorikai tanulmányait Konstantinápoly-ban és Athén-ban végezte. Itt barátkozott össze Naszianszoszi Szent Gergellyel. 356 körül hazatért és rövid ideig retorikát tanított. De hamarosan lemondott állásáról és elhatározta, hogy teljesen Istennek szenteli életét. Először megkeresztelkedett, majd beutazta Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát és Mezopotámiát, hogy megismerkedjen a leghíresebb aszkéták életével. Hazatérve elosztotta vagyonát a szegények között, és az Iris partján, Neocaesarea közelében szerzetesközösséget alapított. Hamarosan meglátogatta Nazianszoszi Szent Gergely és összeállítottak egy antológiát Órigenész műveiből, a Philokaliá-t. Ekkor született meg Regulá-ja is, hosszabb és rövidebb változatban. Több szerzetes közösséget is alapított, de Caesarea metropolitája, Euszebiosz 364-ben maga mellé hívta, hogy segítsen Cappadocia egyházának irányításában. Ekkor szentelte pappá. 370-ben ő lett a püspök. Egyházszervezői tehetségét kórházak, szegényházak és zarándokszállások létesítésével is bizonyította. Az ariánus Valens császár fenyegetőzései sem tartották vissza attól, hogy az eretnekség visszaszorítására új egyházmegyéket alapítson. Baszileiosz a keleti egyház egységének helyreállítására törekedett. Athanasziosz segítségével jó kapcsolatokat igyekezett kiépíteni Rómával, az antiochiai egyházszakadás miatt azonban kevés sikerrel. 378-ban Valens császár halála megteremtette a lehetőséget az egyház belső békéjének helyreállítására. Baszileiosz már nem érhette meg az ortodoxia győzelmét jelentő 381-es konstantinápolyi zsinatot, mert 379. január 1-jén meghalt, deő teremtette meg az alapokat ehhez a győzelemhez.90
Dogmatikai műve az Adversus Eunomium. Három könyvből áll. Az első tagadja, hogy Isten egyetlen fogalommal, az ajgennhsiva-val leírható lenne. Eunomiosz ezzel a fogalommal akarta cáfolni Krisztus istenségét. A második megvédi a niceai zsinatnak a oJmoouvsio"-ról szóló tanítását. A harmadik a Szentlélekről szól, akiről később külön művet írt 375 környékén Peri; tou' aJgivou pneuvmato" címmel. Rámutat, hogy az egyház liturgiája a Szentlelket mindig együtt imádta az Atyával és a Fiúval. A Szentlélek nem részesedés által, hanem természeténél fogva birtokolja a szentség Lelkét, ezért Isten. Nem újítás az a doxológia, amelyet ő használ, sőt jobban kifejezi az isteni személyek egyenrangúságát. Ebben meta; tou' uiJou' su;n tw' pneuvmati tw' aJgivw/ szerepel dia; tou' uiJou' ejn tw' aJgivw/ pneuvmati helyett. Az első formula mindenképpen megfelelőbb, mert egyszerre fejezi ki az isteni személyek különbségét és a köztük levő örök kommúniót, tehát egyaránt megcáfolja a szabelliánizmust és az ariánizmust. Szent Ambrus néhány évvel később ezt a művet használta fel De Spiritu Sancto című művének megírásához. Naszianszoszi Szent Gergely egyébként szemére vetette Baszileiosznak, hogy nem elég határozottan mondja ki a Szentlélek istenségét. A nagy egyházszervező azonban azt válaszolta, hogy az egyházban az adott pillanatban nagyobb szükség van a kérügmára, mint az egyéni véleményekre, és azért nem fogalmaz élesen, hogy rávezetéssel bírja rá a pneumatomakhusokat nézeteik megváltoztatására.91
Aszkétikai írásai közül legfontosabb a Moralia (Ta; hjqikav), amely szentírási idézetekkel alátámasztott 80 aszkétikai szabályt tartalmaz. A Regulae brevius tractatae és a Regulae fusius tractatae a szerzetesek által felvetett kérdésekre adott válaszokat tartalmazza. Lehetséges, hogy némelyik szabály már korábban is létezett, és Baszileiosz csak írásba foglalta őket.92
Pedagógiai mű az Ad adolescentes, amely a kor egyik nagy problémájával foglalkozott, a pogány irodalom hasznával és kárával. Noha ez kevésbé értékes, mint a Szentírás, mégsem elvetendő, hanem ki kell válogatni belőle az értékes részeket. A fiataloknak a méhekhez hasonlóan a nektárt kell keresni a virágban és otthagyni a mérget. A pogány költők művei is sokszor jó példákat nyújtanak az erények gyakorlásához.93
Homiliái közül legnevezetesebb az In Hexaemeron című sorozat, amelyet nagyböjtben mondott el. Retorikai szépségben semmi nem múlja fölül a kései görög irodalomban. A pogány és a manicheus felfogással szembeszegülve, a teremtés mögött a Teremtőt keresi. A természet szépségét és a kozmosz csodáit a kor természettudományának alapos ismerőjeként mutatja be. Érdekes, hogy a Föld központi helyzetéről vallott korabeli felfogást csak elméletnek tartja. Írt még homiliákat a zsoltárokhoz is erkölcsi célzattal.94
Levelei között találunk morális, aszkétikus, dogmatikai, liturgiai, történelmi ihletésűeket és személyes hangvételűeket. Némelyik olyan hosszú, hogy értekezésnek is beillik.95
Liturgiáját jelenleg is az év számos nagy ünnepén használja a keleti egyház. Sokan vitatták a szerzőséget. Bizonyosnak tűnik, hogy némelyik részét inkább csak átdolgozta. Az is igaz, hogy sok változtatáson esett át a történelem során, hiszen élő szöveg volt.96
Szentháromságtani tanításának nagy érdeme, hogy végre különbséget tett oujsiva és uJpostavsi" között. A niceai zsinat és Athanasziosz még szinonimaként kezelte ezeket a szavakat, és ez zavart okozott. Ő azonban az oujsiva-val mindig azt jelölte, ami a Szentháromságban egy, vagyis a lényeget. Az isteni lényeg különleges sajátosságait az atyaságban, a fiúságban és a megszentelésben látta, és ezeknek felelnek meg az isteni személyek. Ez a megkülönböztetés lett az újnikaiai teológia alapja. Igaz, hogy amikor a Szentlélekről beszél, sohasem alkalmazza a oJmoouvsio" tw/' patriv kifejezést, de hiba lenne őt Harnack nyomán szemiariánus nézetekkel vádolni. A "gyöngék" közt "gyönge" akart lenni, hogy terminológiai vitákkal ne riassza el a szemiariánusokat, hanem visszatereljeőket az egyházba.97

E Libro sancti Basílii Magni epíscopi De Spíritu Sancto: I/406-407; II/335-336, 598-599, 767-768
Ex Homilíis sancti Basilíi Magni epíscopi: II/174-176, III/449-450
E Régulis fúsius tractátis sancti Basilíi Magni epíscopi: III/39-41, 90-91


Barátjához hasonlóan Naszianszoszi Szent Gergely is gazdag keresztény családból származott. 330 körül született Arianzum-ban, Naszianszosz közelében. Először a kappadókiai, majd a palesztinai Caesareá-ban tanult. Később Alexandriá-ba, majd Athén-ba került. Valószínűleg hazatérése után keresztelkedett meg. Ő is megkedvelte a szerzetesi életet, öregedő apja azonban utódjául szemelte ki a püspöki székre. Apja 362-ben szentelte pappá, de Gergely rögtön elmenekült a feladat elől Pontuszba. Azonban hamarosan hazatért és segített az egyházmegye irányításában. Lelki nyugalmát azonban a Valens császár által hozott intézkedések és barátjának egyházpolitikai elképzelései megzavarták. A császár ugyanis két részre osztotta Kappadókiát és a tüanai püspök megragadta az alkalmat, hogy metropolitává léptesse elő önmagát, hiszen az új provincia, Cappadocia Secunda fővárosa Tüana lett. Baszileiosz azonban ebbe nem nyugodott bele és a vitatott területen új szuffragáneus püspökségeket állított fel. Fölszentelte és Szaszimá-ba küldte barátját is. Ő azonban rögtön visszatért Naszianszosz-ba, amikor meglátta a püspöki székhelynek szánt porfészket. Apja halála után egy évvel ismét elvonult a világtól. 379-ben azonban a konstantinápolyi kis orthodox közösség megkérte az egyház újjászervezésére. Miután minden templomot az ariánusok sajátítottak ki, egyik rokonának házát templommá szentelte, Anasztaszisz titulussal. Gyönyörű szónoklatai sok embert vonzottak, Theodosius császár bevonulásakor pedig a katolikusok visszakapták az összes templomot. A császár által összehívott második egyetemes zsinat 381 májusában nevezte ki a főváros püspökének. Ez azonban nem tetszett az egyiptomi és a macedóniai püspököknek. A niceai zsinat határozatára hivatkoztak, amely megtiltotta a püspöki székek váltogatását, de leginkább azt fájlalták, hogy a beiktatás az ő megérkezésük előtt történt. Gergely lemondott és hazaköltözött. 384-ben alkalmas embert talált a püspöki székre,ő pedig visszavonult az arianzumi családi birtokra és ott élt haláláig, 389-ig vagy 390-ig.98
Naszianszoszi Szent Gergely nem írt sok művet. Soha nem írt bibliakommentárt vagy dogmatikai traktátust. Viszont ő az egyetlen költő a IV. századi nagy teológusok között. Prózában és versben a formának és a stílusnak nagy mestere, ezért a középkori bizánci kommentátorok és a humanisták is nagyon kedvelték. Legszebb művei közé tartozik az a 45 beszéd, amelyek legnagyobb részét 379 és 381 között mondta el. Nyelvezete sajátos keveréke a klasszikus attikai dialektusnak és a bibliai koinénak. Keresztény neologizmusai mögött gyakran hebraizmusokat sejthetünk, a LXX-es fordítás nyomait. Stílusának jellegzetes elemei az anafora, az alliteráció, az antitézis és a szónoki kérdés.99
Szónoklatai közül legfontosabb az öt teológiai beszéd, amelyeket 380-ban mondott el Konstantinápoly-ban. Ezekkel érdemelte ki a Teológus jelzőt. Az elsőben megvédi az egyház tanítását az eunomiánusokkal és a makedoniánusokkal szemben. A másodikban Isten létezésével, természetével és attributumaival foglalkozik. A harmadik bemutatja az isteni személyek természetének egységét, a negyedik pedig az ariánusokkal szemben védi meg a Fiú istenségét. Az ötödiket a Szentlélek istenségének védelmében írta.100
Költeményeit élete vége felé, arianzumi magányában írta. Ezekkel akarta igazolni, hogy a keresztény kultúra semmiben sem marad el a pogány mögött. Célja volt továbbá, hogy Apollinarisz tanait cáfolja, hiszen az ő követői is versekkel népszerűsítették tételeiket. Leghosszabb verse a De vita sua, amely értékes történeti forrás számunkra. A legszebb görögül írt önéletrajz. Tőle maradt fenn az egyetlen dráma a bizánci korból, Christus patiens címmel.101
Ő volt az első görög szerző, aki kiadta saját leveleinek gyűjteményét. Különösen fontos a 101. és a 102. levél, amelyeket az apollinaristák ellen írt. Az efezusi zsinat részben, a khalkedóni egészben átvette a 101. levelet.102
Szentháromságtani kérdések csaknem minden művében előfordulnak. Baszileiosznál jobban hangsúlyozza Isten monarchiáját és pontosabban definiálja az isteni relációkat. Őrá megy vissza a firenzei zsinat megfogalmazása is: in Deo omnia sunt unum, ubi non obviat relationis oppositio. Az Atya jellemzője az ajgennhsiva, a Fiúé a gevnnhsi", a Szentléleké pedig az ejkpovreusi", vagy más szóval e[kpemyi". Ő már nem habozott, hogy a Szentlelket formálisan is Istennek nevezze. Már 372-ben ezt mondja ki: to; pneu'ma a{gion kai; qeov". Bár megértette Baszileiosz oijkonomiva-ját, magának fenntartotta a megfogalmazás szabadságát.103
Krisztológiája még fejlettebb. Cledoniushoz írt levele jó eligazítást jelentett az egyház számára a következő században, mert megvédte Krisztus teljes emberségét. Apollinarisz úgy vélte, hogy Krisztusnak csak teste és animális lelke volt, és csak a benne lakó istenség töltötte be az emberi lélek szerepét. Naszianszoszi Szent Gergely azonban világosan látta, hogy Krisztus embersége csak úgy lehet teljes, ha nemcsak emberi teste, de teljes emberi lelke is volt. A tévedések elkerülése végett elveti a Logos-Sarx-krisztológiát és helyette a Logos-Anthropos-krisztológiát fogadja el. Igenis volt nou'" Krisztusban, hiszen ez jelentheti az összekötő kapcsot az emberi természet számára Isten felé. Gergely volt az első görög teológus, aki a szentháromságtani terminológiát a krisztológiában alkalmazta.104

Ex Orationibus sancti Gregórii Nazianzéni epíscopi: I/134-136, 512-513, 987-989; II/73-75, 209-210, 308-309; IV/369-371


Nüsszai Szent Gergely 335 körül született. Elsősorban bátyja, Baszileiosz tanította. Először a szónoki pályát választotta és megnősült, majd barátjai rábeszélésére elvonult Pontuszba, a Baszileiosz alapította kolostorba. 371-ben bátyja kívánságára Nüssza püspöke lett, de 376-ban ariánus püspökök eltávolították és csak Valens császár halála után térhetett vissza, híveinek nagy örömére. A 379-ben tartott antiochiai zsinaton Szebaszte metropolitájává választották. Jelentős szerepet játszott a konstantinápolyi zsinaton. Később is többször visszatért a fővárosba. 394-ben hallunk utoljára felőle, valószínűleg még ebben az évben meghalt.105
Stílusa nehézkesebb, mint Naszianszoszi Szent Gergelyé. Rá is jellemzőek az atticizmusok és a LXX-es fordítás hatása.106
Írásainak pontos kronológiáját még nem sikerült megállapítani. Valószínű azonban, hogy legnagyobb részük elsősorban 379 után íródott.
Adversus Eunomium címen négy dogmatikai műve is fennmaradt. Az első, amely 380 körül született, megvédi Baszileioszt Eunomiosz kései válaszával szemben. A vita később is folytatódott, a bátyja védelmében írt három könyv traktátusainak sorrendje azonban alaposan összekeveredett már a hatodik században.107
Az Adversus Apollinaristas ad Theophilum episcopum Alexandrinum cáfolja az eretnekek vádját, hogy a katolikusok két Fiúban hisznek.108
Az apollinaristák elleni legfontosabb mű az Antirrheticus adversus Apollinarem. A Krisztusban levő két természet egységével foglalkozik és cáfolja azt az eretnek elképzelést, hogy a Logosz foglalja el Krisztusban az emberi értelmes lélek helyét.109
A Sermo de Spiritu Sancto adversus Pneumatomachos Macedonianos Makedoniosz ellen íródott, aki ariánus jellegű tanait a Szentlélekre alkalmazta.110
Nővérével, Makrinával folytatott beszélgetést rögzít a Dialogus de anima et resurrectione qui inscribitur Macrinia.111
Legfontosabb dogmatikai műve az Oratio catechetica magna, az első kísérlet Órigenész után teológiai szintézis megalkotására. A keresztény tanítás komplex teljességét inkább metafizikai alapokra igyekszik helyezni, mint egyedül a Szentírásra. Azősbűn által tönkretett eredeti rendet a megtestesülés és a megváltás állítja helyre. A megváltás kegyelmének közvetítője a keresztség és az eukharisztia. Ez a dogmatikai kézikönyv nagyon elterjedt a keleti egyházban.112
Exegetikai művei többnyire szintén Órigenész hatását mutatják. A De opificio hominis bátyja művének folytatása a teremtésről.113
A De vita Moysis misztikus tanulmány, amely Mózes életének keretében mutatja be az erényes élet fejlődését. Két részének exegétikai módszere eltérő. Az elsőben a betű szerinti értelem van a középpontban, a másodikban az allegória. Mózes az emberi lélek misztikus vándorlásának és Istenhez emelkedésének szimbóluma lesz.114
Az Énekek énekéhez írt hosszú homiliáiban megvédi az egyház igényét a Szentírás lelki értelmezésére. Nem az egyházat, hanem az ember lelkét fedezi fel a jegyes alakjában.115
A De virginitate című aszkétikaiNüsszai Gergely legelső könyve. Érdekes, hogy Krisztust ajrcipavrqeno"-nak hívja. A keresztény aszkéta élete éri el a vita contemplativának azt a beteljesülését, amelyre a régi görög filozófusok vágyakoztak.116
A De instituto Christiano összefoglalja aszkétikai tanítását. Nagy hatása volt a keleti egyház szerzetességére és oktatási rendjére. A szerző a kegyelemről szóló keresztény tanítás és a klasszikus ajrethv-eszmény szintézisét alkotja meg.117
A Vita Macrinae röviddel nővérének halála után íródott, aki az életrajzban a lelki anyaság eszményévé magasodik.118
Néhány beszéde temetések alkalmával hangzott el: Melétiosz antiochiai püspöknek, Pulcheriának, Theodosius lányának és Flaccillának, a császár feleségének sírjánál. A beszédek a keresztény consolatio mintaképei.119
Nem szoros értelemben halotti beszéd bátyjáról írt encomium-a, amelyben Keresztelő Szent Jánoshoz és Szent Pálhoz hasonlítja az elhunytat.120
Később is nagyra becsülték az Oratio de deitate Filii et Spiritus Sancti című dogmatikai beszédét, amelyben a kortárs eretnekeket a Szent Pál által emlegetett sztoikusokhoz és epikureusokhoz hasonlítja. Híresek még húsvéti homiliái és más egyházi ünnepeken elhangzott beszédei.121
Levelei közül az egyik a divatba jött szentföldi zarándoklatoktól óv. Kappadókia oltárain éppúgy közel kerülhet hozzánk Krisztus, mint a Szentföldön. 25. levele nagyon értékes információkat nyújt a korabeli egyházi építészetről.122
Teológiai szintézise teljesebb, mint a másik két nagy kappadoxé. A filozófiát az Énekek énekének jegyeséhez hasonlítja, aki Krisztus után vágyakozik. A bölcsességet ki kell szabadítani a pogány filozófia rabságából. Órigenészt követve azt vallja, hogy a filozófia nem lehet abszolút és független, hanem a Szentírásnak kell vezetnie az értelmet. Nem igaz az a vád, hogy ő a platóni fogalmaknak csak keresztény neveket adott és elnevezte keresztény teológiának. Különben is a IV. században Platón tanításának nagy része már valamennyi filozófiai iskola közös kincse volt. Plótinosz hatása mellett sztoikus elemeket is találunk filozófiájában. Módszertanilag Baszileiosznál és Naszianszoszi Gergelynél nagyobb figyelmet fordított a ratio theologica-ra. Az értelemnek feladata a nagy misztériumok feltérképezése, de ebben a hagyomány irányítására is támaszkodnia kell.123
Szentháromságtana kiemeli, hogy az isteni személyek tevékenysége ad extra közös. A szentháromsági személyeket három fáklyához hasonlítja, amelyek közül az első a második közvetítésével adja át a tüzet a harmadiknak. Azon túl, hogy teljesen egyértelműen tanítja a Szentlélek istenségét és a másik két személlyel való egylényegűségét, a másik két kappadoxnál alaposabban elemzi a Fiúval való relációját.124
Krisztológiája élesen megkülönbözteti a két természetet, de teljesen elfogadja a communicatio idiomatum-ot is. A két természet Krisztus felmagasztalása után sem mosódik egybe.125
Mariológiája megvédi az Istenszülőt Apollinarisz követőivel szemben és újításnak tartva elveti az anthropotokos kifejezést. Vallja a virginitas in partu-t.126
Eszkatológiájában főleg Órigenész tanítványának bizonyul, de elveti a lélek preegzisztenciájának és a lélekvándorlásnak a tanát. Ő sem tudja azonban elfogadni az Istentől való örök elvetettség gondolatát. Az ajpokatavstasi"-ban a jó teljesen győzedelmeskedni fog a rossz fölött. Ez nemcsak átmeneti állapotot jelent, hanem az egész üdvösségtörténet fölséges beteljesülését.127
Misztikáját csak a közelmúltban kezdték el alaposabban tanulmányozni. Beleilleszkedik abba a vonulatba, amelynek nevezetesebb tagjai: Philón, Plótinosz, Dionüsziosz Pszeudo-Areopagitész, Maximus Confessor és Szent Bonaventura. Isten eikon-ja kialakul az emberben. Mivel a hasonlót csak a hasonló ismerheti meg, így lehetővé válik Isten misztikus látása, amelynek során Isten lakóhelyet vesz a lélekben. Az ember így ízelítőt kaphat a visio beatificá-ból. Ezt a kegyelmet természetesen csak azok nyerhetik el, akik szüntelenül harcot folytatnak bűneik ellen, és a megtisztulásra törekednek.128

Ex Oratiónibus sancti Gregórii Nysséni epíscopi: II/645-646
Ex Homilíis sancti Gregórii Nysséni epíscopi: III/321-322, 325-326, 329-331
Ex Homilíis sancti Gregórii Nysséni epíscopi in Cántica canticórum: II/754-755
Ex Homilíis sancti Gregórii Nysséni epíscopi in Ecclesiásten: III/182-184, 186-187
Ex Tractátu sancti Gregórii Nysséni epíscopi De perfécta christiáni forma: III/310-311, 314-315, IV/72-74
E Libro sancti Gregórii Nysséni epíscopi De Institúto christiáno: IV/248-249
Ex Commentário sancti Gregórii Nysséni epíscopi in Cántica canticórum: IV/417-418


Az antiochiai iskola

Antiochiá-ban nem létezett szoros értelemben vett és folyamatosan működő keresztény iskola. Összefoglaló néven mégis így szokás említeni annak az exegétikai módszernek és arisztotelészi alapokra épülő teológiának a követőit, akiknek előfutára Szamoszatai Paulosz volt. Palmyra királynőjének, Zenóbiának volt a kormányzója és kincstárnoka. Euszebiosz beszámolója szerint a 260-ban antiochiai püspökké szentelt államférfi azt tanította, hogy Krisztus olyan volt, mint minden ember. Malkhion presbiterrel folytatott vitájának fennmaradt részletei alapján annyit állapíthatunk meg, hogy Pauloszt dinamikus monarchiánizmussal vádolták. A 268-ban összehívott antiochiai zsinat nem tartotta elfogadhatónak az általa javasolt oJmoouvsio" kifejezést az Atya és a Fiú közötti kapcsolat leírására, mert szerintük összemossa az Atya és a Fiú közötti különbséget. Paulosz szerint Jézus nagyobb volt Mózesnél és a prófétáknál, de nemő volt az Ige. Ez a zsinat megfosztotta székétől a lényegében adopcionizmust valló püspököt.

Az iskola valódi megalapítója Lukianosz, aki egyébként Szamoszatá-ban született, Maximinus Daia idején, 312-ben szenvedett vértanúhalált. A héber nyelv kiváló ismerőjeként átírta az Ószövetség görög fordítását. Ennek a szövegnek számos részlete maradt fenn például Aranyszájú Szent János műveiben. Az Újszövetség bizonyos részeit is szövegkritikai kutatásnak vetette alá. Az általa alapított iskola módszere jelentősen eltért az alexandriai allegorizáló módszertől. Az iskola képviselői a betű szerinti értelem kiderítésére törekedtek és értékes kommentárokat írtak. Az iskola teológiája azonban egyértelműen az ariánizmus és nesztoriánizmus elindítója volt. Áriusz tanításában lényegében Szamoszatai Paulosz adopcionizmusának módosított formája élt tovább.

Az iskolának azonban nem minden tagja vált eretnekké. A niceai zsinaton az orthodoxia nagy védelmezője volt Antiochiai Eusztathiosz. Valószínűleg ő üdvözölte a zsinaton megjelenő Konstantint. A császár később mégis száműzte a püspököt, miután a 326-os ariánus antiochiai zsinat letette. Írásai többnyire csak töredékesen maradtak fenn. Többen vádolták azzal, hogy ő is a nesztoriánizmus előfutárai közé tartozik, ezt a véleményt azonban semmi sem támasztja alá. Elfogadja a communicatio idiomatum-ot és Máriát Istenszülőnek nevezi. Érdemei közé tartozik, hogy elsőként kísérli meg a Logos-Anthropos-séma krisztológiai alkalmazását. Igaz viszont, hogy az a[nqrwpo" qeofovro" kifejezés használata a szövegösszefüggésből kiemelve alapot nyújthatott az adopcionizmus vagy nesztoriánizmus vádjára.129

Eusztathiosz száműzetése után Antiochia az ariánizmus egyik fészke lett. Aëtiosz szorgosan gyártotta téziseit az ariánizmus védelmében. Szókratész szerint soha nem tanulmányozta gondosan az egyház hagyományát. Epiphaniosz őrizte meg az egyetlen fennmaradt értekezését, amelyben megkísérli kimutatni az Atya és a Fiú közötti különbséget. Már korábban is említettük Eunomioszt, Aëtiosz tanítványát. Cyzicus püspökeként eleinte szenzációt keltett "dialektikus" érvelési módszere, később azonban hívei ráuntak az üres szócséplésre, ezért Konstantinápoly-ba vonult vissza, hogy Eudoxioszt erősítse. 383-ban a császár száműzte. Műveit sokan cáfolták. Sok művet írt, de Arkadiosz császár a legtöbbet elégettette. Fennmaradt azonban I. Apológiája, amely újplatónikus, arisztotelészi, racionalista és nominalista hatásokat mutat. Mivel az Atya nemzetlen, a Fiú pedig nemzett, a Fiú természete teljesen eltér az Atyától, ajnovmoio". A semmiből teremtetett, viszont az Atya kezdettől fogva fogadta örökbe és nemcsak erényes élete végén.130

Tarszoszi Diodorosz az antiochiai iskola egyik kiemelkedő képviselője, akit életében az orthodoxia oszlopaként tiszteltek, halála után viszont a nesztoriánizmus ősének tekintettek. Mesterei között volt Tarszoszi Silvanus és Emeszai Euszebiosz. Magára vonta Julianus császár haragját, mert athéni bölcsességgel támadta a pogány istenek kultuszát. Megvédte a niceai hitvallást. Tanítványa volt Aranyszájú Szent János és Mopszvesztiai Theodorosz. Valens császár 372-ben Örményországba száműzte Diodoroszt. A császár halála után visszatérve lett Tarszosz püspöke, 378-ban. Részt vett a konstantinápolyi zsinaton. Valószínűleg 394 előtt halt meg. Alexandriai Szent Cirill már 438-ban Nesztoriosz előfutárának nevezte. A 499-es konstantinápolyi zsinat mondta ki végleges elítélését. Hatalmas irodalmi munkásságából ezért csak töredékek maradtak fenn. Bibliakommentárjaiban a történelmi és nyelvészeti módszer híve és határozottan szemben áll az alexandriai allegorizáló módszerrel. Nem a szövegben rejtőző lelki jelentést keresi, hanem a sugalmazott szerző által szándékolt jelentést. Írt dogmatikai műveket a pogányok, a zsidók és az eretnekek, köztük a manicheusok ellen. Jártas volt a csillagászatban is.131

Aranyszájú Szent János a négy nagy keleti egyházatya egyike. Senkiről sem írtak több életrajzot, mint őróla, születésének pontos időpontját mégsem ismerjük. 344 és 354 a két biztos határpont. Antiochiá-ban született, gazdag keresztény családban. Retorikára a híres Libaniosz, pogány rétor tanította. Lektorként Tarszoszi Diodorosz tanítványa volt. Később a közeli hegyekbe vonult és a szerzetesi életben egy öreg remetét választott mesterének. A négy évi aszkétaélet úgy megviselte egészségét, hogy kénytelen volt visszaköltözni a városba. 381-ben Meletiosz diákonussá, 386-ban Flavianosz pappá szentelte. 397-ig a város főtemplomának nagyhatású szónoka. Ebben az évben halt meg Nektariosz, Konstantinápoly püspöke, és Arkadiosz császár őt szemelte ki utódjának. Szent tűzzel kezdett a korrupt város megtisztításához, de az udvari intrikák világában nem igazodott ki. Amikor pedig 401-ben letett hat püspököt simónia miatt, minden ellensége összefogott ellene. Alexandriai Theophilosz kezdettől fogva neheztelt azért, mert a császár antiochiait hozatott a fővárosba. Eudoxia császárnő pedig azt kifogásolta, hogy Khrüszosztomosz felemelte szavát az udvar fényűzése ellen. Theophilosz 36 püspökből álló zsinatot hívott össze a tölgyes palotában, Khalkedon külvárosában, hogy elítéljék Khrüszosztomoszt. A csaknem teljesen egyiptomi püspökökből álló gyülekezet 403 augusztusában megfosztotta püspöki székétől, a császár pedig Bithyniába száműzte. Azonban már másnap visszahívták, mert a várost földrengés rázta meg és a nép is lázongott. Két hónappal később azonban Khrüszosztomosz kikelt azok ellen a mulatságok ellen, amelyeket a katedrális tőszomszédságában emelt, a császárnőt ábrázoló ezüstszobor fölavatásakor rendeztek: "Már megint őrjöng Heródiás, újra táncol, s tálcán kéri Keresztelő János fejét". Örményországi száműzetés következett, ahol sok kedves antiochiai híve fölkereste. A császár még távolabbra száműzte, de útközben meghalt. 407-ben. Eudoxia fia, II. Theodosius temettette el hamvait az Apostolok Bazilikájában, 438-ban. Letételét Róma soha nem fogadta el és második utódját is csak akkor fogadták vissza az egyház közösségébe, amikor ő beíratta Khrüszosztomosz nevét a dipthüchonokba.132
Rengeteget írt és csaknem valamennyi írása fennmaradt. Ez egyedülálló helyzet a régi antiochiai írók esetében. Stílusát mindenki csak dicsérni tudta. Viszont sokan írtak aző neve alatt, arra számítva, hogy így műveik fennmaradnak az örökkévalóság számára. Ezért komoly munkát jelent ezeknek az írásoknak a kirostálása az igazi művek közül.133
Beszédei között sok exegétikai homiliát találunk. Ellene van az allegóriának, a szentírási szöveg lelki értelmét keresi, és ügyesen alkalmazza a rábízott lelkek vezetésére. Írt a Genezisről, a zsoltárokról, Izaiásról, Máté és János evangéliumáról, az Apostolok Cselekedeteiről. Beszédeinek fele Szent Pál leveleiről szól, akit lelkipásztori ideáljának tartott. Dogmatikai tárgyú beszédei közül kiemelkedik az Isten felfoghatatlanságáról szóló, amelyet Eunomiosz ellen írt. Számos beszédben óvta a keresztényeket a zsidó szertartásokon, ünnepeken való részvétel ellen. Sok beszédet tartott az egyházi ünnepek kapcsán, például a Két karácsonyi homiliát. Kényes politikai helyzetben születtek a Homiliae 21 de statuis ad populum Antiochenum, amikor a város rettegve várta Nagy Theodosius bosszúját a császár és a császári család többi tagját ábrázoló szobrok ledöntése miatt.134
Kiemelkedő tanulmányt írt De sacerdotio címmel a papi hivatás magasztosságáról. A mű egy részét kézikönyvnek szánta a prédikátorok számára. A pap felelőssége nagyobb, mint a szerzetesé, mert nemcsak saját lelki üdvösségéért felel, hanem híveiéért is. Több írásában foglalkozik a szüzességgel, a házassággal, az özvegyi állapottal és a gyerekneveléssel.135
Egyik nevezetes apológiája a De S. Babyla contra Julianum et Gentes, amely Julianus császár keserves végével ábrázolja az egyház ellenségeinek sorsát. A Contra Judaeos et Gentiles quod Christus sit Deus a jeruzsálemi templom újjáépítésének kísérletéről számol be.136
A neve alatt fennmaradt keleti liturgia jelenlegi formájában biztosan sokkal később született. A legrégebbi, vagyis VIII. századi kéziratok csak két imát tulajdonítanak neki. Valószínűleg a XIII. században váltotta fel Szent Jakab és Nagy Szent Vazul liturgiáját.137
Teológiáját lelkipásztori céljainak szolgálatába állította. Krisztológiája antiochiai vonásokat visel. Világosan megkülönbözteti egyrészt az ousiat vagy más néven physist, másrészt a hypostasist vagy másnéven prosopont. A Fiú lényege azonos az Atyáéval. A többi antiochiaihoz hasonlóan az ariánusokkal szemben hangoztatja Krisztus teljes és tökéletes istenségét, az apollinaristákkal szemben pedig teljes és tökéletes emberségét.138
Mariológiájában elkerüli a vitatott kifejezések (theotokos, christotokos, anthropotokos) használatát.139

Ex Homilíis sancti Ioánnis Chrysóstomi epíscopi: III/1082-1084, 1090-1091, 1366-1367; IV/113-115, 1350
Ex Homilíis sancti Ioánnis Chrysóstomi epí scopi in Matthaevum: I/1213-1214; II/1684-1685; III/1186-1187, 1549-1551; IV/82-84, 127-129, 457-459, 1533-1535
Ex Homilíis sancti Ioánnis Chrysóstomi epíscopi in Evangélium Ioánnis: I/918-919
Ex Homilíis sancti Ioánnis Crysóstomi epíscopi in Acta Apostolórum: I/1168-1170; II/1383-1384, 1638-1639; III/1164-1165, 1502-1503; IV/1486-1487
Ex Homilíis sancti Ioánnis Chrysóstomi epíscopi in Epístolam ad Romános: I/1210-1211; II/1681-1682; III/1546-1548; IV/1530-1532
Ex Homilíis sancti Ioánnis Chrysóstomi epíscopi in Epístolam secúndam ad Corínthios: III/437-439, 442-443
Ex Catechésibus sancti Ioánnis Chrysóstomi epíscopi: II/125-126, 363-364


Mopszvesztiai Theodorosz Diodorosz tanítványa volt. Ő is Antiochiá-ban született és ő is Libaniosztól tanult retorikát. Khrüszosztomosz tanácsára először kolostorba vonult, de később visszatért a világi életbe és ügyvéd lett, Khrüszosztomosz újabb unszolására azonban ismét meggondolta magát. 383 táján Flavianosz szentelte pappá, majd 392-ben a ciliciai Mopszvesztia püspöke lett. Egész életében tisztelték orthodoxiája és nagy műveltsége miatt. 428-ban halt meg. 125 évvel később azonbanőt is elítélték eretnekség címén. Az antiochiai exegétikai iskola legkiválóbb képviselője. Csaknem valamennyi bibliai könyvhöz írt kommentárt. Foglalkozott a szerzőséggel kapcsolatos kérdésekkel is és elsőként alkalmazta az irodalomkritikát textuális kérdések megoldására. A legtöbb művét megsemmisítették, de az elmúlt évtizedek kutatása sok keleti kéziratot megtalált, amelyek egészen új megvilágításban mutatják be munkásságát.140
Bibliakommentárokat írt a Genezishez és a zsoltárokhoz. Az utóbbiakban feltárja, hogy sok zsoltár nem illik bele Dávid király korának viszonyaiba, ezért Dávidot úgy mutatja be mint Izrael jövendő sorsát feltáró prófétát. Újszövetségi kommentárjai közül meg kell említenünk a Szent János evangéliumához és Szent Pál leveleihez írtakat.141
Liturgiai vonatkozású Tizenkét katekézise, amelyeket csak 1932-ben találtak meg szír fordításban. Theodorosz tanításának dogmatikai, etikai és kultikus arculatát tárják fel.142
Dogmatikai műve a De incarnatione, amelyet csak 1905-ben találtak meg. Az antiochiai iskola legfontosabb műve. Még püspökké szentelése előtt írta Áriusz, Eunomiosz és Apollinarisz ellen.143
Teológiáját is objektívabban látjuk az utóbbi időben. 553-ban az V. egyetemes zsinat Konstantinápoly-ban egy válogatás alapján ítélte el Theodoroszt. A Capitula szövege tele van kihagyásokkal, interpolációkkal és megcsonkításokkal, ezért nem tekinthető hiteles forrásnak.144

Nesztoriosz perzsa szülőktől született 381 után Syria Euphratensis tartományban. Az antiochiai iskolában valószínűleg Mopszvesztiai Theodorosz tanítványa volt. Pappá szentelése után híres szónok lett. II. Theodosius 428-ban a fővárosba hozatta pátriárkának. Kemény kézzel lépett fel az eretnekek, a szakadárok és a zsidók ellen. Támadta az ariánusokat, makedoniánusokat, novatianusokat, quartodecimánusokat, viszont a Nyugatról menekült pelagiánusokkal szót értett. Azonban hamarosan ő is eretnekség gyanújába került, mert számos krisztológiai témájú prédikációjában azt hirdette, hogy Krisztusban két személy volt, és Szűz Máriát nem lehet Theotokos-nak nevezni. Alexandriai Szent Cirill már 429-es húsvéti levelében cáfolta nézeteit. Levélváltásuk eredménytelen volt, ezért mindketten Celesztin pápához fellebbeztek. A 430-as római zsinat elítélte Nesztorioszt és elfogadta Cirill teológiáját. A szakadás veszélyét látva a császár - Nesztoriosz sürgetésére - Efezus-ba zsinatot hívott össze. A harmadik egyetemes zsinat első ülésén, amelyen Cirill mint pápai követ elnökölt, letették és kiközösítették Nesztorioszt. Az antiochiai pátriárka késve érkezett ugyan, de ő is összehívott egy zsinatot, amelyen pedig Cirillt közösítették ki. A császár mindkét határozatot elfogadta és börtönbe záratta a két kiközösített pátriárkát. Cirillt azonban később kiengedte, akit Alexandriában második Athanaszioszként fogadtak. Antiochia és Alexandria csak 433-ban engesztelődött ki egymással. Nesztoriosz ekkor már egy antiochiai rendházban élt 435-ig, amikor is a császár Felső-Egyiptomba száműzte. 450 után halt meg.145
Számos írása közül csak kevés maradt fenn, mert a császár elégettette őket. 1910-ben került elő a Liber Heraclidis szír fordításban, bár ennek is sokan vitatják a szerzőségét. Heraclides Nesztoriosz álneve. A szerző azt állítja, hogy tanítása megegyezik I. Leó pápáéval. Tragw/dia című művéből görög, latin és szír töredékek maradtak fenn. Beszédei közül valószínűleg fennmaradt néhány, de más szerzők neve alatt.146
Tanítását másként látjuk, amióta töredékek kerültek elő tőle. Lehet, hogy szándékai szerint orthodox volt, és az alexandriai tanítás mögött apollinárizmust sejtett. Antiochiá-ban physis-en nem konkrét értelemben vett létegységet, hanem elvont természetet értettek. Igyekezett biztosítani Krisztus isteni és emberi természetének integritását. Elítélésében a legnagyobb szerepet a két püspöki szék közötti rivalizálás és saját felületessége játszott.

Küroszi Theodorétosz az antiochiai iskola utolsó nagy teológusa. 393 táján született Antiochiá-ban és az ottani szerzetházakban tanult. 423-ban választották egy Antiochia melletti kisváros, Kürosz püspökévé, amelyet 35 éven keresztül nagy bölcsességgel irányított és szépített. Ő is belekeveredett a nesztoriánus vitába, mert meg volt győződve arról, hogy Cirill nézetei mögött apollinárizmus lappang. Efezus-ban Joannész antiochiai pátriárka oldalán állt. A 433-ban Kürillosz által elfogadott úniós hitvallás valószínűleg az ő munkája volt. Később Euthükhész monofizita tanait támadta. A monofiziták szerint Krisztusban az isteni természet elnyelte az emberit. Az új eretnekséget valló Dioszkourosz alexandriai pátriárka a 449-es efezusi rablózsinaton megfosztotta püspöki székétől és száműzetésbe kényszerítette. Theodorétosz azonban I. Leó pápához fellebbezett, aki megsemmisítette a Latrocinium határozatát. A khalkedóni zsinaton való megjelenése nagy vitát váltott ki és ragaszkodtak ahhoz, hogy ítélje el Nesztorioszt. Ekkor formálisan is visszakaphatta püspöki székét. 466 körül halt meg. Az 553-as konstantinápolyi zsinat elítélte Kürillosz elleni írásait.147
Írásai közül viszonylag kevés maradt fenn, de ezek is mutatják, hogy milyen jól ismerte a klasszikus irodalmat. Noha a görög nem anyanyelve, még Photiosz is dicséri stílusát.148
Exegétikai műveiben középúton halad Mopszvesztiai Theodorosz radikalizmusa és az allegorizáló, tipologizáló módszer között. Zsoltárkommentárjainak bevezetésében hitet tesz a szélsőséges módszerek elkerülése mellett. Az Interpretatio in Canticum Canticorum ekkléziológiai értelmezést ad a műnek, akárcsak Órigenész. Az Interpretatio in Danielem elítéli a zsidókat azért, mert kizárják Dánielt a próféták sorából. Az Interpretatio in Isaiam teljes szövegét 1899-ben találták meg, de csak 1932-ben adták ki. A Szentírás szószerinti értelmét jó kritikai érzékkel világítja meg.149
Apologétikai művei közül a legfontosabb a Graecarum affectionum curatio. Ezt az utolsó keresztény apológiát sokan a pogányság legjobb cáfolatának tartják. Tizenkét részből áll. A második például a dolgok eredetével és Isten lényegével foglalkozik, a 12. pedig összehasonlítja az apostolok és a pogány filozófusok életét. Hatalmas klasszikus műveltsége ebből a könyvből tűnik ki legjobban. Az Ad quaesita magorum elítéli az elemek istenítését és a perzsa királyok keresztényüldözését.150
Dogmatikai írásai közül nagy vihart kavart a Reprehensio duodecim capitum seu anathematismorum Cyrilli, amelyet Antiochiai Jóannész kérésére írt. Ebben kifejti az antiochiai nézetet, megvédi Nesztorioszt és monofizitizmussal vádolja Kürilloszt. A Pentalogiumhoz hasonlóan idézetekben maradt fenn. Eranistes című művét a monofiziták ellen írta. A cím is rájuk utal, hiszen koldusként kéregették össze régi eretnekségek morzsáit. Az Expositio rectae fidei Jusztinosz neve alatt maradt fenn. Korai műnek látszik, a szerzőséget sokan vitatták. A benne levő nézetek nem nesztoriánusok, de érvelési módja és terminológiája még sok bizonytalanságról árulkodik.151
Értékesek történelmi művei is. A Historia religiosa seu ascetica vivendi ratio leírja Krisztus atlétáinak életét, akiknek istenszeretete ad erőt a gonosz és a világ csábításai elleni küzdelemhez. A Historia ecclesiastica folytatja Euszebiosz vállalkozását, egészen 428-ig. A mű fő célja, hogy bemutassa az egyház győzelmét az ariánizmus felett. Sok értékes dokumentumot őrzött meg. A Haereticarum fabularum compendium Simon Mágustól Euthükhészig ismerteti az eretnekek tanításait.152
Levelei közül érdekesek az ünnepek alkalmával írottak. A helyi szokások szerint ilyenkor szerencsekívánatokkal halmozták el egymást a klérus tagjai és a laikusok. Számunkra különösnek tűnik, hogy ezeket általában az ünnepek után írták.153

Ex Tractátu Theodoréti Cyrénsis epíscopi De incarnatióne Dómini: IV/64-65, 67-68


A IV. század palesztinai atyái

Caesareai Euszebiosz valószínűleg a palesztinai Caesareá-ban született 263 tájékán. Órigenész munkássága nyomán a városban már korábban fontos teológiai iskola alakult ki. Pamphilosz presbiter gyarapította a nagy alexandriai könyvtárát. Sokat köszönhet mesterének Euszebiosz is, aki ezért szívesen nevezte magát Eusebius Pamphili-nek. Diocletianus üldözései idején Pamphilosz vértanúhalált halt. Euszebiosz is csak úgy tudta elkerülni a halált, hogy Tírusz-ba, majd az egyiptomi sivatagba menekült. Még ott is elfogták és bebörtönözték. Valószínűleg 313-ban választották Caesarea püspökévé. Hamar belekeveredett az ariánus vitába. Kezdettől fogva jobban érdekelte az eretnekség politikai vetülete, vagyis az egyház és a birodalom egysége, mint a hithez való hűség. A niceai zsinaton arra törekedett, hogy Krisztus istenségét egyszerű bibliai kifejezésekkel írják le, és kerüljék a homoousios kifejezést, mert ez szerinte szabelliánizmushoz vezet. Csak a császár kifejezett óhajára írta alá a hitvallást, belső meggyőződés nélkül. Később nyíltan Nikomédiai Euszebiosz pártjára állt és részt vett a 335-ös tíruszi zsinaton, amely kiközösítette Athanaszioszt. Mindvégig hódolója volt Konstantinnak. Uralkodásának 20. és 30. évfordulóján üdvözlő beszédben magasztalta a császár érdemeit.Ő volt teológiai főtanácsadója, ezért nyilván szerepe volt számos orthodox püspök ellen hozott intézkedésekben. Nem sokkal élte túl a császárt: 339-ben vagy 340-ben halt meg.154
Írásai jórészt fennmaradtak, annak ellenére, hogy hajlott az ariánizmusra. Ennek az az oka, hogy olyan hatalmas történelmi anyagot halmozott fel, hogy nélkülözhetetlenné vált a későbbi történészek számára. Művei azonban nem formai mesterművek és nem is teológiai remekművek. Nem önálló gondolkodó, hanem a múlt nagy tanúja és szolgája.155
Történelmi munkái közül legelőször a Krónikát írta meg, mégpedig már 303 tájékán. Az első rész a világtörténelem összefoglalása a káldeusoktól a rómaiakig, a második pedig egymás melletti oszlopokba (cronikoi; kavnone") rendezve mutatja be az események párhuzamosan futó szálait. Kiindulópontja Ábrahám születése (Kr. e. 2016/15), és öt világtörténelmi korszakot különböztet meg: Trója elestéig, az első olimpiászig, Dareiosz uralkodásának második évéig, Krisztus haláláig és az utána eltelt időszak. Célja annak kimutatása, hogy a zsidó vallás, amelynek törvényes örököse a kereszténység, a világ legrégibb vallása. Julius Africanusnál jobb művet írt, mert forrásai megbízhatóbbak. Tőle eltérően azért nem Ádámmal kezdi a krónikát, mert véleménye szerint a paradicsomi események nem illeszthetők kronológiai keretbe. A teljes szöveg csak örmény fordításban maradt fenn. Jeromos is lefordította, de ki is egészítette. Ebben a formában gyakorolt óriási hatást a középkori történetírásra is.156
Egyháztörténelme tíz könyvből áll és az egyház alapításától kezdve Licinius vereségéig, vagyis 324-ig számol be az eseményekről. Nem törekszik kiegyensúlyozott és arányos tárgyalásmódra. Már a mű elrendezése is mutatja apologétikai célját: az Isten által alapított Egyházat maga Isten vezette győzelemre a pogány állam ellen. A tíz könyvben megtalálhatjuk a legfontosabb közösségek püspökeinek, a keresztény íróknak és az eretnekeknek listáit. Korának gyors történelmi változásai késztették a szerzőt arra, hogy többször átdolgozza a művet, például átértékelje Licinius szerepét. Az Egyháztörténelem népszerűségét mutatja, hogy hét kézirat is fennmaradt a 9-11. századból.157
Palesztina vértanúi című könyve a szemtanú hitelességével számol be a 303-tól 311-ig tartó keresztényüldözésről. Amikor Maximinus lépett trónra Diocletianus után, az üldözések még kegyetlenebbek lettek, mert mindenkinek áldozatot kellett bemutatnia és ennie az áldozati húsból.158
A Vita Constantini műfaja encomium. Ez a könyv sok vitát váltott ki a kutatók körében. A latin cím félrevezető, a görög jobban mutatja a szerző célját. Ugyanis nem teljes életrajzot akar adni, hanem ismerteti a császárnak azokat a tetteit, amelyeket az egyház érdekében tett. A sok értékes dokumentumot tartalmazó művet később valószínűleg átírták.159
A Laudes Constantini első része valóban a császár dicsérete, a második azonban a Szentsír Bazilika felszentelése alkalmával írt apologétikai célzatú tanulmány. A császár az egyetlen valódi filozófus, mivel ismeri önmagát és a magasságból neki ajándékozott kegyelmeket.160
Apologétikai mű a Praeparatio Evangelica, amelynek fő célja a pogány politeizmus cáfolata és a zsidó vallás felsőbbrendűségének dicsérete, amely előkészítette az utat az evangélium számára. Támadja a görög mítoszokat és az újplatónizmust is. Érvelését ő is azzal támasztja alá, hogy Mózes jóval Platón előtt élt, aki viszont sok mindent tőle vett át.161
A Demonstratio Evangelica a zsidóknak arra a vádjára felel, hogy a keresztények csak a számukra kedvező dolgokat vették át az Ószövetségből, a Törvény kötelezettségeit viszont nem tartják be. Mindkét apologétikai mű végső címzettje valójában Porphüriosz. Órigenész Contra Celsum-jának módszerétől eltérően azonban nem pontról-pontra cáfolja a keresztények elleni vádakat, hanem saját jól kidolgozott rendszerébe illesztveőket nem engedi, hogy az ellenfél elvonja figyelmét a lényeges kérdésekről.162
Exegétikai jellegű művei közül említést érdemel az Onomasztikon, amelyben a bibliai helységnevek gyűjteményét találjuk.163
Dogmatikai mű a két Contra Marcellum, amelyekben szabelliánizmussal vádolja a kisázsiai püspököt.164 Ankürai Markellosz nézeteinek még részletesebb cáfolatát találjuk a De ecclesiastica theologia-ban. De az itt ismertetett teológiai nézet sem tekinthető "egyházi"-nak, hiszen szubordinácionizmust vall.165

Ex Commentáriis Eusébii Caesariénsis epíscopi in Isaíam: I/165-166
Ex Ecclesiástica História Eusébii Caesariénsis epíscopi: I/984-986


Jeruzsálemi Szent Cirill valószínűleg Jeruzsálem-ben született 315 tájékán. 348-ban lett a város püspökévé. Noha felszentelője, a caesareai metropolita ariánus volt, ő mégis a niceai hitvallás védelmezője lett. Ezért háromszor is elűzték székhelyéről. Először egy jeruzsálemi zsinat 357-ben, majd Acacius 360-ban, végül pedig Valens császár 367-ben. A harmadik száműzetéséből csak a császár halála után, 378-ban térhetett vissza. Részt vett a konstantinápolyi zsinaton. Valószínűleg 386-ban halt meg.166
Híresek katekézisei, amelyeket többnyire a Szentsír Bazilikában mondott el, és gyorsírók jegyeztek fel. A beszédek első része a fwtizovmenoi-nak szólt, akik a nagyböjtben készültek a húsvéti keresztelőre. A második részben az úgynevezett "müsztagogikus katekézisek" tartoznak, amelyeket már a neofwvtistoi hallgattak a húsvét utáni héten. Sokszor hangsúlyozza a disciplina arcani fontosságát.167
Teológiai nézeteiről az újabb kutatások még inkább kiderítették, hogy még kezdeti korszakában sem tekinthetjük ariánusnak. Igaz viszont, hogy igyekezett távoltartani magát korának teológiai vitáitól. Lehet, hogy egyszerűen jobban érdekelték a gyakorlati kérdések, mint az elméleti eszmefuttatások. Világosan tanítja Krisztus istenségét, noha soha nem használja a oJmoouvsio" kifejezést, mert ragaszkodott a Szentírás szavaihoz. A Szentlélek is részesedik az Atya istenségéből. A Szentlélek is külön személy. A keresztség Krisztus halálából és feltámadásából való részesedés, és sfragi;" aJgiva ajkatavluto". Az ejpiklhvsi" hatására válik a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé. Az eukharisztia vértelen engesztelő áldozat a mi bűneinkért.168

Ex Catechésibus sancti Cyrílli Hierosolymitáni epíscopi: I/120-122; II/761-762, 1288-1289; III/121-123, 358-359, 452-454, 456-457; IV/363-364, 366-367


Laodikeiai Apollinarisz 310 tájékán született. Apja presbiter volt. Apollinarisz Athanasziosz baráti köréhez tartozott, ezért vele együtt közösítette ki szülővárosának ariánus püspöke. 361 tájékán lett Laodikeiá-ban a niceai közösség püspöke. Klasszikus műveltsége és szép szónoki stílusa miatt sikeres tanító lett. Még Jeromost is tanította Antiochiá-ban 374-ben. Athanasziosz és Vazul oldalán harcolt az ariánusok ellen, azonban még életében kiderült, hogy ő is eretnek. Nüsszai Gergely 385-ben írta ellene az Antirrheticus-t. 390 tájékán halt meg.169
Művei közül megemlíthetjük exegétikai írásait, amelyekből csak töredékek maradtak fenn. Írt még apologétikai, polémikus és dogmatikai műveket is. Amikor Julianus császár 362-ben megtiltotta, hogy keresztény szülők pogány iskolába járassák gyerekeiket, Apollinarisz átírta klasszikus formára a Szentírás könyveit, hogy kárpótolja a gyerekeket a veszteségért.170
Teológiája peripatetikus és sztoikus elemekből tevődik össze. Elsődleges célja az ariánizmus cáfolata volt. Nem volt megelégedve az antiochiai iskola megoldásával, ezért jobbat keresett, hogy kizárja két személy jelenlétét Krisztusban. "Megoldása" azonban megcsonkítja Krisztus teljes emberségét, hiszen szerinte Krisztusnak csak teste és yuch; a[logo"-a volt, a yuch; logikhv helyét pedig az isteni Logosz foglalta el. Tévedésére hosszú ideig nem figyeltek fel Athanasziosz-szal való barátsága és teológusi hírneve miatt. Damasus pápa 377-ben és 382-ben kifogásolta tanítását a római zsinatokon, a konstantinápolyi zsinat 381-ben pedig ünnepélyesen elítélte.171

Szalamiszi Epiphaniosz Eleutheropolisz közelében született, egy judeai faluban, 315-ben. Már fiatal korában tudott görögül, szírül, héberül, koptul és latinul. 335 tájékán Egyiptomba látogatott, és úgy megtetszett neki a monasztikus életforma, hogy hazatérve ő is szerzetesi közösséget alapított. Ennek harminc éven keresztül volt vezetője. Ekkor a ciprusi püspökök metropolitájuknak választották. Szalamisz lett a székhelye, amelyet jelenleg Constantianak hívnak. Az egyház tanításának lelkes védelmezője. Gyakran hiányzik azonban írásaiból a mértékletesség, a bölcsesség és a tapintat.
Tradicionalizmusa tiltakozik mindenféle metafizikai spekuláció ellen. Képtelen volt megérteni Órigenészt is, akit az ariánizmus atyjának tekintett, és az allegorizáló módszerben látta minden eretnekség gyökerét. 392-ben Jeruzsálem-be ment, és János püspök jelenlétében óriású hatású beszédet mondott Órigenész ellen. Követelte, hogy János ítélje el a nagy alexandriait. Mivel ő erre nem volt hajlandó, megszakította vele a kapcsolatot. Nagy megelégedésére szolgált viszont, hogy 400-ban egy alexandriai zsinat elítélte az "eretnekségek hidráját". Epiphaniosz biztatására az alexandriai metropolita, Theophilosz elűzte a nitriai sivatagban élő "hosszú testvéreket", mert órigenista nézeteket vallottak. Ők Aranyszájú Szent Jánoshoz menekültek, azonban Epiphaniosz oda is követte őket. Részt vett a Khrüszosztomoszt elítélő "tölgyes zsinaton". Útközben hazafelé halt meg 403-ban.172
Legtöbb írása olvasmányaiból vett szövegek kompilációja. Gyakran hiányzik belőle a kritikai érzék. Könyvei mégis nagyon értékesek, hiszen sok művet csak az ő beszámolóiból ismerünk. Hiába keressük nála az attikai eleganciát, annál is inkább, mert ellensége volt a klasszikus műveltségnek. A görög filozófiai iskolákat is az eretnekségek közé sorolta. Mivel nyelvezete inkább a koiné hatását mutatja, kevésbé művelt emberek is szívesen olvasták, mások pedig elegánsabb stílusban átírták. Sok olyan mű maradt fenn a neve alatt, amelyhez semmi köze sem volt.173
Legkorábbi írása az Ancoratus, amelyet a pamphiliai Syedra keresztényeinek kérésére írt, hogy jól lehorgonyzott hajóként ellent tudjanak állni az eretnekek, leginkább a pneumatomachusok viharainak. Természetesen szentháromságtani kérdésekkel foglalkozik. Többek között a keresztelési formulából bizonyítja a szentháromsági személyek istenségét.174
A Panarion másik címe Haereses. Ez a legfontosabb műve, amely az eretnek kígyók halálos mérge ellen kínál ellenszert. Nyolcvan eretnekségről tesz említést, de húsz közülük még kereszténység előtti. Köztük vannak természetesen a hellenizmus filozófiai iskolái és a judaizmus szektái is. A keresztény eretnekségek Simon Mágussal kezdődnek és a messzaliánusokkal végződnek.175
A szentképek tisztelete ellen címmel három írását is szokták idézni, amelyekre a későbbi képrombolók szívesen hivatkoztak.176
A neve alatt fennmaradt Physiologus valójában nem aző műve. A keresztény természet-szimbolikát nagymértékben befolyásolta még a középkorban is.177


Szír Szent Efrém

A szír irodalom legnagyobb alakja 306 tájékán született Niszibi-ben. Elkísérte tanítóját, Jakob niszibii püspököt a niceai zsinatra. 338-ban szentelték diakonussá, és élete végéig az is maradt. Amikor 363-ban a perzsák elfoglalták szülővárosát, sok más kereszténnyel együtt Edesszá-ba menekült. Bardeszanész követőinek féleretnek költészete serkentette írásra. Még menekülése előtt születtek a Niszibii himnuszok. Prózai művei közül fennmaradt Kommentárja Tatianosz Diatesszaronjához és Szent Pál leveleihez írt kommentárjai. Edesszá-ban írt verseiben időnként nagyon érezhető a tanítói szándék. Versei rendkívül népszerűek lettek, még görögre is lefordítottákőket, ami igen ritka dolognak számított.
A szír irodalom gyöngyszemeit két csoportba osztotta. A memrákat olvasásra szánta, a madrásákat pedig kórusban énekelték, zenei kísérettel. A "Szentlélek hárfájá"-nak népszerűsége halála után egyre nőtt. Ma is a világirodalom klasszikusaként tartják számon. Verses kommentárokat írt a paradicsomról, Krisztus szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, az egyházról, a hitről és a szüzességről. Érdekes, hogy gondolatvilágát nem befolyásolták a görög egyházatyák. Hitét képekkel és nem filozófiai fogalmakkal fejezi ki. Tanítása mégis teljesen orthodox. Egyértelműen vallja például az Atya és a Fiú egylényegűségét.

Ex Commentário sancti Ephraem diáconi in Diatéssaron: I/146-147; III/156-157
Ex Sermónibus sancti Ephraem diáconi: II/576-578, 1422-1423; III/1204-1205


Alexandriai Szent Cirill

Alexandriá-ban született. Theophilosz pátriárka unokaöccse. 403-ban elkísérte a "tölgyes" zsinatra, amelyen elítélték Khrüszosztomoszt. 412-ben választották pátriárkának. Csak 417-ben foglalja bele Khrüszosztomosz nevét a diptükhonokba. Egyébként is a kemény fellépés volt rá jellemző. Keményen bánik a zsidókkal és a novatiánusokkal. Emiatt összetűzése támad Oresztész prefectussal. Határozottan küzd a pogányság maradványai ellen is. Főpapsága idején gyilkolja meg a csőcselék Hüpatiát, a híres újplatónikus filozófusnőt. Nesztoriosz-szal való harcairól már volt szó. 444-ben halt meg.178
Írásai tíz kötetben jelentek meg a Migne-féle kiadásban. Még életében latinra fordította sok művét Marius Mercator. Nyelvezete nem vonzó, viszont műveinek tartalmi gazdagsága szinte minden kortársát felülmúlja. 428-ig az ariánusok ellen írt, utána pedig a nesztoriánusokkal küzd. Nagyon kedveli az allegórikus módszert, viszont Órigenésztől eltérően nem keres spirituális jelentést az Ószövetség minden sorában.179
Exegétikai művei közül a De adoratione et cultu in spiritu et veritate bizonyítja, hogy az Ószövetségnek csak a betűje veszítette érvényét, és nem a szelleme. A Glaphyra kiegészíti az előzőt, de már nem dialógus formájában, hanem könyvek szerint haladva tárgyalja a Pentateuchust. János evangéliumához írt kommentárjában bizonyítja, hogy a Fiú isteni szubsztanciája megegyezik az Atyáéval.180
Dogmatikai-polémikus írás az ariánusok ellen a Thesaurus de sancta et consubstantiali Trinitate, amelyben nagymértékben támaszkodik Athanaszioszra. 430-ban írta a Adversus Nestorii blasphemiast, amelyben Nesztoriusznak az előző évben elmondott beszédeit elemzi és védi a theotokos jelzőt. A De recta fide-t az udvarhoz intézte, hogy ellensúlyozza Nesztoriosz hatását. Alexandriá-ba való visszatérése után írta II. Theodosiusnak az Apologeticus ad imperatoremet, amelyben a zsinat alatt tanúsított magatartását veszi védelmébe. Szintén a császárnak ajánlotta Julianus ellen írt apológiáját. Ebből is kiderül, hogy a pogányság még élő probléma volt az ő korában. Válaszol Julianusnak arra a vádjára, hogy a kereszténység nem több, mint pogány elemeket tartalmazó, elsatnyult judaizmus.181
Homiliái közül legnevezetesebbek azok, amelyeket 431-ben mondott el Efezus-ban. A 4. homilia az ókor legnevezetesebb máriás prédikációja.182
Levelei közül kiemelkedik az Epistola dogmatica, amelyet több más levéllel együtt Nesztorioszhoz írt, és amelyet az efezusi zsinat első ülése ünnepélyesen és egyhangúlag jóváhagyott mint a katolikus hit helyes összefoglalását. 39. levele lett a Symbolum Ephesinum, amelyben kifejezi örömöt amiatt, hogy helyreállt a béke az antiochiai és az alexandriai egyház között. Húsvéti leveleiben gyakran vádolja a keresztényeket dipsychiaval, mivel némelyek még mindigűztek pogány praktikákat.183
Teológiai munkássága olyan jelentős, hogy már I. Celesztin pápa a következő címeket adta neki: bonus fidei catholicae defensor, vir apostolicus, probatissimus sacerdos. A rítuskongregáció 1882-es döntése óta doctor ecclesiae.184
Teológiai módszere legalább olyan fontos, mint teológiai eszméi. Tudatosan törekedett arra, hogy necsak a Szentírásból, hanem az atyák tanításából is merítsen érveket, mert sok kérdést csak így lehetett megnyugtatóan tisztázni. Bizonyítási módszerét az Efezusi zsinat is alkalmazta. A rációra épülő érvelést semő alkalmazta először, hanem az ariánusok és az apollinaristák, de éppen az ellenük folytatott harcban kezdte nagymértékben használni.185
Krisztológiája fokozatosan fejlődött. 429 előtt szinte csak Athanaszioszt ismétli, és a Logos-Sarx-sémában gondolkodik. A Nesztoriosz elleni írásaiban már a következő kifejezéseket találjuk: e{nwsi" kaq' uJpovstasin, ajsuvgcuto" e{nwsi". Krisztusban tehát megvalósult az emberi és isteni hüposztaszisz egysége, de a két természet nem keveredett össze egymással és egyik sem változott meg. Elveti a következő nesztoriánus kifejezéseket: ejnoivkhsi" (bennlakás), sunavfeia (kapcsolat). Cirill lényegében előkészítette a khalkedóni dogmát, hiszen azt tanította, hogy a Krisztusban levő egység a személyből, a kettősség pedig a természetekből ered. Terminológiája azonban még nem egészen egzakt, hiszen a fuvsi" és a uJpovstasi" szavak nála egyaránt jelentenek természetet és személyt. Ez a jelenség később sok félreértés forrása lett, bár vannak patrológusok, akik szerint inkább az apollinárizmus elleni küzdelem nyomai érezhetők szóhasználatán, és nem Cirill gondatlanságából erednek a különbségek. Szóhasználata mögött talán mélyebb teológiai spekulációt sejthetünk, mint amit a khalkedóni dogma terminológiai egzaktsága ki tud fejezni.186
Mariológiájának tengelye a qeotovko" jelző, amely a communicatio idiomatum logikus következménye.187

Ex Commentário sancti Cyrílli Alexandríni epíscopi in Ioánnis Evangélium: I/488-489; II/583-584, 652-653, 695-696, 779-780; IV/1229-1230
Ex Commentário sancti Cyríllli Alexandríni epíscopi in Epístola ad Romános: II/632-633
Ex Commentário sancti Cyrílli Alexandríni epíscopi in Epístolam secúndam ad Corínthios: II/683-684
Ex Epístolis sancti Cyrílli Alexandríni epíscopi: III/1234-1235
Ex Homilía sancti Cyrílli Alexandríni epíscopi in concílio Ephesíno hábita: III/1310-1312, IV/1017-1019
Ex Commentário sancti Cyrílli Alexandríni epíscopi in Aggaevum: IV/275-276


Az egyiptomi szerzetesség megalapítói

A monasztikus életforma Egyiptomban született. A fellahokat jórészt nem befolyásolták a görög eszmék. Az aszkéta életmód a kereszténység első századaiban nem járt együtt az otthoni környezetből való kiszakadással. A hagyomány szerint Decius üldözése idején sokan menekültek a sivatagba, és közülük néhányan az üldözés elmúltával sem tértek vissza a városokba. Nem véletlen, hogy a IV. században erősödött meg a mozgalom, hiszen a tömeges megtérések elősegítették az egyház szekularizációját. A hellenizált világból való menekülés eleinte a görög műveltség elvetését is jelentette. Sok aszkéta kifejezetten ellenséges szemmel nézett az alexandriai iskola híres tanítóira. Ez a gyanakvás azonban nem tartott sokáig. A negyedik században már számos remetét és monachust találunk a keresztény írók között. Új irodalmi műfajokat is alkottak. Ezek közé tartoznak a monasztikus regulák, az aszkétikai értekezések, a sivatagi atyák mondásainak gyűjteményei és a hagiográfiák.188

Remete Szent Antalnak a szerzetesekhez intézett leveleiben gyakran találkozunk a filii Israelitae vagy a viri Israelitae sancti megszólítással, mivel a világból való távozás számukra az Úr felszólításának való engedelmességet jelentette: Exi de terra et de cognatione tua. Egyikben beszámol Áriusz siralmas végéről, nyilván azért, hogy elriassza szerzeteseit az ariánus propagandától. Számunkra különösnek tűnik, hogy sehol sem találkozunk misztikus utalásokkal.189

Pachomiusz volt a cenobita életforma megszilárdítója. Regulája két változatban is fennmaradt, a recensio brevior már az itáliai állapotokra alkalmazza a szabályokat. Valamennyi későbbi regulára óriási hatást gyakorolt. Kiderül belőlük, hogy naponta csak két imát mondtak közösen. Noviciusnak csak olyan embert vettek fel, aki legalább olvasni tudott.190

Euagriosz Pontikosz a szerzetesi misztika atyja. Tanítását aforizmákba foglalta. Antirrhetikosz című műve nyolc részben ismerteti azokat a szentírási részeket, amelyek alkalmazhatók a nyolc főbűn elleni küzdelemben. Sokat ír a kontempláció fokozatairól is. Az imádság legfelső fokán már nem a száj, hanem csak a lélek szólal meg. Sok műve elveszett az órigenizmus elleni támadások során, hiszenő alkalmazta a nagy alexandriai misztikáját a szerzetesek életkörülményeire.191

Tanítványa, Palladiosz írta meg az egyiptomi, palesztinai, szíriai és kisázsiai szerzetesek történetét Historia Lausiaca címmel. Az életrajzok sok legendás elemet tartalmaznak és sok vonásuk hasonlít a hellenisztikus irodalomban szereplő bölcsek életrajzaira.192

Pelusziumi Izidorosz hatalmas irodalmi munkásságot fejtett ki. Leveleiben az ariánus nézetekkel hadakozik, de támadja Kürilloszt is, mert szerinte a pátriárka nem tanítja egyértelműen, hogy Krisztusban nem keveredett az isteni és emberi természet. Krisztológiai kulcskifejezései (duvo fuvsei", e{n provswpon kai; miva uJpovstasi") elővételezik az khalkedóni zsinat tanítását.193

Az Apophthegmata Patrum szerzőjét nem ismerjük. A híres apátok és remeték kijelentéseit (lovgoi) és csodatetteit (e[rga) ismerjük meg belőle. A görög eredeti mögött kopt szájhagyományt sejthetünk. Az atyákat ábécérendben sorolja fel, Antaltól Órig. Latin fordítása, kopt és szír változata révén óriási hatást gyakorolt a szerzetességre.194

Szent Ambrus


337-ben vagy 339-ben született Treveris-ben. Apja praefectus praetorio Galliarum volt. Biztos, hogy arisztokrata családjában sok keresztény volt, még egy mártírról is tudunk a Diocletianus-féle üldözés idejéből. Apja korai halála után anyja Rómá-ba vitte gyermekeit. Ambrus felnövekedve retorikát tanult és ügyvéd lett. 370-ben kinevezték consularis Liguriae et Aemiliae-nek, milánói székhellyel. Auxentius ariánus püspök halála után békebíróként lépett fel az eretnekek és a katolikusok között. Személye mindkét félnek elfogadhatónak tűnt, ezért katekumen létére püspöknek választották. Megkeresztelkedett és egy hét múlva püspökké szentelték. Ez a nevezetes esemény 373-ban vagy 374-ben történt. Simplicianus presbiter irányításával ismerkedett meg a Szentírással, a görög atyákkal, Philón és Plótinosz műveivel. Kezdettől fogva szemben állt az ariánizmussal, de a klérus soraiban kerülte a radikális változtatásokat. 375-ben meghalt bátyja, Satyrus és I. Valentinianus császár.
Gratianus császár Ausonius költő befolyása alatt állva megengedte, hogy a szenátusban maradjon Victoria oltára, amelyet II. Constantius egyszer már elvitetett, de Julianus visszahelyeztetett. A császár azonban egyre több ügyben támaszkodott Ambrusra. 376-ban például elérte, hogy Sirmium püspöke ismét orthodox főpap legyen. 379-ben sikerült visszaszereznie a milánói bazilikát az ariánusoktól, 380-ban pedig kemény intézkedéseket hozott ellenük a császár. 382-ben eltávolíttatja Victoria oltárát, és számos rendelkezést hozott a pogányok ellen. 383-ban azonban meggyilkolták, és területét Maximus usurpator foglalta el. Ambrusnak azonban sikerült elérnie, hogy az előző intézkedéseket ne vonják vissza. Auxentius ariánus püspök megpróbálta visszaszerezni a bazilikát, de Ambrus híveivel együtt megszállta.
387-ben Maximus megtámadta Mediolanumot és II. Valentinianusnak menekülnie kellett udvarával együtt, de a következő évben Theodosius támogatásával visszatért. Ambrus közbenjárt Maximus párthíveiért. Theodosius és a püspök viszonya nagyon változó volt és példaként szolgált a nyugati egyház későbbi történelme során. 390-ben addig nem engedte be a bazilikába a thesszaloniki vérengzés után a császárt, amíg az nyilvános bűnbánatot nem tartott. Politikai téren később azonban a császár 395-ben bekövetkezett haláláig jól együtt tudtak működni. Ambrus életének utolsó éveiben is élénk egyházszervező munkát folytatott Itália északi részén. Páviá-ból hazatérőben betegedett meg. Milánó-ban halt meg 397-ben.195
Írásainak pontos keletkezési időpontja sokszor nem ismert. Gyakran az is bizonytalan, hogy eredetileg némelyik homilia volt vagy értekezés. Ez abból ered, hogy a gyorsírók által lejegyzett beszédekető maga később átdolgozta és kibővítette.196
Exegétikai művei közül meg kell említenünk a Hexaemeront, amelyet a nagyhét hat napján mondott el. Biztos, hogy felhasználta ehhez Vazul könyvét, de Órigenész, Hippolütosz, Cicero, Vergilius és Philón hatása is egyértelmű. A Szentírásban hármas jelentést keres: szó szerintit, morálist és allegorikus-misztikust. A mózesi könyvekhez írt művek között megemlíthetjük: De Paradiso, De Cain et Abel, De Noe, De Abraham, De Isaac et anima.197
A De bono mortis-ban háromféle halálról beszél: a lelki halált a bűn okozza, a misztikus halál a Krisztussal való azonosulás révén jön létre, a fizikai halál pedig a test és a lélek szétválásakor következik be.198
A De Iacob et vita beata és a De fuga saeculi a világi hiúság, az igazi és a földi boldogság problémáival foglalkozik. A De Tobia az anyagiasság és az uzsora ellen is föllép.199
Az Expositio Psalmi CXVIII a keresztényeket a tökéletesség felé vezeti a sequela Christi módjainak megmutatásával. Újszövetségi kommentárjai közül csak az Expositio Evangelii secundum Lucam maradt fenn. A szentháromságtannal és a krisztológiával kapcsolatos kérdések tárgyalásával óvja híveit a különféle tévedésektől.200
Morális és aszkétikai művei közül legfontosabb a ciceroi modell alapján megírt De Officiis ministrorum. A sztoikus etika központja az ember, itt azonban Isten a keresztény erkölcsiség referenciapontja. Nővéréhez, Marcellinához írta a De virginibust. Ez a korai műve Órigenésznek az Énekek énekéhez írt kommentárjára támaszkodik. A különböző életállapotokról még több művet is írt, például: De viduis, De institutione virginis.201
Fontos dogmatikai műve a De fide ad Gratianum, amelyet a császár kérésére írt, hogy eredményesebben léphessen fel az ariánizmus ellen. A De Spiritu Sancto kiegészíti az oktatást, szentírási idézetekre és Alexandriai Didümosz műveire támaszkodva. A De incarnatione dominicae sacramentot a Basilica Porciana-ban mondta el és az apollinárizmust cáfolja Gratianus kérdésére válaszolva: quomodo possunt ingenitus et genitus esse unius naturae atque substantiae?202
A De mysteriis gondos válogatás korábbi homiliáiból, amelyeket a neofitákhoz intézett a keresztelési rítus és az eukharisztia szentírási eredetű szimbolikájáról. A De sacramentis stílusa olyan gondatlan, hogy sokáig kétségbe vonták az eredetiségét. H. Chadwick azonban kimutatta, hogy gyorsírók följegyzése. A De paenitentia-ban szembeszáll a novatianusoknak az egyház bűnbocsátó hatalmáról vallott nézeteivel.203
Beszédei közül meg kell említenünk a De excessu fratris-t. Ez két homiliát foglal magában. Az egyiket Satyrus temetésekor mondta el, a másikat hét napra rá. A De obitu Valentiniani akkor hangzott el, amikor II. Valentinianust temette 392-ben. Órigenész hatása érezhető a De obitu Theodosii-ban is. Örömét fejezi ki amiatt, hogy a nagy császár uralkodása idején harmonikus volt a birodalom és az egyház kapcsolata. A Sermo contra Auxentium de Basilicis tradendis 386 virágvasárnapján hangzott el. Kifejti, hogy miért nem hajlandó átadni a bazilikát az ariánusoknak a húsvéti liturgia megünneplésére.204
Levelei értékes forrásul szolgálnak a korszak vallási és politikai helyzetének megismerésére. Gyűjteményüket mégő maga osztotta tíz könyvre.205
Himnuszainak keletkezése akkor indult meg, amikor az ariánusokkal küzdött a bazilika tulajdonjogáért. Felváltva énekeltek zsoltárokat és himnuszokat, amelyek témáit nem a Szentírásból vették, hanem a szentek ünnepeiből és a hitigazságokból. Őt szokás a nyugati himnuszköltészet atyjának tekinteni. Mintának használta fel a pogány vallásos költészetet és a népszerű keresztény dalokat. Élő képeivel inkább a szívhez, mint az intellektushoz szól. A dallamokat is ő komponálta. A történelem során sokkal több himnuszt tulajdonítottak neki, mint amit valójában írt. Csak négy olyan himnuszról tudunk, amelyek minden kétséget kizáróan az ő művei: Aeterne rerum conditor, Deus creator omnium, Iam surgit hora tertia, Intende qui regis Israel. További tizennégyet szokás még neki tulajdonítani.206

Ex Expositióne sancti Ambrósii epíscopi in Lucam: I/288-289
Ex Epístolis sancti Ambrósii epíscopi: I/931-932; III/143-144
E Libro sancti Ambrósii epíscopi De virginitáte: I/949-950
Ex Tractátu sancti Ambrósii epíscopi De fuga saevculi: II/159-160
Ex Explanatiónibus psalmórum sancti Ambrósii epíscopi: III/168-170, 269-270, 273-274, 431-432; IV/100-101, 103-104
Ex Expositióne sancti Amrósii epíscopi in psalmum centésimum décimum octávum: III/378-380, 1069-1070
Incipit Tractátus sancti Ambrósii epíscopi De mystériis: III/390-391, 394-395, 398-399, 402-404, 407-408, 411-412, 414-416
Ex Tractátu sancti Ambrósii epíscopi De virgínibus: III/1072-1073
Ex Tractátu sancti Ambrósii epíscopi De Cain et Abel: IV/255-256
Ex Tractátu sancti Ambrósii epíscopi De bono mortis: IV/373-374


Ambrosiaster

Pseudo-Ambrosius-nak is szokták nevezni azt a szerzőt, aki a IV. század második felében, valószínűleg Rómá-ban kiváló kommentárokat írt Szent Pál leveleihez. Számtalan szerzővel próbálták már azonosítani a kutatók, de még azt sem tudjuk biztosan, hogy zsidó vagy pogány származású volt-e. Az bizonyos, hogy jól ismerte a zsidóságot, de néhány kijelentése pogány származásra utal. Azt sem tudjuk, hogy anyanyelve görög volt-e vagy latin. Gondolkodása szorosan kötődik a latin hagyományokhoz, de nyelvezete alapján valószínű, hogy forrásai között sok szolgai latin fordítás volt. Gondolatvilágában tagadhatatlanul jelen vannak a jogászi elemek. Hajlamos továbbá a moralizálásra és a racionalizmusra.207
Szent Pál leveleihez írt kommentárjai közül némelyik több változatban is fennmaradt. Mindegyik prológussal kezdődik. Ebben a szerző bemutatja azt a közösséget, amelyhez Pál a levelet intézte. Időnként külön elemez két-három szóból álló egységeket, máskor pedig több versből állókat. A kommentárok rendkívüli jelentőségűek a páli levelek szöveghagyományának megismeréséhez. Az exegézis kizárólag a történelmi tények és a szószerinti értelmezés felé fordul és nem érdekli az allegórikus jelentés. Sokat idéz a Szentírás egyéb helyeiről is. Az antiochiai hatás egyértelmű, bár a tipológiai értelmezés nyomai az alexandriai módszer ismeretét is feltételezik.208
Ambrosiasternek tulajdonítják a Quaestiones Veteris et Novi Testamentit is, amely Szent Ágoston neve alatt maradt fenn. Elsősorban kortörténeti szempontból fontos.209
Szentháromságtana vallja az Atya, a Fiú és a Szentlélek egylényegűségét. Az Atyát tekinti teremtőnek és a Fiút megváltónak.
Krisztológiája Krisztusra mint Úrra és Megváltóra hivatkozik, aki azonos az Atya "erejé"-vel és "bölcsességé"-vel. Krisztus Isten, és azért vált emberré, hogy a gonosz művét lerombolja, és teljesen feltárja önmagát a teremtés számára. Beteljesítette a prófétai jövendöléseket és állandóan közvetít az Atya és az emberiség között. Halálával és feltámadásával megszabadította az embert a gonoszlélek hatalmából.
A bűnről és a megváltásról azt mondja, hogy Ádám vétke az egész emberiségre örökségként nehezedik. Következményei a fizikai és a lelki halál, a test megromlása, mivel a szülőkről átszáll a gyerekekre, végül pedig a bűn uralma az emberiség fölött. Az ember eladta magát a gonosznak és ezért annak joga volt a fölötte való uralomra. Mivel azonban Krisztus bűn nélkül volt és ezért nem érdemelt halált, de a Sátán mégis rátámadott, elvesztette jogát az alvilágban sínylődő lelkek fölött is. Az emberiség most már a feltámadt Krisztus tulajdona, aki legyőzte a bűnt és a halált. Ezzel az ember nemcsak Ádám kezdeti állapotát nyerte vissza, hanem ennél jóval többre tett szert, mert testén és lelkén kívül most már a Szentlelket is magáénak mondhatja, és ezzel a teremtő Szentháromság hasonmása lett.
Megigazolásunkat és megváltásunkat kizárólag a hit révén nyertük el: sola fide, sine operibus legis. Itt a törvényen csak az Ószövetség rituális törvényeit érti, mert csak ezeket hatálytalanította Krisztus eljövetele. A törvénynek azok a részei, amelyek Istenről és az erkölcsről szólnak, továbbra is érvényesek.
A pogányság és a judaizmus kérdéseiben is állást foglal. A pogányok képesek felismerni az egy Istent és Teremtőt. Támadja a Rómá-ban divatos keleti kultuszokat és az asztrológiát. Nagyon érdeklik a zsidó törvények, rítusok és szokások. A Krisztus által kihirdetett új törvény beteljesíti a régit.210

Ex Tractátu Pseudo-Ambrósii in Epístolam ad Philippénses: IV/245-246


Szent Jeromos

A dalmáciai Stridoniá-ban született. Születésének időpontja meglehetősen bizonytalan. A hagyomány szerint 331-ben, de lehet, hogy jóval később, 347-ben született. Apja valószínűleg keresztény volt. Az ifjú Jeromos grammatikát és retorikát Rómá-ban tanult. Itt is keresztelkedett meg. Innen egy jó állás reményében Trier-be költözött. Itt támadt kedve a szerzetesi életre. Rufinus és még néhány más barátja társaságában az aquileiai püspök környezetében telepedett le. Éles nyelve miatt azonban a kis szerzetesközösség válságos helyzetbe került, és a megoldást egy keleti zarándokút jelentette. Egy ideig a khalkiszi sivatagban élt. Görögül és héberül tanult. Az antiochiai skizma legrosszabb időszakában vagyunk. Az ultranicénista közösség vezetője Paulinosz, aki pappá szentelte Jeromost. Ez idő tájt álmodta, hogy megkorbácsolják Krisztus ítélőszéke előtt, mert valójában nem keresztény, hanem ciceróniánus. A latin klasszikusokról azonban ezután sem mondott le.
380-ban Paulinosz titkáraként Konstantinápoly-ba utazott, és hallgatta Naszianszoszi Szent Gergely beszédeit. Ekkor lett Órigenész csodálójává. Két év múlva egy római szinódusra kísérte a püspököt. Ekkor figyelt fel rá Damasus pápa. Titkárként alkalmazta és a szentírási könyvek fordítására inspirálta. A Keletről jött tudós aszkéta népszerűvé lett arisztokrata körökben is. Csodálói között volt két özvegy, Marcella és Paula. Siricius pápa azonban már nem kedvelte, ezért dühösen távozott Keletre. Paulinosz szervezésében rajongóival együtt bejárta a Szentföldet is. Végül Bethlehem-ben telepedett le, közel a híres caesareai könyvtárhoz és folytatta a Szentírás fordítását. Szalamiszi Epiphaniosz nevezetes fellépése nyomán ő is elutasította az órigenista tanokat és ezért Rufinusszal is összeveszett. 397-ben kezdett el levelezni Ágostonnal és hamarosan együtt léptek fel Pelagius ellen. Követőinek halála és Róma eleste (410) nagyon megrázta. 414-ben a Jeruzsálem-ben menedéket kereső Pelagiusra támadt, akinek követői pedig bosszúból felgyújtották Jeromos kolostorait. Még megérte az eretnekek elűzését. 419-ben halt meg. Utolsó levelét Ágostonnak írta.211
Jeromos legnagyobb szolgálatot szentírásfordításaival tette a Nyugatnak. Anakronizmus lenne azonban, ha keletkezésüket úgy fognánk fel, mintha Damasus pápa utasítására azzal a célzattal fordította volna le a Bibliát, hogy ünnepélyes előterjesztés után az legyen az Egyház hivatalos fordítása. A fordítás, vagy számos esetben inkább a korrekció, hosszú időt vett igénybe. A felhasznált szövegek és a kész szöveg minősége is nagyon különböző.
Legelőször az evangéliumok szövegét dolgozta át valamelyik görög kódex alapján. Az Újszövetség többi részének a Vulgátában található szövege nem az ő fordítása. Érdekes, hogy ezt a szöveget először éppen Pelagius használta.
Szintén ifjúkori próbálkozása a zsoltárok könyvének első revíziója. Sokan vélekednek úgy, hogy ez az a szöveg, amelyet a középkori itáliai liturgiában használtak, de ma már csak a Szent Péter bazilikában mondják. Valószínűbb azonban, hogy inkább ez volt a Jeromos által korrekciónak alávetett szöveg, a korrekció maga pedig elveszett. Caesareá-ban már hozzájutott Órigenész Hexaplájához, amely a Septuaginta szövegét és a maszoréta szöveget egyaránt tartalmazza. Az ekkor készült verzió került később az ír liturgiába, majd a karoling korban Galliába, ami miatt a Psalterium Gallicanum nevet kapta. Ez a változat került a Vulgatába.
Az Ószövetség többi könyvének fordítását az Aquila- és Szümmakhosz-féle fordításra hagyatkozva akkor kezdte el, amikor szembefordult Órigenész-szel és felhagyott a páli levelekhez írt kommentárok fordításával. Nem tudjuk, hogy a Királyok könyvével vagy a Prófétákkal kezdte-e 392-ben. Az sem világos, hogy milyen sorrendben haladt. Azt tudjuk, hogy Eszter könyvét 405-ben fejezte be.
A fordítások előszavából kiderül, hogy nem nagy lelkesedéssel fogadták vállalkozását. Sokan attól féltek - még Rufinus és Ágoston is -, hogy a régi egyházi fordítás helyett veszélyes olyan változatot elterjeszteni, amely a maszoréta hagyományra alapul, tehát figyelembe veszi a rabbik szempontjait is. A régi és az új fordítás közötti eltérés különböző mértékű volt az egyes könyvekben. Például Ezekiel könyve jóval kisebb különbséget mutatott, mint Jeremiásé. A Genezis szövegében pedig gyakran megtartotta Jeromos azokat a változatokat, amelyek már mélyen belegyökereztek az egyház mindennapi életébe. A deuterokanonikus könyvekkel alig foglalkozott, csak Tóbiás és Judit könyvét fordította le magis sensum e sensu quam ex verbo verbum transferens.212
További fordításai közül kiemelkedik Euszebiosz Krónikája és Onomasticonja. Az Egyháztörténelem anyagát továbbépítve született meg patrológiai kézikönyve, a De viris inlustribus.213
Órigenész művei közül lefordította a prófétákhoz írt homiliák egy részét és a De principiist. Az utóbbit azzal a céllal, hogy Rufinus fordításával szinte vitázva bizonyítsa a nagy alexandriai eretnek voltát.214
Írt kommentárokat Szent Pál leveleihez és az Ecclesiasteshez. Sok filológiai érték található a Quaestiones Hebraicae in Genesim-ben. A Prófétákhoz írt kommentárjaiban a következő módszert alkalmazza: először a héber változatot fordítja le, majd a Septuagintáét. Aztán következik a betű szerinti exegézis, amely jórészt a különböző változatok egybevetéséből áll. Végül pedig a Septuaginta alapján értelmezi az adott rész krisztológiai vagy ekkléziológiai vonatkozásait. Elsősorban Órigenészre és Alexandriai Didümoszra támaszkodik. Írt még kommentárt Máté evangéliumához és az Apokalipszishez.215
Homiliái elsősorban az evangéliumokról és a zsoltárokról szólnak. Többnyire csak gyorsírói feljegyzések formájában maradtak fenn. Sok hivatkozást találunk bennük az órigenista vitákra és egyikük sem említi a pelagiánizmust, sőt kegyelemtani megjegyzései nem sok prudenciát mutatnak.216
Igazán elemében akkor érezte magát, amikor polemizáló műveit írta. Az Altercatio Luciferiani et Orthodoxi 382-ben vagy egy kicsit korábban íródott. Lucifert Paulinosz szentelte pappá. A calarisi püspök hívei nem voltak hajlandók elfogadni az ariánusok által kiszolgáltatott keresztséget. A Contra Helvidiumot Mária szüzességének védelmében írta. Az Adversus Iovinianumban a Milánóból érkezett szerzetessel szemben kifejti, hogy a szűzi állapot igenis értékesebb a házasnál. Az Apologia adversus libros Rufini kevés dogmatikai vonatkozást és sok személyeskedést tartalmaz. A Contra Vigilantium többek között a vértanúk kultuszának védelmében íródott, állítólag egyetlen éjszaka alatt.217
Önálló teológiai véleményt keveset találunk Jeromos műveiben. Azt tekintette feladatának, hogy minél többet idézzen a görög szerzőktől. Sok kutató foglalkozott már azzal, hogy kihámozza a sok idézet közül az ő véleményét. Exegétikai és aszkétikai vonatkozásban viszont sok önálló gondolatot találunk műveiben. Gyakran igyekezett azt a benyomást kelteni, hogy sok görög klasszikus szerzőt olvasott eredetiben. A gondos vizsgálat azonban kimutatja, hogy inkább csak másodlagos forrásokat használt. Vergiliust, Cicerot és a többi latin klasszikust azonban nagyon jól ismerte.218

Ex Commentário sancti Hierónymi presbyteri in Ecclesiásten: III/189-191
Homilía sancti Hierónymi presbyteri in psalmum quadragésimum primum ad neóphytos: III/350-351
Ex Commentário sancti Hierónymi presbyteri in Ioélem: IV/124-125


Szent Ágoston

A numidiai Tagaszté-ban született 354. november 13-án. Szülei valószínűleg nem római származásúk voltak, hanem punok. Apja, Patricius, városi tanácsos és kisbirtokos volt. Ő csak a halálos ágyon keresztelkedett meg, anyja, Monica viszont keresztény volt, és kezdettől fogva annak nevelte Ágostont is. Szülővárosában megkezdett tanulmányait 371-től Karthágó-ban folytatta Ágoston. Itt feleségül akart venni egy nőt, akinek a nevét nem ismerjük. Monica azonban ellenezte a rangon aluli házasságot, amelyet egyébként a római törvények is nagyon megnehezítettek. Ebből a kapcsolatból Ágostonnak fia is született, Adeodatus.
Monica azért is neheztelt fiára, mert kapcsolatba lépett a manicheusokkal, és beiratkozott az auditores osztályába. A manicheusok szellemi szabadságot kínáltak, amelytől a katolikusok szerintük megfosztják híveiket. Ágostont Cicero Hortensius című művének olvasása serkentette a bölcsesség kutatására. Mani vallásának főleg három jellegzetessége vonzotta gondolkodását. Racionalizmusuk szükségtelenné tette a hitet, "tiszta" és "lelki" "kereszténység"-ük elvetette az Ószövetséget, végül pedig a rossz problémájának megoldására kínált radikális javaslatuk igen vonzó volt a számára. Érdekes, hogy soha nem lett meggyőződéses manicheus, hanem mindig arra várt, hogy egyszer majd részese lehet a beígért bölcsességnek. Filozófiai tanulmányai azonban a manicheizmus belső ellentmondásainak felismerésére vezették. Végső lökést a nagy tekintélynek számító Faustus manicheus "püspök"-kel folytatott párbeszéde adja meg neki. Csalódása azonban nem vezette vissza az egyházba, hanem mélységes szkepszisbe taszította. 383-ban otthagyja karthágói tanári állását és Rómá-ba költözik. Ide már Monica is elkíséri. A következő évben Symmachus szenátor állást szerez neki Milánó-ban. Az Akadémia reménytelenségéből Szent Ambrus prédikácói kezdik kivezetni. Ezek eloszlatták az Ószövetség értékével kapcsolatos aggályait. Azt is felismerte, hogy a bölcsesség elnyeréséhez szükséges a hit. A hit pedig a Szentírás tekintélyén nyugszik, amelyet viszont az egyház garantál.
A hitre motiváló erő tehát kibontakozott benne, viszont hitének tartalmi megértéséhez szüksége volt az újplatónizmusra is. Ez abban segített neki, hogy a materializmusnak és a rossz természetének két nagy filozófiai problémáját megoldja. Fölfedezi magában az igazság fényét és felismeri, hogy a rossz privatio boni. Végül Szent Páltól megtanulja, hogy Krisztus nemcsak tanító, hanem megváltó is. Felismeri, hogy a keresztény életeszmény megvalósítása érdekében le kell mondania minden földi reménységről, tehát a karrierről és a házasságról is.
Életének második szakasza 386-tól 396-ig tart. Megkeresztelkedése előtt visszavonult Cassiciacum-ba, majd Milánó-ban beiratkozott a katekumenok közé. 387 húsvéti vigíliáján barátjával, Alypiusszal és fiával, Adeodatusszal együtt felvette a keresztséget. Hamarosan visszaindultak Afrikába, de útközben, Ostiá-ban meghalt Monica. Ekkor Ágoston visszatért Rómá-ba, ahol 388-ig a szerzetesi élet foglalkoztatta és könyveket írt. Hazatérése után Tagaszté-ban barátaival együtt átültette a gyakorlatba az aszkétikus élettel kapcsolatos elképzeléseit. 391-ben Hippo-ba ment, hogy kolostora számára helyet keressen. Püspöke váratlanul pappá szentelte. Ezután már szónokként is hírnévre tett szert. 395-ben vagy 396-ban püspökké szentelték, és valószínűleg 397 augusztusában lett a város püspöke. A püspöki épületben a klerikusok számára szerzetesi közösséget alapított.
Püspökként óriási munkát végez. Minden szombaton és vasárnapon prédikál (sokszor hétköznaponként is), az audientia episcopi-n igazságot szolgáltat, gondoskodik a szegényekről, a betegekről és az árvákról, neveli a klerikusokat, szerzetházakat alapít férfiak és nők számára, tartja a kapcsolatot a világi hatóságokkal. Időnként hosszú utakat tesz meg, hogy részt vegyen az afrikai zsinatokon. Harcol a manicheusok, a donatisták, a pelágiánusok és a pogányok ellen. Rengeteg levelet ír a hit védelmében. A vandál ostrom idején hal meg, 430. augusztus 28-án. Valószínűleg püspöki templomában, a Basilica Pacisban temették el. Később az arabok elől Szardínia szigetére menekítették hamvait, majd 725 tájékán Páviá-ban temették el.219
Az élete vége felé írt Retractationes-ban felsorolja saját műveit. Ebből a listából kiderül, hogy 232 könyvet írt. Önéletrajzi írása a Retractationes-en kívül még a Confessiones, amely egyszerre filozófiai, teológiai, misztikus és költői alkotás. Két részben íródott: először a 1-9., majd a 10-13. fejezet. Egységét az adja meg, hogy mindkét részből Isten dicsérete (confessio) hangzik fel.220
Filozófiai műveinek első csoportja a Cassiciacum-ban íródott 386 novemberétől 387 márciusáig. A Contra Academicos a szkepticizmus cáfolata. A Beata vita liber I azt bizonyítja, hogy a boldog élet titka Isten ismerete. A De ordine libri II-ban a rossz és a gondviselés problémáját boncolgatja. A Soliloquiorum libri II a lélek halhatatlanságát azzal bizonyítja, hogy megtalálható benne a halhatatlan igazság.
Milánó-ban íródott a Disciplinarum libri, amely enciklopédikus mű, és azt mutatja be, hogyan emelkedhet fel az ember az anyagi dolgoktól Istenig. Már Rómá-ban íródott a De quantitate animae liber I, amely a kontempláció felé emelkedő lelket mutatja be. A De libero arbitrio libri III-t már Hippo-ban fejezte be. A rossz eredetéhez kapcsolódó problémákkal foglalkozik, mint például a szabadság, az erkölcsi törvény, Isten léte és előretudása. Tagaszté-ban íródott a De magistro liber I, amelynek keretét az Adeodatusszal folytatott dialógus adja meg, és arra tanít, hogy a bölcsességet csak a belső tanítótól, Istentől nyerhetjük el.221
Apologétikai művei közül meg kell említenünk a De vera religione liber I-t, amely azt bizonyítja, hogy a háromszemélyű egy Istent azzal az igaz vallásossággal kell imádnunk, amely csak a katolikus vallásban található meg. Kimutatja a manicheus dualizmus tarthatatlanságát. A De utilitate credendi liber I első könyve pappászentelése után. Bizonyítja, hogy a katolikus hit nem vakhit, mivel vitathatatlan észérvekre alapozódik.
Gigantikus mű a De civitate Dei libri XXII, filozófiai, teológiai és politikai gondolatainak szintézise. 413-tól 426-ig írta és több részletben adta ki. A pogányok azzal vádolták a keresztényeket, hogy a birodalmat sújtó csapások az istenek haragjának következményei, amelyeket azért zúdítanak Rómá-ra, mert elhagytaősi isteneit a keresztény hit kedvéért. Bemutatja a pogányság terméketlenségét és szembeállítja egymással Isten és a világ városát. Az isteni gondviselés átjárja az egész történelmet, amely olyan, mint egy ötfelvonásos dráma. Részei a teremtés, az angyalok és az ember bűne, felkészülés Krisztus eljövetelére, a megtestesülés és az egyház korszaka, végül pedig a beteljesedés. Minden egyes felvonásban az értelem és a hit fényével világítja át az emberi történelem nagy kérdéseit: a kezdeteket, a gonoszság jelenlétét, a jó és a rossz küzdelmét és a jó győzelmét a rossz felett. Isten városa nem az önszeretetre, hanem Isten szeretetére épül. Ez a műve óriási hatást gyakorolt a középkor társadalomszemléletére.222
Dogmatikai művei közül megemlítjük a De fide et symbolo liber I-t, amelyben megtalálhatjuk szentháromságtanának kezdeteit. A De diversis quaestionibus ad Simplicianum libri II-ben elismeri korábbi kegyelemtani tévedéseit és kijelenti, hogy már a hit kezdetéhez és a megtéréshez szükségünk van az ingyenes kegyelemre. A De fide et operibus liber I-ban leszögezi, hogy a hitnek együtt kell járnia a cselekedetekkel.
Legfontosabb dogmatikai műve a De Trinitate libri XV, amely döntően befolyásolta a nyugati szentháromságtani nézeteket. Szerkezete: az 1-4. könyv biblikus teológia, a 5-7. könyv spekulatív teológia, a 8. könyv a misztikus istenismeret alapjait tartalmazza, 9-14. könyv a Szentháromság képét vizsgálja az emberben, 15. könyv pedig összefoglalást nyújt. Vizsgálja a Szentlélek személyes tulajdonságait, valamint a Szentháromság titkának és a kegyelmi életnek összefüggését.223
Pasztorális művei közül megemlíthetjük a De catechizandis rudibus liber I-t, amely pedagógiai meglátásokban gazdag katekétikai kézikönyv. A De bono coniugali liber I a Jovinianus által kirobbantott vitára reagál, és a házasság méltóságát hangsúlyozza. Rögtön utána írta a De sancta virginitate liber I-t, amelyben pedig a szüzesség méltóságát emeli ki.224
A szerzetességgel kapcsolatos művei közül megemlíthetjük a De opere monachorum liber I-t, amelyet 401-ben írt a karthágói szerzeteseknek. Az imán kívül előírja a fizikai munkát is, és ezzel megveti az ora et labora teológiájának alapjait, amely később olyan nagy hatást gyakorolt a nyugati szerzetességre.225
Exegétikai művei közül általános jellegű a De doctrina christiana libri IV, amely dogmatikai szintézist is ad és a középkori Sententiae műfaj mintájává lett.
Négy kommentárt írt a Genezishez, kettőt allegórikus módszerrel, kettőt pedig a szó szerinti jelentésre figyelve. A De Genesi adversus Manichaeos libri II Tagasztéban íródott 389. táján, a De Genesi ad litteram liber imperfectus pedig 393-ban. Legfontosabb művei közé tartozik a De Genesi ad litteram libri XII, amely 401. és 415. között íródott. Antropológiai nézeteit, valamint a szimultán teremtéssel és a rationes seminales-szel kapcsolatos tanítását fejti ki benne.
Számos újszövetségi kommentárja közül megemlíthetjük a De consensu Evangelistarum libri IV-t, amely az evangéliumok közötti eltérések problémáját tárgyalja és az evangélisták szavahihetőségét védi.226
A manicheusok ellen írt polémikus írásainak fő témája Isten változatlan mivolta, a teremtés és a rossz, valamint az Ó- és Újszövetség harmóniája. A De duabus animabus liber I cáfolja a kétféle lélekről szóló tanítást, amely lényegében az emberi szabadságról való tanítás tagadása. A Contra epistolam Manichaei quam vocant fundamenti liber I megtagadja Manitól azt a jogot, hogy Krisztusra hivatkozzék. Ágoston feltárja benne a manicheizmus abszurditásait is. A De natura boni liber I-ban azt tanítja, hogy a rossz csak privatio boni.227
A donatisták ellen számos művet írt. Nevezetes közülük a De baptismo libri VII, amelyben az eretnekek által végzett kereszteléseket érvényesnek tartja, és tagadja, hogy a donatistáknak joguk lenne Cyprianus-ra hivatkozniuk. A De unitate ecclesiae liber I fő mondanivalója, hogy az egyetemes egyház Krisztus igazi egyháza.228
A pelágiánizmussal kapcsolatos számos műve három csoportra osztható. Az első csoport hangneme nyugodt. Ide tartozik többek között a De natura et gratia liber I, amely Pelagius De natura című művére írt válasz. Ágoston véleménye szerint nem a természetet vagy a kegyelmet kell megvédeni, hanem a kettőt együtt. A kegyelem szabadítja fel és gyógyítja meg a természetet. A De perfectione iustitiae hominis epistola sive liber az előzővel egyidőben íródott, válaszképpen Caelestius Definitiones című könyvére, amelyben Pelagius nyomán tagadta a kegyelem szükségességét. 418-ban íródott a De gratia Christi et de peccato originali libri II, amelyben kimutatja, hogy se Pelagius, se Caelestius nem fogadja el az eredeti bűnről szóló tanítást, ami pedig alapvető hitigazság. A De anima et eius origine libri IV-ben elveti a manicheus emanációelméletet és az órigenista elméletet a lélek preegzisztenciájáról.
A második csoportba azokat a műveket soroljuk, amelyeket Eclanumi Julianus ellen írt. A Contra duas epistolas pelagianorum libri IV kemény hangon cáfolja az ellene felhozott vádakat, miszerint tagadná a szabad akaratot, elítélné a házasságot és a manicheizmus újjáélesztésére törekedne. A Contra Iulianum libri VI a pelágiánus vita legnagyobb jelentőségű műve, amelyben pontról-pontra megcáfolja azokat a vádakat, amelyeket az eredeti bűn, a házasság, a concupiscentia, és a gyermekkeresztelés kérdésében felhozott ellene Julianus.
A harmadik csoportba azokat a könyveket soroljuk, amelyeket a hadrumetumi és massiliai szerzetesekhez írt. A De gratia et libero arbitrio liber I-ban a Szentírásból bizonyítja, hogy mind a kegyelem szükségességét, mind pedig a szabad akarat létezését el kell fogadnunk, mégha nem is értjük, hogy a kettő hogyan egyeztethető össze. Érdemeink megkoronázásával saját ajándékait koronázza meg Isten. A De correptione et gratia liber I-ban tagadja, hogy fölösleges a correptio fraterna. Az emberi szabadság kérdését tárgyalva különbséget tesz Ádám szabadsága, a mi szabadságunk és az üdvözültek szabadsága között. A massiliai szerzeteseknek írta a De praedestinatione sanctorum-ot és a De dono perseverantiae-t, amelyekben kimutatja, hogy a hit kezdetéhez és a jóban való kitartáshoz egyaránt szükséges Isten ajándéka.229
Írt még polemizáló műveket az ariánusok, a priszcilliánusok, a markioniták és a zsidók ellen is. Quodvultdeus diákonus kérésére írta a De haeresibus-t, amelyben Simon Mágus-tól Pelagius-ig és Caelestius-ig 88 eretnekséget sorol fel. Tanácsokat ad, hogy miként lehet felismerni az eretnekségeket és hogyan kell küzdeni ellenük. A könyv befejezését halála akadályozta meg.230
A maurinusok 270 levelet publikáltak levelezéséből, amelyből 53-at hozzá intéztek. Később még 6 másik levél is előkerült. Némelyikük olyan terjedelmű, mint egy értekezés. A kortörténeti viszonyok megértéséhez nélkülözhetetlenek.231
Értekezéseit három csoportra oszthatjuk. Az első csoportba János evangéliumához írt művek tartoznak. A Tractatus in evangelium Ioannis 124 beszédből áll és elsősorban pasztorális célzatú. A Tractatus in epistolam Ioannis ad Parthos tíz szép beszédet tartalmaz a szeretetről.
A második csoportot alkotja az Expositio psalmorum, amelyik Ágoston leghosszabb műve és a patrisztikus irodalom egyetlen teljes zsoltárkommentárja. 392-ben kezdte el és 416-ig vagy 422-ig írta. Nem történeti és filológiai szempontból fejti ki a zsoltárokat, hanem mindenütt a Christus totus-t keresve, tehát Krisztus, az egyház és a hívő ember szavát kihallva belőlük. A mű felöleli a keresztény doctrina valamennyi fontos elemét, leginkább kidolgozva a misztikus testről, a két városról és a léleknek Istenhez való emelkedéséről szóló tanítását.232
Az értekezések harmadik csoportjának tekintik beszédeit. A maurinus kiadásban 363-at találunk. A további kutatások eredményeként már több, mint 500-at ismerünk.233
Tanításának főbb témáit csak felsorolni tudjuk. A filozófia terén alapelvei az interioritas, a participatio és az immutabilitas köré csoportosíthatók. A megismerő alanyban levő igazság transzcendálja a szubjektumot. Ez az igazság nem ragadható meg az érzékszervek segítségével, hanem csak az intellectus-szal és jellemző rá az objektivitás, a szükségszerűség és az egyetemesség. A participatio következménye, hogy Isten a lét oka, a megértés fénye és a szeretet forrása. Az immutabilitas elve teszi lehetővé, hogy megkülönböztesse a lényegi létet a részesedő léttől, vagyis a Teremtőt a teremtett létezőktől. A különböző létfokozatok a változékonyság és az Istenhez való emelkedés fokozatai is.
Az alapelvekből következik, hogy Isten a legfőbb létező, az első igazság és az örök szeretet. Az ember Ágoston számára grande profundum és magna quaestio. A lélek nem isteni természetű szubsztancia, ahogyan a manicheusok állították és nem is valamilyen más természet átalakulásával jött létre, hanem semmiből teremtetett. Időnként azonban hajlik a szellemi traducionizmus elfogadására is. Az ember nemcsak capax Dei, hanem indigens Deo is. Pszichológiai nézeteinek később is óriási hatása volt.
A világ teremtése in tempore történt, sőt cum tempore. Isten semmiből teremt a benne levő eszmékből való részesedés által. A rationes seminales-t Isten egyszerre teremtette, de nem egyforma módon. Némelyiket végleges formára, mint például az anyagot és az emberi lelket, másokat pedig csíraszerűen. A rossz nem szubsztancia. A rossznak két fajtája van: az egyiket az ember akarata ellenére elviseli, a másikat pedig akarata révén előidézi. A rossz meglététől nem lehet érvet kovácsolni Isten ellen. Az idő valójában nem a dolgokban, hanem az elmében létezik.
Tanítása az illuminatio-ról participatio-tanának egyik aspektusa: ha Isten a lét forrása, akkor a megértés fénye is. Tagadja azt a platóni tanítást, hogy a lélek visszaemlékezik az előző létében átélt dolgokra. Hangsúlyozza, hogy Istent nem ismerhetjük meg közvetlenül, hanem csak per speculum. Ebből következik az is, hogy az emberi szellemben nincsenek előre megalkotott ideák, hanem a szellem csak birtokába jut ezeknek. Végül lehetővé teszi, hogy egyetemes és szükségszerű ítéleteket alkothassunk.234
Teológiai módszerének alapelve, hogy ragaszkodni kell a hit tekintélyéhez, amely azonos Krisztus tekintélyével, és a Szentírásban, a szenthagyományban, valamint az egyházban tárul fel. A Szentírás áll teológiájának középpontjában. A nagyközönségnek szánt magyarázatokban az allegorikus módszert követi, tudományos értekezésekben viszont a szerző által szándékolt jelentést kutatja. További alapelve a keresztény tanítás eredetisége. Nem haszontalanok azonban azok a támadások, amelyek érik az egyház tanítását, mert elősegítik mélyebb megértését. Tiszteli a misztériumot, amely előtt meg kell hajtani a fejünket. A teológiát alá kell rendelni a szeretetnek vagyis az egyház életének. A teológia nyelvét nagy gonddal kell művelni, hogy a szavak szabadsága tévútra ne vigyen bennünket.235
Trinitológiája hangsúlyozza, hogy az isteni személyek tevékenysége ad extra közös. A Szentlélek az Atyától és a Fiútól mint közös princípiumtól származik, de principaliter az Atyától. A Szentháromság képe az ember belsejében található meg. Két hármasságot is használ ennek érzékeltetésére: mens, notitia és amor, valamint memoria, intelligentia és voluntas.236
Krisztológiája a hagyományos tanítást követi és világosan megfogalmazza: una persona in utraque natura. Alkalmazza és megvédi a communicatio idiomatum tanát, például "a megfeszített Isten" kifejezést használja. Krisztus a legragyogóbb példája a kegyelem ingyenességének.237
Mariológiája azt tanítja, hogy Mária Isten Anyja, mindörökké szűz, minden bűntől mentes, az egyház modellje és anyja.238
Szótériológiája hangsúlyozza, hogy Krisztus istenemberként közvetít Isten és valamennyi ember között. Azért is közvetíthet, mert ő a megváltó. Arra a következtetésre jut, hogy mindenkinek szüksége van a megváltásra. A megváltás objektív tény és nemcsak Krisztus erényeinek követését jelenti. A megváltás egyetemes, mert Krisztus kivétel nélkül mindenkiért halt meg. A megváltás univerzalitásából következik az eredeti bűn egyetemessége és nem fordítva. Sokan pesszimizmust véltek fölfedezni a massa damnata kifejezés mögött, pedig számára az emberiség massa redempta is, éppen krisztológiájának optimizmusa miatt. Krisztus azért is megváltó, mertő egyszerre pap és áldozat.239
Természetfölötti antropológiájának fő vonalai a pelágiánizmus és a manicheizmus elleni harcban rajzolódnak ki. A pelágiánusok ellen hangsúlyozza az eredeti bűn egyetemességét, a manicheusokkal szemben pedig a teremtett létezők jóságát. Az eredeti bűn létét határozottan állítja, viszont mindig óvatosan nyilatkozik arról, hogy mi az eredeti bűn természete. Rámutat arra, hogy a rossz problémája nem oldható meg az eredeti bűn elfogadása nélkül. Helytelen nézet, hogy azonosította volna a concupiscentiá-val. A megigazulásról szóló tanításának megértéséhez tudnunk kell, hogy megkülönbözteti a bűnök megbocsátását és a belső megújulást. Az utóbbi fokozatos folyamat és soha nem lehet teljes, csak az örök boldogságban. A segítő kegyelemről kidolgozott tanítása miatt joggal kapta a Doctor gratiae címet. A kegyelem nem azonos a természettel, a törvénnyel vagy a megigazulással. Szükség van erre a három megközelítési formára, de társul hozzájuk a negyedik, vagyis a törvény parancsainak teljesítését segítő kegyelem. A kegyelem további jellemzője, hogy abszolút szükségszerű, nem szünteti meg a szabad akaratot, mert miris modis vonja magához a kegyelem révén Isten az embert. A kegyelem továbbá ingyenes, tehát nem szükségesek hozzá előzetes érdemek, illetve már ezeket sem hajthatjuk végre kegyelem nélkül. Ágoston kegyelemtanát később sokan egyoldalúan magyarázták. A kutatók mostanában felhívják a figyelmet arra, hogy kijelentéseit lelkipásztori elkötelezettségének fényében kell értelmeznünk.240
Ekkléziológiája a manicheusokkal és a donatistákkal vívott küzdelemben formálódott ki. Mindig szem előtt tartja, hogy az egyház egyszerre történelmi és eszkatológiai valóság, hierarchikus és spirituális, látható és láthatatlan közösség. Védi az egyház egységét, egyetemességét, apostoli alapítását és szentségét. Az utóbbinak nem akadálya, hogy bűnösök is vannak az egyházban, mert ők nem szennyezik be a jók erényeit. Christus totus mindig jelen van testében, az egyházban. Az egyház dimenziói túllépik az intézmény korlátait. Minden korszakot átjár és az örökkévalóságban teljesedik be, ezért lényegében eszkatológikus testület. A kiválasztottak közössége, amelyben helye van a jelenlegi bűnösöknek és a későbbi elbukóknak is.241
Szentségtanának néhány kijelentését sokan egyoldalúan értelmezik. Például annak ellenére, hogy a keresztség szükségességét hangsúlyozza, nem zárja ki a vágykeresztség hatékonyságát.242
Eszkatológiai nézetei csak rövid ideig voltak millenaristák és elvetette Órigenész eszkatológiai tanítását is, viszont vallja a purgatorium létét.243
Spirituális tanítása döntő mértékben befolyásolta a nyugati egyházat. Lelkiségének központjában a Szentháromság, Krisztus, az egyház és a Szentírás áll. Krisztus emberként számunkra via, Istenként pedig patria. Az embert, a bűn által eltorzított istenképmást a Szentlélek tisztítja és világosítja meg újra. Isten mindenkit szentségre hív. A szeretet dinamikus jelenléte elválaszthatatlan az alázatosságtól: ubi humilitas ibi caritas. A szeretet növekedéséhez szükséges a belső megtisztulás és az ima, amely során a lélek fokozatosan fölemelkedik Istenhez. Az imaélet csúcsa a kontempláció. Az aktív élethez való viszonyát három elvvel világítja meg. Elsődleges a caritas veritatis, vagyis a kontemplatív élet. Erről azonban le kell mondani, ha az egyház érdekei úgy kívánják, tehát a papi szolgálat: necessitas caritatis. A cselekvő életforma mellett sem szabad elveszíteni az embernek az érzékét a kontempláció iránt, vagyis meg kell maradnia a dilectio veritatis-nak.244

Ex Enarratiónibus sancti Augustíni epíscopi in psalmos:I/184-185, 242-244; II/66-68, 132-133, 288-289, 676-678, 1378-1379; III/371-372, 385-387, 1160-1161; IV/70-71, 402-404
Ex Sermónibus sancti Augustíni epíscopi: I/210-212, 308-309, 425-426, 436-437, 1005-1007, 1084-1086, 1170-1171; II/328-330, 497-498, 558-559, 719-720, 1396-1398, 1445-1446, 1543-1545, 1639-1641; III/338-339, 341-343, 363-364, 1076-1077, 1116-1117, 1178-1179, 1228-1229, 1243-1245, 1295-1296, 1325-1326, 1420-1422, 1504-1505; IV/93-94, 132-133, 413-414, 465-466, 1309-1310, 1404-1406, 1488-1489
Ex Tractátibus sancti Augustíni epíscopi in Ioánnem: I/412-413, 928-930; II/167-168, 216-217, 342-344, 618-619, 746-748, 1360-1361
Ex Tractátibus sancti Augustíni epíscopi in Epístolam Ioánnis: I/970-971
Ex Tractátu sancti Augustíni epíscopi contra Faustum: I/945-946
Ex Expositióne sancti Augustíni epíscopi in Epístoli ad Gálatas: III/132-133, 146-148
Ex Tractátibus sancti Augustíni epíscopi in Epístolam primam Ioánnis: III/171-173
Ex Confessiónum libris sancti Augustíni epíscopi: III/211-213, 215-216, 227-229, 434-435
E libro sancti Augustíni epíscopi De praedestinatióne sanctórum: III/354-355
Incipit Sermo sancti Augustíni epíscopi De pastóribus: IV/181-182
Ex Sermóne sancti Augustíni epíscopi De pastóribus: IV/184-185, 188-190, 192-193, 195-196, 199-200, 203-204, 206-208, 210-211, 214-215, 217-218, 220-221, 224-225
Ex Tractátibus sancti Augustíni epíscopi in Ioánnem: IV/290-292, 451-452
E Libris sancti Augustíni epíscopi De Civitáte Dei: IV/294-295
Ex Epístola sancti Augustíni epíscopi ad Probam: IV/302-303, 306-307, 309-310, 313-314, 316-317, 320-321


Pelagius

Britanniában született 354 tájékán, valószínűleg római hivatalnokok leszármazottjaként. Anastasius pápa vagy esetleg már Gratianus császár idején ment Rómá-ba. Tudott görögül és valószínűleg jogot tanult a fővárosban. Marius Mercator úgy tudja, hogy szerzetes volt. Róma eleste miatt Karthágó-ba menekült, onnan pedig Jeruzsálem-be, ahol elnyerte János pátriárka támogatását Orosiusszal szemben. Az órigenisták vezéreként küzdött Jeromos ellen. 410-ben a diospolisi zsinaton azzal vádolta meg két galliai püspök, hogy szerinte az ember megőrizheti bűntelenségét akkor is, ha csak szabad akaratára támaszkodik. Pelagius elhatárolta magát a szélsőségesebb nézeteket valló Caelestiustól és azt állította, hogyő csak elvi lehetőségről beszélt. A zsinat ezért nem ítélte előt, követői pedig ezt diadalként könyvelték el. A nyugatiak azonban nem fogadták el a felmentést.
417-ben meghalt I. Ince pápa és a keleti Zosimus lett az utódja, aki még Caelestiust is felmentette. Az afrikaiak azonban ezt már végképp nem tudták elfogadni. A concilium africanum és a concilium plenarium kimutatta a pelágiánus nézetek tarthatatlanságát és azt is elérték Ravenná-ban, hogy a világi hatóságok superstitionak nyilvánítsák az új eretnekséget. A császári nyomásnak Zosimus kénytelen volt engedni, és híres Tractoria-jában elfogadta Ince pápa nézeteit. Eclanumi Julianus 18 püspöktársával együtt nem volt hajlandó aláírni a Tractoriat, ezértőket is elítélték.245
Pelagius írásait régebben egy corpus-nak tekintették, manapság azonban inkább három csoportba sorolják. A biztosan általa írt könyvek csoportja mellett vannak kétes szerzőségű és biztosan nem általa írt művek. Már Jeromos megemlíti, hogy a pelágiánusok sokszor letagadták, hogy bizonyos könyveket ők írtak volna. A sors iróniája, hogy sok művük éppen Jeromos neve alatt maradt fenn.246
Exegétikai műveinek fő elve, hogy a Szentírásban nem lehet ellentmondás, hiszen az egészet ugyanaz a Lélek sugalmazta. A homályos részeket a világos értelmű részek segítségével kell kifejteni. Az is alapelve, hogy Isten nem személyválogató és nem kíván lehetetlent.247
Teológiai írásai közül legfontosabb talán a De natura, amelyet 414-ben írt. Ebben kifejti, hogy az emberi természetben a teremtéstől kezdve megvan a lehetőség arra, hogy Isten parancsai szerint éljen. Diospolisi felmentése után írta a De libero arbitriot, amelyben a szabad akaratot radixnak tekinti, amelyből minden döntés kiindul. Isten kegyelme a szabad választás után az ember segítségére siet, hogy tudja követni Krisztus példáját. Mindkét könyvből csak töredékek maradtak fenn, mégpedig Ágoston írásaiban.
A De induratione cordis Pharaonis elvet minden pogány fatalizmust, ami szerint Isten kétfajta embert teremtett, és a rosszak eleve képtelenek lennének a megtérésre. Az Epistula ad Demetriadem antropológiai nézeteit foglalja össze. Isten kegyelme eloszlatja azt a sötétséget, amely a bűn által lépett a természetbe. Az Epistula de castitate a házasság kárára magasztalja a szüzességet mint az eljövendő élet elővételezését.248
Aszkétikai művei közül jelentős a De divitiis, amelyben elítéli az anyagi javak birtoklását, mert ezek igazságtalan különbségeket hoznak létre az emberek között és egyébként is a rablás valamilyen formájából származnak. Még az is a különböző mértékű anyagi fölösleg birtoklása ellen szól, hogy Isten nem személyválogató és egyformán árasztja a lelki javakat mindenkire.249
Tanításának fejlődésében három szakaszt szoktak elkülöníteni. A 411-ig tartó első szakaszra jellemző a De induratione cordis Pharaonis, amelyet Ambrosiaster és Ágoston bizonyos tételei ellen írt, mert a manicheusok determinizmusát vélte felfedezni bennük. A szabad akarat insertum est in natura. 411-es elítélése után a teoretikusan megfogalmazott problémát a gyermekkeresztelések kapcsán gyakorlati síkra tereli. Pelagius és követői szerint mindenki olyan állapotban született, ahogyan Ádám megteremtetett. Az ellene felhozott vádakra Caelestius pedig azt felelte, hogy ezt a tanítást ő Rufinustól, egy római presbitertől kapta.
A hat elítélt tétel között találjuk még a következőket: a halál természetes volt Ádám számára; bűne csak személyes jelentőségű volt és nem volt hatással utódaira; senki sem hal meg Ádám bűne miatt és nem támad fel Krisztus feltámadása miatt; az Ó- és Újszövetség egyaránt lehetővé teszi az üdvösséget; az Ószövetségben is voltak igazak, akik nem vétkeztek.
A 418-as karthágói zsinat kánonjai a keresztelés és a kegyelem kérdésével foglalkoznak. Az 5. kánon megállapítja, hogy a kegyelem nem azonos a parancsok ismeretével. A zsinat határozatai egyébként elméleti síkon lezárták a vitát és Pelagius személye eltűnt a feledés homályában.250


A nyugatiak küzdelme az ariánizmus ellen

Az antiariánizmus legelső nyugati képviselője, Hosius 256 táján született és 300-ban már Cordova püspökeként vallja meg hitét Diocletianus üldözése idején. Konstantin császár barátjaként nagy szerepet játszott a niceai zsinat összehívásában és az előtte zajló békítési kísérletekben. 356-ban nem volt hajlandó aláírni Athanasziosz elítélését, a következő évben azonban kényszerítették a második sirmiumi formula aláírására. Irodalmi tevékenységének kevés nyoma van, de nevezetes egy levele, amelyet Constantiushoz írt. Ebben az egyházi és a világi hatalom szétválasztásának fontosságát hangsúlyozza.251

Az ariánizmus elleni küzdelemben élen járt Szent Hilarius. A IV. század elején született, valószínűleg pogány családból. 350 körül lett Poitiers püspöke. Részt vett a 355-ös milánói zsinaton, amelyen Constantius parancsára a nyugati püspökök elítélték Athanaszioszt. Hilarius ezen nagyon felháborodott. Határozott ariánus-ellenessége miatt hamarosan Keletre száműzték. Itt megismerkedett a homoiuszianusokkal és az ariánizmus problémájának mélységeivel. Kevés olyan nyugati volt, aki hozzá hasonlóan megértette volna, hogy az orthodoxoknak nemcsak az ariánizmustól, hanem a szabellianizmustól is távol kell tartani magukat. Belátta, hogy erre nemcsak a niceai formula megfelelő, hanem a homoiuszianusok megközelítési módját is lehet helyesen értelmezni. A száműzetés idején írta a De Trinitate és a De synodis című munkáit. 359-ben részt vett az eredménytelen szeleukeiai zsinaton, majd Konstantinápolyban igyekezett meggyőzni a császárt egy nyilvános vita szükségességéről. A keleti ariánusok Hilarius tevékenységétől tartva inkább elintézték, hogy visszakerülhessen Nyugatra. Gallia ekkor már Julianus uralma alatt állt, aki nem avatkozott bele a keresztények ügyeibe, ezért Hilarius is eredményesen tevékenykedhetett és sikerült megszabadítania Galliát az ariánusoktól. Kiegyensúlyozott egyházpolitikájával példát nyújtott más provinciák püspökeinek is. 364-es milánói útján azonban nem sikerült elmozdítania Auxentiust. Jeromos szerint 367-ben halt meg.252
Legjelentősebb dogmatikai műve a De Trinitate, amelyet azonban ezen a címen Cassiodorus és Venantius Fortunatus előtt nem említenek. A Fiú istenségének bizonyításánál a Genezis teofániáira és a prófétákra hivatkozik. Vizsgálja azokat az evangéliumi részleteket, amelyek alapján az ariánusok Krisztust alacsonyabbrendűnek tartották az Atyánál. Kimutatja, hogy az üdvösségtörténeti oeconomia érvényesül bennük. A 12 könyvből álló hatalmas mű szerkezete és megírásának mikéntje sok gondot okoz a kutatóknak. Forrásai között szerepelt egyébként Novatianus és Tertullianus.253
A De synodis megírására az indította, hogy a nyugatiak ariánusnak tekintettek minden keletit, aki nem fogadta el a homoousios kifejezést. Meggyőződése volt, hogy csak a keleti és a nyugati antiariánus erők összefogásával lehet győzelmet aratni az eretnekség felett. A két részre osztott művet Gallia és a szomszédos provinciák püspökeinek írta és a különböző antiariánus nézetek lényegi azonosságát emelte ki benne. A nyugati szélsőségesek azonban, Lucifer cagliari püspök vezetésével ellene fordultak.254
Történelmi írásai közül megemlíthetjük Constantius császár és Auxentius püspök ellen írt műveit.255
Exegétikai művei közül a Máté evangéliumhoz írt kommentár bizonyára száműzetése előtt íródott. Erre utalnak a benne levő materialista színezetű antropológiai nézetek. Az Értekezések a zsoltárokról viszont élete utolsó éveinek elmélkedéseit tartalmazza. A De mysteriis tanító célzatú és Krisztus misztériumainak ószövetségi előképeit vizsgálja.256
Nyugaton elsőként ő írt himnuszokat, de ezekből csak 140 versszak maradt fenn.257

Ex Tractátu sancti Hilárii epíscopi in psalmum centésimum vigésimum sextum: I/1109-1110; II/1573-1575; III/1444-1445; IV/1428-1429,
Ex Tractátibus sancti Hilárii epíscopi in psalmos: II/145-146; IV/227-228
Ex Tractátu sancti Hilárii epíscopi De Trinitáte: II/611-612, 785-786; III/1063-1064
Ex Tractátibus Pseudo-Hilárii in psalmos: III/112-113


Vercelli Eusebius szardíniai szülővárosának első püspöke volt. Mivel nem volt hajlandó elítélni Athanaszioszt, a milánói zsinat előbb a palesztinai Szküthopolisz-ba száműzte, majd az egyiptomi Thébaisz-ba került. Szabadulása után részt vett az antiochiai zsinaton is, ahol helytelenítette barátjának, Cagliari Lucifer-nek a viselkedését, amely elmérgesítette az ottani antiariánusok közötti vitákat. Jelentős politikai tevékenységére utalnak levelei.258

Ex Epístolis sancti Eusébii Vercellénsis epíscopi: III/1306-1307; IV/1013-1014


Cagliari Lucifer öt pamfletet írt Constantius császár ellen. A De non conveniendo cum haereticisben kifejti, hogy valójában Athanasziosz elítélői fenyegetik az egyház egységét. Az eretnekekkel úgy kell bánni, mint a pogányokkal, minden kapcsolatot meg kell szakítani velük. Szélsőséges nicénista követői okozták a luciferiánus skizmát.259

Marius Victorinus rétor idős korában, 355 tájékán tért meg. Az afrikai származású római retorikatanár olyan hírnévre tett szert, hogy még szobrot is emeltek neki a Forumon. Megtérése nagy feltűnést keltett. Amikor pedig Julianus 362-ben eltiltotta a keresztény tanítókat attól, hogy a klasszikusokat tanítsák, Marius Victorinus úgy felháborodott, hogy lemondott katedrájáról. Számos művet írt az ariánusok ellen, például fiktív leveleket. Himnuszai és exegétikai művei is figyelmet érdemelnek. Az utóbbiakból gyakran az derül ki, hogy hiányosan ismerte az Ószövetséget és a keresztény szerzők műveit. A páli levelekhez írt kommentárjaiból előtűnik az újplatónikusok alapos ismerete.260
Teológiai nézeteit is a platóni hagyomány egyik elemére, Isten abszolút transzcendenciájának hangsúlyozására alapozza. Az Atya transzcendálja még a létet is: substantia ante substantiam. Az Atya és a Fiú viszonyát így szemlélteti: az Atya és a Fiú léte úgy viszonyul egymáshoz, mint a képességi lét a megvalósult léthez. Az Atya az esse, a Fiú a sic esse. Ragaszkodik a homoousion használatához. A Szentlélek istenségéről már jóval a viták kitörése előtt egyértelműen nyilatkozott: homoousios az Atyával és a Fiúval. Szép megfogalmazása, hogy mindhárom személy vox, de az Atya a vox in silentio, a Fiú maga a vox, a Szentlélek pedig vox vocis.261

Gregorius, a hispániai Elibaris (Elvira) püspöke soha nem engedett az Arrianae pravitati. A rimini zsinat által fabrikált hitvallási formulát sem volt hajlandó aláírni. Később azonban határozottsága szélsőségességgé változott és 380 után már a luciferiánusok vezéreként tartják számon. E század elejéig kevés műről tudtuk, hogy az övé. A Tractatus de libris sanctarum scripturarum-ot például csak 1900-ban publikálták az ő neve alatt. Szintén Órigenésznek tulajdonították korábban a Tractatus de arca Noe-t, amelyben a bárkát az egyház, Noét pedig Krisztus előképének tekinti. A Tractatus in Cantica canticorum Órigenész-szel szemben a hagyományos tipológiát követi, vagyis a vőlegényt Krisztus, a menyasszonyt pedig az egyház előképének tartja. A De fide elsősorban a homoousios kifejezés védelmében íródott, de tudatában van a szabelliánus veszélynek is. Munkássága jól mutatja, hogy még a birodalom peremén is milyen nagy gondot okozott az ariánus válság.262

Faustinus római papról, a luciferiánusok másik nevezetes képviselőjéről keveset tudunk. Theodosius császár feleségének, Flaccillának kérésére írta De Trinitate című művét, amely nem túlságosan eredeti alkotás. A császárhoz eljuttatta rövid hitvallását, amelyben tiltakozik a szabelliánizmus vádja ellen.263

Ex Tractátu Faustíni Luciferáni presbyteri De Trinitáte: III/305-307


A donatista szakadás

Szent Ágostonnal kapcsolatban már említést tettünk az afrikai egyháznak erről a nagy gondjáról. A skizma kiváltója az volt, hogy Diocletianus és Galerius üldözései idején sokan megpróbáltak megalkudni a világi hatóságokkal. A klérus némely tagja még a szent könyveket és edényeket is átadta nekik és ezzel kiérdemelték a traditores gúnynevet. Mensurius, Karthágó püspöke nem volt ugyan közülük való, de helytelenítette azt a fanatizmust is, amellyel némelyik keresztény szinte kereste a halált.
Amikor 311-ben meghalt, az utódjának felszentelt, szintén mérsékelt Caecilianust a fanatikusok nem voltak hajlandók elfogadni. Ebben szerepet játszott az is, hogy egyiküket, a gazdag Lucillát babonás praktikái miatt korábban elmarasztalta. Ráadásul a szentelésre nem hívták meg a numidiai püspököket, viszont a fölszentelők között volt egy traditor. A megsértődött püspökök gyülekezete letette Caecilianust és helyette a matróna pártfogoltját, Majorinust választotta püspöknek, aki megválasztása alkalmával jelentős összeget osztott ki a numidiaiaknak. Majorinus hamarosan meghalt és utódja a jó szervezőkészséggel rendelkező Donatus lett, akiről a szakadást később elnevezték.
A donatisták 313-ban Konstantinhoz fellebbeztek, egyezség azonban több próbálkozás után sem született, mert a szakadárok nem fogadták el az arles-i zsinat döntését sem. A császár 316-ban száműzte vezetőiket, 321-ben azonban feloldotta a száműzetést. A mozgalom később még inkább megerősödött, mert vezetői kihasználták a helyi lakosság Róma-ellenes érzelmeit, amelyeket elsősorban a hatalmas adók váltottak ki. Constans császár erőt alkalmazott ellenük, Julianus idején azonban ismét rendezték soraikat. Honorius határozott fellépése 412-ben sem tudta teljesen megsemmisíteni szervezeteiket.
A donatista irodalom elég terjedelmes volt, mert nagy propagandát fejtettek ki annak bizonyítására, hogy ők az igazi és tökéletes egyház. Az üldözések során azonban jórészt megsemmisültek ezek a szövegek, amelyek között sok hagiográfiai jellegű is volt. Donatus írta az Epistula de baptismot, amelyben szükségesnek látta a katolikusok által megkereszteltek újrakeresztelését, hiszen nem kaphatták meg az isteni kegyelmet azoktól, akik ezt nem birtokolhatták, mivel nem voltak tagjai az egyetlen igaz egyháznak. Szent Ágoston beszámolójából kiderül, hogy szubordinacionista nézeteket vallottak. Még az is erre utal, hogy a Serdica-i zsinaton megpróbáltak egyezséget kötni az ariánusokkal.264.

Ellenfeleik között találjuk Optatust, a numidiai Milevi püspökét. Egyik művét a modern kiadások Adversus Parmenianem Donatistam címen szokták említeni. Ebben különbséget tesz heretikusok és skizmatikusok között. Az utóbbiak csak az egyházi fegyelem ellen vétenek, de nem az egyház tanítása ellen. Rámutat arra is, hogy a donatisták márcsak azért sem mondhatják magukat egyetemes egyháznak, mert csak Afrikában terjedtek el. Azt is tagadja, hogy a rómaiak fellépéseinek áldozatait mártíroknak lehetne tekinteni. Optatus lojális a római birodalomhoz, hiszen a keresztényüldözések megszűntével non enim respublica est in ecclesia sed ecclesia in respublica. Donatus fellépése Konstantin ellen szerinte azért is felháborító, mert ő catholicus imperator. A keresztségről kifejti, hogy operarii mutari possunt, sacramenta mutari non possunt. Esztelenség azt gondolni, hogy a kiszolgáltató szentségétől függene a szentség érvényessége, hiszen az ember nem tudja megakadályozni Isten akaratát.265


Eretnekségek Hispániában

Pacianus Barcelona püspöke volt, és műveiből értesülhetünk az ottani novatianusok nézeteiről. Egyik levelében rámutat arra a tényre, hogy eretnekségből rengeteg fajta van, katolikus egyház azonban csak egy. Tőle származik az a híres mondás, hogy Christianus mihi nomen est, catholicus vero cognomen.266

Ex Sermóne sancti Paciáni epíscopi De baptísmo: IV/75-77, 79-80


Priscillianus 370. táján kezdte el tevékenységét. Sulpicius Severus beszámolója szerint nemesi származású, művelt ember volt. Laikus létére nagy hatást gyakorolt két püspökre is, és megnyerte őket manicheus tanainak. A saragossai zsinat már 380-ban elítélte őket, de nem hozott ellenük hatékony intézkedéseket. Így történhetett, hogy Priscillianust is püspökké szentelték Avilá-ban. Gratianus császár száműzte őket, de hamarosan visszatértek Hispániába. Ellenségük, Ithacius azonban rávette Maximus usurpator-t, hogy ő is lépjen fel ellenük. Maximus ezt politikai szempontból olyan fontosnak tartotta, hogy halálra ítélte Priscillianust, pedig Ithacius nem ezt akarta elérni és Tours-i Szent Márton is igyekezett megakadályozni az ítélet végrehajtását. Ez volt az első eset, hogy keresztényt eretnekség miatt kivégeztek. A kivégzés természetesen nem jelentette a mozgalom végét; tagjai jelentős irodalmi tevékenységet folytattak. Több művet is tulajdonítanak nekik, de számos kérdés még nem tisztázott.267


Latinul író keresztény költők

Commodianus napjainkban is sok fejtörést okoz a patrológusoknak. Olyan elképzelés is született már, hogy az V. században élt. A legtöbben azonban úgy vélik, hogy a III. század vége felé írta költeményeit, talán 280 és 297 között, amikor még nem kezdődött el a Diocletianus-féle üldözés. Működésének helyszínére is csak belső érvek alapján következtetünk, legvalószínűbbnek Africa látszik. Mivel a Decretum Gelasianum az apokrifok közé sorolja, a középkorban nem másolták műveit, ezért nagyon kevés kéziratban maradt fenn két műve.
Az Instructiones 80 költemény gyűjteménye. Az apologéták nyomán éles kirohanásokat tartalmaz a pogány politeizmus és a judaizmus ellen. Értesülünk khiliaszta nézeteiről és az akkori egyház különböző csoportjainak feladatairól. Általában Carmen Apologeticum címen szokták emlegetni Commodianus másik fennmaradt művét. Azonban nem valódi apológia, hanem a keresztény hit oktató célzatú rövid összefoglalása. A végidőkről szólva Rómának különösen nehéz sorsot jósol, mivel nemcsak a szenteket üldözte, hanem az egész világot elnyomja. Krisztus elvetése miatt a zsidók helyét a keresztények foglalják majd el Isten terveiben. Commodianus a gazdagokkal szemben is könyörtelen és csak szolgai szerepet szán nekik a "szentek" eljövendő országában.268

Prudentius életéről is szinte csak a műveiből tudunk meg valamit. 348-ban született a hispániai Tarragona környékén, valószínűleg keresztény családban. Ügyvédként, majd magasrangú köztisztviselőként dolgozott. Római útján szerzett élményei, a keresztény emlékhelyek felkeresése rádöbbentették a világi élet ürességére és elhatározta, hogy a költészet segítségével életét Isten dicsőítésére szenteli.
Költeményeit ő maga gyűjtötte össze és osztotta nyolc könyvre. Érdekes, hogy a kor szokása szerint valamennyinek görög címe van. A Cathemerion liber 12 himnusza jórészt a különböző napszakokhoz íródott. A költemények tartalmi gazdagsága és formai kimunkáltsága miatt Prudentiust a keresztény latin költészet legnagyobb képviselőjének tartják. Noha Vergilius hatása nyilvánvaló, nem puszta utánzásról van szó.
A Hamartigenia azősszülők bukását beszéli el és nevetségessé teszi a gnósztikusoknak a rossz istenről szóló tanítását. A világban levő minden rossz valójában a bukott angyalok gőgjének következménye.
A Psychomachia epikus költemény és egyben a lelki küzdelem allegóriája, amely a lélek birtoklásáért folyik a különböző erények és a nekik megfelelő bűnök között. Concordia ellenfele például Discordia-Heresis.
Contra Symmachum címen két könyvet is írt a befolyásos pogány szenátor ellen, akivel Szent Ambrus is küzdött. A költő pogányellenessége azonban nem jelent egyben Róma-ellenességet is. A szenátor érve a római kultuszősiségéről könnyen cáfolható, hiszen már régen nem Latiumősi isteneit imádják a rómaiak, hanem a leigázott népekéit.269

Nolai Szent Paulinus az aquitaniai Burdigalá-ban született 353 tájékán arisztokrata családból. Mestere a kor ünnepelt rétora és költője, Ausonius volt. Az ő támogatásának köszönhette, hogy Campania kormányzója lett. Nolá-ban nagy hatást tett rá Szent Félix kultusza. Később ismét Aquitániában majd Hispániában élte a nagybirtokosok életét. Idejéből futotta arra is, hogy a kor híres irodalmáraival találkozzék. Családi tragédiák is szerepet játszottak abban, hogy megkeresztelkedett. 394 karácsonyán pedig Barceloná-ban pappá szentelték. Hamarosan eladta birtokait és Szent Félix sírja közelében monasztériumot alapított, amelyben sok zarándokot is vendégül látott. 409 táján püspökké szentelték. 431-ben halt meg.
Levelezése kevés kortörténeti utalást tartalmaz, mert távoltartotta magát a korszak nagy vitáitól. Levelezett például Szent Ágostonnal, Jeromossal és Sulpicius Severus-szal. 29 költeményt szokás neki tulajdonítani. Többnyire bibliai témákat dolgoz fel a klasszikus költészet eszközeivel, de legnevezetesebb az a 14 költemény, amelyeket Szent Félix ünnepére írt 395 és 408 között.270

Ex Epístolis sancti Paulíni Noláni epíscopi: III/1219-1220


Már a VI. század költője Venantius Fortunatus. 530-ban született az észak-itáliai Treviso-ban. Ravennában tanult, majd betegségéből felgyógyulva hálából elzarándokolt Tours-i Szent Márton sírjához. Poitiers-ben telepedett le, Szent Radegunda rábeszélésére pappá szenteltette magát és egy kolostor lelki vezetője lett. 597 táján püspökké szentelték. Elnyerte Tours-i Szent Gergely barátságát is.
Költeményeinek gyűjteményében, a Carmina miscellania-ban többek között himnuszok, elégiák és epigrammák találhatók. Írt himnuszokat a szent kereszt tiszteletére is. A húsvétról írt himnuszában párhuzamba állítja a tavaszt és a feltámadást. Az ő műve a Vexilla Regis és a Pangue lingua című himnusz. A De vita Sancti Martiniben dolgozza fel kedves szentjének életét, de többek között megírta Szent Hilarius életrajzát is.


Szent Ágoston ellenfelei és követői

Caelestius radikálisabb pelágiánus volt, mint maga Pelagius, mivel végiggondolta mesterének logikáját és nem a keresztény élet szempontjait mérlegelte. Egyik írása Definitiones címen forgott közkézen. Eclanumi Julianus-szal együtt űzték ki Konstantinápoly-ból és szerepel az efezusi zsinat által elítélt pelágiánusok között is.271

Eclanumi Julianus Apulia-ban született. Apja püspök volt és az ő templomában szolgált először mint lektor, majd mint diákonus. 30 éves korában szentelte Eclanum püspökévé Ince pápa. Amikor Zosimus pápa elítélte a pelágiánusokat, Julianus magyarázatot kért a Tractoria-hoz, mielőtt aláírta volna. A pápa azonban 18 itáliai püspöktársával együtt őt is elítélte. Ő azonban a világi hatósághoz fellebbezett, amely pedig Ágoston véleményét kérte, aki ekkor írta a De nuptiis et concupiscentia című művét. Julianus válasza a Libri IV ad Turbantium, amelyben Ágoston nézeteit rejtett manicheizmusként bélyegzi meg. A Libri VIII ad Florum-ban szemére hányja Ágostonnak, hogy a világi hatóságokhoz fordulva erőszakkal akar véget vetni a pelágiánizmusnak.
Teológiai módszere három forrást ismer el: a Szentírást, a ratiot és a szent férfiak tekintélyét. Ezek közül a ratiot tartja legfontosabbnak. Alapelve: Quod ratio arguit, non potest auctoritas vindicare. Nem értette meg, hogy a traditio nem külső tekintély valamilyen kérdés eldöntésére, hanem azonos magának a keresztény tanításnak továbbadásával.272

Orosius Hispániában született 375 és 380 között. Miután Valens 378-ban vereséget szenvedett a gótoktól, a szintén hispániai származású Theodosius császár a niceai hitvallásban látta a birodalom fennmaradásának biztosítékát. Az adott történelmi helyzetben ismerte fel Orosius, hogy a barbárokkal a birodalom keretein belül kell együtt élni. A keresztény orbis romana egységének megőrzése érdekében küzdött a pelágiánizmus ellen is.
A De civitate Dei szellemében, Ágoston biztatására írta meg a Historiarum adversum paganos libri I-VII-t. Ebben bizonyítja, hogy a csapások nem a keresztények megjelenésével kezdték sújtani a birodalmat, hanem az egész Krisztus előtti történelem tele volt tragédiákkal. A gondviselés azonban ennek ellenére végigkíséri a történelmet, amelynek fókuszpontja a kereszténnyé vált Róma. Egyébként az a tény, hogy a mű mintegy 200 kéziratban maradt fenn, azt bizonyítja, hogy Orosius a keresztény ókor legolvasottabb szerzői közé tartozott.273

Marius Mercator elsősorban Caelestius ellenfele volt. Commonitorium super nomine Coelestii című műve olyan memorandum, amely a pelágiánusok elleni különböző határozatokat gyűjti össze, főként azért, hogy a keletieket tájékoztassa a kérdésről. Egy későbbi művében elsősorban Eclanumi Julianust támadta.274


Galliai írók

Ioannes Cassianust szkíta származásúként szokták emlegetni, ami valószínűleg csak arra utal, hogy Scythia minor (a mai Dobrudzsa) tartományból származott. Gazdag földbirtokos család sarjaként alapos görög és latin műveltségben részesült. Ifjúkorában egy bethlehemi kolostorban tanulta a cönobita életformát. Két év elteltével engedélyt kapott az egyiptomi szerzetesek meglátogatására. Conlationes című művét a híres sivatagi atyákkal folytatott beszélgetései ihlették. Hét év elteltével rövid időre visszatért Bethlehem-be. Újabb egyiptomi tartózkodásának az órigenista viszály vetett véget 399-ben.
Aranyszájú Szent János hírneve Konstantinápoly-ba vonzotta. Maga a pátriárka szentelte diákonussá. Később hivatalos küldetésben Rómában járt, ahol I. Ince pápa szentelte pappá. Megismerkedett a későbbi Nagy Szent Leóval is. Újabb keleti tartózkodás után Massiliá-ban telepedett le. Egy férfi- és egy női kolostort alapított. Keleten szerzett tapasztalatai alapján igyekezett továbbfejleszteni a kibontakozó nyugati szerzetességet, felhasználva a remete életmód értékeit is. Castor püspök kérésére írta meg a De institutis coenobiorum, a Conlationes és a De incarnatione című műveit. 435 tájékán halt meg és rögtön halála után mind Keleten, mind Nyugaton szentként tisztelték.275
Műveinek legnagyobb részét a monasztikus életforma szolgálatába állította. Teológiai kérdésekkel csak élete vége felé kezdett foglalkozni. A De institutis coenobiorum beszámol az officium végzésének egyiptomi, palesztinai és mezopotámiai formájáról, majd a második részben azt a nyolc főbűnt tárgyalja, amelyek ellen a szerzetesnek különösen küzdenie kell. Ezt a művet a Conlationes XXIV bevezetőjéül szánta. Az első részben a Scete-i kolostor apátjai a kísértésekről, a lelki harcról és az imáról beszélgetnek. A második részben többek között a tökéletességről, a tisztaságról, a karizmákról és a csodákról hallunk. A harmadik rész az istenszolgálat édességének dicséretével zárul. A szinte interjúszerű 24 beszélgetés az Apokalipszis 24 öregére utal, akik a Bárány előtt hódolnak. Szent Benedek és Cassiodorus közvetítésével ezek a beszélgetések óriási hatást gyakoroltak a nyugati és keleti szerzetességre.
A De incarnatione Domini contra Nestorium libri VII 430-ban íródott a római archidiákonus, a későbbi Nagy Szent Leó pápa kérésére. Nesztoriosz tévedéseinek forrását a pelágiánizmusban véli fölfedezni. Számos szentírási szöveget hoz fel a Theotokos megnevezés helyességének bizonyítására. Cassianus teológiai érvelőereje nem mérhető össze a kappadoxokéval, de jól felismeri a krisztológia és a spiritualitás kapcsolatát: ha Krisztus nem Isten Fia és ha nemő az Emberfia, akkor a szerzetesnek a tökéletességre irányuló erőfeszítései hiábavalóak.276
Annak ellenére, hogy az arausiacumi zsinat 529-ben elítélte Cassianust, hiba lenne teológiáját kizárólag Prosper Aquitanusnak, Ágoston odaadó hívének nézőpontjából megítélni. Lelkivezetőként inkább empirikus, mint spekulatív módon közelítette meg az akaratszabadság kérdését. Tagadta a rosszra való predestináció lehetőségét és azt állította, hogy már a jóra való indíttatás is Istentől ered. A görög hagyomány alapján azt állította, hogy azősbűn nem teljesen rontotta meg az embert. Teológiai spekulatív ereje nem volt elég ahhoz, hogy pontosan különbséget tudjon tenni a természetes és a természetfeletti között. Keresztény neveltetése miatt számára "természetes"-nek tűnt a tökéletességre való törekvésnek már a kiindulópontja is. Középúton próbált haladni a pelágiánizmus és néhány, egzisztenciálisan túlzónak tűnő ágostoni formula között. Valójában csak a XVII. században nevezték el nézetét szemipelágiánizmusnak, szerencsésebb lenne szemiaugusztiniánizmusnak hívni.
Hatalmas műveltsége az is érzékelteti, hogy forrásai között megtaláljuk Hermászt, Ireneuszt, Alexandriai Szent Kelement, Órigenészt, Euagriosz Pontikoszt és Aranyszájú Szent Jánost. Az apokrif Decretum Gelasianum az apokrifok közé sorolta a perfectionis monasticae perfectissimus magister műveit annak ellenére, hogy Szent Benedek Reguláját is megihlette.277

Salvianus világi pályáját és családját elhagyva először a lerinumi kolostor, majd Cassianus massiliai kolostorának lakója lett. 429-ben szentelték pappá. De gubernatione Dei című műve fontos kortörténeti dokumentum a barbár inváziók korából. Fő mondanivalója, hogy Isten már a jelen korban is igazságot szolgáltat a világon és a barbárok Isten büntető eszközei. Talán Tacitus hatása, hogy a tiszta erkölcsű germánokat a romlott rómaiakkal hasonlítja össze.278

Sulpicius Severus aquitaniai arisztokrata család sarja. Feleségének halála után lemond a karrierről, megkeresztelkedik és elvonul birtokára, hogy az irodalmi és a lelki életnek szentelje magát. Tours-i Szent Márton egyénisége nagy hatást tett rá. Nem tudjuk biztosan, hogy élete vége felé valóban pappá szentelték-e. 420 és 425 között halt meg. Chronicaja a teremtéstől kezdve egészen 400-ig írja le a világ történetét. Különösen érdekes saját korának, főként a priszcilliánizmusnak leírása. Érdekes, hogy ez a műve egyetlen kéziratban maradt fenn, míg a Vita Martini több, mint 150 példányban. Apologétikai célú művében sok csodás elemet találunk. A középkori hagiográfiára igen nagy hatással volt.279

Ex Epístolis Sulpícii Sevéri: IV/1262-1263


Szent Vince a lerinumi kolostor legismertebb írója, életéről azonban szinte kizárólag Gennadiustól tudunk. Katonai pályáját hagyta el, hogy szerzetes lehessen. Peregrinus álnéven két Commonitoriumot is írt, de csak az egyik maradt fenn. Dogmatörténeti elmélkedéseinek gyümölcse a következő híres megállapítása: In ipsa item catholica ecclesia magnopere curandum est, ut id teneamus quod ubique, quod semper, quod ab omnibus creditum est. Hoc est etenim vere proprieque catholicum. A három jellemző közül számára legfontosabb az antiquitás. Bár Ágostont nem említi név szerint, kegyelemtanát kritizálja és újításnak tartja.280

Prosper Aquitanus életéről szintén Gennadiustól tudunk néhány adatot. A IV. század vége felé született. Komoly klasszikus műveltséget szerzett és Massiliá-ba, az "új Athén"-ba ment. Noha nem lépett be se a Szent Victor-i, se a lerinumi kolostorba, és nem is lett klerikus, szoros kapcsolatot tartott fenn ezekkel a közösségekkel. Amikor 426 környékén Massiliában kitört a szemipelágiánus vita, ő Ágoston védelmére kelt. Ágoston halála után Rómába ment, hogy kieszközölje a galliaiak elítélését. Mivel ez nem sikerült neki, úgy vélte, hogy Rómánál is augusztiniánusabbnak kell lennie. Visszatért Massiliá-ba és a vita folyamán, 432 és 434 között kiadta fő műveit. Cassianus halálával azonban elült a vita. Később visszatért Rómá-ba és Leó pápának ajánlotta fel szolgálatait. Harcos teológiája fokozatosan megszelídült. Valószínűleg 455 után halt meg.
Műveinek nyelvezete is komoly klasszikus műveltségről tanúskodik. Jól tudott görögül, ismerte Vergiliust, Lucretiust és Ovidiust, de fő inspirálója a Szentírás volt. Leó pápa leveleinek társszerzője, fontos szerepet játszott a Tomus ad Flavianum megírásában is. Hexameterben írta a De ingratis carmen-t, amelyben szenvedélyesen védi Ágoston kegyelemtanát.
Cassianus ellen írta a De gratia Dei et libero arbitrio liber contra collatoremet. Már Rómá-ban írta az Expositio psalmorumot, amely Ágoston Enarrationes című művének kivonata. A középkoriak elsősorban a Liber sententiarum ex operibus S. Augustini delibatarum-ból szerezték ismereteiket Ágoston tanításáról. A szövegösszefüggésből kiragadott idézetek időnként nem mutatnak pontos képet Ágoston nézeteiről. Egyesek szerint a De vocatione omnium gentium szerzője valójában Nagy Szent Leó. Az Epitoma Chronicae nagymértékben támaszkodik Euszebioszra és Jeromosra. Csak a 412 utáni események ismertetésénél válik személyes jellegűvé, elsősorban a galliai események ismertetésénél.281

Faustus brit származású lerinumi apát 458-ban lett Reji (Riez) püspöke. Az 529-es arausiacumi zsinat őt is elítélte szemipelágiánizmus miatt, pedig csak középúton akart haladni Pelagius és Ágoston között, aki szerinte kétségbe vonta Isten igazságosságát. De Spiritu Sancto című művében támadta az ariánusokat és a makedóniánusokat. Ezért a művéért az ariánus Eurich király száműzte. Száműzetésében írta a De gratia Dei-t Lucidus presbiter ellen, aki Ágostonra hivatkozva a feltétlen isteni előrerendelést hirdette. Faustus megvédi Isten üdvözítő akaratának egyetemességét.

Ex Sermónibus Fausti Regiénsis epíscopi: I/501-502


Gennadius presbiter is hosszabb ideig volt a lerinumi kolostor lakója. Lefordította Euagriosz Pontikosz műveit. Contra omnes haereses című művéből csak az utolsó könyv maradt fenn. A bevezetésben már említettük De viris illustribus-át, amelyben Jeromos munkáját folytatja.Ő is rokonszenvezett a szemipelágiánizmussal.

Caesarius szerzetes volt a lerinumi kolostorban, de meggyengült egészsége miatt az apát visszaküldte Arelaté-ba. Itt retorikát tanult, majd pappá szentelték és egy kisebb kolostor apátja lett. 502-ben választották meg Arles érsekévé. Két műben is cáfolja a szemipelágiánus nézeteket és jelentős a De mysterio S. Trinitatis is. Nagy szerepet vállalt az arausiacumi zsinaton és a mérsékelt augusztiniánizmus kialakításában. Azonban szónokként vált a leghíresebbé. 238 beszéde maradt fenn, amelyek arról tanúskodnak, hogy joggal tekintették Ágoston után a Nyugat második legnagyobb szónokának. Prédikációiban a Szentírást magyarázza, és a makacsul fennmaradó pogány szokásokat támadja.

Ex Sermónibus sancti Caesárii Arelaténsis epíscopi: III/445-447


Az előkelő származású Tours-i Szent Gergely először Lyons-ban volt diákonus, majd 573-ban lett Tours püspöke. Minden művét püspöksége idején írta. Ezekben már hiába keressük a klasszikus latin nyelv tisztaságát, a középkorra gyakorolt hatása mégis óriási volt. Legfontosabb műve a Historia Francorum. Hiányzik a kritikai érzék a Miraculorum libri VIII című hagiográfiai munkájából. Az officium mondásának pontossága érdekében írta a De cursu stellarum-ot.


Itáliai atyák

Rufinus 345. körül keresztény szülőktől született az itáliai Aquileia közelében. Római tanulmányai után visszatért szülőföldjére, ahol néhány év múlva megkeresztelkedett. 371-ben Egyiptomban fölkereste a híres Didümoszt, Órigenész csodálóját. 378-tól az Olajfák hegyén levő kolostorban élt. János püspök szentelte pappá. Később Jeromos betlehemi kolostorának lakója, de az órigenista viszály kitörése után távoznia kellett, mert a jeruzsálemi püspök oldalára állt. 397-ben Rómában kiadta a Peri Arkhón latin fordítását De principiis címmel. Mivel a szövegben eretnek betoldásokat sejtett, időnként jóindulatúan belejavított. Damasus pápa elítélte az eredeti művet, de nem ítélte el Rufinus fordítását. A vizigótok inváziója miatt Rufinusnak 407-ben menekülnie kellett Aquileiá-ból és 410-ben a sziciliai Messiná-ban halt meg.
Rufinus elsősorban fordításai és a keleti teológia közvetítése miatt fontos a Nyugat számára. Órigenésznek lefordította még többek között a Cantica canticorum-hoz írt kommentárját, rengeteg homiliáját Mózes könyveihez és a zsoltárokhoz. Neki köszönhetjük a Római Szent Kelemen nevéhez fűződő irodalom latin fordítását, valamint Baszileiosz reguláinak és Caesareai Euszebiosz Egyháztörténetének átplántálását Nyugatra. Nála olvashatjuk legelőször az apostoli hitvallás szövegét is.282

Petrus Chrysologusnak, Ravenna érsekének hagyatékában 176 beszédet találunk. A híres szónok életéről keveset tudunk. Annyi bizonyosnak látszik, hogy 431 előtt szentelték püspökké. Valószínűleg 450-ben halt meg szülővárosában, Imolá-ban. Beszédeiben az evangéliumokat, a páli leveleket, a zsoltárokat, a keresztelési hitvallást, a Miatyánkot és a teljes egyházi év liturgiáját magyarázza. Állást foglal krisztológiai és kegyelemtani kérdésekben is. Róma primátusának elfogadására inti Euthükhészt, amikor hozzá akar fellebbezni azután, hogy Flavianosz elítélte: quoniam beatus Petrus, qui in propria sede et vivit et praesedet, praestat quaerentibus fidei veritatem.

Ex Sermónibus sancti Petri Chrysólogi epíscopi:
I/190-192, 468-470; II/181-182, 604-606; III/1298-1300; IV/323-324
Ex Sermóne sancto Petro Chrysólogo epíscopo attribúto: III/1257-1259


Nagy Szent Leó pápa életéről szinte csak olyan dolgokat tudunk, amelyek szorosan kapcsolódnak pápaságához. Valószínűleg toszkán származású volt, de Rómá-ban született a IV. század végén. Mint már korábban is említettük, már püspökké választása előtt jelentős szerepet játszott a pápai udvarban. 440-ben diplomáciai feladattal Galliába küldték és távollétében választották meg pápának. A klérusnak és a híveknek mondott beszédeiben az eretnekségektől és a pogány szokásoktól óvjaőket. A liturgia nagy szervezőjeként is előmozdította Krisztus misztériumainak ünneplését. Az egyház vezetőjeként mindig fönntartotta magának azt a jogot, hogy a hit egységének megőrzése érdekében Keleten és Nyugaton egyaránt beleszóljon a fontos ügyekbe. A húsvét időpontjának kérdésében azonban például nem ragaszkodik a nyugati hagyományhoz.
Amikor 448-ben Euthükhész Rómához fellebbezett, Leó élénk levelezés segítségével tisztázta a helyzetet. A 449-es efezusi zsinat összehívását fenntartással fogadta, hiszen úgy vélte, hogy az Epistula dogmatica ad Flavianum lezárta a kérdést. A zsinatot latrocinium-nak tekinttette és a császártól egy valóban egyetemes zsinat összehívását követelte. A császár halála ezt lehetővé is tette. A zsinat elítélte Dioszkouroszt, az efezusi győztest. Leó a khalkedóni hitvallást via media-nak tekintette Nesztoriosz és Euthükhész tanítása között. Az egyház egységének helyreállítása azonban még hosszú időt igényelt.
452-ben Attilát kellett lebeszélnie Róma elfoglalásáról, három évvel később pedig a germánokkal kellett tárgyalnia. Keleten nem avatkozott bele a császárok politikájába, mert a keresztény birodalom egységének biztosítékát látta bennük. Nem volt azonban hajlandó elfogadni a khalkedóni zsinat 28. dogmáját, amely Konstantinápoly szerepének erősítése érdekében megkérdőjelezte Róma püspökének primátusát. Az egyház hagyományának nagyőrzőjeként vonult be a történelembe. 461-ben halt meg.283
Levelei közül legfontosabb a Tomus ad Flavianum, amelyet az egész birodalomban elterjesztett a communio fidei megőrzése érdekében. A VI. században az ő leveleiből állították össze a Collectio Ratisboniensis-t a khalkedoni dogma védelmében, a Collectio Thessalonicensis-t pedig jogi kérdések tisztázására.
Beszédeinek gyűjteményében 97 tractatus-t találunk az egyházi évnek és a kronológiai szempontoknak megfelelően elrendezve. A későbbi homilia-gyűjteményekben mindig találunk legalább néhányat aző beszédei közül. Számos liturgikus szöveg isőrá vezethető vissza.284
Teológiájának fő törekvése, hogy egyrészt a consensus omnium-ot hangsúlyozza, másrészt pedig a norma vetustatis-hoz ragaszkodjék. Az egyház apostoliságának garanciája elsősorban az antiquitás. Teológiájának tengelye a Krisztus-centrikusság. Egyrészt megvédi Krisztus személyes egységének és a benne levő két természetnek dogmáját, másrészt Krisztust mint egyházában jelenlevő Urat és Megváltót hirdeti. Jézusnak az egyház által minden évben ünnepelt misztériumai közül a legfontosabb a sacramentum paschale. A megváltás egyetemességét Krisztus értünk vállalt szolidaritása biztosítja.285

Ex Epístolis sancti Leónis Magni papae: I/262-263
Ex Sermónibus sancti Leónis Magni papae: I/327-328, 380-381, 455-457, 1107-1108; II/44-46, 117-118, 232-233, 246-248, 281-283, 516-518, 701-702, 738-740; III/150-151, 1141-1142, 1273-1274, 1442-1444; IV/448-449, 1259-1260, 1277-1278, 1426-1428
Incipit sermo sancti Leónis Magni papae De beatitudínibus: IV/145-146
Ex Sermóne sancti Leónis Magni papae De beatitudínibus: IV/148-150, 152-153, 156-157, 160-161


A középkor tanítómesterei

Boëthius 470 és 480 között született Rómá-ban, keresztény arisztokrata családból. Irodalmi, filozófiai és természettudományos tanulmányait Athén-ban végezte. Hazatérve consul-i tisztséget töltött be Theoderich király udvarában. Az osztrogótok királya azonban nem nézte jó szemmel a pápák és Justinus császár közeledését. Gyanakodott Boëthiusra is, ezért felségsértéssel és mágiával vádolva börtönbe vetette. A halálra készülve írta meg De consolatione philosophiae című művét. 524-ben vagy 526-ban végezték ki.
A középkorban sokat olvasott művének első könyvében a Filozófia jelenik meg neki nemes hölgy képében, hogy megossza vele boldogtalan rabságát, amely megrendítette a gondviselésbe vetett hitét. A második könyv a földi szerencse forgandóságának tudatosítása után az igazi boldogságot nyújtó lelki dolgok felé irányítja a filozófus figyelmét. A harmadik könyv precíz definíciót ad a boldogságról: status bonorum omnium congregatione perfectus. A könyv csúcspontján imával fordul a Teremtőhöz. A negyedik könyvben Filozófia úrnő megmagyarázza a gondviselés útjait: a jövendő életben helyreáll az erkölcsi rend. A művet záró fejezetben az örökkévalóság meghatározását találjuk: interminabilis vitae tota simul et perfecta possessio.
Boëthius írt kifejezetten teológiai műveket is, De Trinitate és De fide catholica címmel. A Szentháromságról szóló művében világosan összegezte mindazt, amit a teológusok korábban erről a témáról írtak. Sokan a skolasztika atyjának tartják, hiszen Platón, Arisztotelész és Porphüriosz műveinek fordításával és kommentálásával valóban megalapozta a középkori teológiát.

Cassiodorus nagy múltú calabriai család sarja. Húszéves korában már quaestor sacri palatii volt a gót király udvarában. 540-ig egyre jelentősebb pozíciókat töltött be a ravennai királyok udvarában. Körülbelül hatvanévesen azonban visszavonult a politikai élettől. Calabriai birtokán kolostort alapított. A Vivarium lakói főként szellemi munkával foglalkoztak: új műveket írtak, valamint kódexeket másoltak és fordítottak. Cassiodorus lényegében az egyiptomi szerzetességi eszményt plántálta át Nyugatra és ezzel nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az antik kultúrát sikerült átmenteni a népvándorlás utáni időkre. 570-ben bekövetkezett halálát szerzetesi közössége azonban csak kevéssel élte túl.
Még a királyi udvarban írta Világkrónikáját és a Gótok történetét. A kolostor lakóinak írt nagyszabású műve az Institutiones divinarum et humanarum lectionum. Az első könyv bevezetés a teológiába és a szentírástudományba. A második a septem artes liberales summája. Írt egyháztörténelmet is Historia Tripartita címmel, amely az előzőhöz hasonlóan kézikönyv lett a középkori egyetemeken. A Complexiones elsősorban Szent Pál leveleihez és az Apostolok cselekedeteihez fűz kommentárokat. 93 éves korában írta meg De orthographia című munkáját.

Szent Benedek Nursiá-ban született 480 táján. Gazdag szülei Rómá-ba küldték tanulni. Diáktársainak életmódjától megriadva azonban inkább remeteségbe vonult. Először Subiaco-ban alapított kolostorokat, amelyek számára megírta a Regula monasteriorumot. 529-ben Monte Cassino-n épített kolostort. A nyugati szerzetesség nagy törvényadója 543-ban halt meg.
A Regula szerzője a keleti szerzetesség hagyományain kívül ismerte és felhasználta Szent Ágoston és Cassianus tanítását is. Cayré szerint elsősorban három szempontból múlja felül a korábbi szerzetesi szabályzatokat: pontosan megfogalmazott törvényei egyértelműen megszabják a szerzetesek kötelességeit; a parancsok szigorúságuk ellenére megvalósíthatók; stabilitas loci. Nem tudjuk pontosan, hogy a scriptoriumban végzett munka eredetileg is Benedek gondolata volt-e, vagy csak Cassiodorus eszméi nyomán alkalmazták szellemi munkára a labora parancsát.

E Régula sancti Benedícti abbátis: III/1263-1265


Nagy Szent Gergely 540-ben született. Szenátori család sarjaként már fiatalon Róma prefektusa lett. Apja halála után azonban visszavonult a családi birtokra, hogy Szent Benedek regulája szerint szigorú aszkézisben éljen. Több kolostort alapított Szicíliában, majd II. Pelagius kérésére 579-ben a pápa konstantinápolyi követe lett. 585-ben visszatért Itáliába és a pápa tanácsadója, majd 590-ben utóda lett. A patrimonium Petri megszervezésével enyhítette Róma nyomorát. Az örök várost sikerült megvédenie a longobárdoktól, majd később, a gótokhoz hasonlóan megnyerte őket a katolicizmusnak. Bencéseket küldött az angolszászok megtérítésére. Amikor Böjtölő János bizánci pátriárka felvette az oikumenikus címet, ő servus servorum Dei lett. Egyébként is bizalmatlan volt Konstantinápoly és az ókori műveltség iránt. Úgy érezte, hogy az egyháznak inkább a műveletlen barbárok felé kell fordulnia, hiszenők jelentik a jövőt.Ő már ízig-vérig középkori egyéniség. Noha mindössze 14 évig ült Péter székén, liturgikus és irodalmi tevékenységével nagymértékben meghatározta a középkori egyház fejlődésének fő irányait.
Rengeteg levelet írt: 854-et. Óriási hatású volt a középkorban Liber regulae pastoralis című munkája. Mindennapos elmélkedésre és lelkiismeretvizsgálatra biztatja papjait. Már Konstantinápoly-ban elkezdte írni Moralia in Iob című művét. Ebben az erkölcstani-aszkétikai kézikönyvben a szó szerinti és az allegorikus exegézis egyaránt helyet kap. A középkorban nagyhatású volt Dialogi de vita et miraculis patrum Italicorum című műve is. A szerző párbeszédes formában bizonyítja, hogy Nyugaton is vannak olyan kiváló aszkéták, mint Keleten. A felsoroltak közül számunkra azonban csak Nolai Szent Paulinus és Szent Benedek ismert. A történetek számos csodás elemet és látomást tartalmaznak. A liturgia területén végzett erőfeszítéseinek eredménye a Sacramentarium Gregorianum. A középkorban neki tulajdonítottak számos liturgikus éneket. Valójában azonban nem tudjuk biztosan, hogy a gregoriánhoz mint műfajhoz mennyire volt köze.

Ex Homilíis sancti Gregórii Magni papae: II/1398-1399, 1675-1676
Ex Homilíis sancti Gregórii Magni papae in Evangélia: I/1205-1206; II/591-592; III/1253-1254, 1278-1279, 1541-1542; IV/271-272, 1525-1526
E libris Morálium sancti Gregórii Magni papae in Iob: II/202-203; III/205-206, 208-210, 218-219, 221-222, 237-239, 241-242; IV/87-88
E libris Dialogórum sancti Gregórii Magni papae: II/1252-1253; III/1126-1128
Ex Epístolis sancti Gregórii Magni papae: III/1180-1181
E Régula pastoráli sancti Gregórii Magni papae: IV/252-253


Szent Leandros (549-600) Konstantinápoly-ban lett Nagy Szent Gergely jó barátja. Hispániába hazatérve, 584-ben Sevilla érseke lett. Nagy szerepet játszott a vizigótok katolizálásában. Az ariánus Leovigild halála után a nagyhatalmú király második fia, Reccared szilárdította meg a katolicizmust az Ibériai-félszigeten. A III. toledói zsinat (589) Leandros elnökletével szentesítette a nagy változásokat. Fennmaradt a zsinatot megnyitó beszéde (In laudem ecclesiae). Meg kell még említenünk, hogy ezen a zsinaton illesztették a Credo-ba a Filioque kifejezést. Az érsek antiariánus írásai sajnos elvesztek, fennmaradt viszont De institutione virginum et contemptu mundi című regulája.

Sevillai Szent Izidort (560-636) bátyja, Leandros nevelte. Halála után lett Sevilla érseke. 633-ban ő elnökölt a IV. toledói zsinaton. Irodalmi tevékenysége sokkal jelentősebb, mint testvéréé. Művei azonban nem eredetiségük, hanem enciklopédikus jellegük miatt jelentősek. A középkor egyik legfontosabb kézikönyve lett Etymologia-ja, amely címét onnan kapta, hogy az egyes címszavak tárgyalásánál az etimológiából indul ki. Természettudományos kérdésekkel foglalkozik a De ordine creaturarum.
A De ortu et obitu patrum a Szentírásban szereplő személyek életrajzát ismerteti. A Sententiarum libri III Gregorius Magnus Moraliáját dolgozza fel, de Szent Ágoston tanítását is ismerteti. A középkorban sokan olvasták a Contra Judeos ad Florentinam sororem-et. Írt egy művet De haeresibus címmel is. A De ecclesiasticis officiis a mozarab liturgia alapjává vált. A Regula monachorum szintén a hispániai egyház megerősítését szolgálta. Virágzásának csak a 711-es arab invázió vetett véget.

E libris Sententiárum sancti Isidóri epíscopi: II/1327-1328


A patrisztikus kor alkonya Keleten

Antiochiai Szeverosz Pisidiában született. Irodalmi és jogi tanulmányok után 488 táján tért meg és a palesztinai szerzetesek körében a monofizitizmus híve lett. 508 és 511 között Konstantinápoly-ban küzdött a khalkedóni dogma hívei ellen. Ekkor született fő műve, a Philaléthész. Szenvedélyes vitatkozó lévén, később egyaránt harcolt az euthükhiánusok és Halikarnasszoszi Julianosz ellen. 512-ben megválasztották Antiochia patriárkájává. Amikor azonban I. Jusztinosz császár 518-ban trónra lépett, Szeverosznak el kellett hagynia Antiochiá-t és Egyiptomba menekült. Justinianus uralkodásának első éveiben a monofizita pátriárka Konstantinápoly-ban, Theodora császárné környezetében keresett támogatókat. Agapetus pápa fellépése nyomán azonban ismét távoznia kellett Egyiptomba. Itt halt meg 538-ban.
Noha számos művet írt, görögül csak egy homiliája maradt ránk. Az Igazságszerető című műve kizárólag szír fordításban maradt fenn. Ebben a khalkedóni dogma híveit duopszüchitáknak nevezi. Ők arra "vetemedtek", hogy Cirill műveiből vett idézetekkel támasztották alá nézeteiket. Az istentelen grammatikosz ellen című művében Joannész grammatikosz-t támadja. Homiliagyűjteménye 125 beszédének szír fordítását tartalmazza. Ő írta a Sub tuum praesidium kezdetű imát is.
Szeverosz mindvégig Alexandriai Szent Cirill hűséges tanítványa akart lenni. Véleménye szerint a fuvsi", a uJpovstasi" és a provswpon szavak egyaránt azt jelentik, hogy személy. Krisztusról nem az mondható el, hogy egy természetet birtokol, hanem ő egyetlen természet vagy más néven személy, mégpedig az Ige. A megtestesülés miatt a Logosz másféle módon létezik, mint korábban. Noha egyaránt küzdött a nesztoriánusok és az eutükhiánusok ellen, nem tudta elfogadni a khalkedóni dogmát. Követőire, a szeveriánusokra is jellemző volt bizonyos egyoldalúság és a fogalmi megkülönböztetés hiánya. Jószándéka ellenére komoly skizmának lett a szerzője.

Bizánci Leontiosz életéről keveset tudunk, annak ellenére, hogy a VI. század első felének legnagyobb teológusa volt. Valószínűleg 485 körül született Konstantinápoly-ban. Fiatal korában nesztoriánus volt. Akkortájt hagyott fel az eretnek nézetekkel, amikor 520 tájékán Jeruzsálem környékén kolostorba vonult. Később hol Konstantinápoly-ban, hol Palesztinában találjuk a különböző viták résztvevőjeként. 542-ben a fővárosban halt meg.
A khalkedoni dogma védelmében írta Az eutükhiánusok és nesztoriánusok ellen című művét. Cáfolja Justinianus császár Órigenészt elítélő tételeit. A Solutio argumentorum Severi és a Triginta capitula adversus Severum a monofiziták ellen íródott. A monofiziták úgy vélték, hogy a katolikusok szerint az emberi természet nem hüposztaszisz vagyis ajnupovstato", nemlétező. Leontiosz azonban kimutatja, hogy valamilyen természet nem szükségszerűen hüposztaszisz vagy ajnupovstato", hanem lehet ejnupovstato" is. Krisztus emberi természete nem önálló valóság, annak ellenére, hogy egyedi. Krisztus isteni természetének és emberi természetének egyaránt az Ige a hordozó alanya.

I. Justinianus császár szükségesnek látta, hogy állandóan beleavatkozzék a teológiai vitákba. 483 tájékán Illyriában született, valószínűleg szláv szülőktől. Konstantinápoly-ban jogi, katonai és teológiai tanulmányokat végzett, majd nagybátyját, I. Justinus császárt segítette a kormányzásban. Ő koronázta caesarrá 527-ben. Miután nagybátyja hamarosan meghalt, Justinianus vált a keleti birodalom egyeduralkodójává. Felesége, Theodóra monofizita nézeteket vallott és ez gyakran befolyásolta a császár véleményét is. Noha a császár mindig orthodox maradt, politikai okok miatt gyakran igyekezett megnyerni a monofizitákat.
Amikor a császár az órigenisták ellen fordult, azok úgy próbálták elterelni a figyelmét, hogy a monofiziták megnyerésének ürügyén javasolták Mopszvesztiai Theodorosz, Küroszi Theodorétosz és Edesszai Ibasz elítélését. Ellenük íródott a Tria Capitula, amely azonban csak még nagyobb felfordulást okozott. A császár hibája Vigilius pápa kálváriája is. A császár zsinata nem merte kétségbe vonni Péter sedes-ének tekintélyét, viszont méltatlannak tartotta a sedens-t, Vigiliust, aki nem volt hajlandó alávetni magát a császár akaratának. A birodalom egységének helyreállítását és megerősítését szolgálta a híres joggyűjtemény, a Codex Justinianus is. Justinianus nagy sikereket ért el a germánok elleni küzdelemben, de sokat ártott az egyház békéjének. Hosszú uralkodás után, 565-ben halt meg.

A Dionüsziosz Areopagitész neve alatt fennmaradt iratok valódi szerzőjének kiderítésére már sok elmélet született. Némelyek Szeverosznak tulajdonítottákőket, mert a hatásuk először aző műveiben érezhető, azonban ez a nézet sem bizonyítható.
Az istennevekről szóló értekezés nemcsak Isten szentírási megnevezéseivel, hanem Isten tulajdonságaival és lényegével is foglalkozik. A középkorban igen nagy hatást váltott ki a A misztikus teológiáról szóló rövid írás, amely nehezen érthető nyelvezettel írja le Isten és a lélek egyesülését a misztikus vízióban.
A mennyei hierarchiáról címet viselő könyv az angyalokat három csoportba sorolja, és a csoportokat ismét három részre bontva kilenc angyali karról tud. A szeráfok, a kerubok és a trónusok közvetlenül Istentől kapják a fényt, a tisztaságot és a tökéletességet. A második csoport tagjai (dominationes, virtutes, potestates) már az ő közvetítésükkel kapják mindezt és továbbadják a harmadik osztálynak (principalitates, archangeli, angeli), amelynek elsődleges feladata az emberiség támogatása.
Az egyházi hierarchiáról című könyv a mennyei hierarchia földi tükörképéről szól. Az első fokozat részei a szentségek, a második részei az egyházi rend tagjai, a harmadikban vannak a szerzetesek, a hívők, a bűnbánók és a katekumenek. Az ismeretlen szerző levelei is erős újplatónikus hatást mutatnak.

Szent Szophroniosz Damaszkusz-ban született. Mivel retorikát tanított, a szophisztész melléknevet kapta. Palesztinában lett szerzetessé. Később megfordult Egyiptomban és Rómában is. 633-ban Kürosz alexandriai és Szergiosz konstantinápolyi pátriárkával szemben a khalkedoni dogma védelmében lépett fel. Legföljebb annyi engedményt volt hajlandó tenni a konstantinápolyi pátriárkának, hogy Krisztusban helyesebb egy energiáról beszélni, mint az egy vagy két akarat kérdését firtatni. Később már egyértelműbben lépett fel a monotheletizmus ellen, amely eretnekség a monofizitizmus következményeként Krisztusnak csak egy akaratot tulajdonított. 634-ben jeruzsálemi pátriárkává választották. Ezután olyan florilégium-ot állított össze 600 patrisztikus hely felhasználásával, amelyben kimutatja, hogy Krisztusnak két akarata volt. Ez a műve sajnos elveszett, csak homiliák, liturgikus ódák és életrajzok maradtak fenn tőle.

Ex Oratiónibus sancti Sophrónii epíscopi:
I/1025-1026; II/1469-1470; III/1107-1108, 1347-1348; IV/1331-1332


Joannész Szkholasztikosz, avagy Klimakosz Szent János már nem a polemikus, hanem az aszkétikus irodalom kiváló képviselője. 591-ben vonult kolostorba, majd 603-tól a Sínai hegy lábánál remetéskedett. Melléknevét Kli'max tou' paradeivsou című művéről kapta. A paradicsomba vezető "létrá"-nak 30 foka van, vagyis ugyanannyi, ahány évig Jézus rejtett életet élt. Negyven évi remeteélete után a Sínai kolostor apátjának megválasztott szerző Euagriosztól eltérően inkább a gyakorlati aszkétika kérdéseivel foglalkozik. Másik nagyhatású műve a Levél a pásztorhoz, amely a szerzetesi élet kézikönyve lett.
Tanításának lényege, hogy az aszkétának a szenvedélyektől való mentességre, az apatheiá-ra kell törekednie. A kitartás és a feltétlen engedelmesség segítségével a szerzetes eljut a hészükhia, vagyis a nyugalom állapotába. Ennek első fokozata a gondtalanság, a második pedig a külső hatások iránti közömbösség, az apatheia, amely egyben a szüntelen imádkozás állapota. Ekkor már semmilyen fantáziaképpel vagy gondolattal nem foglalkozhat a szerzetes, mert ezeken keresztül a démonok hatása alá kerülne. Az aszkézis legfelső fokán már csak egyetlen ima, a mnémé Iészou, Jézus emlékezete marad meg. Klimakosz követői leértékelték az értelem erényeit.

Életrajzának tanúsága szerint Szent Maximosz hitvalló 580 tájékán született Konstantinápoly-ban előkelő bizánci családból. Hérakleiosz császár titkára volt, de 613 tájékán a mai Skutari közelében kolostorba vonult. 626-ban a perzsák elől menekülve Szophroniosz-szal együtt Alexandriá-ba ment. Később valószínűleg Karthágó közelében küzdött a helyi zsinatokon immár nem a monofizitizmus, hanem a monotheletizmus ellen. Római tartózkodása idején már azt is elérte, hogy a 649-es lateráni zsinat ítélje el ezt az eretnekséget. A világi hatóságok azonban nem nézték jó szemmel sikereit, hanem 653-ban erőszakkal Konstantinápoly-ba vitték és perbe fogva Trákiába száműzték. Mivel ügye felülvizsgálásakor sem változtatta meg nézeteit, a 662-es konstantinápolyi zsinat rendeletére nyelvét kitépték, jobbját levágták és társaival együtt ismét száműzték. Szenvedéseibe még ebben az évben belehalt.
Exegétikai kérdésekkel foglalkozik a Kétségek és kérdések és a Thalasszioszhoz című művében. Írt kommentárt az 59. zsoltárhoz és a Miatyánkhoz.
Aszkétikai művei közül megemlíthetjük a Capita de caritate című szentenciagyűjteményt.
Misztikus írásaiban Dionüsziosz Areopagitész műveit kommentálja, illetve a Müsztagógiá-ban a liturgikus cselekmények szimbolikáját magyarázza.
Teológusként Órigenészhez és a kappadoxokhoz mérhető. Arisztotelész filozófiájának ismerete lehetőséget ad neki pontos distinkciók alkalmazására, amelyre ellenfelei általában képtelenek voltak.
Krisztológiája kimutatja, hogy mivel a tevékenység (ejnevrgeia) közvetlen forrása a természet, Krisztusban két tevékenységnek kellett lennie. A Krisztusban levő két akarat megléte nélkül a köztük levő harmóniáról sem beszélhetnénk. Igaz viszont, hogy benne csak a természetben levő akaratfajta volt meg, magát a döntést, a gnómét maga a Logosz hozta. A Krisztus előtti idő a történelem felkészülése a savrkwsi"-ra. A megtestesüléssel elkezdődő időszak pedig az ember qevwsi"-ára ad lehetőséget. Mivel Maximosz a teremtés, a megtestesülés és a megváltás művét egységben látta, tanítása nyomán Keleten az emberi természetről optimistább kép alakult ki, mint az augusztiniánus viták nyomán Nyugaton. Krisztus üdvösségünk causa exemplaris-a, ezért a keresztény élet lényege az imitatio Christi.

Ex Capítibus quínquies centénis sancti Máximi Confessóris abbátis: I/418-419
Ex Epístolis sancti Máximi Confessóris abbátis: II/239-241
Ex Capítibus sancti Máximi Confessóris abbátis De caritáte: III/178-180
Ex Quaestiónibus sancti Máximi Confessóris abbátis ad Thalássium: IV/286-288


Damaszkuszi Szent János
a képrombolás korszakának legnagyobb teológusa, noha feladatának elsősorban az egyházatyák gondolatainak egységes szempontok szerinti rendszerezését tekintette.
Életéről keveset tudunk, mert a fennmaradt biográfiák kevés megbízható adatot tartalmaznak. Az biztosnak látszik, hogy már apja is a kalifák pénzügyi szakértője volt. Az adók behajtása Szent Jánost azonban kevésbé vonzotta és a VIII. század elején már egy jeruzsálemi kolostor lakója. Amikor III. Leó császár kezdeményezésére 725 körül az ikonoklaszta mozgalom beindult,ő már felszentelt pap és a jeruzsálemi pátriárka képviselője volt.
A császár 730-ban valószínűleg azért adott ki rendeletet a képtisztelet ellen, hogy kevesebb támadási felületet hagyjon a terjeszkedő arab világbirodalomnak. Teológiai indoklásként azt adta, hogy az eikón (kép) azonos az eidolá-val, vagyis a bálvánnyal. I. Germanosz konstantinápolyi pátriárka ez ellen tiltakozott és a képtiszteletet elsősorban pedagógiai érvekkel indokolta. Már azt is jól látta, hogy a Logosz megtestesülése nyomán az újszövetségben új helyzet állt elő ebben a A pátriárka vonatkozásban is.
733-ban bekövetkezett halála után Damaszkuszi Szent János küzdött legelszántabban a képrombolók ellen. Valószínűleg teológiai tanárként is, de mindenesetre a Szentsír Bazilika szónokaként ezen a téren, valamint a manicheizmus és az iszlám elleni teológiai harcban nagy sikereket ért el. 749-ben halt meg. Néhány évvel halála után az ikonoklaszta hierai zsinat ugyan elítélte, de a 787-es VII. egyetemes zsinat két társával együtt rehabilitálta. XIII. Leó 1890-ben az egyházdoktorok sorába emelte.
Írt dogmatikai műveket a nesztoriánusok, a jakobiták és a monotheléták ellen is, de kétségtelenül legfontosabb műve a Pégé gnószeósz (A tudás forrása). Ennek első részében filozófiai alapvetést ad, a másodikban ismerteti az eretnekségek történetét, a harmadikban pedig kifejti az Istenről, a teremtésről, az ember természetéről, Krisztusról, a megváltásról és a végső dolgokról szóló keresztény tanítást. Ez a De fide orthodoxa című fejezet még a középkorban is a dogmatika tankönyve volt. Számos további dogmatikai művei közül kiemelhetjük a A helyes véleményről címűt, amelyben a hitvallást magyarázza.
Kétséges viszont, hogy a Sacra Parallela című erkölcstani írás aző műve-e.
Írt még exegétikai, aszkétikai műveket, homiliákat és számos levelet is. Érdekes, hogy a Barlaam és Joaszaph című regény általunk ismert szövegváltozata valószínűleg szintén aző munkája.
Krisztológiája Bizánci Leontiosz nyomán tanítja Krisztus emberi természetének enhüposztatikus jellegét.
Angelológiája Dionüsziosz Areopagitész nyomán az angyalokat kilenc karba sorolja. A képtisztelettel kapcsolatos véleménye Nagy Szent Baszileioszra támaszkodik, aki azt vallotta, hogy a kép tisztelete az ábrázolt valóságra száll át. Mivel a Logosz megtestesült, teljesen jogos Krisztust emberi alakban ábrázolni. A megtestesült Ige a Logosz képmása, ezért az ikonok "megszólalnak". Az isteni valóság ábrázolása megszenteli az anyagot és felemeli a kozmikus liturgiába. Az ikonoklaszta mozgalom eredete szerinte a manicheizmusra vezetendő vissza, és még az egyház szentségeit is sérti anyagi vonatkozásuk miatt. Szerinte a képek methexisz révén egyenesen kegyelmet közvetítenek. Mivel Damaszkuszi Szent János a bizánci birodalom határain kívül élt, könnyebben fejthette ki a képtisztelettel kapcsolatos nézeteit. A birodalmon belül azonban még a II. Nikaiai Egyetemes Zsinat határozataival sem zárult le a küzdelem. Ennek a zsinatnak az összehívását az tette lehetővé, hogy a kiskorú fia helyett kormányzó Iréné császárné is tisztelte a szentképeket. 787-tel viszont a patrisztika korát lezártnak tekintjük.

E Declaratióne Fídei sancti Ioánnis Damascéni presbýteri: I/926-928, 1110-1112
Ex Sermónibus sancti Ioánnis Damascéni presbýteri: III/1291-1292


A jegyzetben említett események

Kr. e. 331: Nagy Sándor megalapítja Alexandriát
66-70: az első zsidó háború
92-101: Római Szent Kelemen pápasága (Euszebiosz szerint)
95 körül: leváltanak néhány presbitert. Korintusban
95-96: Domitianus keresztényüldözése
96 körül: valószínűtlen időpont Hermász Pásztorának keletkezésére
110 körül: Antiochiai Szent Ignác levelei
132-135: Bar-Kokhba lázadás
135: Jusztinosz ephesusi vitája Tryphonnal
138 és 161: a II. Apológia keletkezésének határpontjai
140 körül: Valentinosz Rómában
140 és 160: Ireneusz születésének határpontjai
140 és 150: a Muratori-töredék alapján Hermasz Pásztorának keletkezési ideje
144: Rómában is kiközösítik Markiont
150 táján: már ismerik a négy kánoni evangéliumot Egyiptomban
150 táján: Titus Flavius Clemens születése
155: Polükarposz valószínűleg ekkor járt Rómában
155 táján: Tertullianus születése
161 és 180 között: Szümmakhosz görögre fordítja az Ószövetséget
165: Jusztinosz lefejezése
170: Szamoszatai Lukianosz: De morte peregrini
170 tájékán: Melitón Apológiája
172 körül: Tatianosz megalakítja az enkratiták szektáját
177 körül: Athenagorasz: Kérvény a keresztények ügyében
177 vagy 178: Ireneuszt az üldözött lugdunumi egyház Rómába küldi
180: Marcus Aurelius halála
180 körül: Pantenoszt kinevezik az alexandriai katekumen-iskola.élére
180 után: Antiochiai Szent Theophilosz: Ad Autolycum
185: Órigenész születése
185 körül: az ebioniták evangéliuma
193 körül: Tertullianus megtérése
195 és 220 között: Tertullianus irodalmi tevékenysége
197: Tertullianus: Ad nationes, Apologeticum
200 körül: Pantenosz halála
200 körül: Tertullianus: De praescriptione haereticorum
200 és 210:Caecilius Cyprianus születésének határpontjai
202: Ireneusz halálának valószínű időpontja
203: Tertulllianus: De paenitentia
203-231: Órigenész alexandriai tanári pályája
207: Tertullianus montanista lesz
212: teljes napfogyatkozás
212: Órigenész Rómában hallgatja Hippolütosz prédikációit
213 körül: Tertullianus: Adversus Praxean
215 előtt: Alexandriai Szent Kelemen halála
215: Órigenész Arábiában oktatja a kormányzót
216 körül: Caracalla üldözése elől Órigenész Palesztinába menekül
216-217: Caracalla elfoglalja Bardeszánész szülővárosát, Edesszát
220 és 230 között: Órigenész: Peri; ajrcw'n
222: Hippolütosz: !Apovdeixi" crovnwn tou' pavsca
232: Demetriosz halála (Órigenész megkisérel visszatérni Alexandriába)
234: Hippolütosz Cronikw'n bivbloi-ja eddig írja le a világ történetét
244 körül: Órigenész ismét Arábiában
245 körül: Órigenész vitája Arábiában.Demetriosszal
250 előtt: Novatianus: De trinitate
250: a Decius-féle üldözés
251 márciusa: Corneliust választják meg pápának
251 tavasza: Cyprianus visszatér és két pasztorális levelet ad ki
252:Cyprianus: De mortalitate
253: Órigenész halála Tiroszban
256 körül: Hosius születése
256-336: Áriusz
258: Cyprianus és István pápa vértanúsága a Valerianus-féle üldözés idején
260: antiochiai püspökké szentelik Szamoszatai Paulosz-t
263 körül: Caesareai Euszebiosz születése
268: az antiochiai zsinat nem tartja elfogadhatónak a Szamoszatai Paulosz által javasolt oJmoouvsio" kifejezést
280 és 297 között: Commodianus költeményeinek valószínű keletkezési időpontja
300: Hosius már Cordova püspökeként vallja meg hitét
300 körül: az első órigenista viták
303: Lactantius ekkor már keresztény
303 körül: Euszebiosz legelső történelmi munkája, a Krónika
303-311: üldözések
306 körül: Szír Szent Efrém születése
310 körül: Laodikeiai Apollinarisz születése
311: Mensurius halála
312: Lukianosz vértanúhalála
313: Licinius győzelme
313: Caesareai Euszebiosz püspökké választásának valószínű időpontja
313: a donatisták Konstantinhoz fellebbeznek
313 vagy 314: Lactantius: De ira dei
315: Szalamiszi Epiphaniosz születése
315 körül: Jeruzsálemi Szent Cirill születése
316: Konstantin száműzi a donatisták vezetőit
317: Konstantin császár Lactantiusra bízza fiának, Crispusnak nevelését
318 körül: kezdenek felfigyelni Áriuszra
318: egy alexandriai zsinat elítéli Áriuszt és követőit
319: Alexandrosz diákonussá szenteli Athanaszioszt
321: Konstantin feloldja a donatisták száműzetését
325: egyetemes zsinat Nikaiában
326: az antiochiai ariánus zsinat leteszi Antiochiai Eusztathioszt
328: Konstantin visszahívja.Áriuszt
328: Athanasziosz püspökké választása
330: Athanasziosz először emlí t hathetes böjtöt
330 körül: Nagy Szent Baszileiosz és Naszianszoszi Szent Gergely születése
331: Jeromos születése a hagyomány szerint
335: tíruszi zsinat, Caesareai Euszebiosz részvételével
335 körül: Szalamiszi Szent Epiphaniosz Egyiptomba látogat
335: a tiruszi és jeruzsálemi zsinatok úgy döntenek, hogy visszafogadják Áriuszt az egyházba
337: Konstantin halála, Athanasziosz visszatérése
337 vagy 339: Szent Ambrus születése
339: egy antiochiai zsinaton Nikomédiai Euszebiosz ismét letéteti Athanaszioszt
339 vagy 340: Caesareai Euszebiosz halála
341: egy római zsinat elismeri Athanasziosz érdemeit
343: a Serdica-i zsinat visszahelyezi katedrájára Athanaszioszt
344 és 354: Aranyszájú Szent János születésének határpontjai
345 körül: Rufinus születése
347: Szent Jeromos születésének esetleges dátuma
348: Prudentius. születése a hispániai Tarragona környékén
348: Jeruzsálemi Szent Cirill püspökké választása
348: Nolai Szent Paulinus születése a hispániai Tarragona környékén
350 körül: Hilarius Poitiers püspökévé lesz
IV. sz. második fele: Ambrosiaster működése
353: az Arles-i zsinat elítéli Athanaszioszt
354 körül: Pelagius születése Britanniában
355: milánói zsinat elítéli Athanaszioszt
355 körül: Marius Victorinus megtérése
356: Hosius nem hajlandó aláírni Athanasziosz elítélését
356 körül: Baszileiosz Athénban összebarátkozik Naszianszoszi Szent Gergellyel
357: egy jeruzsálemi zsinat száműzi Jeruzsálemi Szent Cirillt
357 körül: Apologia contra Arianos
359: Hosius részt vesz az eredménytelen szeleukeiai zsinaton
360: Acacius száműzi Jeruzsálem Szent Cirillt
361 körül: Apollinárisz lett Laodikeiá-ban a niceai közösség püspöke
362: Julianus trónralépése után Athanasziosz hazatér
362: Julianus eltiltja a keresztény tanítókat a pogány művek magyarázatától
362: Nazianszoszi Szent Gergelyt apja pappá szenteli
363: Julianus halála
363: a perzsák elfoglalták Szír Szent Efrém szülővárosát, Niszibit
364: Hosiusnak milánói útja során nem sikerül elmozdítania Auxentiust.
364: Caesarea metropolitája, Euszebiosz maga mellé hívja Baszileioszt
366-373: Athanasziosz utolsó évei
367: Hosius halála Jeromos szerint
367: Valens császár száműzi Jeruzsálemi Szent Cirillt
370: Ambrust kinevezik consularis Liguriae et Aemiliae-nek
370: Baszileiosz püspökké választása
370 körül: Priscillianus működésének kezdete
371: Rufinus Egyiptomban fölkeresi a híres Didümoszt, Órigenész csodálóját
371: Nüsszai Szent Gergely bátyja kívánságára püspökké lesz
372: Valens császár Örményországba száműzi Diodoroszt
372: Naszianszoszi Szent Gergely már kimondja: to; pneu'ma a{gion kai; qeov"
373 vagy 374: Ambrus megkeresztelkedése
374: Laodikeiai Apollinarisz Athanasziosz és Vazul oldalán harcol az ariánusok ellen
375 körül: Baszileiosz: Peri; tou' aJgivou pneuvmato"
375 és 380: Orosius születésének határpontjai
375: Ambrus bátyjának és I. Valentinianus császárnak halála
376: Ambrus eléri, hogy Sirmium püspöke ismét orthodox főpap legyen
376: az ariánus püspökök eltávolítják Nüsszai Szent Gergelyt
377: Damasus pápa kifogásolja Apollinarisz tanítását.
378: Valens császár elesik a gótok elleni csatában
378: Valens halála után visszatérve lett Diodorosz Tarszosz püspöke
378: Jeruzsálemi Szent Cirill visszatérhet
378-tól: Rufinus az Olajfák hegyén levő kolostorban él
379. január 1.: Baszileiosz halála
379: az antiochiai zsinat Szebaszte metropolitájává választja Nüsszai Szent Gergelyt
379: a konstantinápolyi kis orthodox közösség megkéri Naszianszoszi Szent Gergelyt az egyház újjászervezésére
379 után: Nüsszai Szent Gergely írásainak nagy részének keletkezése
379: Ambrusnak sikerült visszaszereznie a milánói bazilikát az ariánusoktól
380: a saragossai zsinat elítéli Priscillianust és követőit
380: Jeromos Paulinosz titkáraként Konstantinápoly-ba utazik
380: a császár kemény intézkedéseket hoz az ariánusok ellen
379 és 381 között: Naszianszoszi Szent Gergely: 45 beszéd
380: Naszianszoszi Szent Gergely: öt teológiai beszéd
380 körül: Nüsszai Szent Gergely Adversus Eunomium című négy dogmatikai műve közül az első
381: a konstantinápolyi második egyetemes zsinat kinevezi Naszianszoszi Szent Gergelyt a főváros püspökévé és elítéli Apollinariszt
381: Meletiosz diákonussá szenteli Aranyszájú Szent Jánost
381 után: Nesztoriosz születése Syria Euphratensis tartományban
382: Jeromos: Altercatio Luciferiani et Orthodoxi
382: Ambrus eltávolíttatja Victoria oltárát
383: meggyilkolják Gratianus császárt, és területét Maximus usurpator foglalja el
383 körül: Flavianosz pappá szenteli Mopszvesztiai Theodoroszt
383: a császár száműzi Eunomioszt
384: Naszianszoszi Szent Gergely alkalmas utódot talál a püspöki székre
385: Nüsszai Gergely Antirrheticus-a Apollinarisz ellen
386: Flavianosz pappá szenteli Aranyszájú Szent Jánost
386: Jeruzsálemi Szent Cirill halála
387: Maximus megtámadja Mediolanum-ot
389 vagy 390: Naszianszoszi Szent Gergely halála
390 körül: Apollinarisz halála
390: Ambrus nem engedi be a bazilikába Theodosiust
392: Theodorosz a ciliciai Mopszvesztia püspöke lett
392: Ambrus eltemeti II. Valentinianust
392: Epiphaniosz Jeruzsálem-be megy
392: Jeromos a Királyok könyvével vagy a Prófétákkal elkezdi az Ószövetség fordítását
393 körül: Kűroszi Theodorétosz születése
394 előtt: Tarszoszi Diodorosz halála
394 karácsonya: Nolai Szent Paullinust Barcelonában pappá szentelik
395 és 408 között: Nolai Szent Paulinus költeményei Szent Félix ünnepére
395: Theodosius császár halála
397: Ambrus halála Mediolanum-ban
397: Jeromos levelezni kezd Ágostonnal
397: Rufinus Rómá-ban kiadja a Peri Arkhón latin fordítását
397-ig: Konstantinápoly főtemplomának nagyhatású szónoka Aranyszájú Szent János
399: Cassianus újabb egyiptomi tartózkodásának véget vet az órigenista viszály
400: egy alexandriai zsinat elítéli Órigenészt
400-ig: írja le Sulpicius Severus Chronicaja a világ történetét
401: Aranyszájú Szent János letesz hat püspököt simónia miatt
403: Szalamiszi Szent Epiphaniosz halála
403: Alexandriai Szent Cirill elkíséri Theophilosz-t a „tölgyes” zsinatra, amely megfosztja püspöki székétől Aranyszájú Szent Jánost
405: Jeromos utolsóként Eszter könyvét fejezi be
407: Rufinus menekül a vizigót invázió elől Aquileiából
407: Aranyszájú Szent János meghal a száműzetésben
409 táján: Nolai Szent Paulinust püspökké szentelik
410: Róma eleste
410: Rufinus.halála Messiná-ban
410: a diospolisi zsinaton vádak Pelagius ellen
411-ig: Pelagius működésének első szakasza (De induratione cordis Pharaonis)
412: Honorius fellépése a donatisták ellen
412: Alexandriai Szent Cirill pátriárkává választása
414: Pelagius: De natura
414: Jeromos a Jeruzsálemben menedéket kereső Pelagiusra támad
417: I. Ince halála
417: Alexandriai Szent Cirill belefoglalja Khrüszosztomosz nevét a dipthükhonokba
419: Jeromos halála
420 és 425 között: Sulpicius Severus halála
423: Küroszi Theodorétosz püspökké választása
426: Massiliá-ban kitör a szemipelágiánus vita
428: Mopszvesztiai Theodorosz halála
428: Küroszi Theodorétosz eddig folytatja Euszebiosz Egyháztörténelmét
428: II. Theodosius a fővárosba hozatja pátriárkának Nesztorioszt
428-ig: az ariánusok ellen ír Alexandriai Szent Cirill
429 előtt:Alexandriai Szent Cirill krisztológiája szinte csak Athanaszioszt ismétli
429: Alexandriai Szent Cirill húsvéti levelében cáfolja Nesztoriosz nézeteit
429: Salvianust pappá szentelik
430: Cassianus: De incarnatione Domini contra Nestorium libri VII
430: a római zsinat elítéli Nesztorioszt és elfogadja Cirill teológiáját
431 előtt: Petrus Chrysologust püspökké szentelik
431: Nolai Szent Paulinus halála
431: Alexandriai Szent Cirill legnevezetesebbek homiliája hangzik el Efezusban
432 és 434 között: Prosper Aquitanus kiadja fő műveit
433: Antiochia és Alexandria kiengesztelődik egymással.
433: Kürillosz elfogadja az úniós hitvallást
435 körül: Cassianus halála
438: Alexandriai Szent Cirill Nesztoriosz előfutárának nevezi Tarszoszi Diodoroszt
438: II. Theodosius eltemetteti Aranyszájú Szent János hamvait az Apostolok Bazilikájában
440: Nagy Szent Leót diplomáciai feladattal Galliába küldik
444: Alexandriai Szent Cirill halála
448: Euthükhész Rómához fellebbez
449: az efezusi rablózsinat
450: Nesztorioszt a császár Felső-Egyiptomba száműzi
450: Petrus Chrysologus meghal szülővárosában, Imolá-ban
452: Nagy Szent Leó lebeszéli Attilát Róma elfoglalásáról
455 után: Prosper Aquitanus halála
458: Faustust Reji püspökévé választják
461: Nagy Szent Leó halála
466 körül: Küroszi Theodorétosz halála
470 és 480 között: Boëthius születése
483 körül: I. Iustinianus születése
485 körül: Bizánci Leontiosz születése
488 körül: Antiochiai Szeverosz születése
5. század: Codex Alexandrinus
499: a konstantinápolyi zsinat kimondja Tarszoszi Diodorosz végleges elítélését
502: Caesariust Arelate érsekévé választják
508 és 511 között: Antiochiai Szeverosz Konstantinápoly-ban küzd a khalkedóni dogma hívei ellen
512: Antiochiai Szeveroszt megválasztják Antiochia patriárkájává
518: I. Jusztinosz császár trónralépése
520 körül: Bizánci Leontiosz Jeruzsálem környékén kolostorba vonul
524 vagy 526: Boëthius kivégzése
527: I. Iustinosz caesarrá koronázza Iustinianust
529: Szent Benedek Monte Cassino-n kolostort épít
529: az arausiacumi zsinat elítéli Cassianust és Faustust
530: Venantius Fortunatus születése
538: Antiochiai Szeverosz halála Egyiptomban
540: Nagy Szent Gergely születése
540-ig: Cassiodorus egyre jelentősebb pozíciókat tölt be a ravennai királyok udvarában
542: Bizánci Leontiosz halála
543: Szent Benedek halála
543: I. Justinianus kezdeményezésére elítélnek 15 Órigenésznek tulajdonított tételt
549-600: Szent Leandros
553: az V. egyetemes zsinat Konstantinápoly-ban egy válogatás alapján elítéli Mopszvesztiai Theodoroszt és Küroszi Theodorétosz Kürillosz elleni írása írásait
560-636: Sevillai Szent Izidor
565: Iustinianus halála
570: Cassiodorus halála
573: Tours-i Szent Gergely püspökké választása
579: II. Pelagius kérésére Nagy Szent Gergely a pápa konstantinápolyi követe lett
580 táján: Szent Maximosz hitvalló születése
584: Leandros Sevilla érsekévé lesz
585: Nagy Szent Gergely visszatér Itáliába és a pápa tanácsadója lesz
589: III. toledói zsinat
590: Nagy Szent Gergely pápaságának kezdete
591: Johannész Szkholasztikosz kolostorba vonul
597 táján: Venantius Fortunatust püspökké szentelik
603-tól: Johannész Szkholasztikosz a Sínai hegy lábánál remetéskedik
604: Nagy Szent Gergely halála
613 körül: Szent Maximusz kolostorba vonul Skutari-ban
615-618: Sevillai Szent Izidor: De viris illustribus
626: Szent Maximosz a perzsák elől Szophroniosz-szal Alexandriá-ba menekül
633: Szent Szofroniosz Kürosz alexandriai és Szergiosz konstantinápolyi pátriárka ellen a khalkedoni dogma védelmében lép fel
633: Sevillai Szent Izidor elnököl a IV. toledói zsinaton
634: Szent Szofronioszt jeruzsálemi pátriárkává választják
636: Sevillai Szent Izidor halála
649: Maximosz eléri, hogy a lateráni zsinat elítéli a monothelétizmust
653: Maximoszt erőszakkal Konstantinápolyba viszik és Trákiába száműzik
662: a konstantinápolyi zsinat rendeletére kitépik Maximosz nyelvét
711: Hispánia arab inváziója
725 körül: III. Leó császár kezdeményezésére beindul az ikonoklaszta mozgalom
730: a császár rendeletet ad ki a képtisztelet ellen
733: I. Germanosz pátriárka halála
749: Damaszkuszi Szent János halála
787: II. Niceai Zsinat (elítéli a János cselekedeteit)
914: Arethas-kódex
1056: Codex Hierosolymitanus
1112: Gemblours-i Siegebert halála
1364: párizsi kódex Jusztinosz műveivel
1438: Marcus Eugenicus szól az apostoli hitvallásról
1521: a Corpus Trecense editio princeps-e
1551: Hippolütosz szobra előkerül a Via Tiburtinán
1613: Bellarmino: De scriptoribus ecclesiasticis liber unus
1637: Johannes Gerhard halála
1653: Johannes Gerhard könyvének megjelenése
1672: J. B. Cotelier: Patres aevi apostolici
1693-1712: L. S. le Nain de Tillemont: Mémoires pour servir ...
1701: megtalálják Hippolütosz Az összes eretnekségek cáfolatának első könyvét
1729-1763: R. Ceillier: Histoire générale des auteurs sacrés et ecclésiastiques
1842: Hippolütosz: Az összes eretnekségek cáfolatának 2. és 3. könyvét megtalálják egy Athosz-hegyi kolostorban
1844-1855: Patrológia latina (PL) vagy Series latina
1845: Antiochiai Szent Ignác leveleinek szír nyelvű rövid változatot publikálják
1857-1866: Patrológia graeca (PG) vagy Series graec
1866-tól: Griechische Christliche Schriftsteller der ersten drei Jahrhunderte (GCS) és Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum (CSEL)
1870: A Diognétoszhoz írt levél egyetlen kézirata Strassburg-ban megsemmisül
1878: a velencei San Lazzaro kolostor szerzetesei kiadják Arisztidesz Apológiájának örmény töredékeit latinul
1882: a rítuskongregáció Alexandriai Szent Cirillt doctor ecclesiae-nek nyilvánítja
1886: Péter evangéliumának egy hosszabb részletét megtalálják Akhmim-ban
1899: megtalálják Küroszi Theodorétosz: Interpretatio in Isaiam teljes szövegét
1900: Gregorius Elibarensis: Tractatus de libris sanctarum scripturarum
1904: megtalálják Ireneusz: Az apostoli igehirdetés feltárását örmény fordításban
1905: megtalálják Mopszvesztiai Theodorosz De incarnationé-ját
1910: megtalálják Nesztoriosz: Liber Heraclidis-ének szír fordítását
1932: megtalálják Mopszvesztiai Theodorosz Tizenkét katekézisét
1932: megtalálják Küroszi Theodorétosz Interpretation in Isaiam-át
1932: megtalálnak egy sírt az egyik római katakombában a következő felirattal: NOVATIANO BEATISSIMO MARTYRI GAUDENTIUS DIAC
1934: megtalálják a Diatesszaron görög eredetijének 14 sorát
1940: megtalálják Meliton Húsvéti homiliáját
1941: Kairó mellett megtalálják a tourai leleteket
1944: Kühár Flóris szerkesztésében megjelenik a Keresztény remekírók
1945-46: megtalálnak két Jakab apokalipszist
1947: Hermann Ipoly László kiadja Altaner tankönyvét magyar fordításban
1950: J. Quasten: Patrology első kötete
1954-től: jelennek meg a latin szövegek a Corpus Christianorum-ban
1975-től: jelennek meg a görög szövegek a Corpus Christianorum-ban
1980: Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma
1986: megjelenik az A. di Berardino által szerkesztett patrológia tankönyv angol változata


Főpapok és uralkodók

Róma

PÁPÁK

Péter 33?, 63/67
Linus 64/67,
Cletos 79?, †90/92?
I. Kelemen 90/92?, †99/101?
Evaristos 99/101?, †107?
I. Sándor 107?, †116?
I. Sixtus 116?, †125?
Telesphoros 125?, †136?
Hyginos 136/138?, †140/142?
I. Pius 140/142?, †154/155?
Aniketos 154/155?, †166?
Soteros
166?, †174?
Eleutheros
175?, †189?
I. Viktor
189?, †198/199?
Zephyrinus
198/199?, †217?
I. Callixtus
217?, †222?
(Hyppolytus
217?, lm.: 235, †235/236)
I. Orbán
222, †230
Pontianus
230, lm,: 235szept. 28., †235
Anteros 230. nov 1.,
Fabianus
236. jan., †250. jan. 20.
Cornelius
251. márc, †253. jún.
(Novatianus
251, †258)
I. Lucius
253, †254. márc. 5.
I. István
254. máj. 12., †257. aug. 2.
II. Sixtus
257. aug. 30., †248. aug. 6.
Dionysios
259/260 júl. 22., †267/268. dec. 26.
I. Félix
268/269 jan. 5., †273/274. dec. 30.
Eutychianus
274/275, †282/283
Cajus
282/283, †295
Marcellinus
295. jún. 30.?, †304. okt. 25.
I. Marcellus
307. máj.?, †308. jan. 16.?
Eusebius
308/309/310. ápr. 18., †308/309/310. aug. 17.
Melchiades (Miltiades)
310/311. júl. 2., †314. jan. 11.
I. Szilveszter
314. jan. 31., †335. dec. 31.
Marcus
336. jan. 18., †336. okt.7.
I. Gyula
337. febr. 6., †352. ápr. 12.
Liberius
352. máj. 17., †366. szept. 24.
(II. Félix
355. lm.: 358., †365. nov. 22.
I. Damasus
366. okt. 1., †384. dec. 11.
(Ursinus
366, tf.: 367. nov. 16.)
Siricius
384. dec., †399. nov. 26.
I. Anastasius
399. nov. 27., †401. dec.
I. Ince
401. dec. 21., †417. márc. 12.
Zosimos
417. márc. 18., †418. dec. 25
I. Bonifác
418. dec. 29., †422. szept. 4.
(Eulalius
418. lm.: 419, †423)
I. Coelestin
422. szept. 10., †432. júl. 27.
III. Sixtus
432. júl. 31., †440. aug. 19.
I. (Nagy) Leó
440. szept. 29., †461. nov. 10.
Hilarius
461. nov. 13., †468. febr. 29.
Simplicius
468. márc. 3., †483. márc. 10.
II. Félix
483. márc. 13., †492. márc. 1.
I. Gelasius
492. márc. 1., †496. nov. 19.
II. Anastasius
496. nov. 24., †498. nov. 17.
Symmachus
498. nov. 22., †514. júl. 19
(Laurentius
498, lm.: 506, †506)
Hormisdas
514. júl. 20., †523. aug. 6.
I. János
523. aug. 13., †526. máj. 18.
III. Félix
526. júl. 12., †530. szept. 22.?
Dioskuros
530. szept. 22., †530. okt. 14.
II. Bonifác
530. szept. 22., †532. okt. 17. előtt
II. János (Mercurius)
533. jan. 2., †535. máj. 8.
I. Agapetus
535. máj. 13., †536. ápr. 22.
Silverius
536. jún. 1. (8.?) lm.: 537. nov. 11., †537. dec. 2.
Vigilius (kb. 500)
537. márc. 29., †555. jún. 7.
I. Pelagius
556. ápr. 16., †561. márc. 3/4.
III. János
561. júl. 17., †574. júl. 13.
I. Benedek
575. jún. 2., †579. júl. 30.
II. Pelagius
579. nov. 26., †590. febr. 7.
I. (Nagy) Gergely
590. szept. 3., †604. márc. 12.
Sabinianus
604. szept. 13., †606. febr. 22.
III. Bonifác
607. febr. 19., †607. nov. 12.
IV. Bonifác
608. aug. 25., †615. máj. 8.
I. Adeodatus
615. okt. 19., †618. nov. 8.
V. Bonifác
619. dec. 23., †625. okt. 25.
I. Honorius
625. okt. 27., †638. okt. 12.
Severinus
640. máj. 28., †640. aug. 2.
IV. János
640. dec. 24., †642. okt. 12.
I. Theodoros
642. nov. 24., †649. máj. 14.
I. Márton
649. júl., tf.: 653. jún. 17., †655. szept. 16.
I. Jenő
654. aug. 10., †657. jún. 2.
Vitalianus
657. júl. 30., †672. jan. 27.
II. Adeodatus
672. ápr. 11., †676. jún. 17.
Donus
676. nov. 2., †678. ápr. 11.
Agatho
678. jún. 27., †681. jan. 10.
II. Leó
682. aug. 17., †683. júl. 3.
II. Benedek
684. jún. 26., †685. máj. 8.
V. János
685. júl. 23., †686. aug. 2.
Konon
686. okt. 21., †687. szept. 21.
(Theodorus Paschalis)
687 vége, †692?
I. Sergius
687. dec. 15., †701. szept. 8.
VI. János
701. okt. 30., †705. jan. 11.
VII. János
705. márc. 1., †707. okt. 18.
Sisinnius
708. jan. 15., †708. febr. 4.
I. Constantinus
708. márc. 25., †715. ápr. 9.
II. Gergely
715. máj. 19., †731. febr. 11.
III. Gergely
741. márc. 18., †741. nov. 28.
Zakariás
741. dec. 10., †752. márc. 22.
(II. István
752. márc. 23., †752. márc. 25.)
III. István
752. márc. 26., †757. ápr. 26.
I. Pál
757. ápr., †767. jún. 28.
(II. Constantinus
767. jún. 28., tf.: 768. aug. 6.)
(Philippus
768. júl. 31.)
IV. István
768. aug. 1., †772. jan. 24.
I. Hadrián
772. febr. 1., †795. dec. 25.
III. Leó
795. dec. 26., †816. jún. 12.
V. István
816. jún. 22., †817. jan. 24.
I. Paschalis
817. jan. 25., †824. febr. 11.
II. Jenő
824. febr./máj., †827. aug.
Valentin
827. aug., †827. szept.
IV. Gergely
827 vége, †844. jan.


Konstantinápoly

PÜSPÖKÖK ÉS PÁTRIÁRKÁK
CSÁSZÁROK

1. Philadelphios/ /211-217/
2. Eugenios 240-265
3. Rufinus 284-293
4. Metrophanés I 306-314
5. Alexandros 314-337 Kóstantinos I 313-337
6. Paulos I 337-339 Kónstantios II 337-361
7. Eusebios Nikoméd 339-341
8. Paulos I 2x 341-342
9. Makedónios 342-346
10. Paulos I 3x 346-351
11. Makedónios 2x 351-360 Ioulianos /Apostata/ 361-363
12. Eudoxios Antiochénos 360-370 Flauios Iovianos 363-364
13. Démophilos 370-380 Valens 364-378
14. Euagrios 379 Theodosios I 378-395
15. Grégorios Nazianzénos 379-381
16. Maximos I Kynilos 380
17. Nektarios 381-397
18. Ióannés /Chrysostomos/ 398-404 Arkadios 395-408
19. Arsakios 404-405 Theodosios II 408-450
20. Attikos 405-425 /Pulcheria/ 414-457
21. Sisinnios 426-427
22. Nestorios 428-431
23. Maximianos 431-434
24. Proklos 434-446
25. Phlabianos 446-449
26. Anatolios 449-458 Markianos 450-457
27. Gennadios 458-471 León I Makellos 457-474
28. Akakios 472-488 León II 474
29. Travitas 488-489 Zénón 474-491
30. Euphémios 489-495 Anastasios I 491-518
31. Makedónios 495-511
32. Timótheos 511-518
33. Ióannés II 518-520 Ioustinos I 518-527
34. Epiphanios 520-535 Ioustinianos I 527-565
35. Anthimos 535-536
36. Menas 536-552
37. Eutychios 552-565
38. Ióannés III Scholastikos 565-577 Ioustinos II 565-578
39. Eutychios 2x 577-582 Tiberios II Konstantinos 578-582
40. Ióannés IV Jejunátor 582-595 Maurikios 582-602
41. Kyriakos 596-606 Phokas 602-610
42. Thomas I 607-610
43. Sergios 610-638 Héraklios 610-641
44. Pyrrhos 638-641 Kónstantinos III 641
45. Paulos II 641-653 Hérakleonas 641
46. Pyrrhos 2x 654 Kónstans II Pogonatos 642-668
47. Petros 654-666 Kónstantinos II Pogonatos 668-685
48. Thomas II 667-669
49. Ióannés V 669-675
50. Konstantinos I 675-677
51. Theodóros I 677-679
52. Georgios I 679-686
53. Theodóros I 2x 686-687 Ioustinianos II 685-695
54. Paulos III 688-693 Leontios 695-698
55. Kallinikos I 693-705 Tiberios III 698-705
56. Kyros 705-711 Ioustinianos II 2x 705-711
57. Ióannés VI 712-715 Philipphikos Bardanés 711-713
58. Germanos I 715-730 Anastasios II 713-716
59. Anastasios 730-754 Theodosios III 716-717
60. Konstantinos II 754-766 León III 717-741
61. Niketas I 766-780 Konstantinos V Kopron. 741-775
62. Paulos IV 780-784 León IV 775-780
63. Taraisa 784-806 Konstantinos VI 780-797
64. Niképhoros I 806-815 Iréné 797-802
65. Theodotos Melissénos 815-821 Niképhoros I 802-811
66. Antonios I Kassimotos 821-837 Staurakios 811
67. Ióannés VII Morochorzan. 837-843 Michaél I Rhangabé 811-813
68. Methodios I 843-847 León V Barbas 813-820
69. Ignatios 847-858 Michaél II 820-829
70. Phótios 858-867 Theophilos 829-842
71. Ignatios 2x 867-877 Michaél III 842-867
72. Phótios 2x 877-886 Basilios I 867-886
73. Stephanos I 886-893 León VI 886-912
74. Antonios II Kauleas 893-901 Alexandros 886-912
75. Nikolaos I. Mystikos 901-907
76. Enthymios 907-912
77. Nikolaos I 2x 912-925 Konstantinos VII 912-959
78. Stephanos II 925-928 Romanos Lakapénos 920-944
79. Tryphon 928-931
80. Theophylaktos 933-956 Romanos II 959-963
81. Polyeuktés 956-970 Niképhoros II Phokas 963-969
82. Basilios I Skamandrénos 970-974 Ióannés I Tzimiskés 969-976
83. Antonios III Studités 974-979 Basilios II 976-1025
84. Nikolaos II Chrysobergés 979-991 Konstantinos VIII 1025-28
85. Sisinnios 996-998 Romanos III Argyros 1028-34
86. Sergios II 1001-19 Michaél IV Paphlogonos 1034-41
87. Eustathios 1019-25 Michaél V Kalaphatés 1041-42
88. Alexis Stoudités 1025-43 Konstantinos IX Monom. 1042-54
89. Michaél Kerullarios 1043-58 Theodóra 1054-56
90. Konstantinos III Lichoudés 1059-63 Michaél VI 1056-57
91. Jóannés VIII Xiphilin 1064-75 Isaak Komnénos 1057-59
92. Kosmas I 1075-81 Konstantinos X Doukas 1059-67
93. Eustratos Garidos 1081-84 Romanos VI Diogenés 1068-71
94. Nikolaos IV Grammatikos 1084-1111 Michaél VII Doukas 1071-78
95. Ióannés IX Agapétos 1111-34 Niképhoros III Botan. 1078-81
96. León Stypés v. Stypiotés 1134-43 Alexios I Komnénos 1081-1118
97. Michaél II Kourkonos 1143-46 Ióannés II 1118-43
98. Kosmas II Attikos 1146-47 Manuél I 1143-80
99. Nikolaos IV Muzalon 1147-51 Alexios II 1180-83
100. Theodotos II 1152-54 Andronikos I 1183-85
101. Neophytos I 1154
102. Konstantinos IV Chliarén. 1154-57
103. Loukas Chrysobergés 1157-70
104. Michaél III Anchial 1170-78
105. Charitón 1178-79
106. Theodosios I. Boradiotés 1179-83
107. Basilios II Kamatéros 1183-86
108. Niketás II Muntonés 1186-89 Isaak II Angelos 1185-95
109. Dositheos /Jerusalem/ 1189
110. Leontios Theotokités 1189
111. Dositheos 2x 1189-91 Alexios III 1195-03
112. Georgios II Xiphillin 1191-98 Alexios IV 1203-04
113. Ióannés X Komatéros 1198-1206 Alexios V Doukas 1204
114. Michaél IV Antorionos 1208-14 Balduin I 1204-06
115. Theodóros III Eirénikos 1214-16 Henrik 1206-16
116. Maximos II 1216 Petros Courtenay 1216-17
117. Manuél I Saranténos 1217-22 Iolanda 1217-19
118. Germanos II 1222-40 Robert Courtenay 1219-28
119. Methodios 1240 Balduin II 1228-61
120. Manuél II 1244-54
121. Arsénios Antorianos 1255-59
122. Niképhoros II 1260
123. Arsénios 2x 1261-65 Michaél VIII Palaiologos 1261-82
124. Germanos III Markoutzos 1265-66
125. Ióséphos I 1266-75
126. Ióannés XI Bachos 1275-82
127. Ióséphos I 2x 1282-83 Andronikos II 1282-1328
128. Grégorios II Chypr. 1283-89 Michaél IX
129. Athanasios I 1289-93
130. Ióannés XII Kosmas 1294-1303
131. Athanasios I 2x 1303-09
132. Niphón I 1310-14
133. Ióannés XIII Glykys 1315-19
134. Gerasimos 1320-21
135. Isaias 1323-32 Andronikos III 1328-41
136. Ióannés XIV Kalekas 1334-47 Ióannés V 1341-91
137. Isidóros Boncheiros 1347-50 /Ióannés VI Kantakuzénos/ /1341-54/
138. Kallistos 1350-53 Andronikos IV
139. Philotheos Kokkinos 1353-54 Manuél II 1381-1425
140. Kallistos 2x 1355-63 Ióannés VII
141. Philotheos 2x 1364-76
142. Makarios 1377-79
143. Nilos Kerameus 1380-88
144. Antonios 1389-90
145. Makarios 2x 1390
146. Antonios 2x 1391-97
147. Kallistos II Xantopoulos 1397
148. Matthaios I 1397-1410
149. Euthymios 1410-16
150. Ióséphos II 1416-39 Ióannés VIII 1425-48
151. Metrophanés II 1440-43
152. Grégorios II Mammas 1443-53 Konstantinos XI 1448-53


Ephesos
Kaisareia (Kappadokia)

PÜSPÖKÖK

1. Timotheos
2. Ióannés
3. Onesimos
Theokritos (160)
4. Polykratés (190) Alexandros 170-211
5. Apollónios
6. Isaak Archithytés Phirmilianos 235-256
Theoktistés 258 256-258
Phirmilianos II 258-268
Leontios 269-285
Agrikolaus 285-314
Eusebios 315-320
Leontios II 320-325
7. Menophantés /325/ /356/ Eusebios II 325-335
8. Euentios Dianios 335-336
Eusebios III 336-340
Eulalios 340-341
Hermogenés 341
Dianios II 341-362
Eusebios IV 362-370
Basilios 370-379
Héraklidés 379-380
9. Menophantés II /381/ Helladios 380-396
10. Marinos Helladios 380-396
11. Agapétos Pharetrios 396-404
12. Antoninos +400 Archelaos 404-431
13. Héraklidés -403 Phirmos 431-440
14. Kastinos 403- Thessalios 440-451
15. Memnos /431/ Alapios 451-458
16. Basilios Thessalios II 458-469
17. /Bassian/ Andreas 469-485
18. Stephanos /449/-451 Alypios 458-513
19. Ióannés II 451-/457/ Arethas 513-518
20. Ióannés Hairetikos Élias /530/
21. Aitherios Sótérios 535-537
22. Theosebios mon. /518/ Theodóros 538-550
23. Hypathios 518-/536/ Arethas II 550
24. Prokopios Sótérichos 553
25. Andreas /553/ Theokritos /560/


Antiochia
Caesarea
Jerusalem
PÜSPÖKÖK ÉS PÁTRIÁRKÁK
1. Euodios -68 Jakóbos -62
2. Ignatios 68-108 Symeón 62-106
3. Héros 108-118 Ioustos/Ioudas
4. Kornélios 118-143 Zakchaios/Zacharias
5. Erós 143-166 Tóbias
Benjiamin
Ióannés
Matthias -120
Philippos 120-124
Senekas
Ioustos
Leuis
Ephrés
Ióséph
Ioudas/Quiriacus -148
6. Theophilos 166-181 Narkissos?
Markos 135-156
Kassianos
Poublios/Pouplios
Maximos
Ioulianos
Gaios
Symmachos
Gaios II
Ioulianos II 168-
Kapitón -185
Maximos II
Antoninos
Valens
7. Maximinos 181-190 Theophilos Dolichianos -195
8. Serapión 190-211 Narkissos
Dios
Germanión
Gordios
9. Asklepiadés 211-218 Narkissos 2x -212
10. Philétos 218-229
11. Zenebbos 229-238
12. Babylas 238-250 Theokristés +238 Alexandros 212-250
13. Phabios 250-252
14. Démétrianos 252-260 Domnos 258
15. Paulos Samosat. 260-268 Theoteknos -303 Mazabanés -266
16. Domnos 268-272 Hymenaios 266-298
17. Timaios 272-280
18. Kyrillos 280-303 Zabdas 298-
19. Tyrannos 303-314 Agrikolaos 312-316
20. Vitalos 314-320 Eusebios 316-328
21. Philogonios 320-324 Akakios 338. 365-366
22.Eustathios 324-330 Philomenos 366
23. Paulinos 330-331 Kyrillos
24. Eulalios 331-332 Euzóios -379
25. Euphronios 332-333 Makarios 314-333
26. Phlakillos 333-342 Maximos 333-348
27. Stephanos 342-349
28. Leontios 349-358 Kyrillos 352-386
29. Eudoxios 358-359
30. Annonios 359-360
31. Meletios 360-381 Gelasios 379. 394-395
32. Phlauianos 381-404 Ióannés 395-404
33. Porphyrios 404-414 Eulagios 404-417 Ioannés I 389-415
34. Alexandros 414-424 Domninos 417- Iuvenalios 418-458
35. Theodotos 424-428
36. Ióannés 428-441
37. Domnos II 441-451
38. Maximos 451-455 Glykon
39. Basilios I 457-458
40. Akakios 458-459
41. Martyrios 459-470 Gelasios II
42. Petros II 470-471
43. Iulianos I 471-475
Petros II 2x 475-476
44. Ióannés II 476-477 Gelasios III 476-
45. Stephanos II 477-479
46. Kalendionés 479-484
Petros II 3x 485-489 Timotheos 484-
47. Palladios 490-498
48. Flavianos II 498-512 Elias 494-518
49. Severos I 512-538 Ióannés 518-
helytartó: Élias 536
Kónstantinos 538-553 Sergios 541
Iakóbos 553-557 Ióannés 553
50. Sergios Tella. 557-561
51. Paulos III 561-584
52. Petros III 584-591
53. Ioulianos II 591-595
54. Athanasios I 595-630 Zakcharias 609-631
55. Ióannés III 630-648 Modestos 631-634
56. Theodóros 648-667 Sophronios 634-644
57. Severos II 667-684
58. Athanasios II 684-687
59. Ioulianos III 687-707
60. Élias 707-724 Ióannés IV 705-735
61. Athanasios III 724-740
62. Ióannés IV 740-755
63. Georgios I 755-790
64. Ióséphos 790-792
65. Kyriakos 792-817 Georgios 796-807


Alexandria Karthágó
PÜSPÖKÖK ÉS PÁTRIÁRKÁK
Markos 68
Annianos 84
Abilios 84-98
Kerdón 98-107 S. Crescentius ?
Primos /Ephraim/ 107-120
Ioustos 120-130
Eumenés /Hymenaios/ 130-143
Markos II /Markianos/ 143-154
Keladion /Claudianus/ 154-167
Agrippinos 167-179
Ioulianos 179-189
Démétrios 189-231 Agrippinos /220/
Héraklas 231-246 Donatus 236-248
Dionysios 246-265 Cyprianus 248-258
Maximos 265-282 Maximus
Theónás 282-299 Fortunatus
Petros 300-311 Carpophorus
Achillas 311-312 Cyrus
Alexandros 312-328 Mensurius 303-311
Athanasios 328-373 Caecilianus 311-340
Pistos 338-339 Gratus 340-350
Grégorios Kappadokés 339-345 Restitutus 350
Loukios 362-378 Genethlius
Petros II 373-380 dontista: Maiorinus 312-313
Timotheos 380-385 Donatus 313-355
Theophilos 385-412 Parmenianus 355-390
Kyrillos 412-444 Primianus 391
Dioskoros 444-451 Maximianus 392
Proterios 452-457 Aurelius 390-426
Timotheos II Ailouros 457-460 Capreolus 426-437
Timotheos Salaphakialos 458-482 Quodvultdeus 437-
Ióannés Talaia 482 s. v. 15 ann.
Kopt: Timotheos II Ailouros 457-477 Deogratias -458
Petros III Mongos 477-490 s. v.24 ann.
Athanasios II 490-497 Eugenius 481-505
Ióannés I 497-506 s. v. 18 ann.
Ióannés II 506-517 Bonifacius 523-535
Dioskoros II 517-519 Reparatus 535-552
Timotheos III 519-536 Primosus 552-
Theodosios I 536-567 Publianus 566-581
Gaianos 537-
Paulos
Zoilos
Eulogios 580-607 Dominicus /592, 601/ 6-máj.
Benjamin I 626-665 Fortunius /642/ -646
Kyros Pharisenos 631-641 Victor 646
Stephanus



Szövegek

Ex Epistola sancti Clementis papae Primi ad Corinthios
(III/36-38)

Contínuo orántes ac supplicántes precábimur, ut Opifex ómnium rerum númerum electórum suórum constitútum in toto mundo consérvet íntegrum per diléctum púerum Iesum Christum, per quem nos vocávit de ténebris in lucem, de ignorántia in cognitiónem glóriae nóminis sui; ut sperémus in nómine tuo, princípio omnis creatúrae, ut óculis cordis nostri apértis cognoscámus te solum, altíssimum in altíssimis, sanctum in sanctis quiescéntem; qui humílias arrogántiam superbórum, solvis cogitatiónes géntium, húmiles élevas et excélsos humílias, dívites facis et páuperes, occídis et salvas et vivíficas, solus benefáctor spirítuum et Deus omnis carnis; qui intuéris in abýssos, inspéctor óperum hóminum, periclitántium adiútor, desperántium salvátor, omnis spíritus creátor et epíscopus; qui gentes in terra multíplicas et ex ómnibus éligis eos, qui te díligunt per Iesum Christum Filium tuum diléctum, per quem nos erudivísti, sanctificásti, honorásti.
Rogámus te, Dómine, ut sis adiútor et auxiliátor noster. Eos nostrum, qui in tribulatióne sunt, líbera, humílium miserére, lapsos éleva, inópibus occúrre, infírmos sana, errántes pópuli tui convérte; nutri esuriéntes, solve captívos nostros, érige imbecílles, consoláre pusillánimes; cognoscúnto te omnes gentes, quod tu es Deus solus et Iesus Christus puer tuus ac nos pópulus tuus et oves páscuae tuae.
Tu enim perénnem mundi constitutiónem per efféctus manifestásti; tu, Dómine, orbem terrae fundásti, fidélis in ómnibus generatiónibus, iustus in iudíciis, admirábilis in fortitúdine et magnificéntia, sápiens in condéndo et prudens in creátis stabiliéndis, bonus in iis, quae vidéntur, et fidélis in eos, qui in te confídunt, benígnus et miséricors; dimítte nobis iniquitátes et iniustítias et peccáta et delícta nostra.
Ne ímputes omne peccátum servórum tuórum et servárum, sed purífica nos in veritáte tua et dírige gressus nostros, ut in pietáte et iustítia et simplicitáte cordis ambulémus et agámus quae bona et beneplácita sunt coram te ac coram princípibus nostris.
Immo, Dómine, osténde fáciem tuam super nos, ut bonis fruámur in pace, ut tegámur manu tua poténti et ab omni peccáto liberémur brácchio tuo excélso, ac líbera nos ab iis, qui nos odérunt iniúste.
Da concórdiam ac pacem et nobis et ómnibus habitántibus terram, sicut dedísti pátribus nostris, pie te invocántibus in fide et veritáte. Qui solus haec et plura bona nobíscum ágere potes, tibi confitémur per pontíficem ac patrónum animárum nostrárum Iesum Christum, per quem tibi glória et maiéstas et nunc et in generatiónem generatiónum et in saevcula saeculórum. Amen.


De Epistola sancti Ignatii Antiocheni episcopi et martyris ad Magnesios
(III/422-423)

Cum ítaque in persónis supra dictis omnem multitúdinem in fide conspexíssem ac dilexíssem, hortor, ut in concórdia Dei ómnia perágere studeátis, epíscopo praesidénte loco Dei et presbýteris loco senátus apostólici, et diáconis mihi suavíssimis concréditum habéntibus ministérium Iesu Christi, qui ante saevcula apud Patrem erat et in fine appáruit. Omnes ígitur, accéptis iísdem divínis móribus, vos mútuo revereámini et nemo secúndum carnem spectet próximum, sed in Iesu Christo vos ínvicem semper diligátis. Nihil sit in vobis, quod possit vos dirímere, sed uniámini epíscopo et praesidéntibus, in typum et demonstratiónem immortalitátis.
Quemádmodum ígitur Dóminus sine Patre, ipsi unítus, nihil fecit, neque per se ipsum neque per apóstolos: ita neque vos sine epíscopo et presbýteris quidquam peragátis; neque aggrediámini, ut quidquam a vobis separátim factum decens appáreat, sed in unum conveniéntibus una sit orátio, una precátio, una mens, una spes in caritáte, in gáudio sancto, unus est Iesus Christus, quo nihil praestántius est. Omnes velut in unum templum Dei concúrrite, velut ad unum altáre, ad unum Iesum Christum, qui ab uno Patre pródiit et apud unum fuit ad eúmque revérsus est.
Ne seducámini aliénis doctrínis neque vetéribus fábulis, quae sunt inútiles. Si enim adhuc iuxta legem iudáice vívimus, confitémur nos grátiam non accepísse. Diviníssimi namque prophétae iuxta Iesum Christum vixérunt. Ob hoc et persecutiónem passi sunt, grátia ipsíus inspiráti, ut incréduli certi redderéntur, quod unus sit Deus, qui seípsum manifestáverit per Iesum Christum Fílium suum, qui est Verbum eius e siléntio progréssum, qui in ómnibus ei, qui ipsum míserat, complácuit.
Si ígitur, qui in vétere rerum órdine degérunt, ad novam spem pervenérunt, non ámplius sábbatum coléntes, sed iuxta domínicam vivéntes, in qua et vita nostra exórta est per ipsum et mortem ipsíus (quod quidam negant, per quod mystérium fidem accépimus, et propter hoc sustinémus, ut inveniámur discípuli Iesu Christi, solíus doctóris nostri); quómodo nos potérimus vívere sine ipso, quem étiam prophétae, cum essent spíritu discípuli eius, ut doctórem expectábant? Et propter hoc is, quem iuste praestolabántur, advéniens suscitávit ipsos ex mórtuis.


Ex Apologia prima sancti Iustini martyris pro Christianis
(III/544-545)

Eucharístiae némini álii licet esse párticeps, nisi qui credat vera esse quae docémus, atque illo ad remissiónem peccatórum et regeneratiónem lavácro ablútus fúerit, et ita vivat ut Christus trádidit.
Neque enim ut commúnem panem, neque ut commúnem potum ista súmimus; sed quemádmodum per Verbum Dei caro factus est Iesus Christus salvátor noster et carnem et sánguinem hábuit nostrae salútis causa; sic étiam illam, in qua per precem, ipsíus verba continéntem, grátiae actae sunt, alimóniam, ex qua sanguis et carnes nostrae per mutatiónem alúntur, incarnáti illíus Iesu et carnem et sánguinem esse edócti sumus.
Nam Apóstoli in commentáriis suis, quae vocántur Evangélia, ita sibi mandásse Iesum tradidérunt: eum scílicet, accépto pane, cum grátias egísset, dixísse: Hoc fácite in meam commemoratiónem. Hoc est corpus meum; et póculo simíliter accépto, actísque grátiis, díxisse: Hic est sanguis meus, ipsisque solis tradidísse. Ex illo témpore haec semper nobis invicem in memóriam revocámus; et qui habémus, indigéntibus ómnibus subvenímus, et semper una sumus. Atque in ómnibus oblatiónibus laudámus creatórem ómnium per Filium eius Iesum Christum et per Spíritum Sanctum.
Ac Solis, út dícitur, die, ómnium sive urbes sive agros incoléntium in eúndem locum fit convéntus, et commentária Apostolórum aut scripta prophetárum legúntur, quoad licet per tempus.
Deínde, ubi lector désiit, is qui praeest admonitiónem verbis et adhortatiónem ad res tam praeclaras imitándas súscipit.
Póstea omnes simul consúrgimus, et preces emíttimus; atque, ut iam díximus, ubi desíimus precári, panis affértur et vínum et aqua; et qui praeest, preces et gratiárum actiónes totis víribus emíttit, et pópulus acclámat Amen, et eórum, in quibus grátiae actae sunt, distribútio fit et communicátio unicuíque praesentium, et abséntibus per diáconos míttitur.
Qui abúndant et volunt, suo arbítrio, quod quisque vult, largiúntur, et quod collígitur apud eum, qui praeest, depónitur, ac ipse súbvenit pupíllis et víduis, et iis qui vel ob morbum vel áliam ob causam egent, tum étiam iis qui in vínculis sunt et adveniéntibus péregre hospítibus; uno verbo ómnium indigéntium curam súscipit.
Die autem Solis omnes simul convenímus, tum quia prima haec dies est, qua Deus, cum ténebras et matériam vertísset, mundum creábit, tum quia Iesus Christus salvátor noster eádem die ex mórtuis resurréxit. Prídie enim Satúrni eum crucifixérunt, et postrídie eiúsdem diéi, id est Solis die, Apóstolis suis et discípulis visus ea dócuit, quae vobis quoque consideránda tradídimus.


Ex Tractatu sancti Irenaei episcopi Adversus haereses
(II/59-60)

Dóminus noster Verbum Dei, qui primo quidem servos attráxit Deo, póstea autem liberávit eos qui subiécti sunt ei, quemádmodum ipse ait discípulis: Iam non dico vos servos, quóniam servus nescit quid fáciat Dóminus eius; vos autem dixi amícos, quóniam ómnia quae audívi a Patre manifestávi vobis. Amicítia enim Dei immortalitátis est condonátrix iis qui aggrediúntur eam.
Igitur inítio, non quasi índigens Deus hóminis plasmávit Adam, sed ut habéret in quem collocáret sua benefícia. Non enim solum ante Adam, sed et ante omnem condiciónem glorificábat Verbum Patrem suum, manens in eo, et ipse a Patre clarificabátur, quemádmodum ipse ait: Pater, clarífica me claritáte, quam hábui apud te, priúsquam mundus fíeret.
Neque nostro ministério índigens, iussit ut eum sequerémur, sed nobis ipsis attríbuens salútem. Sequi enim Salvatórem, participáre est salútem; et sequi lumen, percípere est lumen.
Qui enim in lúmine sunt, non ipsi lumen illúminant, sed illuminántur et illustrántur ab eo; ipsi quindem nihil ei praestant, benefícium autem percipiéntes illuminántur a lúmine.
Sic et sérvitus erga Deum, Deo quidem nihil praestat, nec opus est Deo humáno obséquio; ipse autem sequéntibus et serviéntibus ei vitam et incorruptélam et glóriam aetérnam attríbuit, benefícium praestans serviéntibus sibi ob id quod sérviunt, et sequéntibus ob id quod sequúntur, sed non benefícium ab eis percípiens: est enim dives, perféctus et sine indigéntia.
Propter hoc autem exquírit Deus ab homínibus servitútem, ut, quóniam est bonus et miséricors, benefáciat eis qui persevérant in servitúte eius. In quantum enim Deus nullíus índigens, in tantum homo índiget Dei communióne.
Haec enim glória hóminis, perseveráre ac permanére in Dei servitúte. Et propter hoc dicébat discípulis Dóminus: Non vos me elegístis, sed ego elégi vos, signíficans quóniam non ipsi glorificábant eum, sequéntes eum, sed in eo quod sequeréntur Fílium Dei glorificabántur ab eo. Et íterum: Volo ut, ubi ego sum, ibi et hi sint, ut vídeant claritátem meam.


Ex Homiliis Origenis presbyteri in Genesim
(III/139-141)

Accépit Abraham ligna ad holocáustum, et superpósuit ea Isaac fílio suo, et accépit ignem in mánibus suis et gládium, et abiérunt simul. Quod ipse sibi ligna ad holocáustum portat Isaac, illa figúra est, quod et Christus ipse sibi baiulávit crucem, et tamen portáre ligna ad holocáustum sacerdótis offícium est. Fit ergo ipse hóstia et sacérdos. Sed et quod ádditur: et abiérunt ambo simul, ad hoc refértur. Cum enim Abraham velut sacrificatúrus ignem portáret et cultrum, Isaac non vadit post ipsum, sed cum ipso, ut ostendátur cum ipso páriter fungi sacerdótio.
Quid post haec? Dixit, inquit, Isaac ad Abraham patrem suum: Pater. Et haec pro témpore a fílio proláta tentatiónis est vox. Quómodo enim putas immolándus fílius per hanc vocem víscera patérna concússit? Et quamvis Abraham rigídior esset pro fide, reddit tamen étiam ipse affectiónis vocem et respóndit: Quid est, fili? At ille: Ecce, inquit, ignis et ligna, ubi ovis est ad holocáustum? Ad haec respóndit Abraham: Deus providébit sibi ovem ad holocáustum, fili.
Movet me Abrahae satis díligens et cauta respónsio. Néscio quid vidébat in spíritu, quia non de praesenti, sed de futúro dicit: Deus providébit ipse sibi ovem; futúra respóndit fílio de praeséntibus requirénti. Ipse namque sibi Dóminus ovem providébat in Christo.
Exténdit Abraham manum suam, ut accíperet gládium, et iuguláret fílium suum, et vocávit eum ángelus Dómini de caelo, et dixit: Abraham, Abraham. At ille dixit: Ecce ego. Et dixit: ne inícias manum tuam super púerum, neque fácias ei quidquam. Nunc enim cognóvi quia tu times Deum. Conferámus haec cum Apóstoli dictis, ubi dicit de Deo: Qui próprio Filio suo non pepércit, sed pro nobis ómnibus trádidit illum. Vide Deum magnífica cum homínibus liberalitáte certántem. Abraham mortálem fílium non moritúrum óbtulit Deo, Deus immortálem Fílium pro ómnibus trádidit morti.
Et respíciens Abraham óculis suis vidit, et ecce áries tenebátur córnibus in virgúlto Sabech
. Díximus, puto, in superióribus quod Isaac formam géreret Christi, sed et áries hic nihilóminus formam Christi gérere vidétur. Sed quómodo Christo utérque convéniat, et Isaac qui non est iugulátus, et áries qui iugulátus est, óperae prétium est nóscere. Christus Verbum Dei est, sed Verbum caro factum est.
Pátitur ergo Christus, sed in carne; et pértulit mortem, sed caro, cuius hic áries forma est: sicut et Ioánnes dicébat: Ecce Agnus Dei, ecce qui tollit peccáta mundi. Verbum vero in incorruptióne permánsit, quod est secúndum spíritum Christus, cuius imágo est Isaac. Ideo ipse et hóstia est et póntifex secúndum spíritum. Nam qui offert hóstiam Patri secúndum carnem, ipse in altári crucis offértur.


Ex Tractatu sancti Ambrosii episcopi De fuga saeculi
(III/159-160)

Ubi cor hóminis, ibi et thesáurus eius est; non enim solet bonum datum deprecántibus Dóminus denegáre.
Ergo, quia bonus Dóminus est et máxime sustinéntibus se bonus est, ipsi adhaereámus, cum ipso simus tota ánima nostra, toto corde, tota vírtute, ut simus in lúmine eius et videámus eius glóriam et delectatiónis supérnae fruámur grátia; ad illud ígitur bonum erigámus ánimos et in illo simus atque in ipso vivámus, ipsi adhaereámus, quod est supra omnem mentem et omnem consideratiónem et pace útitur perpétua ac tranquillitáte; pax autem supra omnem mentem est et supra omnem sensum.
Hoc est bonum, quod pénetrat ómnia, et omnes in ipso vívimus atque ex ipso pendémus, ípsum autem nihil supra se habet; sed est divínum; nemo enim bonus nisi unus Deus, quod ergo bonum divínum et quod divínum bonum, et ídeo dícitur: Aperiénte te manum, implebúntur ómnia bonitáte; per bonitátem enim Dei, nobis univérsa tribuúntur mérito bona, quibus nihil admíxtum est mali.
Haec bona promíttit Scriptúra fidélibus dicens: Quae bona sunt terrae manducábitis.
Mórtui sumus cum Christo; mortem Christi in córpore nostro circumférimus, ut et vita Christi in nobis manifestétur. Non ergo iam nostram illam vitam, sed Christi vitam vívimus, vitam innocéntiae, vitam castimóniae, vitam simplicitátis omniúmque virtútum. Cum Christo resurréximus, in ipso vivámus, in ipso ascendámus, ut serpens calcáneum nostrum quod vúlneret in terris reperíre non possit.
Fugiámus hinc. Potes ánimo fúgere, etsi retinéris córpore, potes et hic esse et adésse ad Dóminum, si illi adhaevreat ánima tua, si post ipsum cogitatiónibus tuis ámbules, si fide, non spécie, vias eius sequáris, si ad ipsum confúgias; est enim refúgium et virtus, cui dicit David: Ad te confúgi et non sum déceptus.
Ergo quia Deus refúgium, Deus autem in caelo et supra caelos, útique hinc illo fugiéndum est, ubi pax, ubi réquies ab opéribus, ubi epulémur sábbatum magnum, sicut dixit Móyses: Et erunt sábbata terrae vobis escae. Epulatórium enim et plenum iucunditátis et tranquillitátis est requiéscere in Deo et eius delectatiónem vidére.
Fugiámus sicut cervi ad fontes aquárum; quod sitiébat David, sítiat et nostra ánima; quis est ille fons? Audi dicéntem: Quóniam apud te est fons vitae; huic fonti dicat ánima mea: Quando véniam et parébo ante fáciem tuam? Fons enim Deus est.


Ex Enarrationibus sancti Augustini episcopi
(III/66-68)

Exáudi, Deus, deprecatiónem meam, inténde oratióni meae. Quis dicit? Quasi unus. Vide si unus: A fínibus terrae ad te clamávi, dum angerétur cor meum. Iam ergo non unus; sed ídeo unus, quia Christus unus, cuius omnes membra sumus. Nam quis unus homo clamat a fínibus terrae? Non clamat a fínibus terrae, nisi heréditas illa, de qua dictum est ipsi Fílio: Póstula a me, et dabo tibi gentes hereditátem tuam, et possessiónem tuam términos terrae.
Haec ergo Christi posséssio, haec Christi heréditas, hoc Christi corpus, haec una Christi Ecclésia, haec únitas, quae nos sumus, clamat a fínibus terrae. Quid autem clamat? Quod supra dixi: Exáudi, Deus, deprecatiónem meam, inténde oratióni meae; a fínibus terrae ad te clamávi. Id est, hoc ad te clamávi, a fínibus terrae; id est, úndique.
Sed quare clamávi hoc? Dum angerétur cor meum. Osténdit se esse per omnes gentes toto orbe terrárum non in magna glória, sed in magna tentatióne.
Namque vita nostra in hac peregrinatióne non potest esse sine tentatióne; quia provéctus noster per tentatiónem nostram fit, nec sibi quisque innotéscit nisi tentátus, nec potest coronári nisi vícerit, nec potest víncere nisi certáverit, nec potest certáre nisi inimícum et tentatiónes habúerit.
Angitur ergo iste a fínibus terrae clamans, sed tamen non relínquitur. Quóniam nos ipsos, quod est corpus suum, vóluit praefiguráre et in illo córpore suo, in quo iam et mórtuus est et resurréxit et in caelum ascéndit, ut, quo caput praecéssit, illuc se membra secutúra confídant.
Ergo nos transfigurávit in se, quando vóluit tentári a Sátana. Modo legebátur in Evangélio quia Dóminus Iesus Christus in erémo tentabátur a diábolo. Prorsus Christus tentabátur a diábolo. In Christo enim tu tentabáris, quia Christus de te sibi habébat carnem, de se tibi salútem; de te sibi morte, de se tibi vitam; de te sibi contumélias, de se tibi honóres; ergo de te sibi tentatiónem, de se tibi victóriam.
Si in illo nos tentáti sumus, in illo nos diábolum superámus. Atténdis quia Christus tentátus est, et non atténdis quia vicit? Agnósce te in illo tentátum, et te in illo agnósce vincéntem. Póterat a se diábolum prohibére; sed, si non tentarétur, tibi tentándo vincéndi magistérium non praebéret.


Ex sermonibus sancti Leonis Magni papae
(I/327-328)

Salvator noster, dilectíssimi, hódie natus est, gaudeámus. Neque enim locum fas est ibi esse tristítiae, ubi natális est vitae; quae, consúmpto mortalitátis timóre, nobis íngerit de promíssa aeternitáte laetítiam.
Nemo ab huius alacritátis participatióne secérnitur, una cunctis laetítiae commúnis est rátio: quia Dóminus noster, peccáti mortísque destrúctor, sicut nullum a reátu líberum répperit, ita liberándis ómnibus venit. Exsúltet sanctus, quia propínquat ad palmam. Gáudeat peccátor, quia invitátur ad véniam. Animétur gentílis, quia vocátur ad vitam.
Dei namque Fílius secúndum plenitúdinem témporis, quam divíni consílii inscrutábilis altitúdo dispósuit, reconciliándam auctóri suo natúram géneris assúmpsit humáni, ut invéntor mortis diábolus, per ipsam qua vícerat, vincerétur.
Ab exsultántibus ergo ángelis, nascénte Dómino, Glória in excélsis Deo cánitur, et pax in terra bonae voluntátis homínibus nuntiátur. Vident enim caeléstem Ierúsalem ex ómnibus mundi géntibus fabricári: de quo inenarrábili divínae pietátis ópere, quantum laetári debet humílitas hóminum, cum tantum gáudeat sublímitas angelórum?
Agámus ergo, dilectíssimi, grátias Deo Patri, per Fílium eius, in Spíritu Sancto, qui propter multam misericórdiam suam, qua diléxit nos, misértus est nostri; et cum essémus mórtui peccátis, convivificávit nos Christo, ut essémus in ipso nova creatúra, novúmque figméntum.
Deponámus ergo véterem hóminem cum áctibus suis; et adépti participatiónem generatiónibus Christi, carnis renuntiémus opéribus.
Agnósce, o christiáne, dignitátem tuam, et, divinae consors factus natúrae, noli in véterem vilitátem degéneri conversatióne redíre. Meménto cuius cápitis et cuius córporis sis membrum. Reminíscere quia érutus de potestáte tenebrárum, translátus es in Dei lumen et regnum.
Per baptísmatis sacraméntum Spíritus Sancti factus es templum: noli tantum habitatórem pravis de te áctibus effugáre, et diáboli te íterum subícere servitúti: quia prétium tuum sanguis est Christi.


Bibliográfia

Artner Edgár, Ókeresztény egyház- és dogmatörténet, I. Könyv: Ókeresztény egyház- és dogmatörténet a vallástörténet megvilágításában, Budapest, 1946.
Quasten: Patrology, Vol. I.: The Beginnings of Patristic Literature, From the Apostles Creed to Irenaeus, Westminster/Maryland, 1993.
J. Quasten: Patrology, Vol. II.: The Ante-Nicene Literature after Irenaeus, Westminster/Maryland, 1994.
J. Quasten Patrology, Vol. III. The Golden Age of Greek Patristic Literature from the Council of Nicaea to the Council of Chalcedon, Westminster/Maryland, 1994.
A. di Berardino (ed.), Patrology, Vol. IV. The Golden Age of Latin Patristic Literature from the Council of Nicea to the Coounceil of Chalcedon, Westminster/Maryland, 1994