Távoktatás - hallgatóknak


Távoktatással kapcsolatban hívható telefonszám:
Endrődi Erik: +36 30 1718447
 

 
Kedves Hallgatók!
 
Nagyot fordult velünk a világ, amióta március 11-én szerdán este az ITM minisztérium elrendelte a rendkívüli szünetet, március 23-tól pedig távoktatási időszakot határozott meg a felsőoktatásban. Március 12-én intézkedési tervet adtunk ki, amelyet az állami rendelkezések azóta szinte minden ponton felülírtak. Az azóta eltelt idő során lassanként eljut a tudatunkig, hogy az életünk milyen gyökeresen változik meg – és még most sem látjuk egészen, mi mindenben. Egy valami nem változott: a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola azon dolgozik, hogy a hallgatók a felvett tanegységeiket eredményesen elvégezhessék. Folyik a következő tanév előkészítése, felvételi folyamata is.
    Az egyes oktatóknak megvan a szabadsága abban, hogy pontosan milyen módszert választanak a távoktatásban. Ezt ezekben a napokban kell közölniük a hallgatókkal, és az esetleg szükséges informatikai hátteret kialakítaniuk. Ehhez fontos, hogy tanegységenként az oktatók és a hallgatók között jó kommunikáció legyen. A mellékletben egy segédanyagot küldünk ehhez.
    Kérek minden hallgatót, hogy március 23. hétfőtől tudatosan és fegyelmezetten folytassa a munkát a megváltozott körülmények között, hogy a félévet jól zárhassuk.    
    Tájékoztatom a hallgatókat, hogy a Főiskola munkatársai távmunkára álltak át, ezért továbbra is érvényes, hogy a hallgatói ügyintézésre elektronikus eljárásrendet kell alkalmazni. Sajnos a munkahelyi telefonon egyelőre nem tudnak elérni minket, valóban az e-mail marad.
    A fizikai távollét ellenére igyekezzünk összetartani, összefogni, és a lélekben való egységünket is elmélyíteni az egymásért való imádsággal.
 
Budapest, 2020. március 20.
                                                                                               Várnai Jakab
                                                                                                    rektor
 
 
 
 Segédanyag a távoktatás megkezdéséhez és kivitelezéséhez
 
 
Kedves Hallgatók!
 
Intézményünk távoktatást támogató munkacsoportja a Microsoft Teams platformon alapuló, saját fejlesztésű rendszerünket kínálja fel a Sapientia hallgatói, oktatói és munkatársai közötti kapcsolattartáshoz. Ebben a rendszerben a Főiskola közösségének minden neptunkóddal azonosítható tagja már regisztrálva van, de ezt a regisztrációt a jövő hét elejéig kinek-kinek magának aktiválnia kell a tényleges kommunikációhoz. Azok az oktatók, akik a távoktatás így elérhető eszköztárával élni szeretnének, ezen a felületen fogják megszólítani hallgatóikat a további teendőkkel a jövő hét elején. E levél az első tájékozódáshoz kíván segítséget nyújtani, illetve megjelöli a további segítségkérés lehetséges csatornáit.
 Főiskolánkon nem előzmények nélküli a távoktatás használata. Például a 2011-es, távoktatással kivitelezett kurzusunk nyomán egy hallgatónk így összegezte a tapasztalatait: „A legmeglepőbb az volt, hogy bár nem találkoztunk egymással ‚élőben’, mégis valahogy személyesebb volt, mint egy tantermi óra, hiszen személyes és pontos választ kaptam kérdéseimre, személyesen megszólítva éreztem magam, és lekötöttnek a hétről hétre készítendő feladatok miatt, melyek számomra nagyon lelkesítőek és izgalmasak voltak.” Ezen oktatási forma (1) a papír alapú oktatás, (2) a számítógépes tanulás, (3) és a hálózati eszközökkel támogatott tanulás integrációjaként közelíthető meg, új és izgalmas lehetőségekkel, amely lehetőségeket tanárnak és diáknak, egymást támogatva, közösen kell fölfedeznie.
 
A Microsoft Teams letöltése és telepítése:
 
·         Távoktatást támogató szoftvercsomag (MS O365 | MS Teams): https://teams.microsoft.com
o    felhasználói név (e-mail cím, végig kisbetűvel!): neptunkod@hallgato.sapientia.hu
o    kezdeti jelszó: születési dátum az alábbi formátumban: ÉÉÉÉHHNN
o    első bejelentkezéskor jelszót kell változtatni
o    hitelesítéshez, jelszó visszaállításhoz használandó e-mail cím megadása kötelező
o    nyelv, időzóna kiválasztása
o    mindenkinek be van állítva egy automatikus levél másolat továbbítás a Neptunban megadott e-mail címére, amit tud módosítani magának utólag a https://outlook.office.com oldalon
o    az O365-ben lévő e-mail címet (neptunkod@hallgato.sapientia.hu) jelenleg csak az oktatás segítésére használjuk az oktatókkal való kommunikációban a főiskolán, kérjük hivatalos (nem oktatókkal történő) kommunikációra ne használják!
·         Levelezés:
o    https://outlook.office.com - @hallgato.sapientia.hu domain alatti levelekhez
§   ide érkeznek a MS O365 | MS Teams szoftvercsomag értesítő emailjei
§   ezek az értesítések a Neptunban felvitt e-mail címre is meg fognak érkezni, mert előre beállítjuk emailtovábbítónak az adott címet, melyet utólag módosítani lehet
 
·         Belépés után javasolt letölteni az asztali alkalmazást. Telepítés, és belépés után igény szerint lehetőség van megváltoztatni az alkalmazás alapértelmezett nyelvét angolról magyarra. Ennek módja: az alkalmazás tetején lévő profilképre kattintva a felugró menüben a  „Settings” > „General” menüpontokon keresztül a „Language” szekcióban. A beállítás alkalmazásához a „Save and restart” gombra kell kattintani, és az alkamazás ezzel újraindul. (https://support.office.com/en-us/article/change-settings-in-teams-b506e8f1-1a96-4cf1-8c6b-b6ed4f424bc7)
Microsoft Teams felhasználói segédletek:
Bár az alábbi segédanyagok zömmel angol nyelven készültek, a magyar feliratozás bekapcsolásával a legtöbb esetben alapfokú nyelvismeret szintjén is jól követhetőek.
 
Bemutató videók:
·         Több használható anyag: https://www.youtube.com/user/Microsoftedu/videos
·         Nem professzionális, de részletes videók:
 
Hasznos linkek (Microsoft, más egyetemek/főiskolák):
 
A Teams távoktatási felülettel való ismerkedéshez hallgatóinknak javasoljuk tanulópárok alakítását. Felmerülő problémák esetén személyre szabott támogatás kérhető a következő email címen: hallgato.tavoktatas@sapientia.hu
Az ide érkező leveleket a TO, az informatikusok és az ideiglenes távoktatás intézményi koordinátora (Bagyinszki Ágoston OFM) együttesen dolgozzák fel, illetve igyekeznek a felmerülő kérdéseket a lehető leghamarabb megválaszolni. Mindazonáltal a válaszidővel kapcsolatban a jövő héten türelmet kérünk. Sürgős esetekben a TO részéről Endrődi Erik telefonon is hallgatóink rendelkezésére áll (+36 30 171 8474).
 

Végezetül két szempont a távoktatás pozitív oldalainak a felfedezéséhez:
  • Az eLearning-környezet a csoportos tanulásnak, az együttgondolkodásnak olyan strukturáját teremti meg, amely a különböző gondolkodási ritmusú résztvevőket egyszerre inspirálja
  • Ránevel a precíz, pontos, átgondolt írásbeli kommunikációra, objektív önértékelésre

A jelen kényszerű tanulási folyamat, amely intenzív figyelmet és rugalmasságot kíván most mindannyiunktól (tanároktól, diákoktól egyaránt), hosszabb távon is gazdagíthatja didaktikai eszköztárunkat.

 
Együttműködő hozzáállásukat megköszönve:
a Sapientia távoktatási munkacsoportja
 
Budapest, 2020. március 20.
 
 
Ui. 1: A fentiek szükség esetén folyamatosan frissített változata a webfelületünkön megtalálható: 
https://www.sapientia.hu/hu/hir/tavoktatas-hallgatoknak
 
Ui. 2: Minden hallgatónak lehetősége van csatlakozni egy VPN kapcsolaton keresztül az épülethez, melyen keresztül elérhetőek a könyvtári adatbázisok: 
https://www.sapientia.hu/hu/konyvtar/internetesadatbazisok
 
A Hallgatói segédlet itt és csatolmányból pdf-ben is letölthető.
Kapcsolódó letöltések
Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, 1052 Budapest, Piarista köz 1. - Kapcsolat - Impresszum
Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az NIIF Program biztosítja.