2014/2015 I. félév

Formák, képek, ritmusok
Az est vendégei az Oláh testvérek:
Oláh (Lackfi) János  József Attila díjas író, költő, műfordító, szerkesztő
Oláh Katalin Kinga – képzőművész, szobrász
Oláh Mátyás László   képzőművész, szobrász, festő
2014. november 4.

Metafizikai szakmunkások
„Mivel a dolgok sajátosságát, szubsztanciáját a formai ok határozza meg,
ezáltal az ész feladata a dolgokban rejlő formák nyilvánvalóvá tétele.
Ezt az intellektus agens (a cselekvő értelem) képes megjeleníteni.”
(Aquinói Szent Tamás)
Kit ábrázol a Kossuth téri metrómegállóban ülő kutyás ember szobra? Még a címe sincs kiírva (Theiresziász), de ha ismernénk sem feltétlenül értenénk a szobrot. Ihletője ugyanis nem a delphoi-i jós, hanem a vakok elsőbbségére figyelmeztető BKV piktogram – tudtuk meg a szobrot alkotó Oláh Mátyástól, aki két testvérével együtt vendégünk volt a novemberi Sapientia Könyvtári Estén.
Oláh János és Mezei Katalin költők figyelmesen hallgatták az utolsó sorból, ahogyan három gyermekük bemutatkozik, mint művész, a könyvtár hallgatóságának. Ők viszik tovább az otthonról örökölt művészi látásmódot: legidősebb fiúk, János, a névegyezést elkerülendő Lackfiként írta be magát az irodalomba, másik két gyermekük pedig a szobrászművészet plasztikus nyelvén fogalmazzák meg gondolataikat a világról.
Mindezt mesterségüket alaposan kitanulva teszik; mindhármukra jellemző, hogy otthonosan mozognak a saját művészeti águkban, nagyra becsülik a korábbi mesterek munkáit, nem szégyellnek tanulni tőlük, s visszanyúlni technikáikhoz, de egyszerre kísérleteznek, s újraértelmezik a hagyományt. A vallásos keresztény kultúrkörből érkező testvérek eltérő egyéni színezettel és kifejezésmóddal reagálnak a külvilág értékrendjére, tartanak nagyon tiszta vagy görbe tükröt műveik fogyasztói elé.
Mátyás köztéri szobrai sajnos gyakran a tervezettnél is rövidebb életűek. A járókelőket valahogy annyira megszólítják, hogy egyből haza is kell cipelniük az alkotást; így járt például a Deák téren kiállított Támadást színlelő középkorú férfi szobra is. De volt amelyik megmaradt, mint a Moszkva téren kiállított óriás munkáskesztyű. Mátyás így mesélt a szoborról:
„A szobrászat paradox helyzete abban áll, hogy a tervezés intellektuális tevékenysége, a megvalósítás fizikai munkával párosul. … A szobrász képzéséhez hozzátartozik számos szellemi jellegű tantárgy mint például a művészettörténet, kultúrtörténet, filozófia, geometria, és számos gyakorlati jellegű szaktudás mint például a fa, kő, fém megmunkálás, mintázás, öntészet. A „Metafizikai szakmunkás” című szobor Moszkva téri installálásával a szobor új értelmezési keretet kapott. A tér évtizedek óta a környező országokból érkező illegális munkavállalók emberpiaca. Több évtizedes jelenlétük már-már egyfajta negatív hagyománnyá vált, a kelet európai nyomor szimbólumává változtatta a teret. És mégis bár kétes jelenség, jelenlétükkel mégis formálják, újraértelmezik, újrateremtik a teret.”
 
Katalin alkotása is megjelent ideiglenesen a belváros szívében. Az ő Ferenciek terén kiállított szobrát az ottani hajléktalanok gondjaira bízta, akik némi kedvesség és gondoskodás ellenében felügyelték a szobor helyben maradását. Különleges szoborról van szó: ahogy a könyvtárban felvillant a szobor képe a projektor vásznán, az ember azt hihette, leleplezés előtt láthatjuk, s vártuk mikor lebben le a fátyol. Azonban a fátyol maga a szobor. A Piéta című alkotás az ismert jelenetet ábrázolja alakok nélkül, csupán a drapériával. Ezt üzeni: „én nem mondok semmit, ő úgy is ott van”. „Szabadakarat” című két tagból álló szobor együttese a világ minden tájáról összegyűjtött kőalapon álló száguldó motoros, ellenpárján pedig ugyanezen az alapon egy feszület áll. Jellemző, hogy kiállításkor előfordul, hogy a szoborcsoport csupán egyik felét, a motorost tárják a látogató elé.
Az apró termetű szobrásznő egyébként belépett a Premontrei Világi Harmadrendbe 2009-ben. Katalin fiatalkorában szertornázott, dinamikus szobraiban megjelennek az egykori mozdulatok, látszik, hogy ebben újraélheti egykori szenvedélyét. A szobrászat számára hivatás, mely lemondásokkal és küzdelmekkel jár. Mottójául a következőt választotta:
Legyen hát célod: Istennek dicsőség,
Magadnak munka. Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.”
 
A testvérek közt „kakukktojás”, a szülők közt hagyományőrző Lackfi János, költő. A nyelv bravúros eszközeit egyaránt felhasználja szórakoztatásra és elgondolkodtatásra. Kedvelt játéka már megírt művek újraértelmezése, más írók stílusának felvétele, vagy csak élcelődés mindennapi helyzeteinken. Számára a nyelv egy végtelen játszótér, melyben a feliratoknak és tábláknak időmértékes lüktetésére lesz figyelmes, és ahol (gyermeke zseniális értelmezése nyomán) a hordóknak külön szobája van a kórházban (beteghordók). Lázár Ervintől, aki egy hosszú lépéssel távozott elbúcsúztunk, s ihatunk az egészségére „örök-lét”. Nagy sikernek örvendő trilógiája (Milyenek a magyarok?, Milyenek még a magyarok?, Három a magyar igazság), szellemesen figyelmeztet habitusunk visszásságaira:
A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar.
Abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza. Vallja azt is, hogy sörben a békesség, ezért pár korsó után jóságosan kijelenti, hogy mindenkit szeret, és mindenkinek igaza van.
A pálinkában ilyen elvont fogalmak nincsenek, azt inni kell, a többi majd kiderül. …
Abból, hogy míg az angol búcsúzás nélkül távozik, a magyar távozás nélkül búcsúzik. …
Abból, hogy le és felsegíti a hölgyek kabátját akkor is, ha azok nem akarják. …
Abból, hogy kötelességszerűen megjegyzi, magyar ember evés közben nem beszél.
Mondja mindezt teli szájjal.
Abból, hogy hegynek hívja a dombokat és tengernek legnagyobb tavát.
Abból, hogy kedvenc tejtermékei nevét sehogy sem tudja lefordítani nyugati nyelvekre. Nem, nem fromage blanc, nem is mascarpone, nem is cottage cheese, hanem tejföl.
Értik? Meg tejszín meg túró meg Rudi. …
Abból, hogy ha valami nem sikerül, ötszáz éve ugyanúgy rálegyint,
hogy több is veszett Mohácsnál, ha meg valami végzetesen rosszul sikerül,
akkor vérben forgó szemmel kiáltja: nekünk Mohács kell!
Abból, hogy gyerekként répát kell ennie, mert attól fog tudni fütyülni, és spenótot, mert attól lesz erős.
Ha csak a vastartalom számít, afelől akár egy lapátot is szopogathatna.
Abból, hogy születésnapján meghúzgálják a fülét, és azt kívánják,
bárcsak érne bokáig, pedig ez nem lenne se praktikus, sem esztétikus.
Abból, hogy tudja, ennek a listának még nem ért a végére, és lehet, hogy soha nem is fog.
Hogy milyen lehet egy nyitott életű, éles nyelvű költő mögött családnak lenni, csak elképzelni tudjuk, de annyi kiderült, hogy a családja azért olykor él a cenzúra igényével, s a bizalmasabb részleteket a házi bizottság megszavazza, hogy ne kerüljön nyilvánosság elé.

 

Ezen az estén a publikum ennyit ismerhetett meg a fellépőkből. De aki utána maradt még a teasüteményre és meleg italra, az közvetlen beszélgetésekben kideríthette: mit jelent egy vallásos művész családban felnőni, és ezt a hivatást végezni ma Magyarországon. 

 

Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, 1052 Budapest, Piarista köz 1. - Kapcsolat - Impresszum
Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az NIIF Program biztosítja.