Iránytű hivatástisztázó műhely 2019-2020. tanév

Időtartam:
2019-08-12 - 2019-09-12

  

 
 
Meghívó film:
Kisfilm arról, hogy hogyan látják a teamtagok az Iránytűt:
 
Mi az „Iránytű”?
Az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat, 2007 februárja óta működik a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
Célja, hogy segítse azokat a 18 és 35 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik hivatásukat keresik. A vezetők természetesen nem hozzák meg helyettük a döntést, csupán támpontokat adnak, egy „iránytűt a kezükbe”, melyet aztán ők maguk használhatnak életük fontos döntéseinek meghozatalánál.
A műhelysorozat központi témái: az istenkapcsolat, imádság, önismeret, megkülönböztetés, döntés, a főbb életállapotok: házasság-család, szerzetesség, papság. Az alkalmak végén a résztvevők feladatokat kapnak, melyek segítenek elmélyíteni a hallottakat. Elsősorban az egyéni imádságra próbálnak serkenteni, hisz a hivatást leginkább az Úrral való személyes kapcsolatban lehet tisztázni. Emellett a résztvevők lehetőséget kapnak arra is, hogy a vezetőkkel rendszeresen beszélgethessenek a bennük zajló folyamatokról. 
 
 
Helyszín: 
Sapientia Főiskola, Budapest, V. ker. Piarista köz 1. 
 
Milyen is az Iránytű?
Íme, néhány tanúságtétel korábbi résztvevőktől: 
„Nekem nagyon tetszett a sorozat, nagyon hasznos, sokrétű volt. Rengeteg kérdésemre választ kaptam. Azok a szempontok kerültek elő, amelyek szerintem a legfontosabbak, a legalapvetőbbek. Sok bölcsességet tanultam belőle, a józan gondolkodás fontosságát. Megerősített abban, hogy bízzak másban, merjem megosztani a gondolataimat, érzéseimet. Segített leküzdeni gátlásaimat, bátortalanságomat. Segített a helyes irányt felismerni.”
 
Nekem főleg sok-sok kérdés szabad megvitatását jelentette: mert amíg pl. a családban, barátok között (még) nem akartam ilyen gondolatot feltárni, addig itt velem hasonló korú fiatalokkal, hasonló problémával foglalkozhattam nagy felelősséggel. A kétszer hat alkalom alatt valami közösség-hangulat vagy élmény is kialakult. A diszkréciót, a jóindulatot, a segítőkezet jelentette nekem az Iránytű.
 
A feladatok jók voltak, mert elgondolkodtattak és egy kicsit közelebb vittek a döntéshez. A szentírási olvasmányok is remekül passzoltak a tematikába. Új volt, hogy mennyire mélyen, személyre szólóan is lehet olvasni a Bibliát. Új imamódszereket ismertem meg. Jók voltak a közös feladatok és beszélgetések is. Az időbeosztás is jó volt, észre sem vettem és elröppent ez a két és fél óra.
 
Úgy érzem, kicsit tisztázódtak bennem a dolgok: nem kötelességtudatból kell szerzetesnek menni. Isten azt akarja, hogy boldog legyek és üdvösségre vezető lehet a házasság is! Azt hiszem, nagyon erős bennem a vágy a kizárólagosságra - nem vagyok még benne biztos, de talán inkább valaki feleségének szán az Úr.
 
Leginkább az tetszett, hogy különböző rendekből jöttetek, és mindegyiktek nagyon őszintén beszélt tapasztalatairól. Nagyon gyakorlatias volt. Jók voltak a témák, azok sorrendje, felépítése és a házi feladat is. Az utolsó alkalom, a kérdésekre adott válaszok különösen tetszettek, ismét az őszinteség miatt. Itt tényleg kaptam konkrét válaszokat.
 
A legtöbb segítséget a meghívott előadók, illetve a kérdéseinkre adott válaszok jelentették számomra. A „házi feladatok” közül a bibliai részek adtak igazán sokat. Nagyon tetszett a papság, a szerzetesség és a házasság összehasonlítása. A különböző imák „tanulása” nagyon jó volt.
 
Nagyon sokat kaptam. Leginkább magamról tanultam. De nagy ajándék volt sok találkozás is. Mindenképp hitem csúcspontjaként éltem meg, és ezt nagyon köszönöm nektek és a Jóistennek!
 
Szerdai alkalmak
(18.00 órától 20.30 óráig)
 
Első félév:
2019. okt. 2., okt. 16., okt. 30., nov.13., nov. 27., dec.11.
 
Második félév:
2020. febr. 19., márc. 4., márc. 18., ápril. 1., ápril. 15., árpil. 29., máj. 13.
 
Jelentkezési határidő: 
2019. szeptember 12. 
 
További információ:
 
Kik vezetik?
 
Dr. Csépányi Gábor
1977-ben születtem Budapesten. Nyolc éves koromban kezdtem ministrálni az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánián. Erdész, orvos, majd pap akartam lenni. 2004-ben a Semmelweis Egyetemen általános orvosként végeztem, majd tanulmányaimat az esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben folytattam. 2010-ben pappá szenteltek. 2010-2012 között a római Gregoriana egyetemen tanultam, 2012-től a Budapest-Városmajor Jézus Szíve Plébánián, majd a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz plébánián szolgáltam. 2014 áprilisától az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatásgondozó referense lettem. 2016-tól az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisaként a papnövendékek képzésében veszek részt. Nagyon szeretek az Iránytű csapatában dolgozni, jó megtapasztalni Egyházunk lelki gazdagságát és egységét! 
 
Fecske Orsolya SSS
 
A Szociális Testvérek Társasága tagja vagyok, 2010-ben tettem a közösségben örökfogadalmat. A társaságba festőművészként léptem be, ami apostoli küldetésem mind a mai napig, de a kezdetektől kedves feladatom, hogy a hivatásukat kereső fiatalokat segíthetem. Jelenleg ismerkedőink felelőse vagyok, és 2013 óta az Iránytű Team tagja, ami nagy öröm számomra.
www.szocialistestverek.hu,  www.fecskeorsolya.hu
 
Nagy Bálint SJ
Jezsuita pap vagyok, lelkivezető és hivatásgondozó. 1997-ben, rögtön érettségi után léptem be a Jézus Társaságába. Az imádság és a lelkivezetés azok a területek amelyekkel mélyebben foglalkoztam tanulmányaim alatt, és ezekkel foglalkozom ma is. Három évig szolgáltam Miskolcon iskolalelkészként, majd az elmúlt években hivatásgondozóként itt Budapesten, ahol rendtársaimmal egy fiatal felnőttek számára megnyílt lelkigyakorlatos házban élünk. Az Iránytű számomra egy évről évre megújuló ajándék, az élő és éltető Egyház jele. A következő szavakban tudnám összefoglalni, amit az Iránytű nekem jelent: barátság, mélység, őszintén, Istent keresve, együtt, szabadon. 
 
Szabó Ráhel OP
 
Domonkos szerzetes vagyok, 2002-ben léptem a közösségbe, örökfogadalmat 2009-ben tettem. Teológiai tanulmányaimat a Sapientián ill. a Fribourgi Egyetemen végeztem. Jelenleg a Sapientián tanítok a morálteológia tanszéken, a közösségemben pedig fordítással, könyvkiadással foglalkozom. 
Az Iránytű csapatában ez az első évem.
 
Juhos Benjamin OFM
Ferences szerzetes vagyok. Hosszabb keresés után 29 éves koromban léptem be a rendbe, előtte informatikusként dolgoztam. 2018-ban tettem örökfogadalmat. Jelenleg a a pasaréti rendházban élek, és teológiát tanulok a Sapientia főiskolán a papságra készülve. Az Iránytű csapatához most csatlakoztam, így én is izgatottan várom, hogy mi vár rám.
 
 
 
Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, 1052 Budapest, Piarista köz 1. - Kapcsolat - Impresszum
Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az NIIF Program biztosítja.