A Szentlélek elleni megbocsáthatatlan bűn értelmezése / Kék Emerencia. -  Budapest : Jel, 2011. (Erkölcsteológiai Könyvtár ; 10.)

Főiskolánk morálteológia tanszékének oktatója, dr. Kék Emerencia 2009 őszén sikeresen megvédett doktori (PhD) disszertációját adja most közre az Erkölcsteológiai Könyvtár.
A Mk 3,29-ben olvashatjuk: „Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.” Ezt a mondatot járja körbe alaposan a kötet: a Márk evangéliuma után a másik két szinoptikus evangéliumban is megvizsgálja a szövegrészt és annak környezetét, majd összeveti ó– és újszövetségi egyéb helyekkel, amelyek a blaszfémiával vagy bűnök megbocsáthatatlanságával, súlyosságával foglalkoznak. Ezt a patrisztikus írók és a Zsinat utáni teológia mai értelmezése követi.

A szentírási értelmezés után természetesen nem maradhat el a patrisztikus irodalomból a Didakhé, Órigenész, Szent Atanáz, Szent Ambrus, Aranyszájú Szent János, Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás magyarázata sem. A II. Vatikáni zsinat előtti irodalomra való kis kitekintés után (Francisco Suarez, Hieronymus Noldin, Adolphe, Tanquerey, Piscetta és Gennaro, Thomas Slater, Dominikus Prümmer) a Zsinat utáni teológusok gondolatait hozza a könyv: Bernhard Häring, C. Henry Peschke, R. E. O. White, David A. Lawton, Helmut Weber, valamint a Dominum et vivificantem kezdetű encilikát.

A kérdéses logiont mindhárom evangélista a Q beszédgyűjteményből vette, de míg Márk és Máté egy az írástudókkal és farizeusokkal folytatott vitába helyezi, Lukács a tizenkettőhöz intézett figyelmeztetésbe (mely a tanítványi élet nehézségeiről szól). Itt a Szentlélek elleni blaszfémia bűnében a szív megkeményítése és a Szentlélek megvilágosító kegyelmének elutasítása a személyt véglegesen elválasztja Istentől. Így tehát aki kitart ebben a bűnben, elveszti a jóra való képességét és nem lesz képes őszinte bűnbánatra sem, ami a megbocsátás előfeltétele. Lukácsnál emellett az üldözések idején a Szentlelket megtagadó egyszeri tettként is felfoghatjuk.

A patrisztikus irodalom ezeket a gondolatokat fejtegeti tovább: a Didakhéban az Isten által szent szolgálatra kiválasztottak elutasítását jelenti, Órigenésznél és Aranyszájú Szent Jánosnál viszont a megkeresztelt ember bukását, illetve a lélek hatalmának és működésének tagadását vagy kisebbítését. Szent Ambrus számára a blaszfémia a Lélek istenségének kétségbevonása, mely egyben az Atya és a Fiú elleni sértés is, míg Szent Ágostonnál e bűn az Egyházban működő Lélek elutasítása.
Szent Tamás rendkívül alaposan körbejárja a bűn mibenlétének, hat fajtájának és nagyságának fogalmát, így tehát arra a következtetésre jut, hogy elkövetésekor a szív és értelem akaratlagosan tevékeny; hogy a földön túl a másvilágon is lehet káromolni a Lelket; hogy ezt minden esetben rosszakarattal követik el; s hogy ez a hit megvallása ellen szól.

A II. Vatikáni Zsinat előtti teológiában három alapvető tétel szerint magyarázzák ezt a bűnt: figyelembe kell venni a káromló beszéd vagy tett szándékát, a szavak természetes jelentését és a blaszfémia aktuális társadalmi jelentését.
Piscetta és Gennaro a jog felől közelíti meg a kérdést: Isten szeretetének elutasítása miatt halálos vétek, s nem bocsátható meg, ha azt az értelem beleegyezésével követik el. Slater a 2. parancsolat felől közelíti meg a kérdést: nem csak szavakkal, hanem sértő tettekkel is lehet káromolni Istent. Prümmer az Istennek megfontoltan és gyűlölettel rosszat kívánó istenkáromlást minden bűn közül a legnagyobbnak, halálosnak tartja.

A Zsinat után is sokat foglalkoztak a kérdéssel. Häring a hitetlenség és a vallástalanság bűnével hozza összefüggésbe. White abból indul ki, hogy Isten szólítása mindenkitől személyes választ vár. A farizeusi és mai képmutatással hozza kapcsolatba: ebben az állapotban az ember nem elég nyitott ahhoz, hogy a Szentlelket befogadja, s így magát tönkreteszi. Lawton teljesen új kategóriát vezet be: Az ószövetségi szó-Isten helyett az újszövetségi testté lett Isten elleni blaszfémia már nem a test, hanem a Lélek ellen szól, s így a legsúlyosabb, örök és megbocsáthatatlan bűn. Mibenlétét azonban nem magyarázza, mert az emberenként eltérő lehet. Weber a szinoptikusokkal egyetértve az üdvösség ajánlatával szembeni megkeményedést érti alatta. A Dominum et vivificantem kezdetű enciklika egy koherens pneumatológiai szemszögből tárgyalva az eredeti és a világon előforduló összes bűnnel kapcsolja össze a blaszfémiát.

A könyvismertetőt készítette: Nagy Péterné Korándi Márta